Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-27 / 147. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 27. KOMMENTÁR Kisebbségi ki mit tud TÓTH MIHÁLY Strasbourgban zátonyra futott a kedvezménytörvény hajója. Keressük, aki idejében és hatékonyan figyelmeztethetett volna az előre kiszámítható következményekre. Könnyű kitalálni, mi állt volna a figyelmeztetésben, ha valamelyik nyugati fővárosban fogalmazzák meg. Arra hívták volna fel Pozsony és Budapest figyelmét, hogy óvakodni kell minden olyan lépéstől, amely konfliktust idézhet elő. Csakhogy tudjuk, kontinensünk szerencsésebb részén nincs olyan demokratikus politikai erő, amely az általános megállapításokon túl hajlandó lenne rámenősen állást foglalni, ha szomszédos országok vitájáról van szó.' Persze, nem olyan „vitára” gondolok, mint amilyen, mondjuk, a szer- bek és a horvátok között dúlt úgy tíz éve... Elméletben elképzelhető lett volna, hogy a kisebbségi magyar közösségekben felmérik, hol, milyen jellegű segítséget várnak el Magyarországtól. Ez azonban csupán elméleti lehetőség. De megalapozottan feltételezhető, hogy a dél-szlovákiai magyarok jelentős része ugyanazt válaszolja a kedvezménytörvény kapcsán felmerülő vitákra, amit a nyugati metropolisokból is szüntelenül üzengetnek Pozsonyba és Budapestre: egy ilyen gesztus ne legyen konfliktusforrás. Akár zseniálisnak, akár középszerűnek, akár harmatgyengének minősíti az ember az MKP megnyilvánulásait, mindenképpen be kell ismerni, hogy a kedvezménytörvény által kiváltott konfliktus megelőzéséért minden más tényezőnél többet tehetett volna. Többet, mint az USA, az EU és a NATO konfliktuskezelési szakemberei együttvéve. Szlovákia minden magyar nemzetiségű állampolgára fel tudta mérni, mert e téren évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik, hogy a szlovák közvélemény többsége hogyan reagál egy-egy „magyar akcióra”. Közhely, hogy a kedvezménytörvény eredeti szövege a Fidesz „kampányplakátjára” íródott. Dőreség lett volna azt várni, hogy a magyarországi politikai viszonyok között majd az akkor ellenzéki MSZP figyelmeztet a buktatókra. Ezekre szervezetten, megkerülhetetlen és helyszíni tapasztalatokkal rendelkező politikai erőként csak az MKP figyelmeztethetett volna. Lehet, hogy figyelmeztetett, de ezt ezer évre titkosították. Fikcióvá válhat, hogy egy kisebbségi pártnak egyenlő távolságot kell tartania a magyarországi politikai erőktől. Ezt már csak azért is érdemes lenne átgondolni, mert a Fidesz eddig még minden szövetségesét áteresztette „húsdarálóján”. Tegyük fel, hogy legközelebb győzedelmeskedik. Ha érdeke úgy kívánja, mint annyi szövetségeséből, az MKP-ból is fasírtot csinál. JEGYZET Az emlékezés méltósága SZÁSZI ZOLTÁN Két embernyi magas akácok nőtték körbe. Megroggyantak a támpillérek, vedlik a vakolat, nincs egyetlen ablakán se üveg. Egy csavarhúzóval is kinyitható olcsó lakat fityeg egy agyonhasznált vaspánton. Ennyi védi, védené az illetéktelen behatolóktól. Aki építette, már nem bír kijárni hozzá, hogy a hűs árnyú diófa koronáján átzuhanó sugarakból koszorút fonjon, és ráhelyezze azt a tőkéken duzzadó fürtökre. Kicsinyke ház, kicsinyke pincével, négy és félárnyi területen foghíjasán és elvadulva megmaradt tramini és olaszrizling tövekkel. A házikót körbenőtték az akácok, a szomszéd telekről napjában át-átszóló szomszéd jó fél évtizede már csak egy másik világból szólongathatná, hogy gyere már, Barnuskám, igyunk egy jó pohár fehéret a tiédből, aztán meg egy jó pohár veresei az enyémből. Akkor tört el benne is valami. Még egyszer volt szüret azután, azóta fél kéz, fél láb úgy lóg rajta mint a rongy, a szélütés nyoma soha el nem múlik már. Pedig de kimenne még. Azt a kis- demizson törkölyt is ki kéne már ásni, amit a ház sarkában rejtett el. Ha lagzira nem kellett, majd jó lesz temetésre. Nem kell a szőlő, istenem, nem kell a szőlő a saját fiának se, s ez a sóhaj ezerszer kiszakad belőle. Most meg el akaiják adni. Nem bírja művelni senld se. A földet, azt, amiért az ő apja annyit robotolt, a kis házat, amelyet hétvégeken talicskán két kilométerről felhozott pár zsák mészből, téglából és cementből rakott össze. Azt mondják a fiatalok, annyi munkáért, amit kint dolgoznának, ezer liter bort lehetne venni a szupermarketben, ha mai órabérre átszámítják. Lehetni lehet, de nem saját bort! Nem azt a fényes, kedves, illatos traminit, azt a sa- vanykás, emberes rizlinget, amelyet ő csinált. Még van húsz liter belőle. Ha elfogy, nincs tovább értelme. Pancsot nem iszik, dolgozni nem tud, minek már így az egész. Meg kéne halni, mielőtt elfogy, mielőtt eladják a telket. Legalább nem látná, hogyan tépik ki az évtizedeken át gondosan kezelt tőkéket, hogyan verik szét a házikót. FIGYELŐ MAGYAR SZÓ Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a kormány kitart a kedvezménytörvény eredeti célja mellett, de a magyar diplomácia az erélyes fellépést nem azonosítja az álláspontok vak, rugalmatlan képviseletével, s arra törekszik, hogy értelmes kompromisz- szumok szülessenek. A miniszter- elnök az újvidéki Magyar Szó című lapnak adott interjújában megismétli, hogy felelősséget érez a határon túli magyarok sorsa iránt. A kormány kitart a kedvezménytörvény eredeti célja mellett, s arra törekedett, hogy a módosítások ne szűkítsék, inkább bővítsék a kedvezmények körét. Medgyessy rámutat, hogy Budapest hosszú, több lépcsős és ismétlődő tárgyalásokat folytatott. A magyar diplomácia az erélyes fellépést nem azonosítja az álláspontok vak, rugalmatlan képviseletével. Arra törekszik, hogy értelmes kompromisszumok szülessenek. A kormány az előkészítő munka nyomán terjesztette módosítójavaslatait a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) májusi ülése elé. Kulcsfontosságú szempontnak azt tekintette, hogy a módosításokat a határon túli magyarok elfogadják. „Ez megtörtént, ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy ebben a kérdésben nem sikerült teljes egységet elérni a Máért-ülésen. Mégis a határon túli szervezetek döntő többsége a kormányjavaslataival egyetértett” - mutat rá Medgyessy Péter. NÉPÚJSÁG A nemzetpolitika nem a kedvezménytörvény módosításakor, hanem eredeti változatának elfogadásakor torpant meg - hangsúlyozta a Marosvásárhelyen megjelenő magyar lap. Főszerkesztője úgy véli, hogy „a merész, kuru- cos, csak azért is” nemzetpolitika a realitásokkal nem számolva diktátumszerűen próbált „eretnek” elveket a környező országokra, Európára erőszakolni. TALLÓZÓ RZECZPOSPOUTA A visegrádi miniszterelnökök szerdai szlovákiai csúcstalálkozójukon egyetértettek abban, hogy a csoport az EU keretében is működjön együtt, de nem sikerült közös álláspontot kidolgozniuk a további együttműködés formáira - írta a Rzeczpospolita. A négy ország egységét egy közös állásfoglalás lett volna hivatott demonstrálni, amelyben a tagországok a múlt heti szaloniki EU-csúcson bemutatott alkotmányos szerződés tervezetéről mondtak volna egyeztetett véleményt. Végül nem született közös állásfoglalás. A csúcstalálkozóról hiányzott a szabadságát töltő Medgyessy Péter, akit Kovács László külügyminiszter helyettesített. A sajtó spekulációi szerint - írta a lengyel tudósító - a magyar miniszterelnök távollétének valódi oka azonban a magyar-szlovák kapcsolatokban felmerült új keletű feszültség volt. A magyar kedvezménytörvény módosításáról van szó, amelyet a magyar parlament az EU elvárásaihoz igazított, a pozsonyi kormány viszont továbbra is kitart amellett, hogy a jogszabály beavatkozást jelent a szlovák belügyekbe. Az együttműködés korlátái és lehetőségei; az ellentéteket a lehető legbékésebb eszközökkel kell kezelni Nagy kínai-indiai közeledés Az indiai miniszterelnök kínai látogatásának legnagyobb eredménye maga a látogatás puszta ténye. Az elmúlt évtizedben ugyanis a két ázsiai nagyhatalom között nem volt ilyen magas szintű találkozó, ami már önmagában is jelzi Peking és Újdelhi viszonyának bonyolultságát. ONDREJCSÁK RÓBERT A miniszterelnöki látogatásnak ezenkívül természetesen voltak konkrétabb eredményei is, elsősorban az a megállapodás, amelynek alapján India elismeri a Tibet feletti kínai fennhatóságot, Kína viszont azt, hogy Sikkim - egy 1975-ben Indiához csatolt himalájai hercegség, amely azonban gyakorlatilag már azelőtt is indiai fennhatóság alatt volt - India része. A két nagyhatalom viszonyát az elmúlt évtizedekben számtalan probléma árnyékolta be. Ezek közül a legfontosabb, amelyből szinte az összes többi levezethető, hogy kölcsönösen stratégiai konkurensnek tekintették egymást, és érdekeiket ellentétesen definiálták szinte minden érintett térségben (lásd például Délkelet-Ázsiát). Ennek következtében a hidegháború idején a két ország más-más táborhoz tartozott. India, bár hivatalosan az el nem kötelezett országok egyik vezető hatalma volt, inkább a Szovjetunióval tartott fenn szorosabb kapcsolatokat, gazdasági és nem utolsósorban katonai téren is (az indiai fegyveres erők felszerelése döntő mértékben a Szovjetunióból, illetve Oroszországból származik). Ezzel szemben Kína a hetvenes évek elejétől már egyértelműen szovjetellenes külpolitikát folytatott, az USA- val de facto szövetségben (érdemes megjegyezni, hogy az indiai nukleáris fegyverarzenál létrehozása egyértelműen a kínai atomfegyverre adott válasz volt - India, az általános vélekedéssel ellentétben nem az elmúlt évtizedben vált nukleáris hatalommá: az első indiai atomrobbantás 1974-ben történt). Ebből az antagonizmusból pedig már szinte egyenesen következik, hogy - mivel Pakisztán gyakorlatilag a két ország 1947-es létrejötte óta India legfőbb regionális ellenfelévé vált - az amerikai-kínai szövetséget kiegészítette Pakisztán. A pakisztáni-kínai együttműködés nyilvánvalóan India-ellenes éllel jött létre: erre utal az együttműködés jellege is, amelyben nem gazdasági tényezők dominálnak (sőt, nem is igazán vannak jelen), hanem például a rakétatechnológia vagy a nukleáris kooperáció. Következő feszültségforrás az volt, hogy India mindig is megkérdőjelezte Kína jogát Tibet ellenőrzésére, sőt, miután a dalai láma elmenekült Tibetből az ellenállás leverése után, India nyújtott számára menedéket - máig. Ä hidegháború fekete-fehér látásmódja azonban a jelenlegi helyzetben radikálisan megváltozott: a hatalmi viszonyok sokkal bonyolultabbak lettek, egy-egy országot már nem lehet csak annak alapján értékelni, hogy Moszkvát vagy Washingtont tekinti-e legfőbb szövetségesének. Minden ország helyzetét ületően két tényező hatása nőtt meg: az egyik az Egyesült Államok súlyának megnövekedése, domináns hatalmi helyzete, a másik, ezzel párhuzamos folyamat pedig - amely az előzővel összehasonlítva paradoxnak tűnhet - az egyes regionális hatalmi központok befolyásának folyamatos növekedése. Az USA domináns pozíciója szinte automatikusan közelíti egymáshoz a többi hatalmat, ami természetesen szintén relatív, hiszen például India és Kína esetében Washington szorosabb kapcsolatokat ápol mindkettőjükkel külön-külön, mint Peking és Újdelhi egymás között (hasonló a helyzet például az „orosz-kínai stratégiai partnerséggel”). Kína és India közeledése viszont nem elsősorban az Egyesült Államok dominanciájával magyarázható, hanem azzal, hogy a nyílt ellenségeskedés, rivalizálás nem szolgálta egyikük érdekeit sem. Fontos az is, hogy India pozíciója az elmúlt két évben jelentősen megerősödött, elsősorban annak köszönhetően, hogy fokozatosan kezd az USA stratégiai partnerévé válni Dél-Ázsiában, és a Közép-Ázsi- ával kapcsolatos problémákkal kapcsolatban és fekvésének köszönhetően az amerikaiak számára kulcs- fontosságúvá lett a terrorizmus elleni harcban is. Ennek következtében Kína már egyre kevésbé ignorálhatja délnyugati szomszédját, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy mindkét hatalom túl erős ahhoz, Az ellenségeskedés, rivalizálás nem szolgálta egyikük érdekeit sem. hogy érdekeit figyelmen kívül hagyják, ezért egyikük sem képes domináns pozícióra szert tenni saját szélesebb környezetében a másik akarata, érdekei ellenére. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy- a javulás ellenére - Kína és India kapcsolataiban valami forradalmi változás történt volna. Arra pedig, hogy valamiféle stratégiai partnerség alakulhat ki közöttük, gyakorlatilag nincs semmi esély. A közöttük fennálló ellentét lényegén semmit nem változtat a jelenlegi közeledés, amely sokkal inkább csak a standard kapcsolatok létrehozását jelenti két rivális nagyhatalom között. Leegyszerűsítve, attól még India és Kína egymás riválisa marad, hogy vezetői tárgyalnak. Márpedig potenciális konfliktusos terület van elég Peking és Újdelhi között. Mivel mindketten egy szélesebben értelmezett regionális nagyhatalmi státusra törekszenek és mivel a befolyásuk alatt tartani kívánt régiók sok esetben azonosak - földrajzi közelségükből adódóan -, természetszerűleg vannak olyan térségek, amelyekben érdekeik gyökeresen ellentétesek. Kína hivatalosan is deklarálta, hogy két évtizeden belül két óceán - természetesen a Csendes- és az Indiaióceán - hatalma kíván lenni, aminek nélkülözhetetlen feltétele a Dél-Kínai-tenger, Délkelet-Ázsia, a Malakkai-szoros és Szingapúr feletti kínai ellenőrzés. Az Indiai-óceánra való kínai behatolás fontos lépése a Burmával létrehozott szövetség, aminek köszönhetően Peking tengeri támaszpontot szerzett a térségben. Újdelhi legfontosabb jövőbeli kihívása, hogy képes legyen kiterjeszteni befolyását az Indiai-óceán térségére. Az indiai szubkontinens biztonságának alapjai lényegében nem sokat különböztek azóta, hogy India a Brit Birodalom része volt. Az indiai brit uralom kulcsait az Indiai-óceán feletti uralom, a brit befolyás az Adentől Szingapúrig terjedő térségben, valamint az északi határok biztonsága jelentette. India ezekben a nyomokban haladva hasonlóképpen próbálja meg befolyásolni Afganisztán fejlődését és pacifikálni Pakisztánt, a régió legjelentősebb haditengerészetét hozta létre, és intenzív külpolitikát folytat különösen Délkelet-Ázsia irányában (ez utóbbi kétségkívül egyre aktívabb lesz). A felsoroltakból nyilvánvaló: ha nem változnak meg radikálisan valamelyik fél külpolitikai és biztonságpolitikai prioritásai, érdekei - erre gyakorlatilag nincs esély -, akkor az elkövetkező évtizedekben komoly problémákra lehet számítani Kína és India között elsősorban Délkelet-Ázsiával, de Közép-Ázsiával kapcsolatban is (ehhez pedig még hozzá kell számolni a speciális pakisztáni tényezőt). A mostani közeledés remélhetőleg megteremti annak feltételeit, hogy Kína és India ezekeket az ellentéteket a lehető legbékésebb eszközökkel kezelje. DOKUMENTUM A pozsonyi kormány tegnap az alábbi nyilatkozatot fogadta el a Magyar Köztársaság Országgyűlése által a határon túl élő magyarok jogállásáról szóló törvény 2003. június 23-án elfogadott módosításával kapcsolatban: A Szlovák Köztársaság kormánya általában nem szokott nyilatkozni más országok jogszabályairól. A státustörvény azonban azért más, mivel a mi polgárainkat, a mi országunk területén érinti. A magyar kormány és az Országgyűlés nem vette figyelembe Szlovákia ellenvetéseit a törvénnyel kapcsolatban. A kormány tudomásul veszi, hogy a módosítás eltávolított néhány olyan részt, mely ellen korábban az érintett országok és az európai intézmények is tiltakoztak. Ezzel párhuzamosan viszont továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a törvény a módosított formájában is tartalmaz exter- ritoriális elemeket, és etnikai alapon diszkriminál. A szlovák kormány nem kíván Magyarországgal sem most, sem a későbbiekben kétoldalú egyezményt kötni a státustörvény alkalmazásáról. Ez az álláspont a nemzetközi jogra támaszkodik, és összhangban van a- Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2002. február 7-én elfogadott nyilatkozatával. A kormány üdvözli Magyarország törekvését, mellyel segíteni kíván Szlovákia magyar nemzetiségű lakosságának abban, hogy erősödjön kulturális és nyelvi identitása. A kormánynak nem az a célja, hogy meggátolja az ilyen irányú segítséget. Készen áll arra, hogy a szlovákmagyar alapszerződés keretében egyezzen meg Magyarországgal arról, milyen módon támogassák az érintett oktatási intézményeket, de más, a határon túl élő kisebbségeket érintő támogatásokról is hajlandó tárgyalni. Az üyen jellegű egyezményeket az európai intézmények is támogatják. Ä szlovák kormány felszólítja a magyar kormányt, hogy ne alkalmazza a törvénynek azokat a részeit, melyek a Szlovák Köztársaság területén fejtenék ki hatásukat. Ezzel elérnék, hogy Szlovákiának nem kellene egyoldalú ellenlépésekkel reagálnia a törvényre. A kormány meg van győződve arról, hogy azokat a célokat, melyeket Magyarország egyoldalú lépésekkel akar elérni, a jószomszédi együttműködés alapján a két ország közösen sokkal stabilabban és az állampolgárok számára legalább olyan hatásosan tudná megvalósítani. Ezért a további kétoldalú tárgyalásokat ebben a témában a külügyminisztériumra bízza. A kormány hisz abban, hogy ez az út vezet a megoldáshoz, mely annak az Európai Uniónak az értékein és módszerein alapszik, melybe mindkét ország igyekszik.- Én megmondtam. Ha elveszed a lányom, még bírságra sem lesz pénzed. (Peter Gossányi rajzaj
