Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-11 / 158. szám, péntek

Gondolat ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 11. A reformkori publicisztikának kedvelt műfaja volt az útilevél, útirajz. Graefenbergi élményeiről Tompa tizenhét levelet küldött az Életképeknek Glosszárium I. ZALABAI ZSIGMOND (Verses magyar Bohémia) - a kö­zel kétszáz verset s az ugyancsak kb. kétszáz flekkre rúgó verskövető kisesszéimet, háttérrajzaimat, ma­gyarázataimat tartalmazó ma- gyar-cseh kapcsolattörténeti anto­lógiámból (Kalligram, Pozsony, 2001) bizonyára jó egynéhány oda kívánkozó, de általam nem ismert költemény kimaradt. Tematikus an­tológiát szerkeszteni: mintha szitá­val meregetné az ember a tenger vi­zét... A kötet megjelenése óta eltelt időben mindenesetre találtam - le­vélben hozzám forduló olvasóim­nak s egy recenzensnek köszönhe­tően - három olyan opust, melyek­nek helyet kellett volna kapniuk a Bohémiában. Ezúttal pótolom a hiányt. Az egyik költemény - időrendben a legrégibb - Tompa Mihály Grae- fenbergben című 1848-as verse. A helységnév németes hangzása okán még csak gyanút sem fogtam, hogy ez a költemény - Arany János karls- badi verseihez hasonlóan - cseh (or­szági) vonatkozású. Ez ügyben el­igazíthatott volna költőnk Graefen­bergi levelek című úti beszámolója, amelyben azt olvashatjuk: „Grae- fenbergben vagyok! Mely fekszik osztrák Sziléziában, a porosz határ­tól két mérföldnyire”. Miért és hogyan került Tompa a hí­res fürdővárosba, amelynek ma Je- seník a neve? Bisztray Gyula, a Tom­pa Mihály válogatott művei összeál­lítója és jegyzetapparátusának írója szerint költőnket 1847 őszén, bejei papsága idején köhögés, vérhányás kínozta. Gyógykezeltetni akarta ma­gát, nekivágott hát egy hosszú uta­zásnak. Pestről indulva gőzhajóval Pozsonyba érkezett, onnan vaspá­lyán, végül pedig postakocsin uta­zott tovább Graefenberg felé. 1848. július 22-ig maradt a fürdő vendége, a táj, a fenyvesek, a gyönyörű vidék, a vizes (hideg - illetve meleg) -bo­rogatások, az ivókúra javítottak va­lamit az állapotán. Bár - mint alább közlendő verse is tanúsítja - kínoz- ta-gyötörte őt a halálhangulat. Graefenberg egyetlen, csodatévő­nek tartott gyógyszere a víz volt. „... iszonyú aggodalomban vagyok - írja egy barátjának -, hogy nem válto­zom-e hallá, vidrává, békává, szóval valami vízi valósággá, mert a víznek ezen iszonyú ostromát, mely min­den oldalról és minden alakban megtámadott, lehetetlen kibírni a jó keresztény embernek” (idézi Biszt­ray Gyula a már említett Tompa-vá­logatás egyik jegyzetében.) A Priessnitz doktor által 1826-ban alapított fürdőhelyen Európa vala­mennyi országából megfordultak gyógyvendégek, de akadt e „vízi vi­lágban” (Tompa szava!) ázsiai, afri­kai, amerikai páciens is. Magyarok - Tompa ottjártakor - viszonylag ke­vesen voltak; de a korábbi években egész kolónia megfordult belőlük ott. Költőnk épp ezért megrökö­nyödve tapasztalta, hogy a fürdőte­lep majdnem kétezres állományú könyvtárában egyetlen magyar könyv sem akadt; odaajándékozta hát a bibliotékának - soha jobb vá­lasztást! -Arany János Toldiját. A reformkori publicisztikának ked­velt műfaja volt az útilevél, útirajz. Graefenbergi élményeiről Tompa tizenhét levelet küldött az Életké­peknek (mint cseh vonatkozású, kevésbé ismert levélfüzért, érde­mes volna újraközölnie a Prágai Tükörnek). Mi itt beérjük a Tompa­vers közlésével. Dr. Kiss László, a kiváló orvos- és művelődéstörté­nész küldte el nekem, meleg gratu­lációk közepette, ugyanakkor sze- mérmes-tapintatosan elhallgatva, ami időközben az eszembe jutott, tudniillik, hogy a Kínok tövisében. Nagy emberek, hétköznapi kórok című kötetében (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1997) a Tompa Mihály nagy szíve című tanulmány­ban (20-29. 1.) érintőlegesen ő is foglalkozott már költőnk graefenbergi gyógykezelésével. Ennyi háttérinformáció után lássuk tehát költőnk Graefenbergben című költeményét: Hüs kútfejek csörgőinél Ülök hallgatva, egyedül; Lelkemre barna fellegámy: A múlt emléke nehezül. S fájdalmasan elgondolom: Szabó Ottó: Tessék belépni! II., térgrafika Mi boldog ember, akinek Keblét lángok nem égetik.... Hanem, mint e forrás hideg! Elgondolom: mi haszna volt Nemes füzednek, oh kebel? Hogy lángjánál tenéleted S boldogságod perzselted el! És felsohajtok csendesen: Hideg forrás, hideg patak! Fagyasszátok meg keblemet... És koporsómig áldalak! A szöveg - amely esztétikai érték te­kintetében nem tartozik a kimagas­ló értékű Tompa-opusok sorába - halálváró, elégiába hajló költemény, a „Vagyok, tehát szenvedek” (Doleo ergo sum) életérzése csendül ki be­lőle. Nem „nagy” vers, de mint do­kumentumnak helyet kellett volna kapnia a Bohémiában. (Még egyszer a „Bohémiá”-ról és Jeseníkről) - Antológiám megjele­nése után egy másik olvasói levelet is hozott a posta. Feladója a Hont megyei Kistopán élő, 1927-ben szü­letett Tipary László, írói álnevein Fenyő Ottó és Czímer Péter. Isme­retlen ismerősömnek tekintem őt; találkozni ugyan sosem találkoz­tunk, de jó néhány levelet váltot­tunk a Magyar jeremiád című, de- portálási-kitelepítési verseket, visz- szaemlékezéseket, dokumentumo­kat egybegyűjtő antológiám kap­csán (Vox Nova, Pozsony, 1995). A gyűjtemény legérettebb verseit Tipary-Czímer írta; szám szerint ti­zenhármat, s ezzel megnyerte a Bibliotheca Hungarica „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak ár­nyék” című pályázatát. Életrajzi adatait megtaláljuk a Szlovákiai ki kicsoda című enciklopédiában (AB­ART, Pozsony, é. n.); afféle „diplo­ma nélküli értelmiségi”-nek és - minden bántó él nélkül, a „naiv fes­tő” analógiájára - „naiv írástudó”- nak tartom őt. Megható szeretettel csüng szülőföldjén, ez ihlette két könyvének a megírására is: Gyöngyszemek Palócországból - Felsőszemeréd rovásírásos emlékei (Madách-Posonium, é. n.), El kell menni katonának... mesélnek a ré­gi katonafüzetek (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2003). Néprajzi, helytörténeti írásokon kívül hány­szor, milyen hangon szólítja meg őt a költészet múzsája, nem tudom. Kitelepítési versfüzérén kívül csu­pán A jeseníki fürdőben című ver­sét ismerem, amelyet - adalékként a Bohémiához - kéziratos formá­ban megküldött nekem. íme a versdokumentum: Gráfenberg - ma Jeseník, gyógyfor­rásaival A hegyek felé kaptatva inai. Fenyők és völgyek, vén jegenyefák,- Századokat őrző szép mesevilág. A Kolonáda - gyönyörű fasor, Priesznitz ültette őket egykoron. Közepén kápolna szundít hallgatag, Priesznitzék hamvai nyugszanak alant. Magyaroroszlán - egy nagy bronz­szobor, Felette sokszáz kismadár dalol. Magyar sorok őrzik - mindenki tud­ja meg: Priesznitznek, az emberiség jótevő­jének Állítatva a magyarok által. - Rajta ez is áll, Ók állították. - És Vörösmarty Mi­hály Sorai állnak nagybetűkkel itt, - Kiket gyógyulni hozott ide a hit, Mert Priesznitz vizében gyógyírra lel Haynau után a sajgó kebel. Az egyik dombon nagy Kő-obeliszk, Boszorkányokat égettek el itt. Szörnyű tettekről lángnyelven be­szél,- emlékezzen rájuk, aki ide tér. Több forrás vizéből szüntelen cso- bog A gyógyító víz. - És im boldogok, Akiknek a fürdő gyógyulást hozott, Mind, kik itt jártak egykor, „a ma­gyarok”. Az egyik forrás - nyíl s tábla mutat: „Rumunský prameň” - ott, a domb alatt. S magyar, ha odaér, olvas - nagy a csalódás, A felirat magyar, ez; „Zsófia-forrás”. Hiába, az évek megkoptatták régen: Románná vedlett a magyar név sze­rényen. De az oroszlán még magyarul be­szél, Miközben sörényét borzolja a szél... Jeseník, 1977 Tipary László rímes emlékei a Tom­páénál jobban tükrözik a fürdő kör­nyezetét, a ma is álló „magyar orosz- lárí’-szobor és az erdőben álló „Zsó­fia-forrás” képét. Tompa Mihály ver­se én-líra; a Tiparyé leírófbb) jelle­gű, híven adja vissza a fürdői kör­nyezet helyi színeit, coleur locale- ját. A tárgyi vonzásokban gazdag szöveget érdekes adaléknak tartom; de asztalfiókban lappangott Kistom- pán, így hát nem sorolhattam be a Verses magyar Bohémiába... (Harmadszor is a ,,Bohémiá”-ról)- E. Fehér Pál Magyar költők a cse- hekről című recenziójában (Új Szó, 2002/194) azt a (jogos) kritikai ész­revételt teszi, hogy „érthetetlen okoknál fogva” nem található az an­tológiában a Csütörtök című Radnó- ti-vers, amelynek szintén van - ha Vajon tudott-e Radnó­ti Miklós arról, hogy Mähen a Jánošík című 1910-es drámájában erősen magyarellenes hangot ütött meg, mint azt Sándor Lász­ló, a Mahen-szócikk szerzője írja? Aligha. Valószínűbb, hogy Radnóti a lázadó köl­tőt, a növekvő fasiz­mus ellen protestáló írástudót látta és mél­tányolta Mahenban. csak kétsomyi - cseh vonatkozása. Nos: férfiasán bevallom, nem ismer­tem ezt a Radnóti-opust; E. Fehér Pál nélkül nem tudtam volna felol­dani a versben említett költők nevét rejtő iniciálékat sem. A recenzens si­etett segítségemre, megadva az irányt, hogy elindulhassak a külön­féle lexikonok beszédesebb szócik­kei felé. Lássuk azonban előbb a költeményt! New-Yorkban egy kis szállodában Hurkot kötött nyakára T, Ki annyi éve bolyg hazátlan, tovább bolyonghat-é? Prágában JM ölte meg magát, honában hontalan maradt, PR sem ír egy éve már, talán halott egy holt gyökér alatt. Költő volt és Hispániába ment, köd szállt szemére ott, a bánaté; s ki költő és szabad szeretne lenni, egy fényes kés előtt kiálthat-é? Kiálthat-é a végtelen előtt, ha véges útja véget ért; a hontalan vagy láncon élő kiálthat-é az életért? Mikor harapni kezd a bárány S a búgó gerle véres húson él, Mikor kígyó fütyül az úton, S vijjogva fújni kezd a szél. 1939. május 26. Kik rejtőznek az iniciálék; a T, a JM, a PR betűk mögött? A T nem más, mint Emst Toller köl­tőnek és drámaírónak, a német exp- resszionizmus egyik vezető képvise­lőjének a monogramja. Vezető posz­ton részt vett a Bajor Tanácsköztár­saság harcaiban, amiért öt évre be­börtönözték. Elítélte a német milita- rizmust. 1933-ban Amerikába emig­rált; 1939-ben öngyilkos lett (L Kö- peczi Béla-Pók Lajos, szerk.: A hu­szadik század külföldi írói. Gondo­lat, Budapest, 1968). PR: francia köítő, Pierre Robin, aki részt vett a spanyol polgárháborúban. Es JM, aki Prágában ölte meg ma­gát? E. Fehér recenziójából tudtam meg, hogy az iniciálék Jirí Mähen (1882-1939) nevét rejtik. Egyéb adataimat a Világirodalmi Lexikon VII. kötetének 591. oldaláról merí­tettem. Mähen költő volt, író, pub­licista, színházi rendező. írásaiban az anarchista lázongásnak, társa­dalomkritikának adott hangot. Amikor a hitleri Németország meg­szállta Csehországot, kétségbeesés­ében 1939. május 22-én önkezével vetett véget életének (a Világiro­dalmi Lexikon szerint Brünnben, Radnóti szerint Prágában; bár az utóbbi helynév metonimikusan használva jelentheti azt is, hogy Csehországban). Vajon tudott-e Radnóti Miklós ar- róí, hogy Mähen a Jánošík című 1910-es drámájában erősen ma­gyarellenes hangot ütött meg, mint azt Sándor László, a Mahen-szó­cikk szerzője írja? Aligha. Valószí­nűbb, hogy Radnóti a lázadó köl­tőt, a növekvő fasizmus ellen pro­testáló írástudót látta és méltányol­ta Mahenban. Fontos költemény a Csütörtök, közvetlenül a „Meredek út” egyik példányára című Radnóti- vers eíőtt áll, amelyben ilyen látno­ki sorokat olvashatunk: „... költő vagyok, ki csak máglyára jó / mért az igazra tanú. (...) Olyan, kit végül is megölnek /, mert maga sosem ölt”. „Tematikus antológiát szerkeszte­ni: mintha szitával meregetné az ember a tenger vizét...” Örülök, hogy fennakadt a rostámon három újabb adalék. Ék 'T' VIVŐIM Szerkesztők: Mislay Edit (tel. 02/59 233 430), Szilvássy József, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom