Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-23 / 168. szám, szerda

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 23. Erős földrengés Kínában Peking. Erős földrengés rázta meg hétfőn éjszaka a Kína déli részén elterülő Jünnan tarto­mányt. Tegnap délutánig ki­lenc halálos áldozatról, mint­egy kétszáz sérültről és több mint nyolcszáz ház összeomlá­sáról érkezett jelentés. A Rich­ter-skála szerint 6,2-es erőssé­gű földmozgás epicentruma a vietnami határ mellett lévő Tanhua városában volt. (MTI) Az ETA ismét robbantott Madrid. Nyolc személy köny- nyebben megsérült tegnap Spanyolországban, két tenger­parti szállodánál történt rob­bantásban. A hatóságok a me­rényletek elkövetésével a Baszk Haza és Szabadság (ETA) sza- kadár fegyveres szervezetet vá­dolják. A robbantások néhány percnyi eltéréssel történtek a Földközi-tenger partján fekvő Alicantéban és Benidormban. A rendőrség kiürítette a hely­színeket, miután egy, az ETA nevében telefonáló figyelmez­tette a Gara című baszk napila­pot a készülő merényletekről. A sebesültek között négy rend­őr is van. (MTI) Horvátországi választások Zágráb. Horvátországban vár­hatóan november második fe­lében tartják a következő parla­menti választásokat - jelentet­te be Ivica Rácán miniszterel­nök, miután konzultált Stjepan Mesic államfővel és Zlatko Tomcic parlamenti elnökkel. Rácán és Tomcic egyetértett abban, hogy november máso­dik fele lenne a legalkalmasabb időpont a szavazásra, Mesic el­nök viszont célszerűbbnek lát­ná jövő tavaszra halasztani a választásokat, mivel - mint mondta - a kormány jelenlegi tevékenysége leginkább majd csak a jövő évben érezteti jóté­kony hatását. Rácán és Tomcic elutasította a választások eset­leges nyári kiírását, mert sze­rintük előbb el kell végezni an­nak a munkának a zömét, amely az EU-csadakozási tár­gyalásokra való felkészüléshez szükséges. Úgy ítélték meg, hogy jelenleg jó a helyzet Hor­vátországban. A szociáldemok­rata Ivica Rácán vezette zágrá­bi kormány 2000januárjában alakult meg. Az addigi ellenzék akkor az 1990 óta kormányzó, a néhai Tudjman-féle Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) győzte le. (MTI) Václav Klaus kórházban Prága. Mandulagyulladás mi­att kórházba szállították Václav Klaus cseh államfőt. Állapota javult ugyan, de tekintettel ar­ja, hogy ízületi fájdalmai is ki­újultak, hallgatott orvosaira, akik azt tanácsolták, hogy ves­se alá magát egy komplex ki­vizsgálásnak, ami néhány na­pig eltarthat. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor hagyhatja el a kórházat. (TASR) Klaus eddig általában csak a sportolás közben szerzett sérü­lései miatt szorult orvosi keze­lésre (Képarchívum) Szoros történelmi szálak kötik az USA-t az országhoz: 1847-ben felszabadított amerikai rabszolgák alapították Szaddám rejtekhelye? Vérengzés Libériában Monrovia. Több mint 600 halálos áldozatot követeltek a kormánycsa­patok és lázadók között Monro- viában dúló fegyveres összecsapá­sok az elmúlt napokban - jelentette be tegnap Dániel Chea libériái védel­mi miniszter. A harcok a fővárosban hétfőn újultak ki teljes egészében. Segélyszervezetek becslése szerint mintegy százan vesztették életüket a főváros több pontját érő tüzérségi tűzben. A halottak többsége azon tí­zezrek közül került ki, akik Mon­rovia belvárosába és a diplomata­negyedbe húzódtak a nagyobb biz­tonság reményében. A Charles Tay­lor államfőhöz hű kormánycsapat­októl a felkelők elfoglalták a kikötőt és a milliós főváros egy körzetét. A Nyugat-afrikai országok vezérkari főnökei kedden Szomáliában tartot­tak megbeszéléseket a libériái hely­zetről és a nemzetközi erők helyi be­vetéséről. Az USA azt szeremé, ha a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) katonai alakulatai vezet­nék a beavatkozást a polgárháborús helyzet felszámolása érdekében. Az ECOWAS két hete már jelezte szán­dékát, hogy 5000 katonát - először egy 1000-1500 fős előőrsöt - küld a libériái fővárosba, de az előőrsnek még jele sincs - írta a Reuters. (MTI) Sikertelen rajtaütés Isaki. Amerikai katonák még hétfőn megrohamozták egy gazdag iraki autókereskedő házát Irak középső részén, miután egy magát Szaddám Húszéin autószerelőjének kiadó férfi azt állította, hogy az épületben rej­tőzködik a bukott iraki elnök. A Bag­dadtól mintegy 60 kilométerre északra, a Tigris folyó mentén fekvő Isaki településről van szó, itt támad­ták meg a nagy kiterjedésű, mintegy 50 szobából álló épületegyüttest. Négy Bradley típusú harcjármű át­törte az épület homlokzatát és kato­nák tucatjai lepték el az épületet, hogy kézre kerítsék a hatalmától áp­rilisban megfosztott iraki elnököt. Szaddámot azonban nem találták meg a házban, és olyan titkos föld alatti kijáratra sem leltek, amelyen a bukott diktátor esetleg elmenekül­hetett volna. A katonák a sikertelen ostrom után őrizetbe vették a ház tulajdonosát, illetve a Szaddám hol­létéről szóló értesülést közlő férfit. Bár Irakban időről időre lábra kap­tak olyan híresztelések, hogy látták a bukott diktátort, pontos tartózko­dási helyéről ritkán látnak napvilá­got értesülések. Az amerikai kato­nák nagyon gyorsan reagálnak az ilyen hírekre - tette hozzá az AP hír- ügynökség. (MTI) Tagadja a brit kormányfő, hogy ő adott volna utasítást David Kelly professzor nevének kiszivárogtatására Megvádolták Tony Blairt London. Az Independent sze­rint a brit miniszterelnöki hi­vatal nyomására hozta nyilvá­nosságra David Kelly nevét a brit védelmi minisztérium. A tárca eredetileg biztosítani kí­vánta a munkatársának járó védelmet. Tony Blair azonnal cáfolta az értesülést. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ David Kelly vezető brit mikrobioló­gus professzor, a védelmi minisztéri­um tanácsadója a múlt hét végén lett öngyilkos, miután'a hírszerzési anyagok kezelésének kérdésében vizsgálódó külügyi bizottság a nyil­vánosság előtt meghallgatta. Érte­sülések szerint azonban ezt megelő­zőleg a védelmi tárca biztosította Kellyt arról, hogy kilétét nem hoz­zák nyilvánosságra, és együttműkö­dése esetén nem indítanak ellene el­járást hivatali titkok felfedése cí­mén. Kelly minisztériumi elöljárói felé elismerte, hogy ő volt Andrew Gilligan, a BBC újságírójának infor­mátora, s részben az ő információi alapján született az a belpolitikai botrányt okozó tudósítás, amely azt állította: Alastair Campbell, Blair ve­zető szóvivője ragaszkodott ahhoz, hogy a tavaly ősszel közzétett hír­szerzési dossziét feltupírozzák. Kelly nevét a védelmi minisztérium nem sokkal később nyilvánosságra hozta, mint a tudósítás vélhető fő forrását, és a szakértőt beidézte a külügyi bi­zottság. Az Independent tegnap egy névtelenségbe burkolózó kormány­zati forrásra hivatkozva azt írta, hogy Kelly anonimitásának felfedé­sére Tony Blair hivatalának nyomá­sára kényszerült a tárca. Az idézett tisztségviselő szerint a védelmi mi­nisztériumon belül magas szinten is arra törekedtek, hogy megőrizzék Kelly névtelenségét, de a miniszter- elnöki hivatalban úgy gondolták, hogy a média képes utánajárni az informátor kilétének, ezért annak felfedésével megelőzhetik a na­gyobb bajt. A Kelly megnevezését sürgetők között volt Campbell is. A védelmi minisztériumi tisztségvise­lőket úgy nyugtatták meg, hogy csak abban akkor kell megerősíteniük az informátor kilétét, ha a média konk­rétan rákérdez. Ugyanakkor a Dow­ning Street 10.-hez közelálló újság­írókhoz kiszivárogtatták Kelly ne­vét, így a rákérdezés, majd a védel­mi tárca megerősítése csak idő kér­dése volt - úja az Independent. Új­ságírók is megerősítették tegnap, hogy a minisztérium valóban igen­nel és nemmel felelt nekik a névta­lálgatásokra, s így nem volt nehéz feltárni az informátor személyét. Ezekre az állításokra a Downing Street 10. szóvivője így reagált: a mi­nisztériummal folytak ugyan meg­beszélések, de a tárca vitte az ügyet. Tony Blair kormányfő tegnap cáfol­ta, hogy ő adott utasítást David Kelly iraki fegyverzetügyi tanácsadó ne­vének nyilvánosságra hozására. „Nem engedélyeztem David Kelly nevének kiszivárogtatását. Az, hogy a név ismertté vált, már egy másik ügy” - nyilatkozott Blair a kínai Sanghajból Hongkongba tartó repü­lőgépén a Reutersnak. A brit kor­mányfő úgy vélekedett, hogy kor­mánya helyesen kezelte a belpoliti­kai vihart okozó ügyet. Blair ellenfe­lei azonban azzal vádolják a kor­mányzatot, hogy a kínos ügy ügyet­len tálalásával öngyilkosságba ker­gette a védelmi tárca tanácsadóját. Európai alkotmány Aláírás május 9-én Brüsszel. 2004. május 9-én, Európa napján írják alá 25 ország vezetői az első európai alkotmányt - jelentette be tegnap az EU soros olasz elnöksé­ge Brüsszelben. Az EU-ban egyre in­kább teret hódít május 9-e mint Eu­rópa napjának ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én nagy beszédben vetette fel a nyugat-európai orszá­gok összefogásának gondolatát, on­nan származik az ünnepnap. Európa első közös alkotmányos szerződésé­nek tervezetét 16 hónapos munká­val már kidolgozta az európai kon­vent. Ennek alapján a 25 ország kor­mányképviselői idén október 4-től újabb magas szintű értekezleten dol­gozzák ki a szerződés végleges szö­vegét. Közülük már többen jelezték, hogy ennek során lényeges javításo­kat szeremének eszközölni a kon­vent tervezetén. (MTI) Csak arra vártak, hogy létfontosságú intézmények ellen vessék be őket Az al-Kaida tagjait vették őrizetbe MTI-HlR Dzsidda. Az Oszama bin Laden ál­tal szervezett al-Kaida terrorcso­port tagjai azok a személyek, aki­ket a napokban tartóztattak le Sza- úd-Arábiában. Ezt tegnap erősítet­te meg a szaúdi belügyminiszter. Najef bin Abdel-Aziz herceg szerint megtalálták az összekötő szálat a három helyszínen elfogott terroris­ták között. Arról nem nyilatkozott, honnan származnak a náluk talált fegyverek, de közölte, hogy teher­autókat is lefoglaltak, amelyek csak arra vártak, hogy robbanó­anyaggal rakják meg, és létfontos­ságú intézmények ellen vessék be őket. Hangsúlyozta, hogy további gyanúsítottak után nyomoznak. A belügyminiszter az as-Sark al- Avszat című arab lapnak nyilatkoz­va felszólította honfitársait, hogy ne adakozzanak gyanús csoportok­nak, mert azzal akaratlanul is gyil­kosságokhoz járulhatnak hozzá. Szaúd-Arábiában a májusi rijádi merényletek óta legalább 125 ter­roristát fogtak el, és tűzharcban is sokat lelőttek. Május 12-én öngyil­kos merénylők a fővárosban meg­rohantak egy külföldiek által la­kott épületcsoportot, és 25 embert megöltek, miközben a támadók közül is kilencen meghaltak. A mostani leszámolás nem utolsó­sorban amerikai nyomásra folyik, mivel a 2001. szeptember 11-i me­rényletek végrehajtóinak többsége - a 19 terroristából 15 - szaúd-ará- biai volt, akárcsak maga Oszama bin Laden. Elérhető közelségben a sokoldalú tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról Diplomáciai megoldást keresnek MTI-HÍREK Szöul/Peking/Washington. Elér­hető közelségbe kerültek a tárgya­lások Észak-Koreával. Phenjan atomprogramjáról - közölte teg­nap Dzsong Szí Hjun, Dél-Korea országegyesítési minisztere. Sze­rinte Kína legutóbbi diplomáciai erőfeszítései döntő jelentőségűek, ezeknek köszönhető a párbeszéd újraindításának, a többoldalú tár­gyalások megkezdésének lehetősé­ge. A miniszter egyetértett Tony Blair brit miniszterelnökkel, aki tegnap, a pekingi Csinghua egye­tem mondott beszédében úgy ítél­te meg a helyzetet, hogy a tárgya­lások néhány héten belül megin­dulhatnak. Észak-Korea, az USA és Kína áprilisban Pekingben már tar­tott előzetes háromoldalú megbe­széléseket, de nem történt áttörés az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatban. Blair tegnap a kínai fővárosban hangsúlyozta: nem en­gedhető meg Észak-Koreának, hogy folytassa atomfegyverprog­ramját. Ugyanakkor kizárta, hogy fegyveres támadással akadályoz­zák meg Phenjant nukleáris fegy­verkezésében. Az USA kész hivatalosan garantál­ni, hogy nem indít támadást Észak- Korea ellen. Cserébe mindenek­előtt azt vátja el, hogy Phenjan el­lenőrizhető módon bizonyítsa nuk­leáris létesítményeinek leszerelé­sét. Erről a diplomáciai játszmáról amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a tekintélyes The Wa­shington Post számolt be tegnap, rámutatva: ez lenne a válasz Eszak- Korea kétoldalú megnemtámadási szerződést sürgető javaslatára. A Fehér Ház hivatalosan ugyan nem erősítette meg az értesülést, a lap azonban már arról is beszámolt: az elmúlt héten Washingtonban köz­vetítő kínai külügyminiszter-he­lyettest tájékoztatták minderről, to­vábbá arról is, hogy Washington kész az áprilisban Pekingben kez­dett háromoldalú tárgyalások foly­tatására. Ugyanakkor a Bush-kor- mány azt szeretné, hogy ezeket a tárgyalásokat Dél-Korea, Japán és esetleg Oroszország bevonásával haladéktalanul többoldalú konzul­tációk kövessék. Terroristának néztek és lelőttek egy izraeli arabot Vita a zsidó telepekről MTI-HÍREK Jeruzsálem/Kairó. Izraeli határ­őrök terroristának néztek és agyon­lőttek egy izraeli arabot tegnap a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó vo­nal közelében. Az incidens idején ép­pen riadókészültség volt érvényben a térségben, mert az izraeli határ­őrök olyan jelzést kaptak, hogy ter­roristák lépték át az Izrael 1967 előtti határán húzódó zöld vonalat. A pa­lesztin miniszterelnök a közel-keleti béke alapfeltételei közé sorolta a fog­va tartott palesztinok szabadon bo­csátását, az izraeli hadsereg palesz­tin területekről való kivonulásának folytatását és a nemzetközi jogot sér­tő módon létesített zsidó telepek fel­számolását. „Ha ezekben a kérdések­ben nem könyvelhetünk el előrelépé­seket, akkor nehéz lesz tartós stabili­tást elérni” - mondta Mahmúd Ab- bász a Hoszni Mubarak egyiptomi el­nökkel folytatott tárgyalásokon. Ariel Sáron izraeli kormányfő előző­leg azt ígérte, hogy folytatódik az en­gedély nélkül épült zsidó telepek le­bontása, de óvott attól, hogy egy ka­lap alá vegyék azokat a kormányen­gedéllyel épült telepekkel. Ugyanak­kor kijelentette: a zsidó telepek jövő­je csak a tárgyalások végső szakaszá­ban kerül majd terítékre. Minden alap nélkül tudósokat tartóztatnak le kémkedésért Tiltakozó akadémikusok MTI-HÍR Moszkva. Orosz akadémikusok és emberi jogi aktivisták tiltakoznak az ellen, hogy az orosz titkosszolgá­latok szerintük minden alap nélkül tudósokat tartóztatnak le kémke­désért. Ljudmila Alekszejeva, a moszkvai Helsinki csoport elnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalma­zott, hogy Oroszországban divatba jött tudósokat állami titkok kiszivá­rogtatásáért lefogni. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) gyako­ri célpontjai a külföldiekkel sűrű kapcsolatot tartó tudósok. Oroszor­szágban csaknem tízezer tudóst foglalkoztatnak külföldi vállalatok; a szakértők többnyire az állami tá­mogatás hiányában fordulnak pénzügyi segítségért nyugat-euró­pai és ázsiai cégekhez. Alekszejeva tájékoztatása szerint van olyan tu­dós, aki már négy éve börtönben sínylődik - őt egy kínai cégnek vég­zett katonai kémkedésért tartóztat­ták le -, és ügyében máig nem hoz­tak döntést. Ügyanakkor az FSZB nem tudja bizonyítani, hogy a tudó­sok államtitkokat adtak át külföldi­eknek. S mivel valódi kémeket nem tud leleplezni - így Alekszejeva -, a könnyű prédának bizonyuló tudó­sokat veszi őrizetbe. Kormánykatonák „játszadoznak” egy lázadó levágott fejével Monroviában. A tizennégy éve dúló polgárháború egyik jellemzője az elképesztő brutalitás, kegyetlenség. (TASR/AFP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom