Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-23 / 195. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 23. MINDENNAPI KENYERÜNK A megújuló erő EDES ÁRPÁD Ige: „Amikor Dávid embereivel együtt megérkezett a városba, látták, hogy az föl van perzselve, feleségeiket, fiaikat és leányaikat fogságba vitték. Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végre erejük sem volta sírásra....Dávidnagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Űrtől. Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide az éfódot!” (lSámuel 30,3-7) Van amikor minden összejön, és van amikor semmi sem sikerül, sőt olyan érzésünk van, hogy még az égiek is összefogtak ellenünk. Bajt baj követ, mi pedig magunkat kérdezgetjük, vajon mit is rontottunk el. A keserűség elbizonytalanít, a harag rossz tanácsadó, s a kettő együttes hatására hibás döntések láncreakciója indulhat be az életünkben. Elhisszük magunkról, hogy mi vagyunk az a szegény ember, akit az ág is húz. Vagy túltengő önbizalommal úgy gondoljuk, hogy velünk ilyen nem fordulhat elő, aztán jön a döbbenet és csalódás. Nagyon jó ilyenkor erőt meríteni a bibliai történetekből. Dávid és csapata is ilyen helyzetben érezhette magát az idézett részben. Az amálékiak betörtek Ciklágba éppen akkor, mikor Dávid és csapata nem volt ott, fölperzselték a várost, az ott levőket pedig jó szokásukhoz híven elhajtották, hogy majd az egyiptomi rabszolgapiacokon értékesítsék őket. A foglyok között ott voltak Dávidnak és embereinek feleségei és gyermekei is. Ugyanott voltak, ahonnan elindultak: nincstelen földönfutók. Érthető hát a keserűség és a lincshangulat. Pedig ezt megelőzően már minden olyan szépen alakult. Ciklág volt az a város, amelyiket a filiszteusok egyik királyától, Ákistól kaptak azért, hogy ott meghúzzák magukat. Ez közel volt Júdea déli határaihoz és a rokonaikhoz, de már elég mesz- sze ahhoz, hogy Saul király keze ne érjen oda olyan könnyen, és üldözésüket ne folytathassa. Ciklág- ban van a családjuk is, így hát a „körülményekhez képest köszönik szépen, jól vannak!” Igaz, hogy nem a hazájukban vannak, próbálnak mindent elkövetni annak érdekében, hogy Ákist lojalitásukról meggyőzzék, a filiszteus király pedig kellőképpen szem előtt tartja őket, nehogy valami „ostobaság jusson az eszükbe”, és testőrsége részévé teszi őket. A baj mégis jön, sőt onnan, ahonnan nem is várnák. Vajon elkerülhető lett volna, vagy véleüen csupán? Úgy gondolom, hogy Dávid tévedett, mert a legkülönbek is tévedhetnek, hiszen „tévedni emberi dolog”. A tévedésben megmaradni, sőt csökönyösen kitartani viszont nagy hiba, sőt sokszor végzetes dolog! Dávid meginog, elbizonytalanodik, kishitűsködik és bizony rossz döntést hoz annak minden következményével. Menekül Saul elől, de Isten törvényéhez híven nem emel kezet az Úr fölkentjére. Kétszer is bizonyítja irgalmasságát Saul iránt, végül mégis kishitűen azt mondja: „Egyszer mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére.” (27,1) Pedig már tapasztalta, hogy ez zsákutca, hiszen már egyszer megpróbálta, és nem jött be. (21,11 kk) Most is bizonytalankodik Ákis udvarában. Nem érzi jól és biztonságban magát, ezért kér helyet, és kapja meg Ciklágot. De a dolgok kényszerítő hatása alatt rossz döntést hoz. Mert mikor háborúra kerül sor a filiszteusok és Izrael között, bizonyítandó lojalitását Ákis oldalán indul Izrael ellen. Az a tény sem szépíti ezt, hogy Izrael csapatai élén Saul áll. „Ez a harc lesz a végső”, gondolhatnánk a régi nóta szerint. De ez a nóta is már hál’isten régi. Saul számára ugyan végzetes és végső ez a harc, de Dávid esetében Isten ‘kegyelmi láncreakciója’ indul el. Nem megy ez könnyen, könnyek és bánat nélkül, de azzal indul, hogy maguk a filiszteusok küldik el Dávidot és embereit a csatatérről, így nem lesznek testvérháború részesei, nem kell véreik ellen harcolniuk. Majd pedig ez a csatából való idő előtti távozás teszi lehetővé, hogy utolérje és megmentse a fogságba esett családjaikat. A hatalmas zsákmány, amelyről azt mondták: „Ez Dávid zsákmánya”, (30,20) úgy is nevezhetnénk, hogy kegyelmi ráadás. Hiszen jutott belőle a harcosoknak, a fáradt hátramaradóknak, sőt a júdai városoknak is. Ekkor már Dávid nem szükségből, nem indulatos haragból, nem is emberi ösztön vagy bölcsesség szerint dönt. Hívta Ebjátárt, hozatta az éfódot, és megkérdezte az Urat. Az Úr tanácsa pedig igaz volt. Azt mondják a bölcs ember más kárán tanul, a bolond még a sajátján sem! A szerző református lelkész Lehet gyógyszer, ha „jól adagolják" - egy füllentés segítheti a párkapcsolatot, de száz már megölheti Jótékony hazugságok PÁRKAPCSOLAT A szerelem és a hazugság egy tőről fakad? A hazugság szó már a gyermekben is rossz gggigggB érzést, bűntudatot szül. Nem véletlen, hogy számos nyelv, így a magyar is enyhítő, rokon értelmű kifejezéseket talált rá: füllentés, színlelés, blöffölés, csúsztatás. Szakértők szerint különleges, egyénre szabott jelentése van a hazugságnak a nő-férfi kapcsolatban. Ahhoz, hogy egy nőt elcsábíts, abban a hitben kell ringatnod, hogy ő a legfontosabb ember a világon -, mondotta egykoron a le- körözhetetlen szívtipró, Casanova (1725-1798) is, aki ezzel a dajkamesével óriási sikereket aratott a nőknél. A fáma szerint több száz nő szívét sikerült meghódítania. Most, két évszázaddal később új, tudományos értelmezést kap ez az életfilozófia, amelyet hivatott lélekbúvárok is alátámasztanak, sőt hirdetnek: „Aki szereti a kedvesét, az időnként hazugságra kényszerül - vallja dr. Peter Stiegnitz bécsi szociálpszichológus. - Szinte alig van olyan kapcsolat, amelyik elviseli az állandó, teljes nyíltságot.” Tipikus helyzet, amikor a feleség tizenöt évi házasság után felteszi a kérdést hitvesének: „Milyennek találod az alakomat?” Ebben az esetben a kegyes hazugság mindenképpen helyénvaló: „Fantasztikusan nézel ki, erotikusabb vagy, mint a legtöbb önelégült huszonéves.” A pszichológus szerint ez simogató hízelgés, amire a nőknek, de a férfiaknak is annál nagyobb szükségük van, minél öregebbek lesznek. Vagyis annak ellenére, hogy a hazugság általában elítélendő, mégis lehet jótékony hatású. Az ember általában több mint százszor hazudik naponta. A férfiak többet, a nők ugyan kevesebbszer, de fineszesebben, fantázia- dúsabban és ravaszabbul. Legalábbis ezt állítja Dory Hollander amerikai pszichológus. Jó példa erre az a fajta jóindulatú csúsztatás, amit a nők szívesen alkalmaznak, ha a féljük elveszíti a munkahelyét. Catharina Lohman berlini pszichológus úgy tapasztalta, ebben az esetben sokat segít a biztatás, még akkor is, ha annak tartalma nem egészen felel meg az igazságnak: „A te képességeiddel mindenütt tárt karokkal fogadnak.” Ezzel a férfi visszanyeri megtépázott önbecsülését, önbizalmát, és valójában ez volt a cél, ez indokolta a hazugságot. A hazugság tehát lehet gyógyszer, ha ,jól adagolják”. Egy füllentés segítheti a párkapcsolatot, de száz már megölheti. (Illusztrációs felvétel) Mint ahogyan akár egyetlen hazugság is elvetendő lehet akkor, ha lényeges problémák elhallgatását célozza. Rosszul értelmezett szívesség például az, ha valaki a szexben hazudik a partnerének. Persze minden férfi szeretné jó szerető lenni, végül is saját önértékelésének a férfiúi teljesítménye, potenciája is igen fontos részét képezi. A szexuális együttlét közben érzett állandó elégedetlenséget, illetve kielégületlensé- get azonban semmiképp sem szabad elhallgatni - figyelmeztet dr. Stiegnitz. Amikor ugyanis végül kiderül a valóság, a férfi önbecsülése kártyavárként omlik össze. Ugyanez vonatkozik az eltitkolt, hosszú szerelmi kapcsolatra is. Ezzel szemben jelentéktelen flört esetében nem kell kiteríteni minden kártyát. Van, akinek emiatt rossz lelkiismerete támad, de partnerének minden bizonnyal nem tesz jót, ha felfedi az igazságot. Dr.Stiegnitz még egy fontos dologra felhívja a figyelmet: a nők soha ne árulják el partnerüknek korábbi szeretőik számát. Legfeljebb négyről számoljanak be, mert ha ennél többet vallanak be, a férfiban állandó félelem alakul ki az elődeivel való összehasonlítás miatt. Néhány egyértelmű figyelmeztető jel, ami arra utal, hogy a partner magatartása és szavai távol járnak az igazságtól. SZEM A lélek tükre. Aki fél a saját hazugságától, lesüti a szemét. Különösen a férfiak nem mernek ilyenkor partnerük szemébe nézni. A nők ezzel szemben többnyire élnek a velük született testbeszédkészség trükkjével, és kifejezetten keresik a másik pillantását. Ezzel azt akarják bizonyítani, hogy nincs semmi ta- kargatnivalójuk. BESZÉD Hazugság közben általában kissé elszorul a torok, s így a hang magasabb fekvésben szólal meg. A nők például megpróbálnak gyorsan témát váltani, hogy ezzel is eltussolják hazugságukat. A férfiak inkább agresszívvá, idegessé válnak, vagy elkezdenek kioktató modorban beszélni. BŐR A vérellátást és az izzadást a vegetatív idegrendszer irányítja, amit nem lehet akarattal befolyásolni. Stresszhelyzetekben a férfiak inkább izzadnak, a nők pedig elpirulnak. GESZTIKULÁLÁS Hazugság közben a férfiak hadonásznak, esetleg összekulcsolják a kezüket vagy vakarják a fejüket. Ők azok, akik ilyenkor gyakrabban keresztbe teszik a lábukat, mintegy menekülés helyett. A legszívesebben ugyanis minél hamarabb meglépnének a kényelmetlen helyzet elől. A nők ilyenkor a felsőtestüket himbálják, gyakran pislognak, ezzel is erősítve a jellegzetes női gesztusokat, (gy) EMBERNEVELŐ írás - olvasás; még egyszer VEKERDY TAMÁS éretnék kicsit részletesebben leírni egy tanulási, képességfejlesztési folyamatot - az írás-olvasás mint kulturális alapkészség elsajátíttatását, hogy érzékeljük, ha csak egy egészen aprócska részletben is, a Waldorf-iskola speciális, életkorhoz szabott metódusait (és az ott folyó tevékenység preventív, megelőző jellegét). A Waldorf-iskolás az első osztályban először fest széles, nagy ecsettel, hí- gan oldott festékkel, benedvesített papírra. Ez egyrészt foglalkozás a színekkel, másrészt egy olyan még könnyű és nagyvonalú, kézzel végzett tevékenység, amely megelőzi az írás elsajátítását. KÉSŐBB FORMARAJZ A tanár egy egyenest húz a táblára, és megkéri valamelyik gyereket, hogy helyén felállva, a levegőben karját lengetve ábrázolja ezt az egyenest. Aztán jöjjön ki, és ő is húzzon a táblára egyet. Netán járja ki a tábla síkjából a padló síkjába áthelyezve. Áztán egy görbe következik. Nem mondom el persze az összes folyamatot. Eljutnak, mondjuk, a hullámvonalhoz. Eseüeg az egész osztály kikígyózik az előcsarnokba, és ott lehullámozzák a nagy táblára sokszor áthúzottan felrajzolt, lendületes hullámvonalat. Csak miután saját testükben is átélték, kimozogták, kerül be a hullámvonal a nagy alakú, sima füzetbe, netán mind a két oldalán áthullámozva, sokszorosan kihúzva, esedeg különböző színekkel oda-vissza, oda-vissza. A saját testük élményéből és a nagy térből haladnak a füzet kisebb tere - de még mindig nem sorköz! - felé. És: nem is rudacskát tartanak a kezükben, hanem tégla alakú, élénk, telített színű, meleg tapintású méhviasz krétát. (A modern pszichológia zürichi kiadású 16 kötetes enciklopédiája két kötetben ismerteti, hogy a tudományos ismeretekből milyen konklúziók volnának levonhatók a pedagógiában, és szkeptikusan szól arról, hogy ez az alkalmazás általában nem történik meg. De példaként hozza a Waldorf-intézmé- nyeket, ahol ha egyszer tudjuk, hogy a kisgyerek még nem képes a háromujjas ceruzafogás megkívánta finom koordinációra, akkor nem rudacskát adnak a kezébe, hanem egy kis téglácskát, melyet hüvelykujjával a másik négy ujjának szoríthat, így fogása biztos és mozgása - nagy mozgás! - felszabadult lesz.) A sokféle forma között azután megjelenhet egy olyan hurok, amit halacskának is láthatunk, ha szemet, szájat, uszonyt rajzolunk rá, vagy fecskének, ha csőrrel látjuk el. A tanár meghosszabbítja ennek a huroknak az egyik szárát, és azt mondja: - Látjátok, gyerekek, ezt a jelet? Amit itt láttok, amit ide rajzoltunk, azt a felnőttek arra használják, hogy azt a hangot jelöljék vele, amit a fű szó elején hallunk. Még ide a derekára körnek egy kis övét: F-f-f-f-f-f... így a gyerek saját írásán - azaz saját mozgásából kiindulva - tanul meg írni! (Hűen ahhoz a Henry Wallon-i elvhez, hogy a kisgyerek elsősorban azt teszi magáévá, amit ki- és lemozoghat.) Miért is indulna el a hat-hét éves képi látású gyerek az absztrakt betűformák tanulásából és utánzásából? Az emberiségnek néhány tízezer évre volt szüksége ahhoz, hogy a képírásból - a föníciaiak és a rómaiak közvetítésével - létrehozza a mai latin betűs írást. De ez még mind csak festés és formarajz korszaka volt. AZ ÍRÁS KORSZAKA Az osztálytanító mesét vázol fel a kiterjesztett szárnyú táblára. Egy bástyaszerűen kiképzett toronyból királyfi indul útnak, hogy megkeresse az elrabolt tündér királykisasszonyt. A levegőben vándormadarak húznak el felette, és figyelmeztetik a veszélyekre. A fűben surrogva kis kígyó csusszan a lába elé. Es jó tanácsokkal látja el... A torony formája majd a nagy T-t fogja kiadni, a szárnyaló vándormadarak a V betűt, a surranó kígyó netán az S kanyarulatában áll meg a lába előtt, majd amikor az ellenféllel - a sárkánnyal - találkozik, kihúzza kardját, előrelép és küzd keményen. A kisfiú, aki úgy jött az iskolába, hogy tudott írni, olvasni, és mamája aggódott, hogy majd unatkozni fog a betűtanulás idején, ragyogva állít haza délután:- Anya! Ma megtudtam, hogy honnan van a K betű! Mindeközben a gyerekeknek feltehetőleg euritmia órájuk is van, amelyen saját testüket tapasztalják meg különböző téri viszonylatokban és együttes mozgásokban. Mindez együtt az írás- és olvasászavarok meglehetősen eredményes prevenciójának tűnik, ami nem azt jelenti, hogy a Waldorf- iskolában ne bukkanhatna elő diszgráfiás vagy diszlexiás gyerek, aki adott esetben szakszerű kezelésre szorul, de mindenesetre maga az iskola nem hoz létre ilyen tüneteket, és enyhe formáit a nagy térben való testi tájékozódás megerősítésével, még az írás vagy olvasás bevezetése előtt jelentős mértékben korrigálja. Természetesen ez csak egyetlen példa a Waldorf- iskola módszertani tudásanyagából - a szigorúan vett metodikai segédkönyvek mintegy 780 kötetet tesznek ki -, és ezek a példák még hosszan sorolhatók. KÖVEK, NÖVÉNYEK... De most inkább egy másik területről mutatnék fel egy villanásnyit. A hét év körüli gyerekekkel is beszélgethetünk a kőzetek és a növények világáról, de akkor ez a beszélgetés még mesei jelleget ölt. Netán az áttetsző kvarckristály keveredik vitába az alapjául is szolgáló matt gránittal, és verseng vele; vagy törpékről mesélünk, akik a növények gyökere körül az ásványi sók világában tevékenyek (melyeket a növény majd a vízben oldva felszív magába, mint földből eredő táplálékot), és tündérekről, akik a fényben, a tavaszi levegőben lengik körül a bomladozó rügyeket, csalogatják elő a leveleket, majd virágszirmokat. Követjük a nagy mesék, a népmesék szimbólumrendszerét, melyek a törpéket mindig az ásványvilághoz, a tündéreket mindig a fénnyel átjárt levegőhöz társítják. Hiszen a gyerek még csak most van kinövőben abból a világból, amelyet Piaget mágikusnak és animisztikus szemléletűnek ír le, vagyis ahol mindennek lelke - animája - van, beszél és megszólal a kő, a patak, a fű, a fa, és nyüzsögnek az elemi lények. A tíz-tizenegy éves gyerek azután kezébe veszi, tapintja, szagolja, ízleli a kvarcot, a gránitot, vizsgálja a növények gyökérzetét, elámul a szirmok finomságán, nyomon követi a rügyek kifakadását (észreveszi, hogy az egyik levél, a másik virágrügy), tehát konkrét megfigyeléseket tesz. A kamaszkor fordulója után aztán megtudhatja, hogy a gránit és a kvarc azonos kémiai képletű, hogy a feloldott ásványi sókat az ozmotikus nyomás és a hajszáleresség hogyan utaztatja a növényben, hogy a fény hatására milyen rejtélyes folyamatok játszódnak le a levél klorofill- és szénhidrátképző kémiájában (mondhatnám: alkémiájában). (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
