Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-08 / 82. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 8. Ezüstszalonná, kedves társalgóvá alakult át a Vámbéry Kávéház az Ezüstszálon című kötet bemutatója alkalmából Egy szál nővel a szalonban Csoóri-monográfia bemutatója Budapest. A pozsonyi Kalligram Könyvkiadó és a Pesti Kalligram a Fókusz Könyváruházban ma 16 órakor mutatja be a Tegnap és Ma cí­mű sorozata legújabb kötetét, Görömbei András Csoóri Sándor című monográfiáját. A monográfiát Ács Margit író értékeli. Csoóri Sándor­ral és a szerzővel Papp Endre, a Hitel szerkesztője beszélget, (sz) SZÍNHÁZ KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: János vitéz 11 MOZI POZSONY MLADOST: Intacto (am.) 15.30 Idióták (dán) 17.30 Swing (fr.) 20 PÓLUS - STER CENTURY: Daredevil (am.) 14.40, 16, 16.50, 18.10, 20.20,21.20,22.30 Blanche (fr.) 20.30,22.40 Buliszerviz (am.) 15.30, 17.30, 19.30, 21.30 Az ördög tudja, miért (cseh) 15.25, 17.35 Intacto (am.) 20.25,22.35 A dzsungel könyve 2. (am.) 14.30,16.20 8 mérföld (am.) 15.20, 17.40, 20, 22.25 Félholt (am.-német) 17, 19.10, 21.20 Kapj el, ha tudsz (am.) 15.10,17.50 Csajok a csúcson (ném.) 15 Két hét múlva örökké (am.) 19.15 A kör (am.) 19.50,22.10 KASSA TATRA: Blanche (fr.) 17 Brazil (am.) 19 CAPITOL: A Gyűrűk Ura - A két torony (új-zél.-am.) 16,19 ÚSMEV: Daredevil (am.) 16,18,20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Halloween: Feltámadás (am.) 18 GALÁNTA - VMK: Naqoyqatsi (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Charlotte Gray (ang.) 16.30,19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Félholt (am.-ném.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Chicago (am.-kan.) 15.45, 18, 20.15 Fenegyerek (am.) 18, 20.15 Frida (am) 17.30,20 A kör (am.) 15.30,17.45,20 Még egy kis pá­nik (am.) 16.15, 20.30 Az órák (am.) 15.30, 17.45, 20 A szellemhajó (am.-auszt.) 18.30,20.30 Taxi 3 (fr.) 16,18,20 Cs. Liszka Györgyi a bemutatón is részt vevő beszélgetőtársaival (Fogas Ferenc felvételei) Balról jobbra: Barak László, Bereck József, Hizsnyai Zoltán, Grendel Lajos, Esterházy Péter és Tőzsér Árpád Nyelvészeti Műhely Pozsony. Ma 14 órakor kezdődik a Magyar Intézet új, a Gramma Nyelvi Irodával közösen rendezett rendez­vénysorozata Nyelvészeti Műhely címmel, melynek fő célja a magyar nyelvészeti kutatások eredményei­nek bemutatása. A találkozón Gósy Mária, az ELTE Fonetika Tanszé­kének vezetője, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Nyelvtudományi In­tézete munkatársának A pszicho- lingvisztika és a nyelvelsajátítás kér­dései című előadása hangzik el. Helyszín: az MKKI székháza. Szentpáli Roland koncertje Zsolna. Ma 19 órakor a XIII. Kö­zép-európai Zeneművészeti Feszti­vál keretében hangzik el Szentpáli Roland tubaművész (Magyaror­szág) koncertje a Capella Istropoli- tana Kamarazenekar kíséretében. A hangversenyen Antonio Vivaldi ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A múlt héten zajlottak a szlovákiai magyar középiskolások hagyomá­nyos történelmi vetélkedőjének, a Múltidézőnek a regionális fordu­lói. Az idei verseny témája II. Rákó­czi Ferenc és kora. A Történelemta­nárok Társulása és a Pro Pátria Honismereti Szövetség által szer­vezett versenyen a következő csa­patok jutottak az országos döntő­be, amelyet május 2-án Udvardon rendeznek meg. A gimnáziumok és Niccolo Paganini művei kerül­nek bemutatásra. Helyszín: Zsolna, Fatra Művésze­tek Háza Fiatal költők a Magyar Intézetben Pozsony. Csütörtökön 17 órakor a költészet napja alkalmából rende­zendő irodalmi találkozón fiatal költők látogatnak el a Magyar In­tézetbe: Grecsó Krisztián (Békés­csaba) és Csehy Zoltán (Dunaszer- dahely). A társalgást Elek Tibor irodalomkritikus, a Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője vezeti. Vadkerty Katalin köszöntése Pozsony. Az irodalmi társalgót kö­vetően csütörtökön 17.30-kor Vad­kerty Katalin történészt köszönti az intézet, születésnapja alkalmából. kategóriájában a galántai Kodály Zoltán Gimnázium 1, a komáromi Selye János Gimnázium 2, a duna- szerdahelyi Vámbéry Ármin Gim­názium 1, a somoijai gimnázium 2, az érsekújvári gimnázium 2, a Mariánum Egyházi Gimnázium 1 csapattal képviselteti magát. A szalcközépiskolák versenyében a komáromi ipari szakközépiskola, a rimaszombati Kereskedelmi Aka­démia és a királyhelmeci szakkö­zépiskola 1-1 csapattal vesz majd részt a döntőn, (sa) Kitűnő hangulatban, egymá­son s magukon ékelődve, egymást s magukat a beszél­getésben túllicitálva tartot­ták meg csütörtökön a dunaszerdahelyi Vámbéry Kávéházban az Ezüstszálon című interjúkötet jelen levő szereplői a könyv bemutató­ját. Barak László, Bereck Jó­zsef, Esterházy Péter, Grendel Lajos, Hizsnyai Zol­tán és Tőzsér Árpád jelenléte telt házas premiert eredmé­nyezett. VÉGH LÁSZLÓ Cs. Liszka Györgyi nem szokvá­nyos kötetének bemutatója nem szokványosra sikeredett: a „beszél­getőkönyv” ugyanis nem bemuta­tásra került, hanem parázs beszél­getés tárgyává tették. Tehették, hi­szen a könyv megbeszélésében részt vevők, a fent megnevezett férfiválogatott is válogatott férfi­akból, az irodalom neves képvise­lőiből állt fel - a nyolc interjúalany közül csak Bettes István és Varró Dániel maradt távol. Várható volt, hogy ahol írók és költők ilyen csa­pata együttesen keresi az őket ösz- szekötő szerző és az egybegyűltek kedvét, ott jókedvben nem lehet hi­ány. Ez történt Dunaszerdahelyen is, rácáfolva Esterházy Péternek az Ezüstszálon című kötetben elhang­zó egyik mondatára, mely szerint az író nem beszélő állat. Most az is elhangzott, hogy bizony, az író hiú állaris, és jólesik neki, ha figyelnek rá, lesik a szavát. A másfél órás műsor, melyet a mű­sorvezető, a Márai Alapítvány el­nöke, Huncík Péter (úgy is mint kommunikációs tréningek szakér­tője), a szerző és a kötetben meg­szólítottak tartottak, főként annak megvitatásával telt, hogy mitől SZENTPÉTERY ARANKA A közönség tiszteletét és vélemé­nyét, valamint saját véleményemet kívánom az olvasó elé tárni, mivel ez az egymás ellen művileg gerjesz­tett harc, melynek háttere a pénz és a hatalom, kezd nagyon eldurvulni. Ki haragszik itt kire? Senki senkire. Az idősebb kollégák rámutattak egypár alapvető, nagyon fontos hi­bára, ami persze sokaknak nem tet­szett, ezért felhasználták a fiatalok munkakedvét, tehetségét, és egy­másnak uszítottak minket. Nem va­gyok senki ellensége. Az éremnek két oldala van, s meg kell hallgatni mindkét felet. Vannak dolgok, ami­ket nem lehet figyelmen kívül hagy­ni. Ez a színház nem Magyarország, se nem Budapest kihelyezett kísér­leti színháza, s nem is egyesek kul- turális fejlődésének továbbképzése. Ez a színház egy kis ország kisebb­ségének - talán öntelten hangzik - a „nemzetije”. Mi egy hónapban 25- 28 előadást tartottunk, magunkat nem kímélve esőben, hóban, káni­kulában autóbuszba ültünk, s elvit­tük a legkisebb faluba is a magyar szót, küldetésünknek tartva a szlo­vákiai magyar kultúra fenntartását. (Egyesek szerint ma erre már nincs szükség. (?)) Most egy hónapban 1- 3, vagy 5 esti előadást tartanak. Művészeink besétálnak az általunk kiharcolt „cifra palotába”, a zuha­nyozóval ellátott öltözőkbe, és kere­sik a színház új profüját. Pedig nem a profilját, hanem a közönségét kel­lene keresni. Mert míg nekünk zsú­folt házaink voltak, most már a be­mutató előadásokon is lehet üres helyeket találni. Nekünk előírt elő­adásokat kellett játszanunk, meg­próbáltuk hát alakításainkkal emlé­kezetessé tenni őket. Tiszteltük a közönséget, és ók is minket. Ma már el lehet játszani mindent, kísérletez­ni is lehet. Egy szezonban 5-6 be­mutató van, legyen hát ebből kettő kísérleti. De nem lehet elfelejteni, hogy a mi közönségünk több réteg­ből tevődik össze, s nekünk köteles­ilyen jó ez a könyv - s bár ez az alapkérdés eleve olyan megoldáso­kat kínált, amelyek a könyvben szereplő írók és írásaik kvalitására vezettek vissza, felvetődött a kér­dezés és a hallgatás, valamint a ségünk mindenki ízlését kielégíteni. S ne hibáztassuk állandóan a kö­zönséget - főleg, ha a székeken mű­veltebb nézők ülnek. A mi időnk­ben, ha felállt volna egy néző, és ki­megy, nagyon szégyelltük volna magunkat. A Shakespeare-bemuta- tón körülbelül százan hagyták el a termet, nem írom le, milyen jelző­ket mondva. Pedig színészeink min­dent elkövettek, őket nem lehet hi­báztatni. Hol van hát a hiba? Évek óta nem láthattunk érzelmeket a színpadon: szerelmet, gyűlöletet, jót, rosszat. Csakhogy ez nem a színészek hibá­ja, hanem a rendezőké. Mert jönnek ám a barátok, s jó drágán. Mivel van pénzünk (?), fizetünk, és ők ren­dezgetnek. Színházunkról, közön­ségünkről, kisebbségi létünkről semmit vagy csak nagyon keveset tudnak. A minap megállított egy né­ző, és a következőket mondta: „Aranka, ma, amikor drágult a ke­nyér, a tej, a gáz, ha én összespóro­Az éremnek két oldala van, s meg kell hallgatni mindkét felet. lók 360 koronát, hogy legyen kultú­ra az életünkben, szeretnék jól szó­rakozni és valamit hazavinni, s nem trágárabbnál trágárabb szavakat hallgatni még a színházban is.” Mi, idősebbek másként éltük meg ezt az 50 évet, és más szemmel nézzük a hibákat. S ha ma történetesen rá­mutatunk erre vagy arra, nem biz­tos, hogy ez rosszindulatból fakad. Mert van, aki a piros színt kedveli, van, aki a kéket, de azért szín mind a kettő. De milyen emberek azok, akik nem tisztelik a hagyományo­kat? Még az őserdőben is összeül az öregek tanácsa, és a fiatalok meg­hallgatják őket. A színház pedig olyan, mint egy család, ahol vannak szülők, nagyszülők, példát kéne hát mutatni, nem pedig „lenyomni a süllyesztőbe” az idősebb kollégá­szerkesztés művészetének kérdése is. Hangulatfestő és -emelő ténye­zőnek bizonyult az is, hogy az ér­deklődő és a legkisebb sziporkáért is hálás, kuncogó közönséget szó­val tartók társasága 7:1 arányban kát. (Még szép, hogy nem a falhoz, s meghúzni a ravaszt.) Az idő gyor­san múlik, kedves fiatalok, felette­tek is. Legyetek türelemmel, és vár­játok ki azt a kis időt, hisz csak pá­ran vagyunk már. De addig legyetek szívesek, ha már minket nem, leg­alább a közönséget tiszteljétek. Nektek pedig lehetőségetek van te­hetségetek fitogtatására az ún. „Ka­maraszínházban” is. Mert ugye jó pár millióért befalaztattátok a kör­termet. (Engedéllyel vagy engedély nélkül?) Egy év alatt egy előadás már volt is benne - 80 néző előtt. (Ebből több, mint 30 volt a szak­ma.) Ez a terem tátogva várja, hogy végre mutassa meg már valaki azt a fene nagy művészetet, amire az öre­gek már nem képesek. Milyen kár, hogy csak a milliók fogytak el. Eb­ben a teremben az én elképzelésem szerint kéthetenként koncerteket le­hetett volna tartani, mert Komá­romban sok a kiváló zenész, s ezt a kínálkozó lehetőséget jobban ki le­hetett volna használni. De a „fekete terem” így csak vár, várja a két gyer­tyát, meg azt a halottat, hogy kre­matóriummá változtatva kihasznál­va legyen. Ünnepelt az 50 éves Jókai Színház. Azaz egyesek jót mulattak. Azok pe­dig, akiknek ünnepelniük kellett volna, el sem jöttek (én sem), vagy nagyon szomorúak voltak. Ugyanis tisztességtelennek tartom, hogy még egyszer, talán utoljára nem ad­tak lehetőséget azoknak a művé­szeknek, akik fél életüket a színház­ra áldozták. Megérdemelték volna, hogy a közönség még egyszer lát­hassa őket, és tapsukkal köszönjék meg ezt a nagyon nehéz 50 évet. Nem akarom emlegetni a múltat. De ne kívánja senki tőlem, hogy ül­jek a nézők közé, és tapsoljak a ven­dégművésznek, mert úgy érzem, ez az ünnep engem s kollégáimat illet­te volna meg. A vendég üljön a né­zők közé, mi meg a színpadra, így lett volna tisztességes. Arról nem is beszélve, hogy ő ezért a vendégmű­vésznek kijáró magasabb honorári­alakult a férfiak javára. A közönség élőben megtapasztalhatta, miként bírja rá egy profi beszélgető a be­szélgetőtársait arra, hogy nyilat­kozzanak, mégpedig úgy, mintha ez a nyilatkozás a leghőbb vágyuk lett volna mindig is. Huncík Péter fölvetette, hogy egyre kevesebb időnk van beszélgetésre, kérdezésre, válaszolásra, s a könyv legnagyobb erényének a kérdezés technikáját jelölte meg, amihez ké­pest az íráskészség másodlagos. Ezt Esterházy Péter azzal cáfolta, hogy „mindaijnyiunknak rémes ta­pasztalatai vannak arról, hogy ha szó szerint leírják azt, amit mond­tunk, az a szégyen maga. Az írni tudás ahhoz kell, hogy ami a mag­nóra került, az papíron is megállja a helyét.” Grendel Lajos: „Végigol­vasva a könyvet, arra döbbentem rá, hogy mindegyik interjúban van egy pönt, amikor az interjúalany egyszeriben olyasmiről is elkezd beszélni, amiről egyébként nem szeretne.” Tőzsér Árpád rafinált­nak nevezte a szerzőt, „mert mi­közben a kérdései szándékosan az irodalmon kívüli laikus kérdései akarnak lenni, végül mindig el­árulja magát, mennyire bennfen­tes, szakmabeli. Erről elsősorban a válogatása győz meg, ahogyan nyolc emberrel elmondja a magyar irodalmat, s az, amilyen szemelvé­nyekkel kapcsolja össze beszélge­tőtársait. Ez igenis szépírói-alkotói munka.” Hizsnyai Zoltán a kérde­ző személyében, a másikra való odafigyelésben vélte megtalálni a könyv titkát, Barak Lászlónak pe­dig interjúalanyként és a könyv ki­adójaként is dagadt a melle a büszkeségtől. Végül a közönség élőben is olyan képet kapott a kötet körül felsora­kozó társaságról, amilyennek az abban foglaltak mutatják őket: ol­vasni való jó szerzőknek és hallgat­ni való jó beszélgetőtársaknak. umot kapta, rajtunk meg csak a Jó­isten segít, ha történetesen nem áll háttal, mint nekem. Olvasom az egyik lapban: „Mű­vészek nyílt levele...” Ejnye, ejnye, drága kollégáim. Ti, alak egymás után játsszátok a legszebb szerepe­ket, sőt, anyagilag sem utolsó sor­ban álltak, mi is a bajotok? Olvasom a másikban: „... mert a mi szak­mánk nem a rég megszerzett érdemekből való profitálásról szól...”, „... az egyik az igényesség, a másik a szakmai tisztesség, a har­madik a szakmai alázat...” (Kíváncsi lennék, hogy az utóbbi időkben hozzánk látogatott „szakma” hány előadást látott tőlünk. Mert ha elné­zem őket, ők még akkor hátul gom- bolós nadrágot viseltek.) „Szakmai alázat?” No most ugrott kétszázra a pulzusom! Hát hogy is van ez? Én egy egészséges, fiatal lány voltam. (Most is az vagyok, ép testben épp hogy élek.) A véletlennek köszön­hetően erre a pályára kerültem. A körülmények miatt allergiás lettem a porra, az orromat ötször operál­ták, hét órakor még a műtőbe vit­tek, tíz órakor már a színpadon áll­tam. Huszonötször operáltak, tíz­szer altattak, volt olyan, hogy még a reflektor is rám esett, és eltörte az ujjam. Mivel nem voltam a színház alapító tagja, sosem jubiláltam. A „süllyesztőbe” 2688 koronával ke­rültem. Az egészségemet is felál­doztam - szakmai tisztességgel, alá­zattal. Azt mondják, nekünk semmüyen igazgató nem jó. Hát ez nem így van. Mi csak évek óta keresünk egy embert, akinek nem csak ugródesz­ka ez a színház, vagy jó kereseti le­hetőség (mert már tudjuk, hogy le­het anyagi javakhoz jutni). Aki egyéni céljait mellőzve elsődleges kötelességének a szlovákiai magyar kultúra megőrzését, fejlesztését és ápolását tartja, hogy e nehéz politi­kai körülmények között is sokáig vi­rágozzon még a szlovákiai magyar profi színjátszás. Levelem a közön­ség tisztelete, de mondhatnám azt Magyar népzene az Európa Parlamentben Az Ilosvay Belgiumban ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Nyolcnapos belgiumi turné­ról érkezett haza a hétvégén a nagy- idai Ilosvay Néptáncegyüttes. A nagy múltú csoport egy békéscsabai szlovák táncegyüttessel közösen lé­pett fel hat helyszínen, egyebek mel­lett a brüsszeli Európa Parlament­ben is. A nagyidai csoportot a kassai Csámborgó zenekar kísérte. Vezető­jük, Kováts Marcell elmondta, hogy mindenütt nagy sikert aratott a két kisebbségi csoport. A közönség sora­iban a kint élő magyarok mellett bel­gák is szép számmal voltak, az Euró­pai Unió döntéshozó szervének épü­letében tett látogatás pedig örök él­mény marad számukra. A turnét a Carpathia Közép-európai Kulturális Kapcsolatok Egyesülete szervezte, a parlamenti fellépés fő védnöke pe­dig Nelly Maas, az Európa Parla­ment frakcióvezetője volt. (juk) Magyar középiskolások történelmi vetélkedője Múltidéző 2003 A mi közönségünk több rétegből tevődik össze, s nekünk kötelességünk mindenki ízlését kielégíteni Ünnepelt vagy temetett a Jókai Színház?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom