Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-30 / 99. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 30. KOMMENTÁR Vesztesek minicsúcsa MALINÁK ISTVÁN Hasznos lehet minden, az EU egységét erősíteni akaró kezdeményezés. De ha egy találkozót már annak megtartása előtt annyi gyanú, fenntartás övez, mint a tegnapi, hivatalosan védelempolitikainak kikiáltott francia-német-belga-luxemburgi minicsúcsot, azon már érdemes elgondolkodni. A találkozót Guy Verhofstadt belga kormányfő kezdeményezte, azzal a jó érvvel, hogy a katonapolitika terén össze kell fogni az erőket, már csak azért is, mert a jelenlegi EU-országok fele annyit költ védelmükre, mint az USA, de az amerikai védelem hatékonyságának csak tíz százalékát kapják érte, hiszen sok az átfedés, kü- lön-külön csinálják ugyanazt. Gyanús viszont a minicsúcsnak az időzítése, több oknál fogva is. Ez a négy ország alkotta az iraki háború ellen fellépő nyugat-európai kemény magot. De három héttel a belga választások előtt Verhofstadt nagyon szeretne valami külpolitikai sikert felmutatni, s Párizs és Berlin talán így hálálja meg neki az eddigi támogatást. Ezért talán mégsem annyira önzedenül, csak az európai védelmi integráció előmozdítása érdekében ültek össze tegnap Brüsszelben a négyek. Tanácskozásukat az amerikai lapok, épp az előbbiek okán, találóan az iraki háborúban vesztesek értekezleteként harangozták be. Kérdés, mennyire lehet hasznos egy szeparatizmusgyanús különcsúcs akkor, amikor az EU és a NATO sosemvolt mélységű megosztottsággal, válsággal küzd Irak miatt. Ha az európai védelmi politika erősítését az Amerika-ellenesség vezérli, ha ez a NATO rovására történik, abból sokkal több kár származik, mint haszon, akkor a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Londont nem hívták meg Brüsszelbe, és jogos a kérdés: lehet-e közös európai védelemről beszélni a katonailag legerősebb európai hatalom, Nagy-Britannia nélkül? Erre Európában talán csak a sanda Chirac felelne igennel, de hát ő még csak nem is egy de Gaulle tábornok. Az amerikaiak és britek gyors iraki katonai sikere után - amit a német és francia kormány minden szempontból, a propagandát is beleértve, saját politikai vereségeként könyvelhet el - Chirac egyeden magyarázattal tudott szolgálni az amerikai elnöknek: Franciaország jelentős mértékben ki akarja vermi részét az újjáépítésből, s már alig várja, hogy békefenntartókat küldhessen Irakba. Hiába hangoztatja, hogy a francia-amerikai feszültség nem olyan nagy, mint látszik, mert mi van, ha kiderül, hogy Párizs tényleg súgott, titkosszolgálati szinten információkat juttatott el Szaddámhoz? Amerikának módja is, eszközei is, a Bush-adminisztráció jó részének pedig a kedve is megvan ahhoz, hogy Párizs nemzetközi jelentőségét azoknak a szintjére szorítsa, akiknek a körében most hangadóskodik: Belgium és Luxemburg szintjére. Berlin egy külön fejezet, ezt Washington is tudatosítja, amit a jelenlegi amerikai taktika is bizonyít. A Financial Times szellemes megfogalmazása szerint ez abból áll, hogy a Bush-kor- mány Oroszországnak megbocsát, Németországról nem vesz tudomást, Franciaországot pedig bünteti. Még egy adalék, hogy a vesztesek minicsúcsa mennyire szolgálta az EU vagy a NATO egységét. Franco Frattini olasz külügyminiszter vetette fel még hétfőn: milyen következményekkel járna, ha Olaszország, az EU egyik alapító tagja, Spanyolországgal és Nagy-Britanniával együtt ellencsúcsot szervezne? JEGYZET Javítjuk a statisztikát BUCHLOVICS PÉTER Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három srác, akik nem ültek otthon a munkanélküliség és a ki- látástalanság hamar megszokható párnácskáján, elegük lett a sirámokból és az önsajnálatból, elindultak munkát keresni. Jól időzítettek, az egyik cég épp melósokat toborzott, az Üveghegyen túl, három járási székhellyel odább. Szerencséjük és szakképzettségük is volt, fel is vették mindhármukat. Nem kevés pénzükbe és idejükbe került, mire az összes igazolást, bizonylatot, bilé- tát és bumáskát beszerezték, de megérte. Végre volt munkahelyük, dolgoztak keményen. A munkáltató természetesen nem járult hozzá a lakhatási költségekhez, a fiúk sokallták az albérletárakat, ismerősük, rokonuk pedig nem akadt a városban, akinél kedvezményesen megszállhattak volna. Maradt tehát egy suli lerobbant mternátusa, na és egy szoba hármuknak. Ja, melegvíz, zuhany nuku - még a munkahelyen sem. Apropó, azért meg kellett fizetni ezt a „lakosztályt” is, fejenként havonta ezrest azért a luxusért, hogy mégiscsak van a fejük fölött tető. Fogcsikorgatva, de belementek, mert ugye, a munkahelyért mindent. Aztán lett zuhany. Hideg. Amikor megtudták, hogy kemény ötezer koronát kapnak kézre, s közölték velük, a jövőben több lére itt ne is számítsanak, tokkal-vonóval ennyi a bér, punktum. Ne nagyon pattogjanak ám a szerződéssel, mert még ezt se kapják meg, ha nem tetszik, kívül tágasabb. Inkább nem írom ide, mit válaszoltak a fiúk, elég annyi, hogy még fizetés előtt távoztak. Azért a cég nem felejtette el a ledolgozott napokért járó pénzből levonatni az ebédjegyek árát, ill. behajtotta rajtuk utólag, levélben. De nincs még vége: a körzeti munkahivatalból simán kirúgták őket, mert hiszen, hogy lehettek akkora marhák, hogy otthagyták a drága munkahelyet, most már nem kapnak egy fityinget sem, vessenek magukra. A srácok azóta otthon, a majdnem százszázalékos munkanélküliséggel sújtott falujukban tengődnek, s szívesen megismertetnének a Martens-ba- kancs élével egypár illetékest, akik ezt a csodálatos alibit, magyarán: ösztönző foglakoztatást kitalálták. Nem hisznek senkinek, juszt is feketemunkából élnek, mert valamiből, muszáj. Fő, hogy a statisztika javult, három munkanélkülivel kevesebb. A legszívesebben örökre távoznának az országból, ha lenne miből. Ja, és még valami, egyikük sem tartozik a legtahóbbak közé, gimnázium plusz még egy szakiskolai végzettség. Bár abban a régióban, ahol ők élnek, hatvan kilométeres körzetben még két egyetemi diplomával se lenne könnyű munkát találni. Mert az a környék egy járvány pusztította rezervátumhoz hasonlít a leginkább. Talán jó lesz az Unióban szafarinak. FIGYELŐ Fizetni kell a tűzoltóknak? Elképzelhető, hogy május 1-jétől nem érkeznek meg a kihívott tűzoltók, vagy fizetni kell nekik, állítja a Národná obroda. A tűzoltóknál már kiadták a szóbeli ukázt, hogy tilos kiszállni olyan balesethez, ahol nem ég a gépkocsi, vagy valakit nem kell kiszabadítani, mivel a biztosítók továbbra sem hajlandók a kötelező gépkocsi biztosításból bejövő bevétel egy részét átutalni a tűzoltóknak.- Fiúk, jó lesz vigyázni! Azt hallottam, hogy az új tulajdonos valamikor tevehajcsárként kezdte, aztán költözött Amerikába, ahol milliárdos lett... ( Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ WSJE Ana Palacio spanyol külügyminiszter erélyesen bírálta, Michel Bamier, az Európai Bizottság francia tagja élénken helyeselte Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg kísérletét arra, hogy a keddi brüsszeli csúccsal új lendületet és formát adjanak az EU biztonsági és védelmi politikájának. A spanyol külügyminiszter-asszony az amerikai The Wall Street Journal európai kiadásában (WSJE) leszögezte, hogy igazi európai biztonsági politika nem jöhet létre 3-4 ország kezdeményezésével. Először alapvető kérdéseket kell végre közösen tisztázni: milyen fajta veszélyekkel akar szembenézni az EU. Úgy véli, hogy az unió polgárai elváiják a védelmet a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverekkel szemben. Az új, 25 tagú EU-nak közösen kell felmérnie ezeket a kihívásokat és azt, hogy Európa ellensúly szerepét akarja-e játszani az amerikai hegemóniával szemben, avagy kiegészítő jellegűt. A szlovákiai baloldal helyzete sem a csehországihoz, sem a magyarországihoz, vagy lengyelországihoz nem hasonlítható Baloldal a harmadik út legelején Könyvtárnyi politológiai mű „landolt” íróasztalomon 1989 emlékezetes novembere óta. Neveltetésemnél fogva természetesnek tartom, hogy azok a tanulmánykötetek, folyóiratok vannak a könyvespolcomon leginkább kéznél, amelyek szerzői a „hogyan tovább, kommunizmus utáni baloldal?” kérdésre keresik a választ. Zavarba ejtő a receptek sokasága. TÓTH MIHÁLY A két véglet egyikét azok a szerzők képviselik, akik kerek perec kimondják: az lenne a legcélravezetőbb, ha abból indulnánk ki, hogy a jobboldal-baloldal kategorizálásának ma már nincs értelme. A másik póluson azok tartózkodnak, akik a szociáldemokrácia egy része bolsevikké alakulása és működése hét évtizednyi történelméből semmit se tanultak és semmit nem felejtettek, és csak nosztalgiázásra képesek. Mindkét szélsőségről elmondhatjuk, hogy koncepciója alkalmazha- tatlan. Ä jobboldal-baloldal kategorizálás célszerűségének tagadói azért tévednek, mert a kommunizmus összeomlása után a világ jelentős része megörökölte az elárvult munkásosztályt, ámelynek érdekei egészen sajátosak. A nosztalgiázok koncepciója azért használhatatlan, mert ami a bolsevik stílus alkalmazásának évtizedei alatt teljesen hitelét vesztette, 1917 novemberében kezdődött, majd 1989-ig folytatódott. Amikor egy baloldali gondolkodású ember a kommunizmus bukása után arra figyelmeztet, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a csecsemőt is, lényegében igaza van. De csak akkor, ha a „csecsemőn” azt érti, amit a szervezett szociáldemokrata munkásság kezdettől fogva életmódban, a gondolkodásmód formálásában, szervezettségében megalkotott. Semmiképpen sem az értendő a „kisded” fogalmán, hogy megkaparintjuk a hatalmat, és megtartására törekszünk - mindenáron. A szervezett munkásság életmódjára még a két világháború között az (igaz, kényszerű) puritánság volt jellemző, gondolkodásmódjában pedig olyan, ma már szinte ismeretlen érték dominált, mint a szolidaritás. Ami a szervezettséget illeti, egy szociáldemokrata számára természetes volt, hogy egyúttal szakszervezeti tag is. Kétségbevonhatatlan, hogy útkeresés közben az irányt vesztett szlovákiai baloldal, vagy ha úgy tetszik, a szociáldemokrácia kizárólagosan nem építhet csak az I. világháború előtti, vagy csak a két háború közötti értékekre. Előbb-utóbb kiderül, hogy a szlovákiai baloldal úgyszólván teljes semmivé válása nemcsak azoknak válik kárára, akik társadalmi helyzetüknél fogva erős szociáldemokráciában lennének érdekeltek, hanem a demokratikus jobboldal minőségének is árt a baloldal nagy kudarca. A politikai életből, a hatalomgyakorlásból kiiktatódott az a jelzőrendszer, amely minden működő társadalomban nélkülözhetetlen eszköze a közéleti tisztaság karbantartásának. Szívesen ajánlanám itt mondjuk a brit baloldal működési modelljének „lekoppintását”? Ha másért nem, Antony Giddens, az Új Munkáspárt fő ideológusa, Tony Blair miniszter- elnök tanácsadója munkásszármazása okán. Imponáló, hogy a britek kormányfője olyan társadalomtudóst emelt maga mellé, aki a szó legszorosabb értelmében elsőgenerációs értelmiségi. Giddens kerek perec abból indul ki, hogy napjaink gyökeresen megváltozott világában mind a liberálisok, mind az ómódi baloldaliak koncepciója elfogadhatatlan. Az egyik tábor hívői az államnak az újraelosztásból való teljes kivonulásától vátják a megváltást, a másiké az államnak az újraelIlyen viszonyok között a jobboldal gátlástalanságát se akadályozza semmi. osztásban betöltött szerepének megtartásától. A szlovákiai baloldali pártmaradványokban és kezdeményezésekben mindkét koncepció érvényesülése felfedezhető. Persze, külön-külön. A Weiss-Ftácnik vonulatot szinte már meg se tudtuk különböztetni a tőrőlmetszett jobboldaltól. A kommunisták viszont a baloldalnak arra az irányzatára esküsznek, amely már csak a társadalom legelesettebbjei körében talál visszhangra. Egy korszerű szociáldemokrata párt derékhadát a 21. században mégiscsak a munkavállalók elitjének ülene alkotnia. A szlovákiai baloldal helyzete sem a csehországihoz, sem a magyarországihoz, vagy lengyelországihoz nem hasonlítható, arról már nem is beszélve, hogy egy napon se említhető a fejlett Európa baloldali pártjai helyzetével. A környező országok tulajdonosi rétegére jellemző, hogy jelentős hányaduk az eredeti tőkefelhalmozást gyakorolja, mégpedig annak a posztkommunizmusra jellemző összes kísérőjelenségével. Csehországban is vannak újkapitalisták, akik - noha a törvények ezt tiltják - hajlamosak kirúgni azokat, akik munkavállalóként kötik az ebet a karóhoz, és szakszervezeti érdekvédelemről álmodoznak. Magyarországon is meg-megesik, hogy milliárdos újgazdagról kiderül, maffiás módszereket alkalmaz. De olyan mértékben, mint Szlovákiában!? így történhetett meg, hogy Szlovákiában baloldalinak csúfolt pártok óbolsevik retorikával egyre több munkavállalót tudnak elbájolni. Ilyen viszonyok között a jobboldal gátlástalanságát se akadályozza semmi. Sőt, legújabban már arra vetemedett az egyik jobboldali vezető, hogy kijelentette: idővel esetleg a HZDS is szalonképessé nyilvánítható. Mindegy, csak baloldali ne legyen, véli Bugár Béla. A baloldal romlását eredményező ősbűnt, az SDL vezetése követte el. A párt osztódással vált semmivé, és ez nem Eupták bűne, nem is Ficóé. Ők csak éltek a lehetőséggel. Szomorúan olvasom Giddens és a többi nyugat-európai szociáldemokrata tanulmányait, és irigykedve figyelem, miként hat Magyarországon és Csehországban a szociáldemokrácia. Kételkedve teszem fel a kérdést: ráléptünk-e már a harmadik út legelejére. Az állami költségvetés, az egyetemek állami támogatása, nem tudja követni a létszámnövekedést Milyen felsőoktatási rendszert akarunk? ALBERT SÁNDOR A felsőoktatási intézmények köztudottan konzervatívak. Nagyon nehézkesen reagálnak a külső kihívásokra. A kívülről indított reformok óriási ellenállásba ütköznek és csak ritkán végződnek sikeresen. Kihívás pedig akad bőven. Gondoljunk csak arra, hogy egyetemeink még a közelmúltban is a társadalom elitjének képzésével foglalkoztak. A hatalmas külső nyomás hatására viszont ma egyre több hallgatót kénytelenek beiskolázni és saját akaratuk és meggyőződésük ellenére elmozdultak a tömegképzés felé. Az állami költségvetés, az egyetemek állami támogatása, nem tudja követni ezt a létszámnövekedést. Ezért is kellett további pénzforrások után nézni. Valószínűleg ez az egyik oka a tandíj bevezetésének is. Külföldön az egyetemek „tehermentesítését” úgy oldották meg, hogy a felsőoktatásban résztvevő tanulók kb. 50%-a nem egyetemi szintű képzésben vesz részt, hanem az ún. főiskolákat látogatják. A főiskolák (Fachhochschule, Hogescho- ol, College, stb.) általában egy-egy régió szakképzését látják el. A beiskolázás ideje csak 3 esetleg 4 év, ezért olcsóbbak is. További előnyük, hogy gyakorlatorientáltak. Az adott régió vállalkozásaival szorosan együttműködve, szinte „megrendelésre” képezik a szakembereket, ezért végzőseik között csak elvétve akad munkanélküli. Az 1 millió lakosra jutó egyetemek száma Szlovákiában a legmagasabb (23), de mint említettük, nincs egyetlen főiskolánk sem, ezért a felsőfokú intézmények 1 millió lakosra való átszámításakor az európai rangsor utolsó helyét foglaljuk el. Csak az összehasonlíthatóság kedvéért említjük meg, hogy Magyar- országon 22 egyetem és 65 főiskola, Csehországban 18 egyetem és 9 főiskola, Dániában 7 egyetem és 242 főiskola működött 1998-ban. A felsőoktatásról szóló 131/2002- es törvény már Szlovákiában is lehetővé teszi az ún. szakfőiskolák (Odborné vysoké skoly) létrehozását. A kérdés csak az, hogy a 21. század küszöbén van-e még értelme a főiskolákkal, mint külön iskolatípusokkal foglalkozni? Közben ugyanis történt egy s más a felsőoktatás háza táján. 1999-ben a Bolognai Konferencián 32 oktatási miniszter aláírásával igazolta, hogy egyetért az egységes európai felsőoktatási tér megteremtésével. Ennek alapjául pedig a lépcsős képzést határozták meg. Ez azt jelenti, hogy valamennyi egyetemen biztosítani kell a kétszintű képzést. Az első szintet a bachalor?s diplomával végződő undergraduate jelenti. Erre épül a master?s diplomával végződő graduate szintű képzés ( az egyetemektől természetesen elvárják, hogy doktoran- dusz képzéssel is foglalkozzanak). A Bolognai Nyilatkozat további céljai: a diplomák kölcsönös elfogadása, a kreditrendszer bevezetése, a mobilitás elősegítése, minőségbiztosítási rendszer működtetése és az európai dimenzió erősítése a felsőoktatásban. Akkor most legyenek főiskolák Szlovákiában vagy ne legyenek? Mint már említettük, a szomszédos országok többségében ún. duális felsőoktatási rendszerek működnek. A gyakorlati képzést nyújtó főiskolák alkotják az egyik rendszert és az egyetemek a másikat. Ezek az országok abban látják a megoldást, hogy a főiskolákra 1-2 éves elméleti képzést építenének. Mások a kétszintű egyetemi képzést helyezik előnybe. Jelenleg Magyarországon is élénk vita folyik a hogyan tovább-ról. Ma még senki sem tudja megjósolni az elmozdulás irányát, de a legvalószínűbb egy kompromisszumon alapuló megoldás lesz. A szerző parlamenti képviselő
