Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-23 / 168. szám, szerda
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 23. NAPTAR Július 23 EG Y CONDO LAT „Miért nevezik polgárháborúnak azt a háborút, amelyben két testvér egymás ellen lehet?” Elio Vittorini NÉVNAP Lenke A Lenke, tulajdonképpen Magdolna; a német Helene ugyanis a Magdalene névből lett. Ma Labore nevű ismerőseinket is köszöntsük, valamint a szlovák Olgákat! M AI É V FO R D U LÓ IN K 500 éve született Prágában Jagelló Anna királyné. II. Ulászló királyunk leánya volt. Miksa császár unokájához, Ferdinándhoz adta nőül, szerződésben biztosítva egyúttal, hogy Ulászló halála esetén a magyar trónt Anna révén a Habsburgok öröklik. A nem túl ízléses kezdet ellenére a pár őszintén megszerette egymást. Anna mindenhová elkísérte férjét. Ferdinánd sem számított kellemetlen embernek, de Anna kivételesen rokonszenves személyiség volt, szerette mindenki. Tizenöt gyermeket szült a férjének, az utolsóval halt meg gyermekágyban. 80 éve született Claire Kenneth magyar származású amerikai írónő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Götz George német színész. A Jacqueline című filmje filmsztárrá avatta, s hamar az egyik legnépszerűbb német színész lett belőle. Nálunk is ismert mozija Az Ezüsttó kincse és a Keselyűk karmaiban, s harminc Tetthely-epi- zódban is szerepelt. NAPIVICC- Te, vajon miért nyávognak a macskák fent a háztetőn?- Hát most jöjjenek le? A hőség mindenütt nehezíti a tűzoltók munkáját - a kánikula kontinensünk északi és déli részén egyaránt szedi áldozatait a nyaralók között Erdőtüzek pusztítanak egész Európában Görögországban, Koropi városban az erdőhöz közeli lakóházakra is átterjedt a tűz (TASR/AP-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Lisszabon/Palma de Mallorca/ Pári zs/Madrid/Zágráb/A t- hén/Stockholm. A tartós hőség és szárazság miatt Európa-szerte erdőtüzek pusztítanak. A kánikula Észak- és Dél-Európában egyaránt áldozatokat szed a nyaralók között. Portugália középső részén hétfőn tegnap reggel is vagy ötszáz tűzoltó próbált megfékezni egy még szombaton fellobbant erdőtüzet. A hőség miatt azonban nappal legfeljebb a lángok továbbterjedését tudják akadályozni. A Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén is két kisebb erdőtűzről számolt be a hétfői helyi sajtó. Számos délkelet-franciaországi erdőtűz eloltása után jelenleg az országhoz tartozó Korzikán ég az erdő két helyen. Ajaccio városától északra több mint kétezer hektárnyi erdőt és aljnövényzetet emésztettek el a lángok. A nyugat-franciaországi Brest városát Párizzsal összekötő gyorsvasút (SNCF) forgalma vasárnap több órán át szünetelt a vasúti töltéseken elharapódzott bozóttüzek miatt. Újabb tüzek keletkeztek a spanyol határnál a Pireneusokban és a Földközitenger közelében is, Var megyében tízezer hektár fenyőerdő semmisült meg. Mintegy kétszáz hor- vát tűzoltó, speciális repülőgépek támogatásával ötödik napja harcolt a lángokkal Dubrovnik közelében, ahol 600 hektáron ég az erdő. Az oltást a perzselő nap és az erős szél nehezíti. A horvát sajtó szerint az Adria-parti város térségben 15 éve nem volt ekkora tűzvész. Szintén erős szél akadályozza a tűzoltók munkáját a görög fővárostól, Athéntól 25 kilométerre délre, ahol Anavisszosz üdülőhely közelében ég egy erdős térség. Szokatlan forróság, szárazság uralja Észak-Európa időjárását is. A hőségben bozóttüzek egész sorozata keletkezett Svédország partvidékének északi részén, Vásterbotten tartományban, mintegy 650 kilométerre Stockholmtól északra. A lángok közel egy hete harapództak el egy villámcsapás nyomán, s a tüzeket azóta sem sikerült teljesen eloltani, (m, ú) A Nap-kelte stábja készíti - augusztustól karácsonyig tart Riporter kerestetik A tragikus körülmények között elhunyt labdarúgóedző édesapja feljelentette a főügyészt Húzódik a Simon-ügy Budapest. Feljelentést tett a Fővárosi Főügyészség vezetője ellen hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás miatt a tavaly áprilisban brutálisan összevert, majd néhány nap múlva a sebesüléseibe belehalt Simon Tibor labdarúgóedző édesapja és ügyvédje. MTI-JELENTÉS A főügyész az ellene megfogalmazott vádakat határozottan visszautasítja. „Egy megfelelő, nagyon részletes, az összes bizonyítékot feltáró nyomozás után, a megállapított adatok alapján dolgoztuk ki a tényállást, és minősítettük a bűncselekményt halált okozó testi sértésnek” - állítja Sodor István fővárosi főügyész. Hozzátette: a bíróságnak az eljárás folyamán lehetősége van a felmerülő újabb bizonyítékok alapján a cselekményt átminősíteni, ám azt a tárgyaló ügyész is módosíthatja. „Azt, hogy az ügyészség akár ebben az esetben, akár más esetben, összejátszana a vádlottal, saját személyemben és a szervezet nevében határozottan visszautasítom” -szögezte le. Kiss István ügyvéd az elhunyt futballista édesapja képviseletében hétfőn feljelentést tett Sodor István ellen, mert szerintük a főügyész által beadott vádirat, amely halált okozó testi sértés bűntettével vádolja az elkövetőket, valótlan minősítés. Az Origónak adott tájékoztatásukban azzal érvelnek, hogy a főügyész nem emberöléssel vádolta meg a négy elkövetőt, hanem az enyhébb büntetéssel fenyegető halált okozó testi sértéssel, így összejátszik az elkövetőkkel. „A cselekmény jogerős elbírálása a bíróság dolga, de eddig még nem értesültem a feljelenKos: Tárgyalásai mind sikeresek lehetnek, ehhez csak annyit kell tennie, hogy szabad utat enged lenyűgöző egyéniségének. Szerencsésnek mondhatja magát. Bika: Sajnos nem ígérhetjük, hogy minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Váratlan akadályokba ütközik útja során. Ez azonban nem ok arra, hogy feladja terveit. Ikrek: Csak akkor értheti meg főnöke álláspontját egy üzleti üggyel kapcsolatban, ha az ő szemszögéből is megvizsgálja a dolgot. Üzleti titkait tartsa meg magának! Rák: HOROSZKÓP Oroszlán: Tudja-e, hogy méltóság sugárzik Önből? A zsúfolt autóbuszon is rá lehet ismerni az Oroszlánra. Valójában nem is való Ön a „pórnép” közé, és ez az intézkedéseiből is kitűnik. Szűz: Nehogy aranyat adjon hamuért a szerelem nagy piacán! Egyébként az is lehet, hogy az oly magabiztosan megközelített áru nevetve utasítja el. Önt nem rázza meg az üyesmi. Mérleg: Bizonyos értelemben lezárhatja a múltat. Most valószínűleg több munkát fog kapni munkahelyén, munkatársaihoz képest is aránytalanul többet kell dolgoznia. Skorpió: Mely, elemző gondolkodású, de könnyen túlhajszolja magát - szüksége Tépelődni fog, túlzó szenvedéllyel boncolgatja az élet történéseit és egy nap van az irányításra, hogy energiáit mire fordítsa. Fogékony és nyűt partnerre van szüksége. ezerszer kérdi: miért? A választ a Skorpió Önmagától várja - hisz nincs bölcsebben gondolkodó. Nyilas: Ki kellene próbálnia egy új sminket vagy egy extrém frizurát, ami egy kicsit feldobná a hétköznapokat. Higgye el, megéri. így könnyen rátalálhat egy új barátra is. Bak: Jobb, ha most nem próbálja meggyőzni a barátját az igazáról, mert a lelkesedésével megijesztheti. Hagyja inkább, hogy ő jöjjön rá a megoldásra. Vízöntő: Még egy_Vízöntő is elérzé- kenyülhet, úgyhogy nyugodtan mutassa ki, amit érez. Ha viszont túlzottan ragaszkodik valamihez, az előbb-utóbb úgyis kicsúszik a kezei közül. Halak: Optimizmusa átsegíti mindenen. Azon a hullámvölgyön is, amely legfeljebb két napig tart, mert rájön, hogy müyen hangot kell megütnie kedvesével, illetve a párjával. tésről” - mondta Sodor István az MTI-nek. Simon Tibort tavaly április 21-én bántalmazták Budapesten, a II. kerületi Lövőház utcában egy bár előtt. A futballedző két nappal később belehalt sérüléseibe. Fővárosi Főügyészség a Simon Tibor bántalmazásában részt vett négy gyanúsított ellen októberben társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés miatt emelt vádat. A vád szerint a négy gyanúsított kevesebb mint egy percen belül bántalmazta Simon Tibort, ezért minősülnek társtettesnek. A vádat megalapozó orvosszakértői vélemény szerint Simon Tibor fejét legfeljebb két olyan súlyos ütés érte, amely halálát okozhatta. Az ügyészség a vádemeléskor indítványozta azt is: a bíróság a jogerős ítéletig tartsa fenn G. János előzetes letartóztatását, mert ő mérte az utolsó ütést a Matáv-Sopron labdarúgó- csapatának akkori vezetőedzőjére. Istenkáromlás volt a vád Elmarasztaló ítéletet Varsó. Első ízben hoztak elmarasztaló ítéletet Lengyelországban istenkáromlás címén. Mint a Gazeta Wyborcza beszámolt róla, a gdanski Danuta Nieznalska képzőművészt azért ítélték 2000 zloty (500 dollár) pénzbüntetésre, mert egyik műve feszületre kötözött férfi nemi szervet ábrázolt. „A kereszt a szenvedés szimbóluma, amelyen Krisztus meghalt. Semmi kétség: a keresztet megszentségtelenítet- ték” - mondta ki Tornász Zielinski bíró. A Reuters megjegyzése szerint Lengyelországban ez az első ismert eset, amelyben vallási érzelmek megsértése miatt ítéltek el valakit. A művésznőt a bíróság a pénzbüntetés mellett hat hónapra eltiltotta a külföldi utazásoktól is, arra hivatkozva, hogy a per minden bizonnyal növelné ázsióját a nemzetközi művészi körökben. Danuta Nieznalska megdöbbenését hangoztatta a lapnak: „A bíróság teljesen részrehajló volt. A bíró maga is elismerte, hogy nem ért a művészethez.” (MTI) MTI-HIR Budapest. Augusztus végétől karácsonyig ismét lesz Riporter kerestetik a Magyar Televízióban (MTV), a műsort a Nap-kelte stábja készíti - tájékoztatott Gyárfás Tamás producer. „Nem volt még olyan verseny, amely ne tett volna ismertté egy-két tehetséget” - mondta, utalva arra, hogy a stáb negyedszer rendez ilyen vetélkedőt, emellett kétszer Sportriporter kerestetiket hirdetett. Gyárfás közlése szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a múlt hét csütörtökön hagyta jóvá a műsorról az MTV elnökével, Ragáts Imrével kötött szerződést. Az először augusztus utolsó napján jelentkező vetélkedőt hetente négyszer követhetik figyelemmel a nézők. A keddi, a csütörtöki és a szombati adásokat a tervek szerint Baló György, míg a vasárnapi részeket - ismert közéleti személyiségek játékos viadalát - Friderikusz Sándor vezeti. Az első tizennégy héten az előzetes rostán kiválogatott hatvan induló méri össze erejét reggel kilenc és tíz óra között, azaz a Nap-kelte után, míg az utolsó nyolc adásban a hat legjobb játékos vív döntőt egymással. Viszont ezekre a döntőkre már a koraesti órákban kerül sor. Serényi Kriszta nem aktmodell, hanem az IFBB profi fitneszversenyzője. Volt úszó, évekig párbajtőrözött, s mikor ezt térsérülése miatt abba kellett hagynia, átnyergelt a fitneszre: egy év alatt megnyerte a Magyar Kupát. Lenyűgöző arányainak köszönhetőin a Sexiest Women Alive ebben az évben is a legszexisebb nők galériájának tagjai közé választotta. (Képarchívum, o-o) — www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a Pekel Print, Kft., Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok teijesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok &