Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-29 / 74. szám, szombat
Riport - hirdetés ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 29. Az alkotmánybíróság elutasította Mátyus István kérését, hogy érvénytelenítsék a rozsnyói helyhatósági választások eredményét, de az ENSZ-ben igazat adtak neki Aki igazáért Genfig meg sem állt- Jogom lenne más, erkölcsi elégtételre is (Szabó Ottó felvétele) Április 25-ét Szlovákiában az emberi jogokért folytatott küzdelem emléknapjának nyilvánították. Részben ebből az alkalomból kereste fel lapunkat Mátyus István rozsnyói polgár, hogy emlékeztesse a közvéleményt az öt évvel ezelőtt történt esetre, amellyel akkor lapunk is foglalkozott (2001. június 11- i és június 13-i számában), s amely eset révén emberi jogai szenvedtek csorbát. KOVÁCS ÁGNES Lapunkjúnius 13-i számában lezártnak tekintette az 1998-as rozsnyói helyhatósági választások ügyét a Mátyus István panaszára érkezett genfi döntés meghozataláig. A döntés pozitív volt. „Egyik oka annak, hogy ezt az ügyet felelevenítem, hogy az Új Szó megígérte, ha döntés születik Genfben, újra foglalkozik az esettel. A másik ok, hogy úgy gondoltam, az én ügyem is több publicitást érdemel, hiszen emberi jogokról van szó. Nemcsak az én jogaimról, hanem a város összes választópolgára, képviselőjelöltje jogai csorbát szenvedtek, mert nem egyenlő feltételek mellett zajlottak a helyhatósági választások. Mementóként tűnhetne fel a mai korban, amikor azt mondjuk, hogy demokrácia van és jogállamban élünk, de amikor hasonló esetek fordulnak elő, és jogorvoslatért fordulunk, nem úgy döntenek, ahogy a törvény előírja. A semleges önálló bíróságoknak nem politikai hatás alatt kellene döntést hozniuk.” Emlékeztetőül röviden összefoglaljuk az 1998-ban történteket. Mátyus István 1999-ben beadványt intézett előbb a járási ügyészséghez, majd a parlament elnökéhez és az alkotmánybírósághoz, mert kétségbe vonta az 1998-as helyhatósági választások törvényességét Rozsnyón. Beadványában azt kifogásolta, hogy az egyes körzetekben élő lakosság száma nem volt arányban a megválasztható képviselők számával. Ennek az lett a következménye, hogy míg az egyik választókörzetben induló képviselőjelöltnek több mint 300 szavazat nem volt elegendő ahhoz, hogy bekerüljön a testületbe, addig egy másikban ötvennél kevesebb szavazat is elég volt a mandátum megszerzéséhez. Mint Mátyus István megtudta, a járási bíróság nem volt hivatott az ügyben eljárni, s nem foglalkozott ügyével. A parlament elnökének jogában állt volna új választásokat kiírni Rozsnyón, mégsem tette. Az alkotmánybíróság ugyan elfogadta panaszát, de három hónap elteltével arról értesítették Mátyus Istvánt, hogy a választók és a képviselők jogai az alkotmányban garantált aktív és passzív választójog közötti egyenlőség megsértésében valóban csorbultak, azt azonban már nem lehetett orvosolni. Az indoklás szerint ugyanis Mátyus Istvánnak alkotmányos panasszal és nem választási panasszal kellett volna az alkotmánybírósághoz fordulnia. Az alkotmánybíróság elutasította kérését, hogy érvénytelenítsék a rozsnyói helyhatósági választások eredményét, mert mint megfogalmazták „a választási eredmények érvénytelenítése bizonytalanságot szülne a közéletben”. A történet ezzel akár be is fejeződhetett volna, ha Mátyus István nem lesz figyelmes a Rozsnyói Újságban megjelent cikkre, amelyben ugyan közölték, hogy az alkotmánybíróság elutasította a választási eredmények érvénytelenítését, azt viszont már nem tették hozzá, hogy az önkormányzat valóban törvényt sértett. Hiába kérte többször is a helyreigazítást, a szerkesztőség ezt elutasította. Ezért úgy döntött, az ENSZ emberjogi bizottságához fordul jogorvoslatért. Az érem másik oldala, hogy a 98-as helyhatósági választások előtt a parlament hirtelen módosította a választási törvényt, amely december 18-19-re halasztotta a választásokat. A régi törvény értelmében a választásoknak november 13-án kellett volna lezajlaniuk. A változtatás idején a régi törvény értelmében már javában folyt a választási kampány. A rozsnyói képviselő-testület november 5-i ülésén döntött a választókörzetek felosztásáról és a körzetek képviselőinek számáról. A parlamenti döntés pedig november 4-én történt, tehát egy nappal a képviselő-testületi ülés előtt. A parlamenti határozat teljes szövege csak november 8-án jutott az önkormányzat elé. Bár ezek után az ön- kormányzat tisztában volt azzal, hogy „probléma van a választási körzetekkel”, de a testület azért nem változtatta meg a döntést, mert az előző törvény értelmében negyven nappal a választások előtt már lezárta a választási körzetek és a képviselői mandátumok számát. Mátyus István elmondta, belső nyugalommal tölti el a döntés. „Jó érzés, hogy vannak, akik örülnek, és gratulálnak, hogy kibírtam és küzdöttem az igazságért. Mert itt nem csak rólam van szó, hanem Rozsnyó összes választópolgáráról. De ugyanakkor tehetetlenül tekintek vissza, hogy ez a hatalom, ez a demokrácia 1998 óta hogyan volt képes ilyet tenni. Idáig mindig olyan irányba terelték a hatóságok az ügyet, hogy az üggyel együtt engem is ellehetetlenítsenek. Mindig volt. valami kimagyarázás.” Mátyus István megjegyezte, egy alkalommal az alkotmánybíróságon az egyik bennfentes hölgy elszólta magát, hogy peches volt, mivel éppen olyan volt a taláros testület összetétele, amely számára nem kedvezett. „Másrészt nem vagyok elégedett, mert azokkal, akik törvényellenesen jártak el, nem történt semmi. Van egy érvényes határozat, amelyet senki sem vesz figyelembe.” Mátyus István most már csak azt reméli, hogy a költségeit megtérítik. „Megszólítottam a külügyminisztériumot, mert hozzájuk tartozik az ENSZ mellett működő szlovák képviselet, akik a kormány nevében vitték végig az ügyemet.” Mátyus csekély 50 ezer koronát kér, amely csak a jogi tanácsadást, a jogi képviseletet és a dokumentumok fordítását foglalja magába. Szerinte azonban a költségek akár 150 ezer koronára is rúghatnak. „Nem beszélve arról, hogy jogom lenne más, erkölcsi elégtételre is. Hiszen az ügyemmel foglalkozott a sajtó is, hogy az alkotmánybírósági pert elvesztettem, hogy úgy néztek rám, mint egy lázadóra, aki mást sem tud, csak pisz- kálódni, pedig nincs igaza.” Mátyus állítása szerint az idei választásokon is törvénysértés történt a választó- körzetekkel, mivel Sajóházát és Rozsnyóbányát összevonták. „Az ügyet az ügyészségre vittem Kassára, onnan visszaküldték Rozsnyóra. A járási bíróság kikérte a város véleményét, amely természetesen az volt, hogy nem történt törvénysértés. Végül kaptam egy határozatot, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik az ügy.” Ezzel a panasszal további hatósághoz már nem fordult, mivel 1998-tól eltérően, amikor is képviselőjelölt volt, tavaly nem indult a helyhatósági választásokon. Kardos Ferencnek, Rozsnyó polgár- mesterének véleményeit év elteltével az ügyről nem változott. „Ez egy folyamat volt. Számunkra elsősorban a problémát a törvény okozta. Volt egy törvény, amelyet a HZDS- esek jóváhagytak, és aszerint a törvény szerint indult be a választási kampány. Hirtelen a kampány ideje alatt leállították a törvényt, és visszahozták a régi törvényt, amelyen módosításokat hajtottak végre. A törvény értelmében voltak terminusok, amelyeket a testületnek be kellett tartania. Konkrétan megszabni a választási körzeteket és a képviselőjelöltek számát, s ezt negyven nappal a választások előtt le kellett adni.” A polgármester elmondta, a testület november 5-én hozta a határozatát, a törvénymódosításról pedig előtte való nap döntöttek. A testület csak 8-án láthatta a törvényt. „Az előző törvény szerint nem lehetett egy mandátu- mos körzeteket létrehozni, ezért volt például Sajóházának és Rozs- nyóbányának is két-két mandátuma. Ha nekünk időben kezünkbe kerül a törvény, egyértelműen egy egymandátumos körzetet alakítottunk volna ki. Amikor Mátyus úr jött a panaszával, én már nem tudtam vele mint kezdeni. Ő az alkotmánybírósághoz fordult, amely visszautasította panaszát. Én elismerem, hogy arra az ezer emberre a négy képviselő sok volt. De abban a pillanatban, amikor a testület ezt jóváhagyta, nem tudtunk mást tenni. A határozatot pedig meg kellett hozni.” A polgármester szerint nevetséges, hogy az idén beadott panaszával Mátyus úr pontosan az ellenkezőjét támadta, mint tavaly volt. „Mi igyekeztünk betartani, amit ő javasolt, azaz, hogy a választókörzetek arányosan legyenek elosztva. Ennek a két településnek van körülbelül ezer lakosa, s egymandátumos körzet lett. Most ő ezt támadta meg. Pontosan az ellenkezőjét, mint négy évvel ezelőtt.” APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ADÁSVÉTEL ♦ HÚSCSIRKÉK NONSTOP, élve, tisztítva, bontva, kiváló minőség kiváló áron! Nagyobb mennyiséget házhoz szállítunk. 0905/432 292. DS-178 MEGEMLÉKEZÉS ♦ Akció! HÚSCSIRKE frissen tisztítva 43 Sk/kg, naposcsibe 12,50 Sk, valamint hízósertés félbe vágva 45 Sk/kg. 0905/944149. DS-278 ♦ Dinnye alá való talajfóliát árusítok Gútán, 0,08 vastag 1 m széles - 15 Sk, 0,08 vastag 80 cm széles - 18 Sk. Tel.: 0907/704 606, 0905/833 995 (a 035/777 2294 telefonszám nem él). KNU-112 ♦ Bontott húscsirkék. Tel.: 031/554 5128. DS-325 ♦ Eladó nem kicsomagolt sarokkád. Eredeti ár: 8900 Sk, most 4300 Sk - házhoz szállítom. 0905/162186. UJ-717 ♦ Megrendelhetők gyökeres szegfűpalánták a BARBERET&BLANC spanyol cégtől. Tel.: 031/558 2581, 0905/392 764. DS-343 ♦ Holland használt bútorok a dunaszerdahelyi bútorbazárban. Viszonteladóknak árkedvezménynyel. 0905/601038. DS-344 ♦ Eladó 10 hónapos doberman nőstény, beoltva, féregtelenítve. Ár megegyzés szerint. Tel.. 037/741 6978. DS-378 ♦ Eladó 1000 és 2000 1-es permetező, 5 t-s pótkocsi, fekálkocsi és vetőgép. Tel.: 0905/664 784. KNU-136 Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amelyet a szívünkben hordozunk némán, csendesen. Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk március 29-én, halálának első évfordulóján drága halottunkra, a szeretett férjére, édesapára és nagyapára, VIRÁG ISTVÁNRA (Imely) Emlékét, jóságát és szeretetét szívünkben örökre megőrizzük. Gyászoló családja PA-30 Volt sok nyár, igazi nyár, csillagként ragyogtál, álmodtál, szárnyaltál, fájdalmunkban velünk voltál. Hol van mára sok szép nyár, elmúlt, soha nem jön vissza már. Mikor elmentéi otthonról, nem gondoltál arra, hogy szeretteidhez sosem térhetsz vissza. Tragikus halálod szívünknek nagyon fáj, te voltál mindenünk, örök sebet hagytál. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk 2003. március 29-én, halálának harmadik évfordulóján drága fiunkra, MELICHER DÉNESRE (Ipolyszakállas). Fájó szívű szülei és két nővére családjával PA-29 6; 7,5; 8,5; 9,5; 10,5; 11,12, 14 méter széles agrofóliák. Talaj- fóliák, fátyolfóliák, műtrágyák: NPK, salétrom (liadok), urea (mocovina), tőzegkeverékek, görög- és sárgadinnye hibridek. Farkasd: 0905/615 856. UJ-661 Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, barátnak, ismerősnek és mindazoknak, akik 2003. március 18-án elkísérték utolsó útjára szeretett halottunkat, FARKAS BÉLÁT a féli temetőbe. Köszönjük a koszorúkat, a sok virágot és a vigasztaló szavakat. A gyászoló család UJ-747 ♦ Pulykák, tojós tyúkok, brojlerek, kacsák, libák, levágásra való húsvéti pulykák - szállítás. 047/569 6159. UJ-716 ♦ Vennék búzát, árpát, valamint eladó antik bútor. 0905/160 976. UJ-737 ♦ Eladók gyümölcsfacsemeték, díszbarkák és fenyők. Tel.: 031/558 1589, 0904/106 531. DS-381 ♦ Fűhézagos betonkockák, olcsón! Tel.: 0903/965 579. DS-384 ♦ Sövénynek eladó tuja, buxus, fagyai. Tel.: 031/562 3819. UJ-745 ♦ EU normáknak megfelelő sütőgép eladó. Kürtőskalácsot, sajtos- és csokis kürtöst lehet egyszrre sütni. Receptünk szerint garantált a haszon tízszerese. Tel: 0036/30/539 0947. KNU-140 ♦ Vennék hereszénát. Eladók hasas üszők, valamint istállótrágya. Tel: 0905/749 073, 031/552 4798. DS-397 ♦ Eladó görög, faragott, sarokbárpultos ebédlőfal gömbölyű asztal hat székkel - igényeseknek. Érdemes megnézni! Valamint Dunaszerdahelytől 5 km-re, Karcsán öreg ház eladó 22 áras telekkel. Tel: 031/551 4248, 0904/565 994. UJ-746 ♦ Eladó pléhgarázs két útlapra helyezve, továbbá polcrendszer. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/552 3626. DS-403 INGATLAN ♦ Rajkán (Magyarország), Oroszvártól (Rusovce) 5 km-re teljesen felújított kétgenerációs családi ház (pince, két garázs, tetőtér-beépítéssel) gázfűtéssel eladó. 1100 m2-es telken, 210 m2 a beépített tér. További információk: 0036/30 957 0600, irányár 17,5 millió Ft-kb. 3,2 millió Sk. UJ-715 ♦ Eladó 3 szobás összkomfortos családi ház 2 áras telken Paton. Tel.: 0036/34/451 790, az esti órákban. KNU-141 AUTÓ-MOTOR ♦ Olcsón eladó Öleit Club 11R alkatrésznek. Tel.: 035/770 1044,18 órától. KNU-137 ♦ Vennék garázsolt 5-6 éves Opel Corzát, 170-180 000 Sk-ig. Tel.: 0905/692 813. DS-390 ♦ Eladó Renault Megane, totál káros, iratokkal, gyártási év 1996. Tel.: 0903/129 732. DS-399 ♦ Eladó CZ-175-ös motorkerékpár. Tel.: 0907/144 560. DS-405 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Könyvelést, bérelszámolást és év végi adóbevallás elkészítését vállalom. Tel: 0904/923 042. DS-232 ♦ Felveszünk bútorlakozzót és szerelőket. Tel.: 0905/656 874. DS-385 ♦ Gépszerelőt keresek! (Asztalosgépekhez). Tel.: 0907/706 334, hétvégén. DS-391 VEGYES Lakással rendelkező időseknek, rendszeres fix összegű havi nyugdíjkiegészítés, garanciákkal. Információ: 035/770 2623. UJ-670 A TÁLTOS Kovács András előadást tart 2003. április 11-én 18 órai kezdettel Dunaszerda- helyen, a Városi művelődési központban. Az előadás témája: Testi, lelki, szellemi betegségeink gyógyítása, a helyszínen gyakorlati bemutató, magyar őstörténet. Belépődíj: 200 Sk. Információ: 0905/254 709, 0907/642 797. DSk-374 ♦ Szőnyegek, ülőgarnitúrák tisztítása és kárpitozása; Tel.: 0903/751122, 031/553 0069. DS-398 ♦ Kiadó háromszobás lakás Duna- szerdahelyen. Tel: 0903/271 575. DS-404 Munkát keres? Figyelje az ÁLLÁS LESt Címünk: PETIT PRESS a.s. Námestie SNP 30 814 64 Bratislava tel: 02/ 592 33 228 592 33 235 fax: 02/592 33 295