Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-05 / 102. szám, hétfő
20 DlGITÁUA - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS CSI: Crime Scene Investigation: A játékban összesen öt, meglehetősen összetett esetre kell fényt derítenünk, melyek közt gyilkosságok és emberrablás is található Helyszíni szemle kinyomozni, hogy kinek tetszett annyira az a szerencsétlen táncos lány, akit rajongója a friss szerelem jegyében el is tett gyorsan láb alól. Ez a misszió igazán bemelegítő jellegű, hiszen egy tapasztalt kolléga szinte a szánkba rágja a megoldásokat. Akármit is teszünk, azonnal közli velünk még a legelemibb dolgokat is, ami után egyre inkább olyan érzésünk támad, mintha, nos, nem kifejezetten a legeszesebb kollégák között tartanának számon. Ezen kollégánk később sem fog táJÁTÉKTESZT ámítógépes játékot készített a Helyszínelők címen futó televí- ziós sorozat a UbiSoft és a 369 Interactive. Azokat a személyeket, akik szoktak televíziót nézni, sokféleképen lehet csoportosítani. Az csoportosítások egyike szerint vannak, akik imádják a manapság egyre népszerűbb ügyvédes, nyomozós, szörnyvadá- szos X-akták és Ally McBeal kiónokat, illetve vannak, akik ezektől egyenesen a falnak mennek, és már a főcímzenéjüket meghallva heveny epegörcsben kezdenek fet- rengeni. A UbiSoft CSI: Crime Scene Investigation nyílván az előbbi csoportnak készült, mivel a kategória egyik prominens képviselőjét, a Helyszínelőket dolgozza fel. A játékos természetesen maga is egy helyszínelőt alakít, akit frissen helyeznek át a sorozatban is megismert vegasi csoporthoz. A játékban összesen öt, meglehetősen összetett esetre kell fényt derítenünk, melyek közt gyilkosságok és emberrablás is található. Az első eset, mely amolyan bemelegítő tutorialként szolgál, mindjárt egy gyilkossági ügy, melyben azt kell gítani mellőlünk. A feladat végső soron minden bűntény esetén az, hogy megtaláljuk, majd elemezzük a megfelelő bizonyítékokat. A megtalálás nagyon frappánsan attól függ, hogy átvonszoljuk-e az egérmutatót az adott bizonyítékon, vagy sem. Hogyha megtaláltuk, akkor elővehetjük a zsákból a nyomozáshoz szükséges eszközöket, csipeszeket, ecseteket, üveglapokat, vegyszereket. Na itt lép be a képbe a kolléga, és nyomban közli, hogy nem jó cuccot kaptunk elő, próbálkozzunk valami mással. Hogyha még nem lenne belőle elegünk, vagy tényleg híján vagyunk a legkisebb nyomozói érzéknek is, akár tanácsot is kérhetünk a kollégától. Ennek során egy listából kell kiválasztani a megfelelő kérdést, melyek szerencsére mindig az esetre vonatkoznak. A kérdések megválaszolása területén kollégánk, aki még nem is egy, a hasonló sorozatok sikeréért alapvetően felelős miniszoknyás harmincas, már kevésbé njutatkozik zseniálisnak. Például közli, hogy kérdezzük meg x urat erről vagy arról, csak éppen x úrral a jó éltben nem fogunk találkozni. A bűntények kinyomozása egyébként még barátunk segítségét maximálisan mellőzve sem tart tovább egy óránál, amiből könnyen kiszámítható, hogy öt óránál tovább aligha fogunk a program előtt ücsörögni. Ha figyelembe vesszük azt, hogy egy kalandjátéknak napokra, esetleg hónapokra a gép elé kellene láncolni a játékost, akkor bizony ez nem túl dicséi tes. Grafikailag a játékkal nincs túl s gond, mivel a hátterek elég szép kerültek megrajzolásra, és a kara termodellek sem sikerültek roí szül, legalábbis a sorozat szerep! it fel lehet ismerni. Az már prob, másabb, hogy az általában igen s tét helyszínek nagyban megneh zítik a fontos bizonyítékok megl lálását. Valószínűleg azok a játékosé akik kedvelik a sorozatot, kiprób: ják a Ubi programját, de erős: tartunk tőle, hogy ők sem fogn; néhány fertályóránál tovább j; szadozni vele. A kiadó nyílván a s rozat sikere miatt bízik a progra sikerében, de azért ennél igaz: többet is kihozhattak volna, (o) DIGITALIA A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/ 59 23 441; e-mail: digitalia@ujszo.com , linkpress@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30., 814 6 4 Bratislava 1 lOtolov Nyereményjáték 2003. április 28-tól június 1-ig tart. Bővebb tájékoztatás a Billa szupermarketekben 10x10+autó UP 9f