Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-30 / 99. szám, szerda

Az Új Szó legközelebb pénteken jelenik meg, a +7 nap színes műsorújsággal FOSZTOGATÓKTÓL TARTANAK BABILONBAN 24. OLDAL 2003. április 30., szerda www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 99. szám Szlovák-magyar határ menti településeket keresett fel Rudolf Schuster és Mádl Ferenc, Hanván Erdélyi Géza református püspök fogadta őket Adakoztak az elnökök Hanva. Alaposan felbolydí- totta tegnap a magyar és a szlovák köztársasági elnökök látogatása a gömöri Hanva községet. A falu apraja-nagy- ja megjelent fogadásukra, délután kettőkor a biztonsá­giak és a rendőrség kivezé­nyelt embereivel várták Mádl Ferencet és Rudolf Schustert. SZÁSZI ZOLTÁN Az elnökök a tervezetthez képest másfél órás késtek, a program már a határ magyarországi oldalán fek­vő községekben csúszott. Autóikból kiszállva azonban nem az átadásra váró református diakóriiai központ, hanem a tömeg felé vették az irányt. Ez kicsit megzavarta a hely­beli szervezőket, akik hagyomá­nyosan kenyérrel, sóval és szőlővel várták az államfőket, ám őket azzal nyugtatták meg, hogy első a polgár. Mádl Ferenc és Rudolf Schuster magyarul beszélgetett az őket foga­dókkal. A diakóniai központban fő­tiszteletű Erdélyi Géza református püspök és Asztalos Mária, Hanva polgármestere üdvözölte a becses vendégeket, a rövid faluismertetés és a központ bemutatása után a helybeli alapiskolába látogattak az államfők. Itt Ferencz József igazga­tó köszöntője után a gyerekek mű­sorral kedveskedtek az elnökök­nek. Rudolf Schuster és Mádl Fe­Első a polgár - nyugtatta meg a rendezőket a két köztársasági elnök. renc ezután megtekintette a község nevezetes épületeit és műemlékeit, a klasszicista református templo­mot, Gömör híres költőjének, Tom­pa Mihálynak síremlékét, valamint a néhány éve helyi kezdeményezés­ből kialakított Tompa-emlékszobát. Ezek után a falu két híres művészé­nek alkotóműhelyébe látogattak el az államfők, Igó Aladár fafaragó­művész Rudolf Schustert egy ba­csót, Mádl Ferencet pedig egy liba- pásztorlánykát ábrázoló, fából fa­ragott kisplasztikával ajándékozta meg. A másik mester, László Ottó vasműves-iparművész műhelyébe látogattak ezután az államfők, akik a hanvai látogatás előtt a Gömör Expón is részt vettek, a magyaror­szági Putnokon, ahol emléktáblát is avattak. Mádl és Schuster tegnap reggel a magyarországi Répáshután talál­kozott, ahol szintén vegyesen élnek szlovákok és magyarok. Mindket­ten hangsúlyozták: a közös Európa még jobban megnyitja a magyarok és a szlovákok számára az együtt­működés lehetőségét. A répáshutai templom építéséhez Rudolf Schuster 15 ezer koronával járult hozzá saját pénztárcájából, amit Mádl Ferenc 100 ezer forinttal tol­dott meg. Kora este a Szentkirály-Bánréve határátkelőhelyen köszönt el egy­mástól Rudolf Schuster és Mádl Ferenc. Csáky csalódott a gyér érdeklődés miatt; keleten még nincsenek kampányplakátok Harmincötén az EU-konferencián ÖSSZEFOGLALÓNK Kassa. Csáky Pál csalódottságá­nak adott hangot, amiért a meghí­vott 120 polgármester és közéleti személyiség közül csupán 35 vett részt tegnap a kassai EU- csatlakozási konferencián, amely a népszavazási kampány részét ké­pezte. A miniszterelnök-helyettes szinte üres teremben tartott elő­adást csatlakozásunkról, s kijelen­tette, nem lát negatívumokat belé­pésünkkel kapcsolatban. Csáky Pál nem számol azzal, hogy siker­telenül végződik a népszavazás, tehát hogy a részvétel alacsonyabb lesz 50 százaléknál. „Én ezt kizárt­nak tartom, remélem, sikeres lesz a referendum. Ezért mindent meg kell tennünk” - szögezte le, azon­ban arra nem tudott válaszolni, miért nem jelentek meg idáig Ke- let-Szlovákiában a részvételre buzdító óriásplakátok. „A plaká­tok és az egyéb reklámanyagok az egyes reklámügynökségekre tar­toznak, nem tudok részletekbe menő választ adni. De csak idő kérdése, hogy itt is felbukkanja­nak” -jelentette ki Csáky Pál. Miklósi Péter, Csáky Pál szóvivője elmondta, a konferenciára pol­gármestereket, közéleti személyi­ségeket, államigazgatási vezető­ket hívtak meg. „Aztán ne panasz­kodjanak a kelet-szlovákiaiak, hogy nem állt rendelkezésükre elegendő információ” - jelentette ki Miklósi az alacsony részvétel kapcsán, (sita, ú) Meglepett társszervezők Michal Ilko, a társszervezőként feltüntetett kassai megyei önkor­mányzat alelnöke tegnap értesült arról, hogy üdvözlőbeszédet kell mondania a konferencián, és hogy Csáky Pál kormány-alelnök is Kassára érkezik. Ilko szokatlannak nevezte ezt az eljárást, és megje­gyezte, hogy mikroregionális szinten is jobban előkészítik az ilyen rendezvényeket. Ilko arról is meglepetten szerzett tudomást, hogy neki is részt kell vennie a konferenciát követő sajtótájékoztatón, amelyen szinte kizárólag a szerény részvételről volt szó. „A társszer­vezői státus ez esetben annyit jelentett, hogy a megyei önkormány­zat azonosul a kampány céljaival és szükségességével. Ha a kor­mányhivatal felkért volna bennünket a konferencia előkészítésére, természetesen legjobb tudásunk szerint részt veszünk a munkában, így azonban nem igazán tudtuk, mi a feladatunk” - mondta Ilko, akit az is meglepett, hogy az országos rendezvények közül a kassai sorrendben csak a hetedik volt. (juk) Markó Béla, az RMDSZ elnöke elítélte Adrian Nastase román kormányfő lépését Vége az erdélyi magyar egységnek? MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. A székelyudvarhelyi fóru­mon résztvevő magyar nemzetiségű parlamenti képviselők készek segít­séget nyújtani Románia főügyész­ének a fórum ügyében indított tör­vényességi vizsgálathoz. Ezt a Szé­kelyudvarhelyen létrehozott kezde­ményező bizottság vezetője közölte. Toró T. Tibor parlamenti képviselő közleményében arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy Adrian Nastase ro­mán miniszterelnök feltehetően pontatlan információk birtokában szólította fel a román főügyészt a vizsgálat megindítására. Szombaton Székelyudvarhelyen a mintegy másfélezer érdeklődő jóvá­hagyta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székelyföldi Nemzeti Tanács megalakítását előkészítő kezdeményező bizottságot és az er­délyi magyar közösség tiszteletbeli elnökének kiáltotta ki Tőkés László református püspököt. Az első ro­mán híradások arról szóltak, hogy Székelyföldön megalakult a területi és kulturális autonómiát követelő Magyar Nemzeti Tanács, s ennek a tanácsnak lett tiszteletbeli elnöke Tőkés püspök. A román miniszterel­nöki hivatal másnap közleményben jelentette be, hogy Nastase kor­mányfő felszólította a román fő­ügyészt törvényességi vizsgálat in­dítására. A Legfőbb Ügyész hivatala ugyancsak közleményben tudatta, hogy a vizsgálatot megindították, a bűnvádi eljárást megelőző, előzetes vizsgálat folyik. Markó Béla elnök szerint az RMDSZ-szel szemben most egy má­sik politikai szervezetet kívánnak létrehozni. A kolozsvári Szabadság­nak azt nyilatkozta, jelenleg a romá­niai magyar közösség nagyobb szoli­daritására van szükség, nem a ma­gyar közösség politikai megosztásá­ra. „Különösen akkor, amikor to­vábbra sem látom, hogy milyen új programot javasolnak ahhoz képest, amit az RMDSZ most is tesz” - tette hozzá. Felhívta rá a figyelmet: az Er­délyi Magyar Nemzeti Tanács létre­hozását előkészítő bizottságban van jó néhány személy, aki régebben RMDSZ-tisztséget viselt, de nem tu­dott érvényesülni. Szerinte nagybajt jelentene, ha vége szakadna a romá­niai magyar közösség választási egy­ségének, mert ez azt jelentené, hogy a román parlamentbe csak egyetlen egy magyar képviselő jutna be. Markó Béla a román sajtónak adott nyilatkozataiban is határozottan el­ítélte Nastase lépését. Mint mondta, a román kormányfőnek nem szabad beleszólnia abba, hogy a romániai magyar közösségen belül milyen vi­ták folynak. „Nyilatkozatokat bárki tehet, programpontokat bárki meg­fogalmazhat, ez sem törvénybe, sem alkotmányba nem ütközik, ép­pen ezért visszautasítom, hogy a ro­mán miniszterelnök az igazságszol­gáltatással fenyegetőzik” - fogal­mazott Markó. (CTK-felvétel) A két elnök és a két elnök emléktáblája Putnokon Megváltoztatták az ifjabb Michal Kovác-ügy koronatanújának személyazonosságát Fegyveres Oszkár hazajött tanúskodni TASR-HÍR Pozsony. Fegyveres Oszkár, a szlo­vák titkosszolgálat (SIS) egykori al­kalmazottja sokéves bujkálás után februárban Szlovákiában járt, hogy tanúskodjon Robert Remiás meg­gyilkolásának ügyében, majd ismét külföldre távozott. Fegyveres 1995- ben a SIS szolgálatában állt, amikor Michal Kovác köztársasági elnök fi­át Ausztriába hurcolták, és a nyo­mozóknak megerősítette, hogy az emberralásban részt vettek a Lexa- féle titkosszolgálat emberei. Ezután külföldre menekült, majd összekö­tőjét Robert Remiást idehaza meg­gyilkolták. Fegyveres hazatéréséről Kuba Lesná újságírónő számolt be tegnap a Robert Remiásért tartott megemlékezésen, halálának hely­színén, Pozsony-Károlyfalun, ahol gépkocsiját hét éve felrobbantották. Állítása szerint Fegyveressel kap­csolatban állt itt-tartózkodásakor, a tanú személyazonosságát mostanra megváltoztatták; hazajövetelekor rendkívüli biztonsági intézkedése­ket foganatosítottak védelmére. A Remiás-gyilkosság ügyében felbuj- tás miatt tavaly decemberben emel­tek vádat Ivan Lexa volt titkosszol­gálati igazgató ellen. A tegnapi megemlékezésen nem vett részt egyetlen kormánytag és parlamenti képviselő sem. Harminckilenc országot veszélyeztet a BeppoSAX A KOZ is az EU mellett INDEX-HÍR Róma. A Föld légkörébe várták-vár- ják a tavaly óta kikapcsolt állapot­ban keringő olasz csillagászati mű­holdat. Az olasz űrhivatal (ASI) szá­mításai szerint az 1,4 tonnás mű­hold egyes darabjai a felszínbe csa­pódhatnak. Közép-európai idő sze­rint tegnap 18 óra 10 perc és ma 15 óra 3 perc között várták a Föld lég­körébe a BeppoSAX nevű műholdat, pontosabb számításokat nem tudtak végezni. A műhold a légkörbe érkez­ve szétesik, egy része elég majd, de a számítások azt mutatják, hogy az 1,4 tonnás szerkezetből 360-700 ki­logrammnyi épen maradhat, és a felszínre zuhanhat. Ez a törmelék valahol az Egyenlítő mentén csapó­dik majd be. Tegnap a becsapódás pontos helye sem volt még ismert, csak annyit tudtak, hogy egy 320 kilométer hosszú és 42 kilométer széles sáv­ban szóródnak majd szét a darabok, Dél-Amerika, Afrika vagy Délkelet- Ázsia területén. A negyedik északi szélességi fok és a negyedik déli szé­lességi fok között fekvő országok le­hetnek veszélyben, például Brazília, Kolumbia, Indonézia, Malajzia vagy Kongó. Az olasz szervek tájékoztat­ták az érintett 39 országot. Ingyen sör és zsíros kenyér Pozsony. A május elsejei, liptó- szentmiklósi akcióján az EU-csatla­kozás támogatására is felszólítja a résztvevőket a Szakszervezetek Szö­vetsége (KOZ). „Felkérjük tagjain­kat és szimpatizánsainkat, hogy ve­gyenek részt a május 16-17-re terve­zett referendumon és szavazzanak igennel” - jelentette be Eubomír Cierny szóvivő. A nagygyűlés a szo­kásos keretek közt zajlik majd: a szónoklatok közt a SENZUS szóra­koztatja a közönséget, lesz sör és zsíros kenyér is, „szakszervezeti” áron, azaz ingyen. dpj) Szlovákiában évente 22 ezren betegednek meg rákban, az esetek felében a kór halálos 13 milliót hozott a nárciszok napja PÉTERFI SZONYA Pozsony. Az idei nárciszok napján a lakosság 13 834 925 koronát ado­mányozott a rákellenes küzdelem­re. Az adomány évről évre maga­sabb, jó példa, hogy 1997-ben még csupán 420 ezer korona gyűlt össze. A nárciszok napját 145 szlovákiai községben és városban rendezték meg, közel 11 ezer önkéntes 725 ezer kitűzőt és 300 ezer röplapot osztott szét, csak a fővárosban 1700-an kínálták a remény virágát. - A pénz elosztása már megtörtént, az onkológiai intézeteknek a mű­szerekre 3,6 millió koronát utaltunk át, a rákos gyerekek nyári táborozá­sára 730 ezer koronát, a kutatási programokat másfélmillióval támo­gattuk. A Rákellenes Liga saját nép­szerűsítő egészségnevelési, megelő­zési kampányokra, a segélyvonal működésére, illetve a rákos gyere­keket nevelő anyák panziójának építésére 4,2 milliót szán. A Rákel­lenes Liga regionális szervei és az önsegélyező szervezetek program­jaik megvalósítására 2 904 606 ko­ronát kapnak - ismertette Dr. Éva Siracká, a Liga elnöke. Szlovákiában évente 22 ezren bete­gednek meg rákban, az esetek felé­ben a kór halálos. Az EU-országa­iban 2000-ben 1 892 000 új esetet jegyeztek, 1 014 000 férfi és 878 ezer nő betegedett meg daganatos kórban. A legtöbben végbél- és vas­tagbélrákban szenvedtek, 123 ezer férfi és 185 ezer nő közül 70 ezer fér­fi és 78 ezer nő halt meg. A tüdőrá­kosok száma meghaladja a 241 ez­ret, a gyomorrák 95 ezer esetben, a mellrák 244 500 esetben fordult elő. Elkészült az új rákellenes európai kódex, amely a megelőzésre össz­pontosít. - Az állam - hangsúlyozta az elnöknő - köteles lesz finanszí­rozni a hatékony méhnyak, mell és vastagbél-végbélrák megelőzését célzó vizsgálatokat. Hova zuhan a műhold?

Next

/
Oldalképek
Tartalom