Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-10 / 106. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüzö pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2003. május 10., szombat 7. évfolyam, 19. szám A világon számos példa bizonyítja, mennyire fontos, hogy az egészségkárosultak egyenrangúak legyenek, az egészségesek társadalmának sajnos nincs sok fogalma életvitelükről A szívével hallja a hangokat PÉTERFI SZONYA F iatal, temperamentumos, akaratos, célratörő. Érdeklődési körébe sok minden belefér: az molvasás, a zenélés, az utazás, kerámiakészítés és üvegfestés, rajz. És mert diplomamunkája megvédésére készül, majd nemsokára államvizsgázik a pozsonyi Komensky Egyetem Pedagógiai Karának gyógypedagógia tanszékén, nyilvánvaló, hogy a tanulást sem veti meg. Az egyetem kiválasztása nem volt véletlenszerű, Orosz Angéla ugyanis gyengén- halló. Mielőtt leülünk beszélgetni, kiköti, hogy autorizálni szeretné a riportot. Azért, nehogy túldicséijem. Persze, ebbe nem megyek bele, érveket ütköztetünk, majd megegyezünk abban, csak akkor javít bele a szövegbe, ha valami netán nem felel meg a valóságnak. Míg felszeleteli a süteményt és elkészíti a kávét, édesanyját, volt iskolatársamat faggatom lánya hallásromlásának körülményeiről. - Megszületése után semmi rendellenességet nem tapasztaltunk, bár bevallom, óvodás korában valami feltűnt nekem. Csak, ugye, nem tudtam megfogalmazni pontosan mi az, amit furcsállottam. Angi elsősként magas volt, ezért a tanító néni a hátsó padba ültette, s amikor némi hallásproblémája akadt, ennek tulajdonítottuk. A gondok a második osztályban jelentkeztek, az olvasásnál és a tollbamondásnál. Ha a pedagógus háttal állt és úgy diktált, Angi szavakat, mondatokat hagyott ki - emlékezik Oroszné Hollósy Katalin mérnök. A gyermeküket féltő szülők - az apa ráadásul zenész - nyomban orvoshoz fordultak, majd elkezdődött a tortúrák sorozata. Az orrmandula után eltávolították Angéla garatmanduláját, majd egy tömlő segítségével rendszeresen a hallójáratait tisztították. - Hetente háromszor-négyszer is, összesen vagy 150-szer. És mindig kakukkol- nom kellett - ül közénk kuncogva a csinos egyetemista. Végül Katalin asszony megsokallta a hazai orvosok hasztalan próbálkozásait, lánya leleteit a világ több klinikáján kon- zultáltatta. Budapesten is megvizsgáltatta a kislányt, a felállított diagnózis megegyezett a hazaival. - Nagyon bonyolult folyamatról, továbbvitel! zavarról beszéltek az orvosok. Meg arról, hogy Anginak maradékhallása van csupán. Visszamenőleg nem lehetett megállapítani, hogy mióta. Ezt a lányom sem tudja behatárolni. Talán azért, mert nem tudatosan, biztosan kényszerből, de szájról olvashatott már óvodásként is. Hétesztendős korában a halláskárosodás miatt kissé romlottak tanulmányi eredményei, a hátrányt szorgalommal dolgozta le. - Ez nem is érdekes, folytassuk másutt - veti közbe Angi, s nem bánja a betegségével kapcsolatos kérdéseket sem. Szívesen segít édesanyjának, nemcsak akkor, ha vendég érkezik Nincs benne önsajnálat, akaraterő annál több (Somogyi Tibor felvételei) Azt tudom, hogy ötödikes koromban hallókészüléket írt fel az orvos, és nem akartam hordani. Talán azért, mert én tudok beszélni, aránylag gazdag a szókincsem is - mert szerettem és ma is szeretek olvasni -, és nem akartam különbözni a társaimtól. A pozsonyi Duna utcai alapiskolában a mama a pedagógusok előtt feltárta lánya hallásproblémáját. - Nem okozott gondot odafigyelni a pedagógus magyarázatára, mert tanulni is szerettem. Annyit bevallók, kezdetben talán csak az angollal volt bajom, de feltehetően bennem volt a hiba, hiszen a gimiben nagyon megszerettem. Igaz, hetente egyszer magánórákra jártam, végül angolból érettségiztem. Majd mielőtt belekezdene pályaválasztási dilemmájának ecsetelésébe, megválaszolja kérdéseimet. Arról faggattam, nem gúnyolták-e osztálytársai, kapott-e segítséget tőlük éppúgy, mint a tanároktól. - Gyerekként előfordult, hogy csúfoltak, de nem nagyon szívtam mellre. Később az osztálytársak zöme, néhány baráttól eltekintve, semlegesen viselkedett velem. A gimiben anyu ugyancsak felvilágosította a tanárokat, nézetem szerint azért is integrálódhattam, mert ő is Duna utcai növendék volt. Olykor persze akadtak kisebb zűrök, főleg ha a tanár túl gyorsan beszélt. Nem voltam rest, elmentem utána és megkértem, magyarázzon lassabban, mert nem győzöm a száját nézni és közben gyorsan jegyzetelni is. Tollbamondásból viszont felmentettek. Anginak, ami a továbbtanulást illeti, sok mindenhez lett volna kedve. Tetszett neki a pszichológia, a műépítészet. Egyet biztosan tudott, kizárólag matematika-, fizikamentes egyetemjöhet számításba. Végül egy családi ismerős, volt Duna utcai növendék tanácsára jelentkezett a gyógypedagógiai tanszékre. Azzal biztatta, ismer valakit, aki teljesen süketen sikeresen befejezte az egyetemet. - Tulajdonképpen előttem szüleim példája lebegett, anyukám programozó, apu zenész. Nem csoda, hogy vonzódtam a zenéhez én is. Fuvolázni tanultam, s mit tagadjam, a tanárom nem volt jó. Ha eltévesztettem egy hangot, magából kikelve kiabált velem. Egyszer apu kísért el a zeneiskolába - nekem az külön öröm volt, mert akkoriban külföldön dolgozott és persze a zenetanár ordítása kihallatszott az épületből. Apukám furcsa arckifejezéssel mesélte élményét, majd megkérdezte, csak nem veled ordított? Nem szép dolog, tudom, de nemmel válaszoltam, hiszen lenyelte volna „kollégáját” - neveti el magát Angi és a mama is. A végzős egyetemista a felnőttek komolyságával beszél arról, hogy társadalmunkban sok az előítélet az egészségkárosultakkal szemben. Mintha az egészségesek közössége nem venné tudomásul a betegek szükségleteit, a normális életbe való beüleszkedés óhaját. - Én valahol önkéntelenül megérez- tem, később már tudtam is, úgy akarok élni, mint a többiek. És azt is, hogy nemcsak többet kell tudnom, meg is kell előznöm egészséges társaimat.- Csak tisztelni tudom Angi egészséges önbizalmát, akaratát, bár igaz, hogy édesapjával önállóságra neveltük. Természetesen megviselt bennünket halláskárosodásának a ténye, mégsem kezeltük betegként. Tudatosítottuk, hogy ha a szülő nem hisz gyermekében, abban, hogy képes elérni valamit, akkor az a gyerek nem is teljesít. Angi mindig is maga intézte hivatalos ügyeit, tanulás mellett talált időt arra, hogy szabadidőközpontokban ismerkedjen meg néhány művészeti ágazattal. Rajzai, kerámiái, üvegfestményei művészi beállítottságát tükrözik. A zene iránti vonzódása vagy utazási vágya is érthető. Tavaly augusztusban elment Angliába, s bár féltettük, támogattuk. Nagyon vártuk első e-mailjét, de halláskárosodása nem okozott kommunikációs problémát - tájékoztat a mama. Angi nyomban festményt mutat, majd elém teszi a diplomamunkája bekötött példányát. - A magyar tanítási nyelvű oktatási intézményeket - óvoda, alap- és középiskola - látogató halláskárosultak integrációját mértem fel. Persze adott a kérdés: integrálni vagy sem, illetve ha igen, akkor hogyan? A világon számos példa bizonyítja, mennyire fontos, hogy az egészségkárosultak egyenrangúak legyenek, mint ahogy az is, az integráció személyre szóló legyen. Ebből következik, hogy idehaza sok még a tennivaló. Az egészségesek társadalmának sajnos nincs sok fogalma életvitelünkről, szükségleteinkről. Vegyük csak a tévés műsorok feliratozását - lendül bele nagy hévvel. - Pocsék az STV-ben, nem jó az MTV-ben sem, hiszen csak a híradót és hetente talán két filmet feliratoznak. A cseh közszolgálati tévét élvezni lehet, a műsorok 90 százaléka feliratozott. Amikor arról kérdezem, hogyan képzeli el a jövőjét, jóízűen felnevet. - Azt még nem tudom. Taníthatnék, mert külön megszereztem a pedagógiai képesítést, kihívás a doktorátus megszerzése, de jó volna, ha meg lehetne élni kerámiakészítésből. Es a világ is hívogat... Vannak, akik becsületes munkájukért épphogy megkapják a minimálbért, mások meg többszörösét keresik emezekének, pedig még csak felelősségteljes munkát sem végeznek Ha tudná szegény szemüvegem, micsoda cirkuszt váltott ki! FIALA ILONA A készülő nyugdíjre- ' form állítólag igazságosabb lesz a mostani rendszerhez ké- pest, mert hogy mindenki aszerint nyújtózkodhat majd nyugdíjas korában, amennyit aktív korában rendszeresen folyósít a kiegészítő nyugdíjbiztosítás számlájára. Na most, ez teoretice igazán jól hangzik. Valahogy úgy, ahogy La Fontaine írta a hangyáról és a tücsökről szóló meséjében: aki szorgalmasan dolgozik (mármint a hangya), tavasztól őszig inasza- kadtáig gyűjtögeti az élelmet, az majd télen élvezheti egész évi munkája gyümölcsét - nem fagy meg és nem hal éhen, mint szegény tücsök, aki egész nyáron a zenének hódolt, aztán télen elpusztult. Tücsökből is csak annyi pusztul el - a létszámuk arányait nézve —, mint bármelyik más rovarból, beleértve a hangyákat is, melyek az összegyűjtött élelem ellenére nagyon nehezen vészelik át a telet, s tavaszig jelentősen megcsappan a létszámuk. Na de nehogy azt higgye valaki, hogy forradalmat akarok szítani, hogy talán arra buzdítok, mindenki élje a világát (mint a tücskök), csak az élvezeteknek hódoljon, mert úgyis mindig azok járnak jól, akik lumpol- nak, csalnak, lopnak, hazudnak, aki pedig szorgalmasan dolgozik, épphogy csak kihúzza valahogy, túléli, de nagyon súrolva a lécet... Visszatérve a nyugdíjreformra - az jutott az eszembe, hogy bizony vannak, akiknek „aktív” koruk ellenére sincs állásuk, nem tudnak elhelyezkedni, mert egyszerűen nincs számukra munkalehetőség. S vannak olyan alkalmazottak, akik a becsületesen elvégzett munkájukért épphogy megkapják a minimálbért. Mások meg több- * szőrösét is megkeresik emezekének, s még az sem mondható el róluk, amit egyébként komoly magyarázatnak tartok magasabb fizetés indokaként, hogy felelősségteljes munkát végeznek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jól tudnak helyezkedni, alkalmazkodni, mindegyik rendszerben le tudták szedni a tejfelt, más szóval: mindig éltek a kapcsolataik adta lehetőséggel, s mindig azon szorgoskodtak, hogy minél kevesebb munkával minél nagyobb haszonra tegyenek szert. S e tekintetben aligha beszélhetünk igazságosságról, ha azt vesszük alapul, hogy a havi jövedelmükből élők aligha tudnak folyósítani valamit a kiegészítő nyugdíjbiztosítás számlájára. Legfeljebb majd a kötelező minimális összeget, de a családjuk azt is meg fogja sínyle- ni. A másik csoport pedig fennhangon hirdeti majd, hogy milyen jól kigondolták az új nyugdíjrendszert. Mert hát ki-ki a maga hozzájárulása szerint élvezi majd a nyugdíjas kort. Erről az összehasonlításról pedig eszembe jutott egy eset, amit egy barátnőm mesélt nemrég: Képzeld, olyan szerencsétlennek éreztem magam tegnap délelőtt... Az egyik kolléganőm, illetve nálam- nál jóval magasabb tisztségbe besorolt munkatársam, aki - mondanom sem kell — a munkájához mérten aránytalanul magasabb fizetést kap, mint én, akkorát nevetett a szemüvegem láttán, azt hittem, szétpukkan. Az történt ugyanis, hogy eltört a szemüvegem egyik szára, s mivel nincs tartalékszemüvegem (hát ugye, az én jövedelmemből nem telik ilyesmire), futottam a szemüvegeshez, hogy megjavíttassam. így lett a szemüvegem egyik szára világos- barna, a másik pedig sötétbarna színű. Egy pillanatig méltatlankodtam a kétszínű szemüveg fölött, hogy talán az eredetit is sötét színűre kellene cserélni, csakhogy egyetlen szemüvegszár 140 koronába került, s ez már éppen elég terven felüli kiadás a számomra, még egyszer 140 korona aligha fért volna havi költségvetésembe. Tudod, a két gyerek, egyedül tartom el őket... Hogy megörültem, amikor a szemüveges azt mondta, hogy sajnos a jobb szárat nem tudja kicserélni, mert ebből a fajtából most csak bal oldali szárai vannak. Az összes többi szemüvegszár pedig keskenyebb vagy szélesebb volt az enyémnél. De megígérte, hogy majd rendel pontosan olyat, mint az eredeti volt, s akkor visz- szaveszi tőlem ezt az újat, s kicseréli világos színűre. Látod, vannak még jó emberek, akarom mondani, elég siralmas látvány lehettem, ahogy összekapartam a szemüvegszár árát, s tehetetlenségem láttán a szemüveges számomra kedvező ajánlatot tett. Csakhogy egy hónapig, amíg az új áru megérkezik, felemás szemüveget kellett hordanom. Hát aztán! - mondtam magamban. Szimmetrikus szemüvege bárkinek van, de ilyen felemás! Szóval így történt, hogy rögtön a javítás másnapján az említett kolléganőm szó szerint kiröhögött a kétszínű szemüveg láttán. De hiába várta, hogy csatlakozom hozzá a hahotázásban, valahogy nem tudtam ráhangolódni az o’hullámhosszára. Aztán azt mondta: Csak azt ne mondd, hogy nem futja egy rendes szemüvegre, s még mindig folytak a könnyei a nevetéstől. Nekem is könnyek tolultak a szemembe, de ugye tudod, hogy nekem nem a nevetéstől. Csak annyit mondtam neki: fiát nem! S otthagytam őt, pedig ő hívatott, mert (azt hiszem) valami feladatot akart nekem adni, s mint afféle feljebbvalómat illetlenség volt faképnél hagynom őt a feladattal együtt, de a gurgulázó és véget érni nem akaró kacagás valahogy ellenszegülést váltott ki bennem, pedig sose csináltam ilyet, bárki megmondhatja... Aztán pár perc múlva utánam jött az irodámba, s még mindig nevetve elmondta, hogy előzetes tervet készít a vállalat a jövőre esedékes kiegészítő nyugdíjbiztosítással kapcsolatban, s mivel nekem már csak legfeljebb 12 évem van a nyugdíjig, hogy legyen valami értelme az egésznek, havonta 2000 koronát fog kellenem a kiegészítő alapba juttatni. Havonta kétezer koronát? - mondtam utána vontatottan, s úgy látszik, tudtomon kívül jó komikus lehetek, mert kolléganőm haho- tázva vágtatott ki az irodámból. Értetlenül bámultam utána, ő visz- szafordult, egy pillanatra komoly arckifejezést erőltetett magára, s azt mondta: Mit vagy oda, én négyezret fizetek majd havonta. Úgy látszik, bamba tekintetem megint nagyon viccesnek tűnhetett, mert nevetős munkatársam ismét harsány kacagásban tört ki. Távoztában majdnem magával vitte a folyosó bejárati ajtaját...