Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-08 / 182. szám, péntek

pl Régió ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 8. Bajcson több mint 200 fáról távolították el a megtámadott ágakat, amelyeket tegnap el is égettek (Vas Gyula felvétele) A termesztőknek a lehető leggyakrabban kell ellenőrizniük az alma- és körtefáikat Tűzzel a tűzelhalás ellen A szülőket előadások, a gyerekeket játékok várják Magyar nagycsaládosok hétvégéje Kolonban SZÁZ ILDIKÓ Megtalálták a holttestet Homonna. Már csak a búvá­roknak sikerült kihúzniuk an­nak a 27 éves brezovickai fér­finek a holttestét, aki tegnap­előtt fulladt bele a domasai víztározóba. A férfi az egyik pontonról ugrott fejest a víz­be, de többet már nem búk- • kant elő. A helyszínre érkező orvos szerint fulladás okozta a halált. (TASR) Rács mögött marad Besztercebánya. Nem helyez­te szabadlábra azt a 39 éves rendőrt a Besztercebányai Ke­rületi Bíróság, akit korábban csúszópénz elfogadása, hatás­körrel való visszaélés miatt helyeztek vizsgálati fogságba. A férfi a rendőrség gazdasági részlegén dolgozott, és több személynek, akik nem törlesz­tették rendesen a kölcsönei- ket, felajánlotta: némi csúszó­pénzért hajlandó elsimítani az ügyet. A rendőrség öt esetet regisztrált, ám ezek közül csak egyszer jutottak el a pénz át­adásáig. (TASR) Vádemelés a gyilkosok ellen Kassa. Vádat emelt az ügyész­ség két férfi ellen, akik nagy ke- gyedenséggel gyilkoltak meg' egy kassai férfit tavaly május elején. Későbbi áldozatukat először a helyi szórakozóhe­lyen rugdosták össze, majd be­rakták egy autóba és egy közeli víztározóhoz szállították. Itt több mint negyvenszer szúrták meg egy késsel, csavarkulccsal többször fejbe vágták, több erét felvágták. (TASR) Síremléket loptak el Hőrka nad Váhom. Gránitkő­ből készül síremléket loptak el ismeretlen tettesek a Vágúj- hely melletti község temetőjé­ből. A hullám alakú síremlé­ket valamivel lefeszítették a talapzatról, majd valószínű­leg egyszerűen kicipelték. A keletkezett kár mintegy 22 ezer korona. (SITA) Lebukott a dohánycsempész Nagymihály. Cigarettacsempé­szés miatt indult eljárás egy kladnói illetőségű fiatal cseh férfi ellen, aki nagyobb meny- nyiségű dohányárut próbált meg Ukrajnából Szlovákiába behozni. A Renault csomagte­rében a vámosok 95 karton ci­git találtak, melyért legalább 20 ezer korona vámot és 43 ezer korona forgalmi adót kel­lett volna befizetni. (TASR) Halálra gázolta a vonat Máriatölgyes. Halálra gázolt egy 42 éves trencséni férfit egy tehervonat. A mozdonyvezető csak 100 méteres távolságból vette észre a sínen álló férfit, s hiába húzta meg a vészféket, a tragédiát már nem tudta elke­rülni. A férfi a helyszínen bele­halt sérüléseibe. A mozdony- vezető vérében nem találtak alkoholt. (SITA) Más lakását adta el Turcianske Teplice. A rendőr­ség eljárást kezdeményezett egy csaló ellen, aki még febru­árban egy mit sem sejtő házas­párnak 600 ezer koronáért el­adott egy lakást, amely nem is az ő tulajdona volt. Amikor a házaspár rájött a csalásra, azonnal visszakövetelte a pénzt, de a mai napig egyetlen fillért sem látott. (TASR) A bajcsi Bajcprodukt Kft. gyümölcsösében tegnap el­égették az almatermésűek tűzelhalásos betegsége miatt lemetszett almafahajtásokat és -ágakat. Ez ugyanis a leg­hatékonyabb módja a kór­okozó elpusztításának és a betegség továbbterjedése megfékezésének. V. KRASZNICA MELITTA A megtámadott részek likvidálására azt követően adott utasítást a Köz­ponti Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP) komáromi részlege, hogy a labora­tóriumi vizsgálatok egyértelműen bizonyították: tűzelhalás terjed a társaság gyümölcsösében. A beteg­ség észleléséhez és későbbi diag­nosztizálásához nagymértékben hozzájárult lapunk is. Paulík József, a Bajcprodukt gyümölcsésze a tűz­elhalás szlovákiai felbukkanásáról szóló ÚJ SZÓ-HÍREK ALAPJÁN FOGOTT GYANÚT, azt gondolta, feltehetően ez a kór okozhatja náluk is a hajtások her- vadását. „Mindeddig nem találkoz­tam ezzel a betegséggel, de az álta­lam megfigyelt tünetek megegyez­tek az újságban leírtakkal - mesél­te. - Azonnal kapcsolatba léptünk Csekes Zoltánnal, az ÚKSUP komá­romi munkatársával, aki a gyümöl­csösünkből származó mintákat Po­zsonyba továbbította. Sajnos, a VRABEC MÁRIA Nyitra. Július végén összeférhetet­lenség miatt leváltották posztjáról a nyitrai Mezőgazdasági Intézet (Ag- rónstitút) igazgatóját. Jozef Dvon- cnak azonnali hatállyal fel is mond­tak, mert kiderült, hogy agrárvállal­kozóként is tevékenykedik. Ismeret­len jóakarói” erről a tényről e- maüekben tájékoztatták az intéze­tet működtető mezőgazdasági mi­nisztériumot, ezért Dvonc ismeret­len tettes ellen már feljelentést is tett rágalmazásért. Azt állítja, hogy két évvel ezelőtti ki­nevezése után már nem volt aktív vállalkozó, de a cégjegyzékből csak azután akarta kitöröltetni a nevét, hogy az összes szerződéses kötele­zettségét teljesítette, azok pedig né­mely külföldi partnerek esetében mostanáig elhúzódtak. „Az alkal­mazottakat elbocsátottam és a cég épületeit is eladtam, a vállalkozá­som során szerzett kapcsolatokat és gyanú beigazolódott: valóban tűz- elhalásról volt szó.” Mire azonban Pozsonyból megérkeztek a végső vizsgálati eredmények, addigra a kór több mint 200 fán jelentkezett. Egyelőre kizárólag A KORAI JAMES GRIVES FAJTÁN ÉSZLELTÉK A BETEGSÉGET,­ebből 1065 fát tartanak nyilván. A tőszomszédságukban lévő egyéb faj­tákat egyelőre elkerülte a betegség. „Gyümölcsészetünk két lokalitásban található, a tűzelhalás egyelőre csak a kisebb, 2 hektáros parcellán jelent meg - tájékoztatott Paulík József. - A James Grives korai fajta, így a be­tegség megjelenésekor szerencsére „Meleg, esős időjárás esetén még intenzívebb támadásra számithatunk. már csaknem teljesen egészében vé­geztünk a betakarítással. Ellenkező esetben nagyobb károkat könyvel­hettünk volna el.” Jozef Michálektől, a Bajcprodukt Kft. igazgatójától megtudtuk, hogy eddig közel 10 ezer korona káruk származott a betegség megjelené­séből, amit a kényszerű metszés miatti terméskiesés számlájára ír­ható. Egész fákat egyelőre nem kellett kivágni. További többlet- költségeket jelent majd a rezes per­metezés, amelyet a napokban vé­geznek. Az azonban még kérdés, hogy más fajtákon, esetleg a társa­ság által termesztett 1 hektárnyi tapasztalatokat pedig mind a mező- gazdasági intézetben hasznosítot­tam” - panaszolta Jozef Dvonc, aki igazságtalannak tartja felettesei döntését, és főleg azt nehezménye­zi, hogy a miniszter többszöri kéré­sére sem fogadta őt. Az elbocsátott igazgató részben a saját érdemének tartja, hogy a me­zőgazdasági intézet egyelőre a szaktárca irányítása alatt maradt. Májusban még komoly lobbizások folytak akörül, hogy az intézet önálló nonprofit intézményként működik tovább, a Szlovák Mező- gazdasági Egyetem része lesz vagy privatizálják. Jozef Dvonc - aki a hajdani integrációért felelős mi­niszterelnök-helyettest, Mária Kad- leéíkovát váltotta e poszton - azt szorgalmazta, hogy az intézet az ag­rártárca irányítása alatt folytassa az együttműködést az Agrokomplex kiállítási központtal és a mezőgaz­dasági irányultságú iskolákkal is. Imrich Okenka, a Szlovák Mezőgaz­körteültetvényen nem bukkannak- e fel a betegség jelei. „A termesztőknek a saját érdekük­ben a lehető leggyakrabban ellen­őrizniük kell az alma- és körtefá­kat, ez különösen azokra a terüle­tekre vonatkozik, ahol már bebizo­nyosodott a betegség jelenléte - mondta Csekes Zoltán, aki szintén jelen volt a faágak égetésénél. - Sok múlik az időbeni észlelésen, hiszen nagyon AGRESSZÍV, ROHAMOSAN TERJEDŐ KÓR a tűzelhalás. Annak ellenére, hogy a jelenlegi időjárás, vagyis a száraz meleg általában nem kedvez a bak­tériumok szaporodásának, mégis gyorsan terjed a betegség. Meleg, esős időjárás esetén pedig még in­tenzívebb támadásra számítha­tunk.” A megtámadott részek eltávolítása azonban csak a kezdeti lépés, az egész gyümölcsöst rézgá- licos permetszerrel kell kezelni. Szerencsére ezek a készítmények jól hozzáférhetők a piacon, és az áruk is viszonylag elfogadható. A későbbiekben pedig a rézgálicos permetezés a vegetációs nyugalom időszakában és a tenyészidő alatt is többször meg kell ismételni. Cse­kes Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a betegség szlovákiai előfor­dulásáról szóló hírek megjelenése óta számos bejelentés érkezett hozzájuk, több esetben vaklármá­ról volt szó, viszont néhány mintát további vizsgálatra Pozsonyba küldtek. Az eredmények az elkö­vetkező napokban várhatók. dasági Egyetem rektora viszont azt szerette volna, ha az intézet a kö­vetkező tanévtől az egyetemhez tartozik, és épületében működik az akkreditálás előtt álló régiófejlesz­tési kar is. Információink szerint az épület megvétele iránt Mária Kad- lecíková és az Agrokomplex kiállí­tási központ igazgatója, Ladislav Svihel is érdeklődött, s bizonyára nem jártak volna vele rosszul, hi­szen az intézethez egy szaunával, uszodával és masszázsszalonnal felszerelt szállodai rész, valamint modern konferenciaközpont is tar­tozik. A szaktárca illetékesei végül úgy döntöttek, szeptember végéig elemzést dolgoztatnak ki vala­mennyi, a minisztérium tulajdoná­ban lévő intézmény vagyonáról és tevékenységéről, és csak ennek is­meretében döntenek majd a továb­bi felhasználásukról. A Mezőgazda- sági Intézetet egyelőre megbízott igazgató vezeti, a posztra a napok­ban pályázatot írnak ki. Kolon. A két évvel ezelőtt Zoboral- ján létrehozott Fecske - Nagycsalá­dosok Társulása augusztus 29-től 31-ig, péntektől vasárnapig Kolon­ban családi hétvégét szervez az Ily- lyés Közalapítvány és a Mécs Lász­ló Társulás támogatásával, melyre e hét végéig várják az érdeklődők jelentkezését. Tóth Attilától, a tár­sulás vezetőjétől megtudtuk, a ta­lálkozón előadások és kirándulá­sok váltják egymást, és lesznek csa­ládi vetélkedők is. Pénteken a szülőknek Andrásfalvy András tart előadását a nagyszülők családon belüli szerepéről, majd Sárközy Klára MKP-s parlamenti képviselő a családtámogatási rend­szerről ad áttekintést, Gyurgyík László szociológus pedig a 2001-es népszámlálás tükrében közelíti meg a családkérdést. A résztvevők a lédeci tájházba, a gímeskosz- tolányi templomba és a gímesi vár­romhoz látogatnak el, vacsora után pedig Jókai Mária néprajzos mondja el tapasztalatait a zoboralji hagyományőrzésről. Az est folya­mán a néphagyomány szerepéről, a koloni hagyományőrzőkről, vala­mint a család értékmentő szerepé­Rimaszombat/Losonc. Érzékel­hetőenjavult az Eurotel mobilszol­gáltatás színvonala a Losonci járás északi és déli részén, valamint a Rimaszombati járásban, a Rima völgyében, Ráhónál. Ezenkívül a Rozsnyó és Nagyrőce között fekvő Nagyszlaboson is átadott a szol­gáltató egy erősítő állomást. En­nek ellenére még mindig van né­hány pont a járásban, ahol nincs térerő sem az Eurotel, sem az Orange frekvenciáin. Főleg a Lo­sonci és a Rimaszombati járások déli csücskeiben problémásabb a maroktelefonok használata. A Fe­ledet és Ajnácskőt összekötő, Simonyin, Gesztetén, Jesztén át Péterfalára vezető úton a telefon- használó néhány mély völgyben csak a hálózatkeresést ábrázoló je­leket láthatja telefonja kijelzőjén. SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Már a világhálón van a www.recreation.sk honlap, amelyet a Rimaszombati Régiófej­lesztési Ügynökség készített PHA­RE CBC támogatásból. A weboldal Besztercebánya megye déli részé­nek és Heves megye északi részé­nek turisztikai lehetőségeit mu­tatja be. Az ügynökség munkatár­sai a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakembereivel együtt feltérképezték az extrém sportok, a téli sportok, a gyalogos túra- és kerékpárútvonalak lehe­tőségeit mindkét megyében. A rimaszombatiak a szlovákiai ol­dal déli részén lévő, a nagyközön­ség számára kevéssé ismert pihe­nési és sportolási lehetőségek be­mutatására fektették a hangsúlyt. Nem csupán a sportolási lehetősé­gek, hanem a szolgáltatások is he­lyet kaptak a honlapon, ezzel is elősegítve a turizmus fejlesztését a gömöri és nógrádi régióban. A Rimaszombati Területfejlesztési Ügynökség vezetőjének, Koós Ist­vánnak a tudomása szerint a vi­lághálón ez az első ilyen jellegű, a szlovák-magyar határon átnyúló kezdeményezés. A fejlesztési ügy­nökség a honlapra továbbra is vár­ja a helyi civil szervezetek, vállal­kozások, önkormányzatok által nyújtott információkat és szolgál­tatási lehetőségeket. Az állandó ról és a magyarországi nagycsalá­dos hétvégékről is szó esik majd. Szombaton délelőtt a résztvevők szakemberektől kérhetnek taná­csot a családban felmerülő problé­mákkal kapcsolatban. A legkiseb­bek számára rajzversenyt, sport- versenyt rendeznek, délután a koloni tájházba látogatnak, este pedig családi vetélkedőket ren­deznek. Vasárnap Jáki Sándor Teodóz bencés atya tart szentmisét a csa­ládokért, és mivel hagyományőr­zőként mindeddig közel 700 csán­gó és zoboralji dalt gyűjtött össze, erről is érdekes beszámolót tart. Záróünnepségre a koloni szabad­téri színpadon kerül sor, a tábor­tűz mellett kezdetét veszi a szüni­dei búcsúztató. A részvételi díj családonként kétszáz korona, eb­ben benne foglaltatik az étkezés és a sportpálya melletti tornate­remben az elszállásolás. Szállást foglalni a helyi szállóban is lehet, ott - alapítványi hozzájárulással - személyenként száz koronába ke­rül. A jelentkezők Tóth Attilánál érdeklődhetnek a 037/63 16 210- es telefonszámon, vagy a követke­ző címen: Skolská 120, 951 78 Kolonban. Péterfalán néhány helyen fogható a frekvencia, de a falu nagyobb te­rületén meglehetősen gyenge jelet kapnak a készülékek. A most üzembe helyezett erősítők ezen a vidéken nem befolyásolták számottevően a szolgáltatás szín­vonalát. A teljes, jó minőségű terü­letfedéshez még jó néhány erősítő állomásra szükség lesz, ami a mo­bilszolgáltatók számára újabb ki­adást jelent. A maroktelefonok használata viszont egyre jobban terjed, már az idősebb korosztály is kezd megbarátkozni az új tech­nikával. Információnk szerint a határ menti falvakban a magyaror­szági mobilhálózatok szolgáltatá­sait is egyre többen használják. Az elmúlt időszakban sokan vezeté­kes telefonvonaluktól is megvál­tak, mert a családokban két-há- rom maroktelefonon bonyolítják a beszélgetéseket. frissítéssel egy naprakész infor­mációs adatbázisként kívánnak szolgálni mind a szlovák, mind a magyar pihenni és sportolni vá­gyók számára. „A PHARE CBC program keretén belül most folyik az elbírálása a Heves megyei kollégák tervezeté­nek. Ők azt szeretnék megvalósí­tani, hogy mindazon információk, amelyek a honlapon vannak és lesznek, nyomtatásban is a turisz­tikai központokba kerülhessenek, továbbá a városi információs iro­dákhoz, a vállakozókhoz és az ön- kormányzatokhoz. Kár lenne, ha A weboldal Beszterce­bánya és Heves megye turizmusát mutatja be. nem sikerülne az összegyűjtött le­hetőségekről szóló anyagot nyom­tatásban is kiadni. Ezek az infor­mációk egyben a falvak és váro­sok, valamint a kisrégiók terület- fejlesztési elképzeléseinek is ré­szét képezhetik. Enélkül az EU- ban már nem lehet semmilyen for­ráshoz hozzájutni, így a települé­sek és a mikrorégiók egyszerűen nem részesedhetnek majd semmi­lyen uniós támogatási alapból, mert pályázatuk nem felel meg a követelményeknek” - nyilatkozta Koós István. Leváltották a nyitrai Mezőgazdasági Intézet eddigi igazgatóját, Jozef Dvoncot Vezetőként is vállalkozott Néhol nincs térerő az egyik szolgáltató frekvenciáin sem Jobb vételi lehetőségek Gömörben és Nógrádban SZÁSZI ZOLTÁN Szlovák-magyar regionális idegenforgalmi honlap indult www.recreation.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom