Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-26 / 96. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) CSALÁDI KÖR HÉTVÉGI MAGAZIN | „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2003. április 26., szombat 7. évfolyam, 17. szám Többszöri operációval összesen nyolcvanhat darab sörétet szedtek ki a testéből, ebből tizenkilencet a két szeméből, s töretlenül bizakodik, hogy egyszer újra láthatja majd a világot Kezével látja s ellátja a fájó derekat D. VARGA LÁSZLÓ I természetet imádó, ab­ban otthonosan mozgó suhanc leginkább víz­közeiben szeretett len­ni. Álmai szerint er- I dészként akarta magá­ba szívni az erdő, a frissen kaszált sarjú illatát, hallgatni a fák susogá- sát, a gallyak recsegését, élvezni az Ung folyó halainak ficánkolását...- Emlékszem, édesapám nyomdo­kaiba szerettem volna lépni. Ő volt szülőfalum, az Ung-vidéki Mokcsa- kerész vadgazdája, mindig körü­lötte sündörögtem, minden vadá­szaton részt akartam venni. Akkor is így volt... - mondja a ma 44 éves Balogh Emil, felidézve a harminc évvel ezelőtt történteket. - Tizen­négy éves suhanc gyerek voltam, vadászaton vettem részt édes­apámmal úgy, mint máskor. Az Ung-parti térségben vadásztak a nagyok, mi serdülő fiúk ólálkod­tunk körülöttük, megpróbáltuk el­lesni a tudományuk. Már lefújták a vadászatot: ilyenkor mindenki fel- lélegzik, hogy szerencsésen meg­ment minden... Nem messze tő­lünk haladt az egyik vadász, aki út­ban hazafelé odaadta velem egy­idős fiának a tizenkettes sörétes vadászpuskát... Egy fácán felröp­pent mellettünk, amikor a mintegy harminc méterre gyalogló fiú hir­telen mozdulattal felzárta a csövet, célzott és menten meghúzta a ra­vaszt... A durranásra féloldalt for­dítottam a fejem, ami végzetes volt számomra: a sőrétek végigsöpör­tek az arcomon és a vállamon, majd megálltak a testemben és a fejemben. Megszédültem, elveszí­tettem az eszméletemet, a földre zuhantam. A gyors beavatkozás re­ményében Kapósra, Helmecre, Nagymihályba, onnan pedig Kassá­ra szállítottak, ahol végül megope­ráltak. Kilencórás műtét volt az el­ső, kétszeri altatással. Utána egy rö­vid időre visszanyertem a látáso­mat. Majd Debrecenbe mentünk, az ottani beavatkozás sikertelen volt, minek folytán teljesen megvakul­tam. Pedig ott már 1961-ben szaru­hártyát ültettek át. Az én műtétem­nél viszont orvosi műhiba történt Albert professzornak köszönhető­en. Nem hallgattuk meg Kettesi doktort, aki óvott bennünket a mű­téttől, és sajnos, neki lett igaza. Utá­na visszakerültem Kassára. Nagy hálával emlékszem néhai Eudovít Vesely docensre, aki maximálisan Lehet, egykor az ő sorsa is fordul Naponta 45-50 masszázsra szoruló páciens fordul meg a keze alatt törődött velem és követte minden lépésemet. Hasonlóképp a fia, aki ma pozsonyi magánklinikáján ren­del. Balogh Emil máig Frantisek Vesely professzor páciense. Ottjártamkor épp a következő kezelést beszélték meg telefonon: a doktor úr elkíséri őt egy prágai felülvizsgálatra, hogy előkészítsék a régen várt müncheni műtétre. Derűvel és bizakodóan néz a jövőbe a harminchárom éve fény­re vágyó és türelemmel váró Balogh Emil. - Többszöri operációval ösz- szesen nyolcvanhat darab sörétet szedtek ki a testemből, ebből tizen­kilencet a két szememből. Utána moszkvai, odesszai kezelések követ­keztek, tehát körbejártam fél Euró­pát, és még mindig nem látok, vi­szont töretlenül bizakodom. A napi sötétségbe beépültek a hajdani gyermekkori emlékképek, melyek mozaikkockák formájában össze- összeállnak. Az agyamban él a ter­mészet: illata ma is megcsap min­den alkalommal, ha természetkö­zeibe kerülök. Talán az egyedüli vak horgász vagyok a világon..., mert horgászni aztán szeretek, gyakran ülök a víznél. Azon gondol­kodom, hogy ha az orvostudomány továbbra is így fejlődik, el kell jön­nie a napnak, amikor újból látha­tok. Megnézhetem a feleségemet, akivel ugyan régóta házas vagyok, de még nem láttam az arcát, a sze­mét, amivel engem is vezet. És a fia­mét sem, aki ma huszonhárom éves és erdészmérnök szeretne lenni, megvalósítva az én álmomat is. Na­gyon szeretem a családomat, nekem aztán igazán, a szó szoros értelmé­ben ők a szemem fénye. Nélkülük nem boldogulnék: sokszor idegesí­tem őket, mert tétlenül nem tudok lenni. Találok elfoglaltságot, fúrok, kalapálok, amihez valamit mindig a kezem alá kell adni. És türelmetlen vagyok: amit a fejembe veszek, azonnal meg akarom csinálni. Ná­lunk a porszívót és más háztartási eszközt is én javítom. Ezenkívül gyümölcsfákat oltok, de a faanyag­gal való mjunkát is szeretem. Miután gyermekkori erdésztervei szertefoszlottak, alkalmazkodnia kellett új állapotához, a kihívások­hoz, merthogy az élet megy to­vább. - Lőcsén a Vakok és Gyen- génlátók Iskolájában elvégeztem a masszőri szaktagozatot, és 1982- től élek e hivatásnak. Nagyon sze­retem ezt csinálni: örülök, ha segít­hetek másokon, mert amint a vi­lág, benne a sok ember is gerincpa­naszokkal küszködik. Először a tőketerebesi kórházban tevékeny­kedtem a rehabilitációs osztályon, majd átkerültem Királyhelmecre. Ott hetvenszázalékos kihasznált­sággal dolgozom a feleségemmel együtt, a fennmaradó harminc szá­zalékot vállalkozó masszőrként végzem Nagykaposon. Gyűjtöm a pénzt a müncheni műtétre, mivel annak idején azért maradt el ez a beavatkozás, mert nem volt meg (A szerző felvételei) hozzá az anyagi fedezetem, a hu­szonnyolcezer márka. Balogh Emil nejével a tőketerebesi kórházban ismerkedett meg, aho­vá mindketten szüleik beteglátoga­tására jártak: itt kerültek közelebb egymáshoz. - Rokonszenves volt, határozottnak, magabiztosnak, el­lentmondást nem tűrőnek bizo­nyult az első látásra - mondja Vio­la asszony. - Ma is csökönyösen ra­gaszkodik ahhoz, amit elképzel. A főzést is meg kell szakítanom, ha segítségre van szüksége. Naponta 45-50 masszázsra szoruló páciens fordul meg a keze alatt, ami annyit jelent, hogy az eltelt 22 év alatt 270 000 panaszoson segí­tett. A Bodrogközben és az Ung-vidéken, de a régión túl is számtalan ember ismeri és elismeri kezeinek izomla­zító áldásos hatását. Lehet, egykor az ő sorsa is fordul, s újra megláthat­ja mindazt, amit gyermekkori em­lékként hordoz álmai világában. Gyerekváróteremről lévén szó, valahogy elvárná az ember, hogy szép zöldellő szobanövények díszelegjenek légfrissítőként, hogy a falat színes mesefigurák díszítsék... A hátrányos helyzetű s a még hátrányos helyzetűbbek A TÓTH FERENC körzeti rendelőinté­zet gyermekosztályá­nak váróterme nem­igen alkalmas arra, hogy jókedvre derít­sen akár gyereket, akár felnőttet. Inkább emlékeztet­nek jól karbantartott siralomházra, mármint, ha efféle intézmény tája­inkon még honos volna. Meg kell hagyni: tisztaság, az van, de a ved­lett linóleumon ásatag, egykor bi­zonyára hófehér, mostanság már inkább piszkos vajszínű, sarkukon kopott bútorok álldogálnak igen szomorúan. Kopott az ajtó, kopott a kilincs, még a levegő is olyan ko­pottas ízű a bús kis helyiségben. Gyerekváróteremről lévén szó, va­lahogy elvárná az ember, hogy itt szép zöldellő szobanövények dísze­legjenek légfrissítőként, hogy a fa­lat színes mesefigurák díszítsék... Ennyire rosszul áll az egészség­ügy? Pár kiló festékre, ecsetre, a legolcsóbb dekorációra se futja? Igen, egészségügyünk tényleg ra- matyul áll. De e hely kedvetlen ütött-kopottságának más oka is le­het. Mondjuk az, hogy felújítani, pláne díszíteni itt egyszerűen nem érdemes. Bármily meglepő, a gyer­mekosztály páciensei között van­nak olyanok is, akiknek jelenléte merőben fölöslegessé tesz minden ilyen irányú fáradozást. Üljünk csak le egy kicsit, és figyeljünk: Népes, hátrányos helyzetű család érkezik lármásan. Köztük a család­tagjaihoz hasonlóan büdös és mocskos kis páciens. Kezében ace- tonos zacskó, melyből derekasan húz egyet olykor-olykor, víg kedé­lyét fenntartandó.- Kiugrók az ablakon! - üvölti, amitől hozzátartozói egyáltalán nem látszanak megijedni, s való­ban, a szót nem követi tett.- Úgyis tovább fogok fetizni! - üvölt tovább a kis kába, s szavai igazát derekas slukkal bizonyítja is rögvest. Aztán tántorogva a rende­lőbe nyíló ajtó felé nyomul, ez ok­ból a család egy emberként rácsim­paszkodik. A családfő, azaz a ma­ma a félreértések elkerülése végett harsányan közli is a többi várakozó­val (akik ijedten ülnek a helyükön): - Hát ha ez bemegy, megöl min­denkit! Valljuk be, ez azért eléggé fontos információ. Tartalmát tekintve ne­vezhetjük - létfontosságúnak is. A továbbiakban kiderül, hogy a gyer­mek - tehát a jól megtermett lan- galéta suhanc - kezelésre jár ide, függőségét gyógyítandó. Ä váróte­remben egész kicsi gyerekek nézik végig az egész színielőadást, s azt is, hogy a nővérke szemmel látha­tóan ijedten szólítja a soron követ­kezőt. Meg lehet érteni. De azt már nem, hogy nem történik semmi, a kábszeres randalírozik, míg sorra nem kerül, majd lármásan távozik családjával együtt, és ekkor végre mindenki megkönnyebbül. Ő az egészből annyit szűr le, hogy bármit csinál, következménye nincsen. És mivel a napi kábulat­hoz pénzre van szüksége, a maga módján szerzi meg. Nem is olyan bonyolult, nem is olyan veszélyes. Egyszerűen elszedi osztálytársai­tól, akik két-három évvel fiatalab­bak nála, merthogy ő rendszere­sen bukik, ezért is hátrányos helyzetű. Ha történetesen nincs pénzük fizikailag sokkal gyön­gébb testalkatú iskolatársainak, szabályszerűen megzsarolja őket, vagy elveszi, ellopja órájukat, sapkájukat, nyakláncukat stb. Szinte önként tolul ajkunkra a köl­tői kérdés: ki itt a hátrányos hely­zetű? Agresszív, nagyra nőtt, lan- galéta suhancok, akiket azért bajos már gyereknek nevezni, mert rend­szeresen dohányoznak, alkoholt fogyasztanak és aktív szexuális éle­tet élnek? Akik azt szokták meg, hogy pénzt legkönnyebb lopással vagy fizikai erőszakkal szerezni? A hátrányos helyzetűeknek társa­dalmi segítségre van szükségük. Szociálisra, pszichológiaira, sokfé­lére. De ugye, most már értik, mi­ért teljesen fölösleges felújítani a körzeti rendelőintézet gyermekvá­rótermét? Mely ezért hátrányos helyzetű szintén, s szüksége volna társadalmi segítségre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom