Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-19 / 191. szám, kedd

9 ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 19. Gazdaság és fogyasztók A pénzügyi tárca szerint a 2004-es év az utolsó, amikor a háztartások számára központilag növelik az energiaárakat Takarékos lesz a költségvetés Gazdasági mutatók 2004-ben Intézet Pénzügyminisztérium Jegybank Valutaalap OECD GDP-növekedés 4,1 4,2 4 4,3 Infláció 8,1 8,1 8,1 8,5 Munkanélküliség 17 17­18,2 Az adatok százalékban értendők. (Forrás: HN, pénzügyminisztérium) Pozsony. A pénzügyminiszté­riumjövő évi állami költség­vetés-tervezete jelentős előrelépést jelent a maast- richti kritériumok teljesíté­séhez, amelyek szerint a költségvetés hiányának 2006-ig a bruttó hazai ter­mék 3%-a alá kell csökken­nie. Jövőre ez 3,9% lesz. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tavalyi költségvetésünk hiánya még a bruttó hazai termék 7,2%-át tette ki. Hogy a jövő évi hiány ennek csak­nem a fele lesz, azt elsősorban a köz­kiadások lefaragásának köszönhet­jük. Ezeknek a hazai össztermékhez viszonyított aránya a 2002-es 49 százalékról 43%-ra csökken. Jövő évi költségvetésünket elsősorban az önkormányzati reformok és az euró­pai uniós csatlakozásunk határozza meg. Az állam jövőre 249,166 milli­árd korona bevételre, 310,671 milli­árdos kiadásra és 61,504 milliárdos deficitre számít. A tervezet szerint az ország bruttó hazai terméke az idei 4%-os növekedést követően jövőre 4,1,2005-ben pedig 4,4%-kal nő. Ehhez az elemzések szerint a háztartási fogyasztás növekedése mellett jelentős mértékben hozzájá­rulnak majd a külföldi befektetések is. A hazai kereslet idén alig 1 száza­lékkal nő, a pénzügy szerint azon­ban 2006-ra ennek a növekedése el­érheti a 4,3%-ot is. A gazdasági nö­vekedésnek jelentős lökést adhat a nagyszombati Peugeot autógyár fel­építése is, amely 2006-ban kezdi meg a termelést. A pénzügy szerint ez a befektetés 1%-kal növelheti a bruttó hazai terméket. A pénzügyi tárca ugyanígy optimista az áremel­kedések tekintetében is. Költségve­tés-tervezete szerint idén nőttek utoljára nagyobb mértékben az álla­milag szabályozott energiaárak a közép- és nagyfogyasztók számára, ígéreteik szerint pedig a 2004-es év lesz az utolsó, amikor a háztartások számára is növelik az árakat. Azt kö­vetően az árakat a piaci ingadozá­sok határozzák majd meg. Az elkö­vetkező két évben azonban radikális változásokra számíthatunk az adó­zás terén is, ezért jövőre még 8,1%- os inflációt prognosztizálnak. A pénzromlás üteme azonban 2005-re már 4,3, 2006-ra pedig 3%-ra csök­kenhet. Ennél kisebb mértékben csökken a munkanélküliség. Jövőre várhatóan 15,4%-os lesz, és 2006-ra ehhez képest alig egy százalékkal lesz alacsonyabb. A korona árfolya­ma pedig jövőre 41 korona/eurós szinten fog mozogni, (mi) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,134 Lengyel zloty 9,638 Angol font 59,879 Magyar forint (100) 16,182 Cseh korona 1,307 Svéd korona 4,564 Dán korona 5,668 Szlovén tollár (100) 17,916 Japán ien (100) 31,468 Svájci frank 27,262 Kanadai dollár 27,067 USA-dollár 37,543 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 41,03-43,33 36,57-38,97 1,28-1,34 15,24-17,24 OTP Bank 41,09-43,24 36,71-38,74 1,28-1,34 15,62-16,81 Postabank 40,98-43,28 36,18-38,90 1,28-1,34 14,38-17,98 Szí. Takarékpénztár 41,06-43,07 36,65-38,53 1,27-1,34 15,49-16,95 Tatra banka 41,08-43,28 36,74-38,70 1,28-1,34 15,56-16,84 UniBanka 41,12-43,22 36,77-38,66 1,28-1,34 14,59-15,56 Általános Hitelbank 41,04-43,24 36,77-38,73 1,27-1,34 15,29-17,08 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2003. aug. 17-én) • Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla CSOB 2,50-2,65 3,854,00 3,65-3,80 3,45-3,60 3,45-3,60 2,85-3,00 0,75-2,50 Banka Slovakia 3,20 3,80 3,90 4,00 4,10­1,90 HVB Bank Slovakia 2,35-3,95 3,504,00 3,60-4,00 4,00-4,40 3,75-4,15 3,70-3,90 0,75 OTP Bank 2,40-3,40 3,40-3,80 3,50-3,90 3,60-4,00 3,40-3,80 3,30-3,70 1,50-3,00 Istrobanka 3,00-3,10 3,40-3,50 3,50-3,60 3,60-3,70 3,80-3,90 4,004,10 1,50 Ludová banka 1,85 3,20-3,45 3,25-3,50 3,20-3,45 3,10-3,35 3,10-3,35 0,75-2,00 UniBanka 3,30-3,35 4,104,20 3,80-3,85 3,45-3,55 3,45-3,50 3,70-3,75 1,90-ig Prvá komunálna banka­3,20-3,50 3,30-3,60 3,30-3,60 3,30-3,60 3,30-3,60 1,40-2,00 Tatra banka­3,30-3,50 3,35-3,55 3,35-3,55 3,35-3,55­1,25 Slovenská sporitel'na 3,00-3,10 3,15-3,55 3,15-3,55 3,15-4,00 3,15-3,55 0,75 Vseobecná úverová banka 1,95-3,65 2,054,15 2,054,15 2,054,15 2,054,20 1,30-2,90 Postová banka 3,00 3,70 3,80 3,40 3,10 3,00 1,40 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2003. aug. 17-én) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 2,60 2,70 2,85­0,50 Banka Slovakia 4,00 4,10 4,30 4,50 1,90 OTP Bank 3,80 3,90 4,00 4,10 4,20 2,00 Istrobanka 4,00 4,10 4,20 4,30 4,50 2,00 Ludová banka 3,05 3,10 3,10 3,10 1,50 UniBanka 3,50 3,55 3,60 3,70 1,50 Postová banka 3,80 3,50 3,20 3,00 1,50 Prvá komunálna banka 3,70 3,80 3,90 4,00 4,00 2,00 Tatra banka­­­­3,00 Slovenská sporitel’na 2,70-2,80 2,75-2,85­2,80-2,90 2,40-2,50 0,75 Vseobecná úverová banka 2,00-3,55 2,10-4,05­2,15-4,10­­FELKÍNÁLOM • MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCÓ • FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Üzleti kooperációs ajánlatok Ukrajna 11234 Villanymotorokat és műszereket kínálunk. Terméke­ink gyártása japán berendezésen, licenc alapját történik. 11233 Oroszországból származó fa- és fűrészárut (bükk, fenyő, gyertyán, kőris és tölgyfa) kíná­lunk. 11232 Rönkfát (5000 M nyár- és nyírfa) és faipari termékeket (EU- raklapok, tűzifa, fenyőágak) kí­nálunk. Lehetőség van használt vasúti tartálykocsik, acélcsövek, étkezőkocsik szállítására. 11231 Parkettagyár kiváló minőségű parkettát kínál. 11230 Nagy választékban minőségi kemény- és lombfa (éger, fenyő, hárs, kőris, tölgy) fűrészárut kínálunk: bútorlap, gerenda, lambéria, padlódeszka, parketta. Lehetőség van hántolt gerendából készült épületfa (épü­letek, fürdők, stb.) szállítására is. A termékek magas minőségét a korszerű famegmunkáló beren­dezés garantálja. Növény-egész­ségügyi engedéllyel rendelke­zünk. 11229 Agráripari cég mezőgazda- sági terményeket kínál: fehér mustármag (min. 200 tonna), ku­korica (min. 300 tonna), napra­forgómag (800 tonna), takarmá­nyárpa (min. 400 tonna). 11228 Kacsa- és lúdtartási tech­nológia, kacsa- és lúdhizlaló (használt) berendezés beszerzése iránt érdeklődünk. 11227 Beszerzés céljából együtt­működnénk „American Style” és „Top Shirt” pólókat gyártó cégek­kel. 11226 Beszerzés céljából felven­nénk a kapcsolatot európai gyárt­mányú famegmunkáló gépek for­galmazóival. 11225 Mezőgazdasági öntözőbe­rendezések beszerzése céljából együttműködnénk mezőgazdasá­gi gépgyárakkal. 11224 Halkonzervek (lazac) ki­szereléséhez fém konzervdobozo­kat vásárolnánk. 11223 Gabonaexportőr vállala­tokkal való együttműködés iránt érdeklődünk. 11222 Sertés- és baromfihús be­szerzésében vagyunk érdekeltek. 11221 Százezer tonna 3-4 oszt. étkezési búzát vennénk. 11220 Kukorica beszerzésében vagyunk érdekeltek. 11188 Fémipari termékeket kínál: a GOSZT és a TU szabványoknak megfelelő 1,00-64,00 mm át­mérőjű acél sodronykötelek (b.é. a horganyzottakat is); bútor és fémszerkezetek gyártásához kör-, négyszögletes-, ovális-, G-ke- resztmetszetű zárt ill. nyitott pro­filok, acéldrót és ebből készült acélhálók, szögek, betonerősítő acélszálak, pántoló-szalagok, szi­vattyúk és azok alkatrészei; bá­nyaipari berendezések alkatré­szei. 11187 Partnert keresünk műsze­rek, méréstechnikai eszközök, irányítástechnikai rendszerek fej­lesztése és gyártása terén. Válla­latunk energetikai, közlekedési, kőolaj- és gázvezetéki, bánya- és feldolgozóipari gépekhez és be­rendezésekhez gyárt különböző műszereket. Szlovákia 9684002 Szlovák partnerünk te­vékenysége szerszámkészítés, al­katrészgyártás és szerelés, fém­forgácsolás, lakatos és szerelési munkák, hegesztés, fúrógépi-, más gépi megmunkálás. Szabad kapacitás: esztergályozás, hori­zontális és vertikális marás, pa­lástköszörülés, síkköszörülés. Ko­operációs partnert és bérmunka lehetőséget keres. 9460001 Görgős vésők gyártásá­val foglalkozó szlovák partne­rünk felhasználókat, vevőket, vi­szonteladókat keres termékeire, valamint eszterga, maró, csiszo­ló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad kapacitását ajánljuk. 9674002 Szlovák vállalat, mely fémkonstrukciók, elemek terve­zésével, gyártásával, kivitelezésé­vel foglalkozik, ajánlja szabad ka­pacitását csarnokok, építmények kivitelezésére, illetve fémmeg­munkálásra. A tevékenységéhez ISO minősítéssel, referenciákkal rendelkezik. Magyarország 21026001 Magyar kisvállalkozó légfrissítőket gyárt, ill. forgal­maz. A termékek saját kidolgo­zás, bevizsgálás alapján kerülnek forgalomba. Háztartási vegyi áru kis- és nagykereskedelmével és ügynöki nagykereskedelemmel foglalkozik, partnereket keres. 21027001 Befektetőket, felhasz­nálókat, és felvásárlókat keresnek magyar területen létrehozandó jármű abroncs gumi-feldolgozóü­zemhez, mely gumi granulátumot készít. Olyan céget is keresnek, aki beszállítja a járműabroncsot és a darálékot visszavásárolja, bérmunkában visszavásárlással, vagy gumi darálékot vásárol. 10412001 Magyar partnerünk ajánl tankautós kiszerelésben asztali fehér- és vörösbort, kiváló minőségben. Ár és specifikáció rendelkezésre áll. 10673001 Befektetőt, vevőt kere­sünk Nyugat-Magyarországon az Ml-es autópálya leágazásánál a 85-ös főút melletti, Győrtől 18 km-re egy 400 nm-es 160 fő befo­gadására alkalmas, jelenleg étte­remként működő épülethez, mely többféle felhasználási célra is al­kalmas. 200 nm-es pincével, to­vábbá a tetőtérben 10-13 szoba kialakítására alkalmas területtel rendelkezik. Az épület több irány­ban is bővíthető, további szint épí­tése is lehetséges. Vállalkozók figyelmébe Szlovákia egyes városaiból egy- egy helyi, nemzetközi marketingi­roda, önálló működtetéséhez ke­res partnereket a Felkínálom Mar­keting Menedzser Center (FMMC). Olyan cégek, vállalko­zások jelentkezését várjuk, ame­lyek szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mel­lett is - a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgál­tatások, találmányok menedzselé­sével. Olyan cégek jelentkezését is vár­juk, amelyeknek konkrét áru, ter­mék-, terményértékesítési vagy vételi szándékai, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitás, lekötés, befek­tető, kooperációs, közös vállalati partneri igényei vannak. Le­hetőséget kíván biztosítani az FMMC tevékenységük menedzse­lésére, az európai uniós, ill. kelet­európai üzleti partnerkapcsolatok kiépítéséhez, továbbá a mintegy 20 országból folyamatosan érkező kereslet-kínálati ajánlatok megis­meréséhez. Munkalehetőségek belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: szolgáltatást aján­lunk. A céljaiknak megfelelő ve­zető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, betanított, segéd munkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: Ajánlunk 18-50 éves korig mindenféle szak- és egyéb képesí­téshez nem kötött munkale­hetőséget, vállaljuk a végzettség­nek és gyakorlatnak megfelelő munka keresését, ajánlását. Ke­ressük azon személyeket az egyes városokból, akik szívesen látná­nak el területi képviseletet a bél­és külföldi munkaerő-közvetítés­ben. Elvárások: minimum érettsé­gi, jó kommunikációs készség, eddigi biztosítási és banki képvi­selői tevékenység, ill. idegen- nyelv-tudás előny, de nem felté­tel. Munkatársakat keresünk! Cégre­ferensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlan­forgalmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamen­tes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kom­munikációs készséggel rendel­kező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendel­kező urak és hölgyek jelentkezé­sét az ország egyes városaiból. A jelentkezők lehetnek aktív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendel­kező nyugdíjasok is. A magyar nyelven kívül más idegen nyelv­tudás vagy biztosítási, banki, ke­reskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Belföldi és nemzetközi hálózati feladatokhoz, különféle nyelve­ken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére; angol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számí­tógépen írásban is kommunikáció képes pályakezdőknek és az üzle­ti életben gyakorlattal rendel­kezőknek egyaránt (távmunka is lehetséges); idegen nyelveket nem beszélők részére találmá­nyok, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítása; magyar nyelven is jól beszélő kezdő és gyakorlott közgazdászoknak kínálunk mun­kalehetőséget. Munkalehetőségek külföldön Magyarország Többféle munkahelyre kiajánlás és munkaadó keresés megbízás szerint. Azonnal betölthető állá­sajánlatok: 20 betanított munkás (nő); 10 pék; 6 CNC marós; 4 ha­gyományos marós; 4 lakatos, he­gesztő (ÁWI, C02); 2 épületbádo­gos; 4 kőműves; 4 ács; 6 asztalos; 6 röntgenasszisztens; 15 szak­ápoló; 6 ápoló-gondozó; 2 gé­pész, villamos-mérnök; 2 infor­matikus; 2 logisztikus; gépész- mérnök egyetemi végzettséggel, AutoCAD ismerettel, német nyelvtudással; 2 marós; CNC szakmunkások. Német nyelvterület: csak beje­lentkezés, munkaadó keresés, ki­ajánlás, szezonmunkák. Angol nyelvterület: Spanyolor­szág, Írország, Svédország, Ang­lia, Dánia és Hollandia az EU-s csatlakozásunkat követően mun­kaerőpiacát teljes mértékben megnyitja munkavállalók előtt. Ezen európai országokba beje­lentkezés, munkaadó keresés, ki­ajánlás. Aktuális ajánlatokkal is rendelkezünk. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üz­leti, munkaerő-piaci, iparjogvédel­mi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak lapunk ol­vasói, a konkrét termékeik értéke­sítésében, szabad kapacitásuk le­kötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, kö­zös vállalati- és EU-s partnerkap­csolatok kiépítésében. Szer­kesztőségünk a kereskedelmi aján­latok tartalmáért nem vállal fe­lelősséget, és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatá­sa, a kapcsolatok létrehozása sem. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 035/6461090 vagy 091, Fax: 035/6461092; 0904325503, munkanapokon 8-17 óra között. Magyarország: FMMC: 0036/ 96/413688; 0036/96/517867, e- mail: ftnmc@mail.datanet.hu ; www.ftnmc.gyor.hu .

Next

/
Oldalképek
Tartalom