Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-11 / 184. szám, hétfő

2003. augusztus 11., hétfő 7. évfolyam, 18. szám A Lancer Evolutiontól megörökölt állandó összkerékhajtása normális körülmények között 50:50 arányban osztja meg a vonóerőt az elülső és a hátsó futómű között Mitsubishi Outlander 2.0 4WD Sport Óriási láb- és élettér, dupla pohártartó a könyöktámlában TESZT egyharmadrészt DaimlerChrysler- tulajdonban lévő Mitsubishinél kb. másfél éve új stratégiát dol­goztak ki, amelynek keretében öt év alatt mintegy 12-14 vadonatúj modell lát majd napvilágot. Az of- fenzíva európai hulláma idén ta­vasszal, a genfi autószalonon be­mutatott Outlanderrel vette kezde­tét. A kocsi azóta a hazai márkake­reskedőknél is megjelent, és a leg­gazdagabban felszerelt kivitelben kaptuk meg a szokásos tesztelésre. KÜLALAK, BESOROLÁS, A Mitsubishi Outlander az úgyne­vezett szabadidő-autók SUV megje­lölésű kategóriájába tartozik. Eb­ben a rohamosan bővülő osztály­ban mára komoly rétegeződés ala­kult ki, hiszen a Renault Scénic RX4-től egészen az Audi Allroadig terjed a skála, sőt egyesek szemreb­benés nélkül a Porsche Cayenne-ig tolják ki a felső határt. A „három gyémánt” új modellje mindenkép­pen e lista felső régióiban követel magának helyet, a Volvo XC70/90- essel vagy a már említett Audi Allroaddal nagyjából azonos szin­ten. Vetélytársának tekinthető még a Honda CR-V/HR-V vagy a Toyota RAV4 is. Ami pedig a kocsi külalak­ját illeti, nos ez csakugyan néző­pont kérdése. Az orr-rész a maga brutálisan kettévágott óriási légnyelőnyílásaival minimum for­mabontónak, de inkább provoka­tívnak nevezhető, míg az oldal- és hátulnézet tulajdonképpen kon­vencionális. A konstruktőrök való­színűleg tudatosan keresték ezt az ellentmondást, ami egészében von­zóvá és izgalmassá teszi az autót. A magas öwonal és a keskeny oldal­üvegezés kombinációja optikailag tovább nyújtja a különben sem rö­vid (4545 mm-es) kocsiszekrényt. Szépek még: 1. a masszív tetősínek, 2. a legmagasabb komfortfokozat­hoz járó 16 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák, 3. az átlátszó burájú hátsó lámpatestek. BELTÉR, KOMFORT, SZERELTSÉG Címszavakban: esztétikus környe­zet, egy nagyon kényelmes személy- gépkocsis komfortja/biztonsága és a külső méretek alapján elvártnál va­lamivel kisebb rakodókapacitás. Részletesebben: formabontó mű­szerfal, közepén egy fehér számlapú analóg órával, komplett bőr ülőgar­nitúra, a legkisebb részletekre is ki­terjedő finom kidolgozás, nagyon jó minőségű anyagok. A szereltség eb­ben a fokozatban egyebek mellett ABS-t, EBD-t, négy légzsákot, négy elektromos ablakemelőt, automata klímaberendezést, elöl elektromo­san nyitható, hátul fix tetőablakot és hathangszórós rádió-előszerelést tartalmaz. A volán magassága állít­ható, de a vezetőülésnél csak a lap dőlésszögével manipulálhatunk. Pa­kolóhelyekből, mint már utaltunk rá, nincs túl sok: kicsi a kesztyűtar­tó, hátul nincsenek ajtózsebek, az elülsők is eléggé szűkösek. Az elülső középső könyöktámla viszont két bokszot is rejt, a hátulsó pedig dupla pohártartóként szolgálhat, lásd az ábrát. A fő csomagtér szintén kisebb a vártnál: padlóját nagyon meg­emelte a differenciálmű és a teljes értékű, 215 mm profilszélességű pótkerék. Maradt tehát 402 liternyi alapméret, amelyet az osztott hátsó üléstámlák dőlésszögének mintegy 20 fokos változtatásával lehet vala­melyest bővíteni. Ha viszont előre­döntjük a támlákat (ehhez elég egyetíen mozdulat, és a fejtámlák is a helyükön maradhatnak), teljesen sík padlójú, 1049 liter űrtartalmú üreg keletkezik a kocsi hátsó részé­ben. MOTOR, MEGHAJTÁS, MENETTULAJDONSÁGOK Az Outlander minden típusának erőforrása (egyelőre) ugyanaz a 2 liter hengerűrtartalmú, 100 kW (136 LE) teljesítményű benzinmo­tor. A váltó is egységesen ötfokoza­tú kézi, a meghajtás viszont kétfé­le: elülső vagy állandó 4x4-es. Utóbbinál viszkókuplung biztosítja az 50:50%-os erőeloszlást, amely a tapadástól függően 10-10%-ban változhat az elülső vagy a hátsó fu­tómű javára. A hajtásláncot ten­gelyközi differenciálmű teszi tel­jessé. Ez a kombináció országúton a 2WD változatéval megegyező 192 km/órás végsebességre képes, és a százas tempó eléréséhez is csak 0,7 másodperccel hosszabb időre van szüksége (11,4 s). A ko­csi azonban sem két-, sem négykerék-meghajtással nem tar­tozik a takarékosak közé: a 4x4-es változat 12,5/7,7/9,5 litert kér 100 kilométerenként, a fronthajtá­sú ennél 0,3-0,4 literrel keveseb­bet. Az aszfaltról letérve viszont többet megengedhetünk magunk­nak, mint gondolnánk, de azért az összkerékhajtás és 195 mm-es hasmagasság ellenére se tévesszük össze az Outlandert egy igazi off- roaddal. Az ilyesmire - hogy mesz- szire ne menjünk - ott a Pajero- család... A szőlőhegyre vagy a hét­végi házhoz vezető dűlőúton azon­ban gond nélkül végigrobogha­tunk, méghozzá nem is jelentékte­len sebességgel. ZÁRSZÓ HELYETT Az elmondottakhoz tulajdonképpen nincs sok hozzáfűznivaló: a szabad­idő-autók egyre népesebb családjá­nak egyik legújabb tagját mutattuk be, amely e család on belül a szebb és izgalmasabb fazonúak közé tarto­zik. Induló ára fronthajtású válto­zatban 935 000 korona, a legol­csóbb 4x4-es típus 1 039 000 koro­nába kerül, az általunk tesztelt csúcsmodellt 1 264 000 koronáért lehet megvásárolni. Vas Gyula Magas öwonal, keskeny üvegezés, esztétikus hátsó lámpatestek A csomagtér alapméretben... ...és 1049 literes kiszerelésben SZEMÉLYGÉPKOCSIK 550 000-600 000 KORONÁÉRT (2) Modell Ajtók száma cm3 kW/LE Ár Peugeot 307 1.6 XR 5 1587 80/109 554 900 Peugeot 307 1.6 XS 5 1587 80/109 589 600 Peugeot 307 1.4 HDi XR flMHHHHHHH 5 1398 50/68 590900 Peugeot 307 Break 1.6 16VXR 5 1587 80/109 584 900 Peugeot Partner Adventure 1.6 E16V 5 1587 80/109 565 100 Renault Mégane 1.5 dCi Authentique Pack 3 1461 60/82 564 900 Renault Mégane 1.5 dCi Authentique Pack 5 1461 60/82 578 900 Renault Mégane Classic 1.9 dTi Air 4 1870 60/82 587 100 Renault Mégane Combi 1.6 16V Authentique LPG 5 1598 79/107 582 100 Renault Mégane Combi 1.9 dTi Authentique 5 1870 60/82 553 900 Renault Mégane Combi 1.9 dTi Air 5 1870 60/82 572 100 Renault Mégane Combi 1.9 dCi Authentique 5 1870 78/106 587100 SEAT Ibiza Signo 1.9 TDi PD 3 1896 96/130 550980 SEAT Ibiza Signo 1.9 TDi PD 5 1896 96/130 579 700 SEAT Cordoba Sport 1.9 TDi 4 1896 74/100 597 500 SEAT Leon 1.9 TDi Stella 5 1896 66/90 589 500 Skoda Fabia 2.0 Elegance 5 1984 85/115 574990 Skoda Fabia Sedan 2.0 Elegance 4 1984 85/115 597 990 Skoda Fabia Sedan 1.9 TDI Comfort 4 1896 74/101 554990 Skoda Fabia Combi 2.0 Elegance 5 1984 85/115 588 990 Modell Ajtók száma cm3 kW/LE Ár Skoda Octavia Collection 1.416V 5 1390 55/75 598000 Skoda Octavia Ambiente 2.0 5 1984 85/115 569 990 Skoda Octavia Ambiente 1.9TD1 5 1896 66/90 594990 Skoda Octavia Combi Ambiente 1.6i 5 1595 75/102 589 990 Skoda Octavia Combi Classic 1.9 TDI 5 1896 66/90 592990 Smart & pulse 2 599 45/61 554 269 Smart & passion jflHMHHHMMMI 2 698 45/61 589800 Suzuki Jimny 1.3 GL 5 1298 59/80 579 000 Toyota Corolla 1.6WT-Í Terra 3 1598 81/110 564500 Toyota Corolla 1.6 WT-i Terra 5 1598 81/110 589 500 Toyota Corolla 1.4 WT-i Terra 4 1398 71/97 574 500 Toyota Corolla 1.4 WT-i Terra Combi 5 1398 71/97 594 500 Volkswagen Golf 1.616V Basis Ocean 3 1595 77/105 568 200 Volkswagen Golf 1.9 TDI Basis Ocean 3 1896 66/90 568 200 Volkswagen Golf 1.4 Basis Ocean 5 1390 55/75 554800 Volkswagen Golf Variant 1.4 Basis Ocean 5 1390 55/75 564 200 Volkswagen Bora 1.4 Basis 4 1390 55/75 555 500 Forrás: autó motor a sport (Az összeállítás - néhány kivétellel - akciómodelleket nem tartalmaz) Szürke (!) faberakás, ezüstös számlapú körműszerek Már-már agresszív, de mindenképpen formabontó fazon (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom