Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-29 / 173. szám, kedd

E| Régió ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 29. A gútai malom kapacitását tekintve Szlovákiában a legnagyobb, s közép-európai viszonylatban a legmoderneb­bek közé tartozik. A malomban jelenleg havonta hétezer tonna búzát és rozsot dolgoznak fel. (TASR-felvétel) A rimaszombati intézmény több mint hatvanmillió korona adósságot halmozott fel Vészhelyzet a kórházban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zárlatot rendeltek el Megjelent a tűzelhalás a Felső-Bodrogközben BOGOLY JÁNOS Komolyan éltette bin Ladent Pöstyén. „Éljen Oszama bin Laden!” - ezt kiabálta egy is­meretlen férfi, miután felhívta a 158-as rendőrségi számot. Közölte: a városi piacon bom­bát helyezett el, és mindazt, amit állít, komolyan gondolja. A rendőrök azonnal lezárták a szóban forgó területet, de rob­banószerkezetet nem találtak. Rendőrségi források szerint egyelőre csak azt tudni, melyik telefonautomatát használta az ismeretlen telefonáló, (ú) Egy rekesz sör találta el Csaca. Meglepődhetett az a 83 éves férfi, akire egy teher­autóról rázuhant egy rekesz sör. A teherautóra ugyanis rosszul rögzítették az árut, a vezető pedig túl gyorsan vette be a kanyart, mire a láda sör szinte lerepült az utcára, ahol éppen az említett férfi sétált. Szerencsére könnyebb sérülés­sel megúszta. (SITA) Zuhanás a tizedikről Léva. Tragikus eset történt pénteken este Léván az egyik toronyházban. Egy 45 éves férfi a 10. emeletről a nappali nyitott ablakán keresztül a mélybe vetette magát és ször­nyethalt. Az áldozat huszon­éves fia a konyhában tartózko­dott, úgy tudta, apja tévét néz, ám amikor a szobába ment, már csak a kitárt ablakot vette észre. Peter Polák, a járási rendőrkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, a férfi tettének oka valószínűleg megromlott házasságában ke­resendő, az áldozat felesége ugyanis hosszú ideje egy má­sik férfival élt együtt, s infor­mációink szerint a házaspár éppen válófélben volt. (buch) Pénz helyett kést húzott elő Eperjes. Nem tudni, mi hajt- „ háttá azt a 21 éves nagymihályi férfit, aki egy epeijesi benzin­kúton összeszedett néhány árucikket, majd a pénztárhoz ment és pénztárca helyett egy kést húzott elő a zsebéből a pénztárosnő legnagyobb rémü­letére. A nő még jobban meg­ijedt, amikor a támadó azt pa­rancsolta, hívja fel a rendőrsé­get, mert különben szétveri a berendezést. Kívánsága telje­sült, a rendőrök azonnal ártal­matlanná tették. (SITA) Pénzéhes járőrök? Kassa. Hivatali visszaélés mi­att vádat emeltek két városi rendőr ellen, akiket amerikai turisták jelentettek fel. Állítá­suk szerint a Fő utcán járőröző egyenruhások januárban kihá­gásért fejenként ötszáz koroná­ra büntették őket, ám a pénzt anélkül tették zsebre, hogy elismervényt adtak volna róla. A vádiratban szerint a rend­őrök többszöri nyomatékos ké­résre sem voltak hajlandóak ki­tölteni az üyenkor szokásos pa­pírt. Ha a vád bebizonyosodik, a bíróság pénzbüntetésre, illet­ve három év szabadságvesztés­re is ítélheti őket. Az állami rendőrség illetékese szerint a városi testületnél várható szi­gorítások miatt előfordulhat, hogy a pénzéhes járőrök elve­szítik állásukat, (juk) Gépkocsit loptak Nagy megye re n Nagymegyer. Egy 48 éves cseh turista gépkocsiját lopták el még a múlt héten a Dunaszer- dahelyi járásban levő város­ban. Ä tulajdonos kára 600 ezer korona, (ú) Rimaszombat. A gazdasági elemzések szerint több mint 60 millió koronás adósságot halmozott fel az idei első fél­évben a rimaszombati kór­ház, az adósságállomány ha­vonta több mint tízmillió ko­ronával növekszik. SZÁSZI ZOLTÁN A járási kórház mintegy százezer lakosú vonzáskörzetet lát el. Adós­sága mostanra meghaladta a 371 millió koronát, ami 23 millióval több, mint az intézmény kimutat­ható vagyona. A rendszerváltás óta tizenötször volt vezetőcsere a kór­ház élén, máig befejezetlen a B pa­vilon, amelynek építését még a rendszerváltás előtt kezdték meg. A 20. század első harmadában épült sebészeti szárny műszaki ál­lapota is katasztrofális - a kórház többi épületéhez hasonlóan. A Besztercebánya megye fennható­sága alá került kórház élén pilla­natnyilag megbízott igazgató áll, a megyei közgyűlés a legutóbbi ta­nácskozásán sem nevezett ki új ve­zetőt. Rimaszombatban a kórház­ban uralkodó áldatlan állapotokat Csak október 20-án folytatódik a bí­rósági eljárás annak a nyitrai tanár­nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2000. november 25-én meglőtt egy 17 éves fiút. Mária M-t tavaly már gyilkossági kísérletért és engedély nélküli fegyvertartásért ötéves sza- badságvesztéstre ítélte a Nyitrai Ke­rületi Bíróság, de a védőügyvéd fel­lebbezett, mire a Legfelsőbb Bíróság újabb tanúk meghallgatását és a bi­zonyítékok tüzetesebb vizsgálatát rendelte el. Az említett öt évnél hosszabb fegyházbüntetést a bíró­ság már nem szabhat ki, mivel az előző ítéletet az ügyészség nem tá­madta meg, tehát a perújrafelvétel lényegében arról szól, egyáltalán börtönbe kell-e vonulnia a tanárnő­nek, vagy „megússza” a dolgot felté­teles szabadságvesztéssel. A több mint két évvel ezelőtt történ­tekre az ügy valamennyi szereplője másként emlékszik, csak annyi biz­tos, hogy az M. házaspár hangos szóváltásba keveredett szomszéd­jukkal, Peter P-vel, és a félj, Štefan M. tettleg is bántalmazta a szomszé­dot. Perceken belül Peter P. segítsé­gére siettek a barátai, és ekkor lőtt Mária M. a csoportba. Egyesek sze­rint több lövés is eldördült, ám a fegyverszakértői jelentésben az sze­részben éppen ennek tulajdonít­ják. Elemzések szerint a létszám és az ágyak számának csökkentésére volna szükség, felül kellene vizs­gálni néhány előnytelen, máig ér­vényben lévő szolgáltatói szerző­dést is. Az egyik ilyen kirívó példa a kórház takarítása. Míg a zólyomi kórházban a takarítás egy ágyra át­számítva 15 ezer korona, ugyan­ezért a rimaszombatiban 29 500 koronát fizetnek ki egy cégnek. Tinta János MKP-s megyei önkor­mányzati képviselő szerint a rima- szombati kórház problémáinak Egyre többen részesítik előnyben a losonci vagy arozsnyói kórházat. gyökere a vezetésben rejlik. La­punk információi szerint a közel­múltban az orvosi vizsgálatok és néhány, a diagnosztizáláshoz szük­séges speciális orvosi beavatkozás számát csökkentették. így a rima- szombati kórházba bekerülő bete­geknek mostantól tovább kell vár­niuk röntgen- és rétegröntgen­vizsgálatokra, ám az orvosok sem tudnak a modern vizsgálati eszkö­repel, hogy a Mária M. tartotta pisz­tolyból csak egy töltény hiányzott. Mária M. ugyan nem tagadja, hogy dühében és a férje miatt érzett aggo­dalmában előhúzta a pisztolyt, de azt állítja, hogy a levegőbe lőtt, és senkit sem sebesített meg. A véde­lem ezért éppen arra alapozta a stra­tégiáját, hogy valaki más is a vereke­dők közé lőtt, és Marián J-t is ő ta­lálta el. Ezt ugyan nehéz lesz bizo­nyítani, mert a töltényt nem vették ki a fiú testéből, de a bíróságon je­lentkezett egy házaspár is, akik állí­tásuk szerint a kocsijukból látták, hogy az egyik ház elől egy fiú céloz­ta meg pisztollyal a verekedőket, és legalább kétszer lőtt. A tárgyaláson csak a feleség jelent meg, mert a fér­je, Róbert Č. tavaly eltűnt. Elmond­ta, éppen az ő iratai között talált egy írásos vallomást a történtekről, s nem akart tovább hallgatni. Arra a kérdésre, miért nem tanúskodtak rögtön, az asszony azt válaszolta, hogy nem akartak belekeveredni a dologba, mert félje, Róbert Č. épp akkor szabadult a börtönből. A do­log érdekessége, hogy Róbert Č-t a múltban ugyanaz az ügyvéd védte, aki most Mária M-t, ezért a bíróság nem éri be az írásos vallomással, a tanút is meg akarja hallgatni, akit azonban előbb meg kellene találni. Az októberi tárgyalásra már több zök eredményei nélkül biztos diag­nózist felállítani. A szakemberek elvándorlásáról is érkezett infor­máció: a kórház egyik osztályának osztályvezető főorvosa az áldatlan állapotok miatt heteken belül meg­válik állásától, így az érintett osz­tálynak nem lesz érvényes szakor­vosi vizsgákkal rendelkező főorvo­sa. A páciensek elvándorlása már hónapok óta megfigyelhető, a ri­maszombati régióból egyre többen részesítik előnyben a losonci vagy a rozsnyói kórházat. Czifrus István, Rimaszombat polgármestere, a he­lyi kórház volt igazgatója megle­pődve olvasta a sajtóban, hogy ott egy még februárban megírt levelé­re hivatkoznak. Ebben a levélben arra kérte Milan Marčok megyei önkormányzati elnököt, hogy vizs­gálja felül és tételesen kérje szá­mon a rimaszombati kórház hosz- szú ideje épülő B pavilonjának fi­nanszírozását. Czifrus lapunknak azt nyilatkozta, hogy ha a megye nem vette figyelembe az érveit és a tanácsait, nem kíván tovább foglal­kozni a kórház ügyével. „Ez most már a megyei képviselők dolga, az ő felelősségük lesz, ha problémák lesznek, az ő érdemük, ha siker” - mondta Czifrus. szomszédot is beidéztek, akik ablak­ból nézték végig az utcai drámát. Mária M. ügyvédje követeli a történ­tek pontos helyszíni rekonstrukció­ját, valamint annak figyelembevé­telét, hogy az M. házaspárt - a férj, Štefan M. a kereskedelmi felügyelő­ség kerületi irodájának igazgatója - azóta is többször megfenyegették Marián J. barátai. Ha a bíróság ítéletet hirdet, Mária M-re még egy polgári peres eljárás is vár. Marián J. ugyanis hárommillió korona kártérítést követel az okozott egészségkárosodásért. Hogy végül mennyi pénzt fog kapni, még kérdé­ses, mert a sérülés veszélyességét ü- letően a szakértők álláspontjai nem egységesek. A fiút kezelő baleseti se­bész szerint hajszálon múlott, hogy Marián J. nem bénult meg, a testé­ben maradt ólomtartalmú lövedék bármikor mérgezést okozhat, s az sem zárható ki, hogy elmozdul a mostani helyéről. Vele ellentétben a bírósági orvosszakértő azt állítja, hogy a lövedék nem érintett életfon­tosságú szerveket, ezért maradandó károsodást sem okozott, kivétele pe­dig nem járna különösebb kockázat­tal. Mivel a két vélemény teljesen el­lentmond egymásnak, a bíróság újabb szakértőt kér fel a sérülés kö­rülményeinek és következményei­nek tisztázására. Királyhelmec. Nem sokkal azután, hogy Magyarországon, Borsod- Abaúj-Zemplén megyében növény­egészségügyi zárlatot rendeltek el, a veszedelmes „tűzelhalás” már Ki- rályhelmecen és környékén is felbuk­kant. Ez a fertőző növénybetegség, melynek okozója az Erwinia amylo- vora nevű baktérium, kizárólag az alma-, a körte-, a birs- és a naspolya­fákat támadja meg. Jelenleg a tüne­tek elsősorban a birsen láthatók, ami viszont nem zárja ki, hogy az almák, körték és naspolyák nem fertőződtek meg. Hangsúlyozzuk, hogy a többi gyümölcsfán megjelenő, hasonló tü­neteket mutató növénybetegség nem tűzelhalás, hanem legtöbbször gom­bás fertőzés - monüia. A tűzelhalás tünetei először a virágon jelentkez­nek, amelyek először duzzadtak, te- kerednek, majd feketére száradnak. A fertőzött levelek színe a sárgásbar­GAÁL LÁSZLÓ Vezekény/Zsigárd/Pered/Deáki. A régi kerékpártúrák élményeinek felidézésével kezdődött tegnap a XXIX. Honismereti Kerékpártúra harmadik napja. Az immár körül­belül százhúsz kerekező vezetőjé­től, Köteles László parlamenti kép­viselőtől megtudtuk, a Galántai já­rásban lévő Vezekényben folytatott beszélgetésen Merva László, az első túra szervezője, a prágai Ady Endre Diákkör akkori elnöke tartott be­számolót a kezdetekről. Elmondta, hogy 1974-ben másfél héttel a Nyá- rasdra tervezett tábor megkezdése előtt kaptak egy levelet, amelyben az illetékesek közölték, hogy „poli­tikai-közegészségügyi” okok miatt nem engedélyezik a rendezvényt. A szervezők Szabó Rezső jogászhoz fordultak, akitől megtudták, a tör­vény értelmében csak akkor kell biztosítani a szóban forgó higiéniai feltételeket, ha legalább három na­pon át egy helyen táboroznak. Ha kétnaponként helyet változtatnak, az előírások nem vonatkoznak rá­juk. így lett a művelődési táborból honismereti kerékpártúra. A XXIX. túra további tegnapi meg­állói Deáki, Zsigárd és Pered vol­Galánta. A Nagyszombati kerület­ben a megkérdezett állampolgárok 42,6 százaléka tartja megbízható­nak a rendőrséget, 44,8 százalék pe­dig nem bízik a rendőrökben - derül ki a kerületben végzett közvéle­mény-kutatásból, amelynek ered­ményeiről Kiss Klaudia, a Galántai Járási Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatott. Az országos felmérést egy holland közvélemény-kutató társaság és a pozsonyi rendőrakadé­mia segítségével az országos rendőr­főkapitányság végeztette el. A „te­repmunka” idén január 10. és febru­ár 28. között zajlott, amikor a Ga­lántai járásban 35 faluban 426 vélet­lenszerűen kiválasztott állampol­gárnak juttatták el a kérdőíveket a községi hivatalokon keresztül, a vá­rosokban pedig a rendőrök dobták azokat az ugyancsak véletlenszerű­en kiválasztott lakosok postaládájá­ba. Galántán, Szeredben és Diósze­gen összesen 410 kérdőívet osztot­tak szét, ebből 116 esetben kétnyel­vű, szlovák-magyar nyomtatványt. Válaszaikban az állampolgárok el­mondhatták, miben kellene minősé­gileg megváltoztatni a rendőrség te­vékenységét, értékelhették a rendőr­ség saját régiójukon belüli munká­ját, véleményt mondhattak arról, hogy mennyire tartják megbízható­nak a „saját” rendőreiket, vagyis azokat, akikkel a lakóhelyükön kap­csolatba kerülnek. A kerületben az 5146 kérdőívből 1167-et juttattak nától a feketéig változik (legtöbb­ször lángvörös), s úgy néz ki, mintha megperzselődött volna. Fertőződhet a hajtás és a gyümölcs is. A betegség jelenlétét laboratóriumi vizsgálattal lehet megerősíteni, amiért a terüle­tileg illetékes növényvédelmi szak­hatósághoz kell fordulni, és egyben ez dönt a fa további sorsáról is. Az említett betegség fellépése esetén a tulajdonos köteles a megtámadott fát gyökerestől megsemmisíteni (legjobb elégetni), és az esetleges visszamaradt sarjakat totális hatású gyomirtóval (például Roundup) ke­zelni. A fertőzött gócok közelében (de máshol is!) ajánlatos a még egészséges alma-, körte-, birs- és naspolyafákat réztartalmú szerrel (például Kuprikol) lepermetezni, mert ez részben korlátozza a beteg­ség terjedését. A tűzelhalást na­gyobb valószínűséggel előzhetjük meg a felsorolt fák őszi-tavaszi rezes lemosó permetezésével. tak, utóbbi két helyen az 1849-es honvédcsaták hősei előtt tiszteleg­tek. Zsigárdon egy egykori túra­társ, a néhai népművelő és fafara­gó Katona László sírjánál is meg­emlékeztek. Deákiban a falu króni­kása és történésze, Merva Arnold kíséretében nézték meg a római katolikus templomot. Szabó And­rás budapesti művész előadta a Halotti Beszéd eredeti szövegét, Németh Imre somorjai operaéne­kes pedig korabeli egyházi éneke­ket elevenített fel. Ezután a részt­vevők a helyi termálfürdő vizében mártóztak meg. Köteles elmondta, Bukovsky János, Deáki polgármes­tere szabadjegyeket biztosított a csapatnak. Ä társaság Miklós Lász­ló környezetvédelmi miniszter ven­dége volt. Igaz, a tárcavezető sze­mélyesen már nem volt jelen - ő szombaton kerekezett egy szaka­szon a többiekkel - de a tegnapi kosztot ő „szponzorálta”. Ma Nyitraújlak az első célpont, ahol gróf Esterházy János elmléke előtt szeremének tisztelegni, majd Nyitra következik, s két napig Pográny lesz a táborhely. Csada- kozni továbbra is lehet a csapathoz, az érdeklődők a 0905/207 549-es telefonszámon jelentkezhetnek. vissza a kérdezőkhöz. Egy-egy vá­laszadó így régiója 400 lakosát, az összes kérdőíveket kitöltő személy pedig 414 630 felnőtt polgár véle­ményét képviselte. A válaszadók egytizede véli úgy, hogy a rendőrök rosszabbul dolgoznak, mint egy év­vel korábban, 18,7 százalékuk saját régiójában jónak tartja a rendőrök munkáját. A megkérdezettek több mint fele a rendőri tevékenységet az állampolgár érdekében végzett szol­gáltatásként értékeli, s egyharma- duk van ellenkező véleményen. A Galántai járásban az emberek kevés­bé arrogáns, megértőbb fellépést várnak a rendőröktől, ám főleg azt szeretnék, ha az admnisztratív ügy­intézés, például a személyi igazolvá­nyok és a gépjárművezetői jogosítá- nyok kiadása lenne gördüléke­nyebb. A járásban a magyar nemze­tiségű állampolgárok és általában a nők az átlagosnál pozitívabban érté­kelték a rendőrség munkáját. A megkérdezettek olyan véleményt is kinyilvánítottak, hogy a rendőrök­nek a gazdag és befolyásos embe­rekkel szemben is ugyanúgy kellene eljárniuk, mint a többiek esetében. Fontos elvárás az is, hogy a komoly bűncselekmények mellett például a zseb- és biciklitolvajok ügyeivel is foglalkozzanak. A polgárok több rendőrt szeretnének látni az utcá­kon, s a közvélemény-kutatásból az is kitűnik, hogy leginkább a tolva­joktól, a betörőktől és a rablóktól, valamint a kábítószerek terjedésétől tartanak. Csak októberben tárgyalják újra a lövöldöző nyitrai tanárnő harmadik éve húzódó ügyét Már nem tudni, hány pisztoly sült el VRABEC MÁRIA Zoboralján folytatódik a XXIX. Honismereti Kerékpártúra Százhúszan kerekeznek A magyarok az átlagosnál elégedettebbek a rendőrökkel Tolvajtól, drogtól félünk GAÁL LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom