Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-19 / 140. szám, csütörtök

EH Régió ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 19. Régi idők kocsija. A pozsonyi elnöki palota elől tegnap indult a veterán autók Ötszáz szlovákiai kilométer elne­vezésű nemzetközi versenye. (TASR-felvétel) A tardoskeddi magyar alapiskolában repedeznek, süllyednek a falak, beázik a tető... A telefonjaikat is ki akarták kapcsolni A nyitrai váralja lakóit régóta aggasztja a talajmozgás Földcsuszamlás fenyeget VRABEC MÁRIA Kerékpártolvaj vasutas Párkány. Két svéd turista vas­úti küldeményként feladott, összesen 52 ezer koronát érő kerékpárját használt hazai bi­ciklikre cserélte el egy vasúti alkalmazott. A szállítólevelet is azokra ragasztotta át. A vas­úti rendőrség azonban rájött a turpisságra, s a 34 éves tettes elismerte bűnösségét, (ú) Kiesett az ittas sofőr autójából Királyhelmec. Rosszabbul is végződhetett volna az a bal­eset, amelynek során egy 45 éves kassai lakos Škoda 105-ös személygépkocsiját vezetve „elvesztette” 15 éves utasát. Menet közben eddig ismeret­len okból kinyílt a kocsi bal hátsó ajtaja, melyen keresztül a lány az úttestre esett, és 14 napon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett. A sofőr véré­ben 0,91 ezrelék alkoholt mu­tattak ki. (hgy) Ravasz munkaközvetítő Érsekújvár. Az érsekújvári vasúti rendőrség eljárást indí­tott egy 24 éves tótmegyeri la­kos ellen, aki a helyi vasútál­lomás várótermében tizenöt­ezer korona ellenében német- országi munkát ajánlott egy 21 éves fiatalembernek. Mun­kaközvetítésre nem volt enge­délye, ám a fiatalembertől ki­csalt pénzt elköltötte, (szí) Nem csak a kormány késik Nyitra. Nemcsak a kormány és az államigazgatás, az önkor­mányzatok és a bankszektor sem készült fel arra, hogy pénzt szerezzen az EU struktu­rális alapjaitól - állítja a Vág- Duna-Ipoly Eurorégió vezető­je, Daniel Balko. Bár a kor­mányt lehet szidni azért, hogy még nem készült fel, ám 80 százalékban már az önkor­mányzatoknak is már készen kellene lenniük a pályázataik­kal. (TASR) A ZMOS pénzt követel az iskolákra Modor. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) Tanácsa újfent elége­detlenségének adott hangot a közigazgatási reformmal kap­csolatban - tájékoztatta lapun­kat Olga Gáfriková, az érdek- védelmi szervezet szóvivője. A testület szerint a hatáskörök átruházásával vannak a legna­gyobb gondok, ugyanis csak az általános iskolák üzemelteté­séhez 800 millió korona hiány­zik. Ha a kormány nem oldja meg sürgősen a problémákat, az év második felében veszély­be kerül az oktatás. A holnapi pedagógussztrájkot a ZMOS teljesen jogosnak tartja, (ú) Könyvbemutató Komáromban Komárom. A Madách - Posonium Könyvesboltban ma 17 órakor mutatják be Fehér Csaba: Dr. Tóth-Kurucz János - a leányvári kövek vallatója című munkáját. A fiatal törté­nész könyvét dr. Trugly Sán­dor régész-muzeológus mél­tatja. (vkm) Civil szervezetek fóruma Nagykapos. Az Otthon Nonprofit Szervezet pénteken 10.00 órakor a régióban mű­ködő civil szervezeteknek nyújt lehetőséget a kölcsönös ismerkedésre, a kapcsolatte­remtésre és az együttműkö­dés kialakítására.(hgy) Tardoskedd. A jelenleg 11 osz­tályos, 230 gyermek oktatását biztosító helyi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyel­vű Alapiskola más tanintéz­ményekhez hasonlóan, jelen­leg csaknem nyolcvanezer ko­ronás adósságot görget maga előtt, a legutóbb már a vezeté­kes telefonjaikat is ki akarták kapcsolni. SZÁZ ILDIKÓ Fujasz György, a tizennyolc tanerős iskola igazgatója, harminckilenc éves pedagógiai gyakorlattal a háta mögött fájlalja, hogy ilyen mosto­hán bánik velük az állam. „Új fenn­tartónkra nem panaszkodhatom, megtesz minden tőle telhetőt, de ez­KOVÁCS ÁGNES Kassa/Rozsnyó. A kassai megyei önkormányzat legutóbbi ülésén 900 ezer koronás támogatást hagyott jó­vá a rozsnyói Gömöri Könyvtárnak egy lift beszerelésére. A könyvtár ugyanis a járási hivatal melletti két­szintes épületbe költözik, ahol a tör­vény értelmében biztosítani kell a mozgássérültek akadálymentes köz­lekedését. A megyei közgyűlés a gazdasági és szociális fejlesztési programot is megvitatta. A program a megyén belül a régiókat különféle Rozsnyó. A Rovás Polgári Társulás, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapít­vány és a Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége 2003. július 7­13. között rendezi meg a Rajzszög ­II. Országos Képzőművészeti Alko­tótábort. A táborba középiskolások és olyan, frissen érettségizett fiata­lok jelentkezését várják, akiket a képzőművészet komolyan érdekel, s akiknek a rajz és a festészet kikap­csolódást jelent. Jelentkezhetnek azok is, akiknek az elmúlt év folya­mán nem sikerült bejutniuk képző- művészeti főiskolára, egyetemre. Jelentkezési feltételek: A középis­kolások (I. kategória) esetében szükséges az esztétikatanár vagy az osztályfőnök ajánlása. AII. kategó­riába tartozó, középiskolát végzett diákoknak, illetve azoknak, akik­zel sajnos, nem orvosolhatjuk min­den bajunkat. A falaink repedez­nek, süllyednek, a tető beázik, az ablakokat csak befelé lehet nyitni, különben kizuhannának! A tanulók székeit legalább ötször hegesztettük már meg. Az iskolát 1976-ban adták át, azóta nem sok változott. Előtte hét évig álltak a falak csupaszon, majd csaknem ezerhatszáz kollau- dációs hibával adták át a létesít­ményt” - emlékezett vissza a kezde­tekre az igazgató. Számos kollégája véleményét tolmácsolja, amikor a pedagógusok péntekre tervezett sztrájkja kapcsán megjegyzi: az ok­tatásügyi problémáknak csupán egy részét képezi a pedagógusok bér­kérdése. Legalább ennyire megalá­zóak azok a körülmények, amelyek közt dolgozni kénytelenek. Ennek ellenére a napokban emlékeztek a mutatók szerint kategóriákba sorol­ta - a Kassa-vidéki járást, Rozsnyót és Tőketerebes térségét a stagnálok közé. A továbbiakban meghatározta azokat a fejlesztési feladatokat, amelyek előnyt élveznek. Ezek közé tartozik a nyersanyagforrások ki­használása, az idegenforgalom fej­lesztése, az ipari parkok ügye és kül­földi befektetők keresése a fafeldol­gozó ipar fejlesztéséhez. Cél a fel­dolgozóipar bővítése is, különös te­kintettel a természeti, történelmi és kulturális örökségre, továbbá a gyü­mölcstermesztés, az állattartás fej­nek nem sikerült képzőművészeti főiskolára, egyetemre bekerülniük, a volt iskolájukból kell ajánlást sze­rezniük. Jelentkezni levélben kell a pontos cím és rövid életrajz meg­küldésével. Csatolandó néhány sa­ját alkotás reprodukciója (fotója vagy fénymásolata) és az ajánlás (rajztanártól, esztétikatanártól vagy osztályfőnöktől). A húsz leg­tehetségesebb résztvevő táborozta­tásának költségeit a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Országos Szö­vetsége vállalja. Ezért kérjük a je­lentkezési feltételek pontos betar­tását, mivel a válogatás ezek alap­ján történik. Az alkotómunka négy szekcióban folyik majd szakképzett tanárok vezetésével. Elsajátítható a kézi merítésű és teapapír készítése, az emberi alak- és portréábrázolás, helyi fiú-, illetve lányiskola létreho­zójára és anyagi támogatójára, Sze­merényi Károly lekipásztorra, akiről tavaly nevezték él az iskolát. Ugyan­csak nemrég írták alá az együttmű­ködési szerződést a magyarországi Környe Kisfaludy Mihály Általános Iskolájával. „Az önkormányzattal közösen a szülői szövetség helyi szervezete is támogatja az iskola működését, szeptembertől körülbe­lül 15 ezer koronával járulunk hoz­zá a szlovák és a magyar alapiskola valamennyi szakkörének működé­séhez. Pályázatok útján számítógé­peket biztosítottunk az iskolának, és egy másik támogatásból a kazánház felújítására is sor kerülhet” - tájé­koztatott Bencze István, a Szlováki­ai Magyar Szülők Szövetsége helyi szervezetének elnöke, a községi hi­vatal főellenőre. lesztése, a déli gyorsforgalmú út megépítése, továbbá a szoroskői út­szakasz, illetve a víz- és csatornahá­lózat kiépítése, valamint a határon átívelő együttműködés hatékonyab­bá tétele. Ezek a konkrét feladatok a vidéki turizmus és az agroturizmus fejlesztésének lehetőségével is bő­vültek. Vasik János megyei képvise­lő javaslatára a megújításra váró műemlékek listáját a rozsnyói régió­ban taiálhatóakkal is bővítették, pél­dául a Gótikus Út részét képező rozsnyói katedrálissal, a pelsőci és a csetneki templommal. a festés és a kép megkomponálása, valamint az üvegfestés és a batiko­lás különféle technikái. A napi hat óra csoportos foglalkozáson kívül kirándulások, sportjátékok, hegyi túrák, filmvetítés, előadások és más szórakozási lehetőségek állnak a tá­borlakók rendelkézésére. Jelentkez­ni 2003. péntekig lehet a következő címen: Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány - Nadácia pre rozvoj Gombaseku, Slavec 78,049 51, tel.: 058/788 33 10-12 vagy 0908/ 8175133, illetve a faian@slovanet. sk e-mail címen. A részvételi díj hét napra 1800 korona, amelyben ben­ne foglaltatik az oktatás, napi há­romszori étkezés és a szállás (6,7 és 8 ágyas faházakban). A munkák mi­nősége és a jelentkezés időbeni el­küldése dönt. (kov) Nyitra. A vár alatt lakókat bármikor hasonló meglepetés érheti, mint a trencsénieket - pusztán annyi kü­lönbséggel, hogy nekik nem a várfa­lak omlásától, hanem földcsuszam­lástól kell tartaniuk. A talajmozgás­ra évek óta megrepedezett falak, süllyedő épületek, itt-ott ledőlő ke­rítések figyelmeztetnek, de a város- vezetés pénz híján egyelőre csupán annyit tett a lakók biztonsága érde­kében, hogy a legveszélyesebb he­lyeken táblákat helyezett el „Belé­pés csak saját felelősségre!” felirat­tal. Főleg a téli fagyokat követő ta­vaszi felmelegedés idején látványos és nagymértékű a pusztulás. Idén márciusban a várba vezető lépcső­sor baloldali korlátja teljesen kidőlt, Komárom. A szlovákiai Hyperno- va-hálózat 14. üzletközpontjaként 3400 négyzetméter alapterületű hi­permarketet nyit ma Komáromban az Ahold Retail Slovakia Hypermar­ket társaság. Közel 16 ezer áruféle­ség - az élelmiszerektől kezdve a pa­pír- és textilárun keresztül az elekt­romos fogyasztási cikkekig - várja ezentúl a vásárlókat a hét minden napján reggel 7-től este 21 óráig. A választék bővítése érdekében az Komárom. A Közép-európai Alapít­vány szervezésében a város június 26-án, tehát a jövő héten csütörtö­kön nemzetközi szakember-találko­zó helyszíne lesz. A tanácskozáson mutatják be az alapítvány kezdemé­nyezésére összeállított, A dél-szlová­kiai régiók és városok befektetési ka­tasztere című kiadványt, és előadá­sok hangzanak el a publikációhoz kötődő témakörökben. „A Közép­európai Alapítvány meghatározó célkitűzései közé tartozik a Szlová­kiával szomszédos országok közti térségi és gazdasági együttműködés fellendítése - nyüatkozta Orvos Ág­nes, az alapítvány munkatársa. - Ezért a rendezvényre dél-szlovákiai, észak-magyarországi és ausztriai vá­rosok polgármestereit, vezetőit hív­tuk meg, akiknek alkalmuk nyílik a két- vagy háromoldalú kapcsolatte­remtésre, illetve a már meglévő kap­csolatok erősítésére.” A találkozón hazai részről előadást tart többek között Gyurovszky Lász­Hanva. Egyházuk munkáját, annak uniós csatlakozás előtti és utáni le­hetőségeit és feladatait elemezték tegnap befejeződött kétnapos orszá­gos konferenciájukon a szlovákiai reformátussság lelkipásztorai. A több mint száz lelkész a hanvai Dia- kóniai Központban nemcsak a hit­élet kérdéseivel foglalkozott, hanem például azzal is, milyen feladatok hárulnak a reformátusokra az or­szág EU-csatalkozása előtt és után. Szlovákia tagságának az egyházi va­gyon most még megoldatlan vissza­szolgáltatására is garanciával kell szolgálnia, s a rendezésnek még a tényleges tagság elnyerése előtt meg kellene történnie. Fontos kérdés az állam és az egyház viszonya, amely Szlovákiában egyelőre csak a katoli­kus egyház viszonylatában rende­zett. Á tanácskozáson az elvi- lágiasodás, a szekularizáció problé­máját is felvetették, amely az egyház életében a világi módszerek terjedé­sét jelenti. Újra hangsúlyt kapott a lelkészek javadalmaztatásának kér­dése is a meglévő, úgynevezett díjle­velek alapján. Mivel a lelkészi fizeté­és a lépcsők is balra lejtenek. Télen életveszélyes lesz rajtuk a közleke­dés, pedig a környéken lakó idős emberek csak ezen az úton tudnak feljutni a vártemplomba. A várnegyed lakói azért is dühösek, mert saját költségükön a műemlék- védelmi hivatal követelményei alapján hozták rendbe a házaikat, most pedig, amikor egyre több a fa­lakon a repedés, s bármikor rájuk omolhat a domboldal, nem számít­hatnak segítségre. A város főépíté­sze, Dezider Prüder szerint a támfa­lak megerősítése több tízmillió ko­ronába fog kerülni és több évig is eltarthat, de a legveszélyesebb he­lyeken még idén betonlapokkal tá­masztják ki a domboldalt és kicse­rélik a talajt alámosó szennyvízve­zetéket is. áruház épületében további, speciális üzletek is nyílnak, például játék- és virágbolt, számítógép- és mobütele- fon-szaküzlet, és lesz egy képtár is. Az új üzletközpontban 109 személy talált munkát (a Hypernova orszá­gos szinten mintegy 1800 főt alkal­maz). Az építtetők természetesen a gépkocsival érkezőkre is gondoltak, az áruház mellett 280 férőhelyes parkolót alakítottak ki. A Pozsonyi út mellett található üzletközpont biztonságos megközelítését jelző­lámpás kereszteződés biztosítja. ló építésügyi és régiófejlesztési mi­niszter, Pomothy László, a gazdasá­gi minisztérium államtitkára, vala­mint Hodossy Károly, az OTP Banka Slovensko Részvénytársaság elnö­ke, magyar részről pedig Baráth Etele, a nemzeti fejlesztési tervezé­sért felelős államtitkár, Rakusz La­jos, az Ipari Parkok Egyesület elnö­ke, valamint Kábái Vilmos, a publi­kációt készítő Invorg Részvénytár­saság elnök-vezérigazgatója. Né­hány a tervezett témakörök közül: a dél-szlovákiai, valamint az észak­magyarországi régiók befektetési és együttműködési lehetőségei az EU- csatlakozás első éveiben; az észak­magyarországi ipari parkok építésé­nek helyzete; a kereskedelmi ban­kok lehetőségei az EU-s fejlesztési tervezetek előkészítése és megvaló­sítása során stb. „Meggyőződésünk, hogy a bemutatott befektetési lehe­tőségek szakszerű projektumépítési munkával valóságos tervezetekké fejleszthetők, és kedvező üzleti fel­tételekkel meg is valósíthatók” - tet­te hozzá Orvos Ágnes. sek elég szerények, az egyházi tör­vényben jól bevált és működőképes javadalmaztatási rendszert kell megújítani, s a díjlevelek szerinti jövedelemkiegészítéssel segítem a javarészt fiatal lelkészek alacsony bérét. A lelkészek önsegélyezése, az új liturgia, az egységes és közös énekeskönyv tévesztésének és hasz­nálatának kérdései, a református egyházi sajtó megújúlásának és fej­lesztésének lehetőségei, a tervezett Hűség című folyóirat kiadásának kérdései mellett a parókiái könyvtá­rak újraindítása és rendszerezése is terítékre került. „Ha valóban em­berséges jövőt akarunk, azt nem le­het csupán anyagiakkal biztosítani. A szlovákiai református egyház ed­dig is, ezután is kellő súllyal képvi­selte az igazi értékeket, és ennek megfelelő elismerést várunk el az államtól. Az alakuló Európában az értékteremtő és -mentő, a nagy ol­vasztótégelyben nemzettudatot erősítő, erkölcsös életre buzdító re­formátus egyházra komoly felada­tok várnak. Ez a mostani két napos konferencia ezeket a feladatokat elemezte” - nyilatkozta lapunknak Erdélyi Géza püspök. Kassa megye gazdasági és szociális fejlesztési terve jelentős iparbővítéssel is számol Lift a Gömöri Könyvtárnak Rajzszög képzőművészeti tábor Ma nyílik a Hypernova komáromi üzletközpontja Várják a vásárlókat V. KRASZNICA MELITTA A Közép-európai Alapítvány szakértői konferenciája Befektetési lehetőségek V. KRASZNICA MELITTA Református lelkészek kétnapos országos értekezlete Rendezetlen vagyonjogok SZÁSZI ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom