Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-08 / 182. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 8. Riport Idén 75 hektáros területen rendezték a fesztivált, minden eddiginél többet kellett rohangálni a helyszínek között, közben persze a térképet sem ártott használni Éves jelentés a Sziget Fesztiválról, beavatottaknak Száraz sziget (Somogyi Tibor felvételei) Erőltesse meg magát, kedves olvasó, és képzeljen’ el engem, a komoly kultúr-zsurnalisztát, amint egy háromkilós kala­páccsal, velőt rázó sikoly kísé­retében rácsapok a karórám­ra, és miszlikbe aprítom a né­zősereg hangos biztatása kö­zepette. Súlyos? Pedig iste­nemre, megtörtént! JUHÁSZ KATALIN Aki kint volt a Szigeten, annak bizo­nyára érthető a viselkedésem. Nem nektek magyarázom el, arany boga­raim, hanem az otthon maradottak­nak: a svájci szponzorcégtől egy márkás órát lehetett kapni, ha az ember szétverte a régit, és mivel én egy „ide ez is jó lesz”-típusúval ér­keztem, nem sokáig haboztam, an­nál is inkább, mivel egy mikrofonos ember két napig üvöltötte a fülem­be, hogy „Ütött az órád!” Nem írha­tom le a cég nevét, legyen elég any- nyi, hogy S-sel kezdődik, és az első tizenötezer hetijegyvásárló kapott tőlük egy limitált szériás Sziget-kar­órát, a többiek meg ilyen látványos módon tehettek rá szert. A fesztivál mára bekerült a nemzeti értékek közé, azaz a megtűrt kate­góriából a támogatottba lépett át. A sajtó sem drogszigetként emlegeti már, hanem Európa legnagyobb kulturális fesztiváljaként, amit Müller Péter Sziámi bizonyos szem­pontból röhejesnek tart, de erről majd máskor. Vigyünk egy kis rend­szert a dologba, tisztázzuk, hogy amit innentől leírok, főleg azoknak szól, akik ott voltak a szigeten. Az otthon rekedteknek napi tudósítá­saimat címeztem, melyek olyankor születtek, amikor ti még javában nyomtátok az ebéd utáni szunyát. Beszámoltam anyátoknak a paradi­csomdobáló bajnokságról, a kon­certekről, az első két nap sártenge­réről és az azt követő déli gutaüté- ses negyven fokról, a statisztikai adatokról, és a szponzorok ajándé­kozó kedvéről. Sőt, olyan türelmes és emberszerető voltam, hogy még Krisnásokkal és miniszterekkel is szóba álltam, ami a humanizmus netovábbja. Megnéz­tem a táncdalfesztivál-sátorban a volt fővárosi rendőrkapitányt, Ko­máromi Pistit aki olyan röhejes, mint Sólymos Tóni, de lelke rajta. Humo­rért nem kellett a Hócipő Sátorba menni. Remélem sokan követeltétek tavaly a nagyszínpadra Uhrin Bene­deket, és mert vannak még csodák, a mester felkerült a hatalmas deszkák­ra. Nézhettek nagyot a Spyro Gyra tagjai, mikor levonultak, nem külön­ben Fresh Fabrikék, akik valamelyik kis színpadról küzdötték fel magu­kat, hosszú évek alatt. És ennyi mobiltelefont láttatok-e már? Mert én egyfolytában azt hal­lottam, hogy valaki ordítva „hol- vagyozik” a mobiljába, vagy azzal van elfoglalva, hogy leadja a feltöl­tőállomásra, mert persze ilyen is volt a szigeten. Nos, kell egy hét te­lefonmentesség, nekem nem hiány­zott az állandó csengés. (Huszon­két órája vagyok itthon, azóta har­minc telefont bonyolítottam, kezd elegem lenni, mindjárt szétverem egy kalapáccsal!) Egyre több szó esik arról, hogy a sziget elüzletiesedett, mainstream lett, hogy megjelent a középosz­tály, amely ezerötszáz forintos ka­jákat eszik, míg mi a négyszázötve­nes kifőzdékben állunk sorban. Nos, az árusok is ehhez a trendhez alkalmazkodtak, egyikük nem szé­gyellt volna 390 forintot kérni tő­lem egy adag hasábburgonyáért, mire megmondtam neki, hová dug­ja fel a krumpliját. A zenei kínálat is minden eddiginél heterogénebb volt, sosem fogom például megérteni, hogy kerülhe­tett Shaggy a nagyszínpadra. A fic­kót egy dolog menti meg: olyan or­gánuma van, hogy elég, ha magá­ban morog, a nép ettől is begerjed. A sajtótájékoztatón egyébként fel akartam tenni neki néhány értel­mes kérdést a dalszerzésről, a jama­ikai zenei palettáról, ám erre nem volt lehetőség, mivel Mr.Lova-Lova csak egy dologról volt hajlandó be­szélni. Hogy a magyar lányok mi­csoda numerák! Meg az amerikai lányok, a jamaikai lányok, és persze a japánok. Selymes a bőrük, kedve­sen mosolyognak, és mindent meg­csinálnak. Hasonlóan viselkedett Huey a Fun Loving Crimilalsból, aki annyira cool fazon, hogy kétszavas válaszokat ad komoly újságírói kér­désekre. „Igen, előfordul.” „Naná, hogy jó lesz.” „Majd meglátjátok!” Ekkor határoztam el, hogy több saj­tótájékoztatóra nem megyek, in­kább a színfalak mögött próbálom becserkészni a sztárokat, mert tu­dom, hogy szívesen olvasnátok ilyesmit. Több alkalommal sikerült is a manőver, a VIP részlegben ké­szült beszélgetéseket a későbbiek­ben olvashatjátok, most csak egy momentumot idéznék fel. Kínlódva állítgatjuk a napernyőt a Dreadzone énekesével, sehogy sem sikerül ár­nyékot csinálnunk, pedig meg lehet dönteni a felső részt valahogy. Kér­dem tőle, miért visel harmincöt fok­ban fűzős bakancsot, jó, hogy nem forr fel az agya. Erre Earl azt mond­ja, igazam van, irigyli is a szandálo­mat, de borongós, esős idő volt dél­előtt Londonban. Nekem meg leesik az állam. El kellene menni London­ba egyszer az életben, a fene egye meg! Az Asian Dub Foundation tag­jaival ott folytattuk, ahol májusban Pozsonyban abbahagytuk, állítják, nem aggódnak a CD-írók megjele­nése miatt, a dolog le fog csülapod- ni, a kazettás magnók megjelenésé­nek idején is mindenki a zeneipar haláláról beszélt, aztán mégsem történt tragédia. Úgy legyen. Aztán Chandrasonic megkér, kísérjem el a sziget legjobb pizzásához, mert há­tul ilyesmihez nem lehet hozzájut­ni. ízlett neki, szépen végigálltuk a sort, ő ezt is élvezte, én kevésbé. A világzenei színpadon csuda dol­gok történtek, ebben biztosan egyet- értetek velem. Ibrahim Ferrer meg­döntött minden eddigi rekordot, biztos sokan látták a Wenders-fil- met. A Madredeusszal ugyanez volt a helyzet, bár nekem inkább a fran­cia Lo-Jo jött be ezzel a definiálha- tatlan, etno-rockos, mediterrán izé­vel, amit két éve sem sikerült sza­vakba öntenem. Nagyon vártam a finn Varttinát is, akik idén húszéve­sek, és harmadszor léptek fel a szi­geten. Shane MacGowan még csak másodszor, de mára be kell látni, hogy az ír punk hovatovább, annál inkább világzenei kategória. Az al­koholisták védőszentjé ramatyabb állapotban van, mint valaha, és bár nekem a Pogues valaha sokat jelen­tett, nem tudtam nem észrevenni, hogy Shane barátunknak se hangja nincs, se ritmusra nem képes belép­ni, amit pedig a számok között be­szél, az egyszerűen érthetetlen. Tudtátok, hogy 75 hektáros terüle­ten rendezték a fesztivált? Minden eddiginél többet kellett rohangálni a helyszínek között, közben a térképet sem ártott használni, mert bár a leg­több színpad ott volt, ahol tavaly, azért akadtak kivételek. Én idén cél­tudatosan nem a jól ismert neveket kerestem a 120 oldalas műsorfüzet­ben, hanem az új falatokat, ezért a Bahia-színpadra összesen egyszer vetődtem, akkor is a Rastafest miatt, ami egy spontán akció volt, még a rendezők sem tudtak róla. Bizarr módon ott nyüzsgött egy csomó ma­gyar, német és holland rasta, akik valószínűleg egyszerű reggae-ra- jongók, nem pedig Hailé Szelasszié iránt elkötelezett Afrikába vágyó ke­resztények. A rasta fiúk körében egyébként idén a szoknyaviselet dí­vott, amit még a Chumbawamba énekese, Dambert honosított meg a szigeten néhány évvel ezelőtt, és ami a skót Mitekkel együtt érdekes és luftos színfoltnak bizonyult, a fo­tósok legnagyobb örömére. Hogy mit vártam legjobban? Nos a guineai cirkuszt, a Portugál című színdarabot, valamint két koncertet: a Zion Train és a Massive Attack jele­nését. Előbbi jó Ms elektro-dub Ang­liából, 22-én játszanak Bazin mel­lett, ha tehetitek, menjetek el, és megtudjátok, milyen az a dobhár­tyarepesztő basszus. Nem hittem volna, hogy be kell majd fognom a fülem, bár magára vessen, aM az el­ső sorból akarja élvezni a zenét. Nos, a sound systemből áramló mély re­giszterek előbb az ember hasát si­mogatják, aztán feljebb kúsznak, vé­gigcsókolják a mellét, a nyakát, hogy aztán az agyban lüktessenek tovább, egészen másnap reggelig. Nem bánnám, ha legközelebb a nagyszínpadon látnám viszont őket. A triphop atyaistenei, a Massive Attack több mint egy órát váratta a közönséget technikai okokból Mfo- lyólag, aztán a csendrendelet miatt összesen 10 számot játszhattak le. Az első negyedórában ráadásul úgy szólt a méregdrága cucc, mint egy Sokol rádió. Ugyanez volt a helyzet a Morcheeba-koncerten. Ez a zene­kar lassan bekerült a mainstream- kategóriába, egyre poposabb szá­mokat írnak, bár Paul Godfrey azt válaszolta firtató kérdésemre, hogy emocionális alapon ír dalokat, azaz nem egy hatásmérnök. Hiszi a piszi. Hét nap alatt összesen 353 ezren voltak a Szigeten, nézőcsúcs szüle­tett volna, ha az első két napon el­marad az égszakadás-földindulás. Szombaton így is 62 ezren szorong­tak a helyszínen, nem is fértem el rendesen, mert minimum hatvan­ezren az én lábamon tapostak. A zuhé miatt tízmilliós lesz a veszte­ség, a Sziget Kft. ezt egyéb rendez­vények bevételével igyekszik majd kompenzálni. A baráti társaságból alakult műsor­szervező iroda egyébként maga a kelet-európai sikersztori. Titkárnő­ből projekt-manager, jegyszedőből programigazgató, gyakornokból PR-főnök, hogy csak a leglátványo­sabb karriereket említsük. Kardos József programfelelős szerint idén nem kevesebb mint 900 zenekar je­lentkezett, hogy játszani akar a szi­geten. Ezért újabban egy zenekar csak egyszer rúghat labdába, így las­san mindenMre sor kerül. A beszé­des nevű Tálentum-színpadon több figyelemre méltó dolgot is láttam: az indusztriális rockban nyomuló Space Monkeezt, Masszikus blues- témákat feldolgozó, a basszusgitárt tubával helyettesítő Someday Babyt, valamint az üde gitárszóla­mokat komoly szövegekkel ellensú­lyozó Numb zenekart. Lemaradtam viszont a Sziget-zsűri és az inter­netes portálok megmondóemberei­nek kedvencéről, a Ludditák nevű hip-hop lányduóról, és a Nefogazz- ról, akik HC-metalisták, állítólag jól csinálják ezt a halottnak hitt stílust. Említsünk még egy nevet, Lapos Lászlóét, aki a sziget technikai igaz­gatója, és aMnek felügyeletével épült a monumentális infrastruktú­ra. Nos, ez az ember tizenegy év alatt egyetlen műsorra volt igazán Mváncsi, az idei Carmina Buranára, amelyből végül összesen tíz percet sikerült megteMntenie. „Mindig akad valami tennivaló, az a néhány száz alkalmazott is noszogatást, mozgatást igényel, és persze folya­matosan azon filózunk, mit fogunk jövőre egész másképp csinálni,, -mondta az igazgató úr, aki a leg­több kritikát a beengedő-rendszer miatt kapta. A nulladik napon egye­sek három órát is álltak sorba, amíg az egyetlen működő pénztárban megkapták a karszalagot az előre megváltott jegyükért. A jegyszedőből öt év alatt felavan­zsált programigazgató elmondta, gyaMan ismeretleneket is leszólí­tott, és arról faggatózott, mivel elé­gedetlenek, mi tetszik neMk, melyik programhelyszín a kedvencük, és mit csinálnának másképpen. „Nem szabad, hogy az embert a saját ízlése befolyásolja a válogatásnál. Ha vala­mire igény van, annak jelen kell len­nie a fesztiválon. A színvonalas ze­nei Mnálat mellett az egyéb progra­mok erősítését tartom a legfonto­sabbnak. A színházi és táncsátor műsorát szinte teljesen én állítottam össze, a többi helyszínen pedig az egyes műfajokban otthonosan moz­gó szakemberek segítettek” - ma­gyarázta Kardos József, aMnek ti is megírhatjátok észrevételeiteket a jozsef@sziget.hu címre. Kedves fiatalok, nem árt, ha tudjá­tok, hogy a statisztikák szerint Bu­dapest egyheti vérszükségletét fe­dezi az a mennyiség, amelyet egy hét alatt adtatok a Vöröskereszt sát­ránál. A fesztivál 1400 vendégétől összesen 1200 egységnyi vért vet­tek. Rekord dőlt a műanyag palac­kok gyűjtésében is: több mint 150 ezer flakon gyűlt össze, ami négy tonna újrahasznosítható műanyag. Szépen szétválogatják és bálákba préselik. Mit mondjak, jó, hogy nem nekem kell ezt csinálni. Az is jó, hogy nem nekem kell lebontanom a fesztiválvárost, mert állítólag egy hétig eltart ez e meló. És azt is el­árulom, hogy bár egyszer fél évig laktam a Hajógyári sziget közelé­ben, és minden héten terveztem a Mrándulást, nem tudtam rászánni magam, hogy szétnézzek a helyszí­nen mondjuk februárban, vagy má­jusban. Egyszerűen nem akartam elveszíteni azt az illúziót, hogy a Sziget „állandóan ott van”. Remé­lem értitek, mit akarok mondani ez­zel, mert kevés időt szánhatok a megfelelő jelző megtalálására, visz- szazökkentem ugyanis a napi robot­ba. A karszalagot idén is elteszem emlékbe a többi kilenc mellé. Csö­pögés a befejezés? Hát aztán! Nedves sziget VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT; MELEG, 27-31 FOK A Nap kel 05.38-kor - nyugszik 20.17-kor A Hold kel 18.00-kor - nyugszik 00.56-kor A Duna vízállása - Pozsony: 275, változatlan; Medve: 50, változatlan; Komárom: 140, apad; Párkány: 70, apad. ELŐREJELZÉS Jobbára derült, helyenként eny­hén felhős lesz az égbolt. Esőre csak az ország északi részén számítha­tunk. A legmagasabb nappali hő- mérséMet 27 és 31 fok között alakul, északon legfeljebb 25 fok várható. Északkeleti irányú szél 2 és 5 m/s közötti sebességgel. Éjszaka a hő­mérő higanyszála 17 és 13 fok közé süllyed. Holnap az ország fölé északnyugat felől magas nyomású levegő érkezik, de különösebb vál­tozás nem várható. Marad a jobbára derült égbolt, esőre nem kell számí­tani. A legmagasabb nappali hőmér- séMet 28 és 32 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA Kedvező hatású időjárásra számít­hatunk. Nagyobb lesz a szellemi és fizikai teherbírá­sunk, javul összpontosító készségünk. A szív­ás érrendszeri megbetegedésekben szenvedők lehetőleg tartsák be az orvosi előírásokat. Azokon a terü­leteken, ahol nagyon meleg lesz, gondot okozhat a vérnyomás hirte­len ingadozása. Az alacsony vér- nyomásúakat migrénes fejfájás gyötörheti A reumatikus betegsé­gek miatt valószínűleg csak eny­hébb fájdalmat érzünk majd. Hol­nap a maihoz hasonló hatásokkal számolhatunk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom