Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-09 / 183. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 9. A Hamász egyik tagjának csak a holttestét tudták kiszabadítani a romok alól (Reuters-felvétel) A Hezbollah levegő-föld rakétával támadott, a Hamász felmondhatja a tűzszünetet Harc a hármas határnál Hőkövető lövedékek fenyegetik az utasszállító gépeket Rakétás terrortámadásra számít Washington ORIGO-JELENTÉS Lezuhant egy orosz helikopter Groznij. Az észak-kaukázusi orosz erők egyesített parancs­noksága tegnap cáfolta azt a korábbi bejelentését, amely szerint csecsen fegyveresek le­lőtték volna a légierő egyik Mi- 8-as helikopterét. A helikopter csütörtökön a csecsenföldi he­gyek között alacsonyan repül­ve légörvénybe került, beleüt­között a környező fákba és le­zuhant. A balesetben életét vesztette a gép parancsnoka, a személyzet két másik tagja azonban súlyos sérülésekkel túlélte a zuhanást. (MTI) Azonosították a robbantót Jakarta. Az indonéz rendőrség szerint az al-Kaida terrorháló­zattal kapcsolatban álló Jema- ah Islamiyah délkelet-ázsiai szélsőséges iszlám szervezet toborozta a jakartai Marriott luxusszálloda elleni robbantást elkövető öngyilkos merénylőt. A Jemaah Islamiyah két őrizet­ben lévő tagja rekonstruált fénykép alapján azonosította a vélelmezett robbantót és elis­merte, hogy a terrorcsoport szervezte be - közölte az indo­néz rendőrség. (MTI) Powell: nem kísérletezünk Washington. Colin Powell amerikai külügyminiszter csü­törtökön kijelentette, az Egye­sült Államoknak nincs szüksé­ge az atomfegyver-kísérletek felújítására, de ezt nem zár­hatja ki örökre. „Bush elnök­nek nem áll szándékában nuk­leáris fegyvereket tesztelni. Nincs rá szükségünk. Bár az Egyesült Államok és a többi nukleáris hatalom felelős azért, hogy biztonságosan őrizze atomfegyverkészleteit, jelenleg nem látjuk szükségét a kísérleteknek ennek érdeké­ben” - mondta Powell. (MTI) Aliyev elnök súlyos beteg Baku. Kevés az esély arra az amerikai orvosok szerint, hogy Heydar Aliyev azerbajdzsáni elnök ismét ellássa hivatalát, mert a 80 esztendős államfő szív- és veseelégtelenségben szenved. A tegnap Bakuban ki­adott közlemény első ízben is­merte el, hogy a kaukázusi or­szág vezetője, akit szerda óta az Egyesült Államokban, egy clevelandi klinikán kezelnek, súlyos beteg. (MTI) Kanadai lesz a NATO-főtitkár? Brüsszel. NATO-diplomaták azt a példátlan ötletet mérle­gelik, hogy egy kanadai köves­se az észak-adanti szövetség főtitkári székében az évvégén távozó George Robertsont, ami véleményük szerint áttö­rést hozhat a viaskodó Párizs és Washington viszonyában. A Reuters magas rangú NATO- forrásokból származó értesülé­se szerint John Manley kana­dai miniszterelnök-helyettes neve nem hivatalos egyezteté­seken merült fel. (MTI) John Manley (Képarchívum) Rasaja. A Hezbollah libanoni síita mozgalom tegnap, hóna­pok óta először, izraeli kato­nai őrhelyeket támadott az izraeli-szíriai-libanoni hár­mas határ körzetében. A tá­madásra válaszul izraeli harci repülők a Hezbollah állásait vették tűz alá. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A vadászbombázók négy bevetés­ben, alkalmanként két levegő-föld rakétával támadtak - közölte a liba­noni rendőrség. A libanoni rendőr­ség tájékoztatása szerint az össze­csapás azzal kezdődött, hogy aknák és rakéták csapódtak be az izraeli hadsereg Radarnak nevezett, vala­mint Ruvejszát al-Alamban lévő ál­lásánál. Az AFP tudósítója arról szá­HÍRÖSSZEFOGLALÓ Monrovia. Charles Taylor tegnap a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva megerősítette, hétfőn lemond és elhagyja az országot. A libériái el­nök azonban nem volt hajlandó el­árulni, valóban Nigériába távozik- e. Nigéria már korábban jelezte, politikai menedékjogot adna a megbukott libériái elnöknek. A libériái képviselők és a szenáto­rok 46-1 arányban még csütörtök este elfogadták Taylor elnök le­mondását. A békefenntartó kato­nák egy hadoszlopa csütörtökön bevonult a harcok sújtotta főváros­ba, Monroviába, ahol a lakosság lelkesen üdvözölte a katonákat. Washington. A gépeltérítő terro­risták szándékosan csapták a föld­höz 2001. szeptember 11-én a United Flight repülőgépét a penn­sylvaniai Pittsburgh közelében, ne­hogy az utasok megszerezzék fölöt­te az ellenőrzést. Erről tanúskodik az a jelentés, amelyet a Szövetségi Nyomozó Hi­vatal, az FBI a közelmúltban kül­dött meg a kongresszusnak, s amelyből tegnap hoztak nyilvános­ságra részleteket. Az FBI további elemzéseknek vetette alá a pilóta­fülkében lezajlott beszélgetéseket rögzítő, úgynevezett fekete dobozt, s ennek alapján egyértelművé vált, hogy néhány kétségbeesett utas rá­támadt a gépeltérítőkre. Az egyik terrorista ezt követően utasította a társát, hogy csapja a földhöz a gé­pet, amelynek fedélzetén 33 utas, a molt be, hogy a Radar állásból, amelyben közel harminc lövedék csapódott, sűrű füst száll fel. Izraeli katonai forrásból megerősítették az értesülést. A június 29-én feltételesen, három hónapra meghirdetett tűzszünet fel­mondásával fenyegetőzött tegnap a Hamász radikális palesztin mozga­lom, miután az izraeli hadsereg a nábluszi palesztin menekülttábor­ban tűzharcban megölte a mozga­lom fegyveres szárnyának egyik tag­ját. A tegnapra virradóra végrehaj­tott katonai akció során az izraeli erők páncéltörő rakétát lőttek ki A katonák egy harci helikopter fedeze­tében hajnalban hatoltak be a ciszjordániai város tőszomszédság­ban fekvő Aszkar menekülttáborba, de fegyveres ellenállásba ütköztek. Az izraeliek viszonozták a tüzet és egy páncéltörő rakétával megcéloz­A leköszönő elnök maga helyett egy levelet küldött a két ház rend­kívüli együttes ülésére, s abban je­lezte, hogy megválik posztjától, így elhárult az alkotmányos aka­dálya annak, hogy a zárt ajtók mö­götti tanácskozáson részt vevők szavazzanak. Taylor a levélben ki­fejtette, hogy ő és kormánya nem­zetközi összeesküvés áldozata. Utalt arra, hogy 2001 májusában fegyver- és gyémántembargót ve­tettek ki Libériára, így meggátol­ták abban, hogy a győzelem remé­nyében vegye fel a harcot a meg­buktatására szövetkezett LURD (Egyesült Libériaiak a Megbékélé­sért és a Demokráciáért) ellenzéki szervezettel, hogy megvédelmez­7 fős személyzet és 4 gépeltérítő tartózkodott. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott ter­rortámadások során az al-Kaida nemzetközi terrorszervezett tagjai négy repülőgépet térítettek el. Kö­zülük kettő lerombolta a New York- i Világkereskedelmi Központot, egy a Pentagon épületébe csapódott, míg a negyedik a pennsylvaniai Pittsburgh közelében lezuhant. A hatóságok továbbra sem tudják, hogy a United Flight járatának elté­rítésekor a terroristák milyen cél­pontot szemeltek ki. Vannak olyan feltételezések, hogy eredetileg a kongresszus vagy a Fehér Ház épü­letének akarták csapni a gépet, amely azonban Washington köze­lében hirtelen Ohio felé fordult és San Francisco felé tartott. Miután a repülőgép Pittsburgh körzetében lezuhant, az áldozatok ták a szóban forgó épület harmadik emeletét. A rakéta becsapódása rob­banások sorozatát váltotta ki, meg­semmisítve a teljes harmadik emele­ti szintet. A nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak az AP amerikai hírügynökségnek, hogy robbanószert előállító laboratóriu­mot vagy fegyverraktárat találhat­tak el egy háromemeletes épületben a nábluszi menekülttáborban, ami robbanások sorozatát idézte elő. A katonák „célzott akciót hajtottak végre egy szökésben lévő, magas rangú” palesztin körözött letartózta­tására - értesült izraeli katonai for­rásból a Reuters brit hírügynökség. Palesztin szemtanúk szerint a Hamász fegyveres szárnyához, az Ezeddin al-Kasszám Brigádokhoz tartozó férfi a szóban forgó épület tetejéről lőtte az izraeli katonákat és tűzpárbajban vesztette életét. ze az országot, és gondoskodjék a libériái nép jólétének biztosításá­ról. Az írás végén azonban elis­merte azt is, hogy a hatalmas anyagi és emberi veszteségek elfo­gadhatatlanok, s Libéria az össze­omlás szélére jutott. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasá­gi Közösségének (ECOWAS) béke- fenntartó katonái csütörtök újabb területeket vontak ellenőrzésük alá. Egy hadoszlop bevonult a har­cok sújtotta Monroviába is. A helyi lakosok lelkesen üdvözölték a kék­sisakosokat. A libériái fővárosban az ellenzéki erők június végén kez­dődött támadása óta mintegy két­ezer ember vesztette életét a harci cselekmények miatt. (MTI, ú) hozzátartozói szívbemarkoló tör­téneteket meséltek az utasok mo­biltelefonon leadott utolsó hívásai­ról, amelyek alapján arra követ­keztettek, hogy a fedélzeten töb­ben rátámadtak a terroristákra. Egyes feltételezések szerint né­hány utas behatolt a pilótafülkébe, és megpróbálta kényszeríteni a gépeltérítő pilótát, hogy szálljon le a géppel. Ezt követően hangzott el a fekete doboz által is rögzített utasítás egy másik terrorista részé­ről. A szalag egyébként angol és arab nyelvű kiabálásokat rögzített, továbbá olyan zaj is hallatszott, amely nagy valószínűséggel üveg törésére utalt. Az FBI mindazonáltal tartózkodott attól, hogy egyértelműen következ­tessen a fedélzeten történtekre, a hivatal szóvivője azt azonban hangsúlyozta, hogy a gépen tartóz­kodó utasok hősök voltak. Washington. Amerikai titkosszol­gálati értesülések szerint személy- szállító repülőgépek ellen készül terrortámadásokra az al-Kaida. Az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy hőkövető rakétával próbál­nak repülőgépeket lelőni a me­rénylők. Ezeket az információkat az amerikai belbiztonsági minisz­térium olyannyira komolyan veszi, hogy egy speciális hivatalt hozott létre 2 millió dollárért a múlt hó­napban, amelyet egészen eddig ti­tokban is tartottak. A tárca közölte azt is, hogy a közeljövőben az utas- szállító repülőgépek ezreit láthat­ják el olyan elektronikus rakétael­Ungvár. Betörők fosztották ki Be­regszászon a két nyelven megjelenő Beregszász című hetilap szerkesztő­ségét. Az ismeretlen elkövetők csü­törtökre virradóra a bejárati ajtó rá­csának átfűrészelésével jutottak be a beregszászi városi tanács (közgyű­lés) által magyar és ukrán nyelven kiadott hetilap szerkesztőségébe - közölte az Unian ukrán hírügynök­séggel tegnap Orosz Gyula, a Bereg­szászijárás rendőrparancsnoka. Elmondása szerint a rablók három Sepsiszentgyörgy. A székelyföldi autonómia irányában tett konkrét lépések a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének sepsi­szentgyörgyi ülésével folytatódott, amelyről az erdélyi sajtó csütörtö­kön számolt be. Az ülésen elsősor­ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Ta­nács létrehozásának munkatervéről tanácskoztak. Az elfogadott menetrend szerint ok­tóber 12-én jönnek létre a Települé­sek Székely Tanácsai, amelyek a szé­ki küldötteket megválasztják. A Kovászna, Hargita és Maros megyé­ben létrehozott helyi tanácsok kül­döttségei október26-án hozzák majd létre a Székely Nemzeti Taná­csot, amelynek hatásköre a Székely­Tokió. Tájfun pusztított tegnap Ja­pán nyugati részén. Négyen meghal­tak, illetve eltűntek, húszán megse­besültek. Az Etau névre keresztelt tájfun, amelyet óránként 144 kilo­méteres sebességgel tomboló szelek kísértek, a japán meteorológiai hiva­tal szerint helyi idő szerint tegnapra virradó éjjel Honsu, a szigetország legnagyobb szigete felé tartott, miu­tán a déli területeken megbénította a Bagdad. Lelőttek egy amerikai kato­nát Bagdad nyugati részén. A hadse­reg bejelentése szerint a koalíciós erők egyik tagját csütörtök éjjel tá­madták meg az Iraki főváros al- Manszúr nevű negyedében. Az újabb halálesettel 56-ra nőtt a május elseje óta ellenséges tűzben elesett ameri­kai katonák száma. George Bush amerikai elnök május első napján ki­jelentette: Irakban véget értek a ko­moly harcok. Az Irakot megszállva tartó amerikai csapatok parancsnok­sága arra utasította a katonákat, hárító rendszerrel, amelyhez ha­sonló az amerikai harcigépeken ta­lálható. Mindezek mellett az amerikai kor­mányzat légi közlekedésért felelős biztonsági szakértőket küldött Eu­rópa és Ázsia számos fővárosába, hogy megvizsgálják, hogy az ottani repülőterek megvédhetők-e vállról indítható rakéták támadásától - ír­ta a The New York Times egy ma­gas rangú amerikai tisztviselőre hi­vatkozva, Elsősorban az iraki váro­sok repülőtereit, valamint olyan városokat vizsgálnak, ahova az amerikai légitársaságok rendszere­sen indítnak járatokat. Ellenőrzik a többi között Athén, Isztanbul és Manila repülőterét is. számítógépet, egy-egy szkennert és nyomtatót, valamint egyéb tárgya­kat vittek magukkal a szerkesztőség­ből. Szerinte az elkövetés módja arra utal, hogy a tettesek jól ismerték a helyszínt. A mostani egyébként a második be­törés a hetilaphoz, az elsőt pontosan két évvel ezelőtt követték el, de a rendőrség a mai napig nem bukkant sem a tettesek, sem pedig az akkor elvitt számítógépek és más berende­zések nyomára. Egyes feltételezések szerint mindkét bűncselekményt ugyanazok követték el. föld Autonómia Statútumának köz­vitára bocsátása, véglegesítése és előterjesztése román kormányzati, illetve parlamenti jóváhagyás végett - közölte Csapó József volt RMDSZ- szenátor. A Székely Nemzeti Tanács része len­ne annak az Erdélyi Magyar Nemze­ti Tanácsnak, amelynek felállítását Tőkés László nagyváradi református püspök kezdeményezte. Csapó szerint a kezdeményezők a székelyföldi autonómiát az európai normák szerint kívánják létrehozni. A volt szenátor utalt az Európa Ta­nács az idén hozott, az etnikai alapú területi autonómiáról szóló 1334. számú ajánlására, az 1997-ben elfo­gadott 1118. számú ET-határozatra, illetve a regionális autonómiák eu­rópai chartájára. közlekedést, és 22.500 otthont ha­gyott áram nélkül Kjusun. Tegnap összesen 253 belföldi légi járatot tö­röltek, nem közlekedtek a kompha­jók és korlátozták a nagysebességű vonatok sebességét is. A tájfun több helyen földcsuszamlásokat okozott. Okojamában egy 63 éves férfi bele­fulladt egy megáradt folyóba. Két építőmunkás eltűnt, amikor Sihoku szigetén egy csatornán dolgoztak, egy negyediket pedig ugyanitt ten­gerhullám sodort el. hogy lehetőség szerint tartózkodja­nak az irakiakkal szembeni erőszak­tól; Donald Rumsfeld védelmi mi­niszter ugyanis kijelentette, a jövő­ben egyre nagyobb szerepet szánnak az iraki hatóságoknak a rendfenntar­tásban. A parancsban az is szerepel, hogy a katonák csak a legszüksége­sebb esetben használják fegyverei­ket. Az amerikai katonák tegnap két polgári személyt öltek meg, mert ál­lítólag fegyverekkel kereskedtek Tikritben, Szaddám Húszéin szülő­városában. A tűzharcban az ameri­kaiak egy gyereket is megöltek, egy nő pedig könnyebben megsérült. Még nem tudni biztosan, Nigériába menekül-e a megbuktatott Charles Taylor Hétfőn távozik a libériái elnök Részletek a 2001. szeptember 11-én eltérített egyik repülő fekete dobozából Az eltérítők csapták földhöz a gépet MTI-HiR Átfűrészelték a lap szerkesztőségének ajtaját védő rácsot Kifosztott Beregszász MTI-HÍR Európai normák szerinti autonómiát akarnak létrehozni Székely Nemzeti Tanács NÉPSZABADSÁG-HÍR Nem közlekedtek a komphajók, lassabban jártak a vonatok Tájfun gyilkolt Japánban MTI-HÍR Az amerikaiak ötvenhatodik halottja Új abb katonát lőttek le MTI-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom