Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-04 / 52. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 4. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés WA Közel 30 millió korona a sertéspiaci zavarok mérséklésére Húsdömping Pozsony. Három cég került ki győztesen az Agrárinter­venciós Ügynökség (IPA) múlt hét végén lezárult ver­senypályázatából, amely a hazai sertéshúspiacon kiala­kult feszültség mérséklését szeretné elérni. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Mintegy 30 millió koronát különí­tett el a földművelésügyi tárca veze­tése a hazai sertéspiacon kialakult, megközelítőleg múlt év szeptembe­rétől tartó feszültség mérséklésére. A pénzkeret a fölös 5 ezer tonnából 3 ezer tonna sertéshús exportját te­szi lehetővé, élősúlyban kilogram­monkénti 10 koronás exporttámo­gatást feltételezve. Marta Mecáro- vá, az IPA igazgatónője reméli, hogy e húsmennyiség kivitele megszün­teti a hazai sertéspiacon kialakult válságot, vagy legalább jelentősen mérsékli azt. Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmi­szer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője viszont nem feltételezi, hogy a 3 ezer tonna sertés támogatott ex­portja eredményeként jelentőseb­ben emelkednének a felvásárlási árak, amiben a sertéstenyésztők többsége reménykedik. A szóvivő a csehországi helyzetet hozta fel pél­daként, ahol a támogatott kivitel szintén nem hozta meg a termelők által várt eredményt. „Jelentősebb, 2-3%-ot meghaladó termelői árug­rás azért sem várható, mert ebben az esetben a csehországi központú üzletláncok külföldről hoznák be a nálunk pultokra kerülő sertéshúst” - fogalmazott Nemec. Sajnos, az értékesítési válság nemcsak a ser­téspiacot sújtja, kiteljed a tej- és tejtermékekre és a gabonafélékre egyaránt. Az IPA forgóeszköz-hi­ányban szenved, emiatt az agrár- termelők képtelenek termékeiket nagyobb mértékben elhelyezni az EU-piacokon. Az agrárönkormány­zat elemzői szerint a sertéshús vi­lágpiaci ára csak április végén nö­vekszik majd. (gyor) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegyban ki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,911 Lengyel zlotv 9,798 Angol font 61,095 Magvar forint (100) 17,134 Cseh korona 1,317 Svéd korona 4,574 Dán korona 5,642 Szlovén tollár (100) 18,086 Japán jen (100) 32,898 Sváici frank 28,672 Kanadai dollár 26,101 USA-dollár 38,805 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40.70-43.00 37.55-39.95 1,29-1,35 16.11-18.11 OTP Bank 40.77-42.90 37.68-39.76 1,28-1,35 16.49-17.76 Postabank 40.76-43.06 37.45-40.17 1,29-1,35 15,33-18.93 Szí. Takarékpénztár 40.77-42.76 37.64-39.56 1,28-1,35 16,33-17.87 Tatra banka 40.80-42.98 37.72-39.74 1,29-1,35 16,46-17.82 UniBanka 40.80-42.90 37.72-39.66 1,28-1,35 15,41-18.79 Általános Hitelbank 40.89-42.85 37.80-39.62 1,28-1,35 16.2617.96 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM - MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS - FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Vállalkozók figyelmébe Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres part­nereket a Felkínálom Marketing Me­nedzser Center (FMMC). Olyan cé­gek, vállalkozások jelentkezését vár­ja, amelyek szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mel­lett is - a helyi, bel- és külföldi aján­latokból az üzleti kapcsolatok létre­hozásával, termékek, szolgáltatá­sok, találmányok menedzselésével. Gyártó, forgalmazó, szolgáltató vál­lalkozások, cégek jelentkezését is vátják, amelyeknek konkrét áru-, termék-, terményértékesítési vagy vételi szándékai, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitás-lekötés, befektető, kooperációs vagy közös vállalati partneri igényei vannak. Lehetősé­get kíván biztosítani az FMMC a te­vékenységük menedzselésére, üzleti partnerkapcsolatok kiépítéséhez, továbbá a mintegy 20 országból fo­lyamatosan érkező kereslet-kínálati ajánlatok megismeréséhez. Cégreferensi, témamenedzseri, üz­leti, munkaügyi tanácsadói, ingat­lanforgalmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlő­dő üzleti tevékenységhez (nem ter­mékértékesítési és nem MLM) vár­juk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelent­kezését. A jelentkezők lehetnek akt­ív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A ma­gyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási, banki, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Belföldi és nemzetközi hálózati fel­adatokhoz, különféle nyelveken be­szélő közép- és felsőfokú végzett­ségűek részére; angol és/vagy né­met, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számítógépen írásban is kommunikáció képes pályakezdők­nek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egyaránt (távmun­ka is lehetséges); idegen nyelvet nem beszélők részére találmányok, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítá­sa; magyar nyelven is jól beszélő kezdő és gyakorlott közgazdászok­nak kínálunk munkalehetőséget. Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe! A céljaiknak megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és szakképesítés nélküli, betanított munkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Ál­lást keresnek: gépkocsivezető, anyagbeszerző; fűtő, karbantartó, építészeti munkás, hőszigetelő, rak­táros, logisztikai szakember, admi­nisztrátor, telefonközpontos, segéd­könyvelő, raktárkönyvelő, elárusí­tónő, betanított munkás, takarítónő, biztonsági őr, közgazdász, köny­velő, beruházási referens. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: Keresünk olyan személyeket, akik szívesen látnának el területi képviseletet a bel- és külföldi mun­kaerő-közvetítésben. Elvárások: érettségi, jó kommunikációs kész­ség, eddigi biztosítási vagy banki képviselői tevékenység, idegen- nyelv-tudás előny, de nem feltétel. Ajánlunk 18-50 éves korig minden­féle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkalehetőséget, vállaljuk a végzettségnek és gyakorlatnak meg­felelő munka keresését és ajánlását. Munkalehetőségek külföldön Magyarország, azonnal betölthető állásajánlatok: Szlovákul, csehül, magyarul beszélő banki ügyintézőt keresnek Győrben; Budapesti sö­rözőbe 2 női felszolgálót vesznek fel. Keresnek továbbá: 8 péket, 4 bá­dogost, 4 karusszel esztergályost, gépészt, 4 villamosmérnököt, 2 in­formatikust, 2 logisztikai szakem­bert, 6 CNC-maróst, 4 CNC-eszter- gályost, 20 asztalost, 2 köszörűst, 4 kovácsot, 8 TÜV vizsgával rendel­kező hegesztőt, 3 szerszámkészítőt, 10 ácsot, 10 ápolónőt, 10 könyv­kötőt, 6 nyomdai gépmestert, 10 üvegfúvóz, 10 üvegcsiszolóz, 70 be­tanított munkást (nőt). Német nyelvterület: Csak bejelent­kezés, munkaadó keresés, kiajánlás, szezonmunkák. Angol nyelvterületre: Málta, Ciprus, Írország, Kuvait, Dubai, Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom az an­gol nyelvtudás nélkülözhetetlen. Üzleti kooperációs ajánlatok 10402 Olasz cég bérmunkára keres fehérnemű gyártó cégeket. 10401 Iráni cég nyúltenyésztéshez nyújtandó szakmai támogatás ill. beruházás iránt érdeklődik. 10400 Hobbi festékek, ragasztók és kiegészítők angol gyártója termé­kei értékesítéséhez képviselőket, nagykereskedőket, viszonteladókat keres. 10399 Spanyol cég vegyes vállalatot alapítana szállítmányozási céggel. 10398 Osztrák rönkház-építő cég el­adja használt fafeldolgozó gépeit, a hozzá tartozó tartalék szerszámok­kal együtt. 10397 Német cég borimportáló cé­gekkel keres kapcsolatot. 10396 Amerikai cég üveg és kerá­mia tárgyakat keres. 10395 Szingapúri cég gyógynövény­kivonatot keres. 10394 Román cég alufóliát és fris­sen tartó fóliát keres. 10393 Norvég cég, amely konyhai szellőzők, szagelszívók gyártásával, beszerelésével foglalkozik, keresi azokat a beszállítókat, akik készek egyedi megrendelés alapján doboz­ban szállítani a lapra szerelt konyha­bútor elemeit. 10392 Japán cég gépek, ipari beren­dezések iránt érdeklődik. 10391 Holland cég gépipari beszállí­tás (esztergát, mart, hegesztett, ön­tött alkatrészek) bánt érdeklődik. 10390 Holland cég olaj- gázipari al­katrészeket, szerelvényeket keres. 10389 Holland cég marha- és sertés­húst vásárolna. 10388 Holland cég műtrágyákat és más vegyi termékeket venne. 10387 Iráni cég zsírsav vagy glice­rin, festék és gyanta, bitumen vala­mint nitrocellulóz gyártókkal keres kapcsolatot. 10386 Görög cég sürgősen venne mandulát, diót, gesztenyét, nagy mennyiségben. 10385 Görög cég sportruházat, - cipő, valamint sportszergyártókat keres. 10384 Görög cég őz, illetve szarvas tenyésztőket keres. 10383 Görög cég friss és mélyhűtött húst, (sertés, marha, baromfi) vásá­rolna. 10382 Francia cég nyomtatott elekt­ronikus áramkörgyártókkal szeret­né felvenni a kapcsolatot. 10381 Francia cég finommechani­kai alkatrészgyártás iránt ér­deklődik, kis és közepes szériagyár­táshoz keres beszállítót. 10380 Német cég fúró-, eszterga- és marógép gyártót keres. 10379 Belga cég Biedermeier búto­rokat keres. 10378 Belga cég gyapjúszőnyeget, selyemsálat vásárolna. 10377 Eladó 4626 m2 területű in­gatlan, melyen épület, gépkocsitáro­ló, pince és raktárak vannak. Együtt kerül értékesítésre a telepet határo­ló 21805 m2 erdővel is. Gazdasági társaság üzletrész értékesítés útján is megvásárolható. 10376 Budapesti szállítmányozó vállalat szállítási és logisztikai szol­gáltatásokat, vámügyintézést kínál, szállítókat és megbízókat keres. 10375 Vásárszervezéssel foglalkozó lengyel cég kiállítókat keres rendez­vényeire. 10373 Lengyel személyszállítással foglalkozó cég utazási irodákkal, tu­ristairodákkal szeretne kapcsolatot teremtem. 10372 Élelmiszeripari termékek, tea, kávé és édesség kereskedelmé­vel foglalkozó lengyel cég kereske­delmi partnereket keres. 10371 Lengyel kereskedelmi cég pa­radicsomsűrítményt venne, nagyke­reskedőket, partnereket keres. 10370 Mélyhűtött gyümölcsöt és zöldséget ajánl lengyel cég, nagyke­reskedőkkel, partnerekkel keres. 10369 Alkoholmentes italok, ször­pök lengyel gyártója partnert keres. 10368 Pótkávé, cikóriakávé gyár­tásával foglalkozó lengyel leány- vállalat kereskedelmi partnereket keres. 10367 Húst és hústermékeket ajánl lengyel cég, kereskedelmi partnere­ket keres. 10366 Sertés- és marhahúst kínál lengyel vállalat, kereskedelmi part­nert keres. 10365 Lengyel cég korpát keres. 10410 Szlovén cég poliészter és se­lyemfonalat, kötelet, férfi és női di­vat kiegészítőket kínál. 10408 Szlovén cég bőr női kézitás­kákat, pénztárcát, kiegészítőket, öveket, kozmetikai és pipere táská­kat, női-férfi papucsokat kínál. 10405 Török cég a következő terüle­teken szeretne együttműködni vál­lalatokkal: textil, bőr és lakástextil, olívaolaj, sajt, napraforgóolaj, zöld­ségfélék, elektromos cikkek: TV-k, sütők, hűtőgépek, porszívók, ház­tartási gépek, turizmus, nemzetközi szállítmányozás. 10404 Svéd cég „Beluga” kaviár be­szállítókat keres. 10403 Lengyel audió és videó be­rendezésekhez távirányítót gyártó cég nagykereskedőkkel, viszontela­dókkal keres kapcsolatot. 10412001 Magyar partnerünk ajánl tankautós kiszerelésben asz­tali fehér- és vörösbort, kiváló minőségben. Ár és specifikáció ren­delkezésre áll. Ingatlan, befektetés Számos bel- és külföldi partner ré­széről megnyilvánuló érdeklődés in­dokolttá tette a cégek, vállalkozók, magánszemélyek, a városi és falusi önkormányzatok részére kialakított, az ingatlanokkal kapcsolatos értéke­sítési- és befektetési szolgáltatást. A tevékenység kiterjed az ingyenes ta­nácsadás mellett gyárak, szállodák, üzemek, kastélyok, üdülők, busi­ness centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek keres­let-kínálatára, a bérleményi és az apportként vállalkozásba vihető konstrukciókra is. Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, munkaerő-pi­aci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphat­nak a lap olvasói, a konkrét termé­keik értékesítésében, szabad kapaci­tásuk lekötésében, bérmunka le­hetőségeik menedzselésében, közös cégkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal fe­lelősséget és nem áll módjában a bővebb felvüágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcso­latfelvétel Szlovákiában: FMMC 35/6461-090 vagy 091, Fax: 35/6461-092; 0904/325-503. Ma­gyarország: FMMC 0036/96/411- 879; 0036/96/523-910, 523-911, e-mail: ftnmc@mail.datanet.hu ; www.ftnmc.gyor.hu . a legjobb húzás Ezen számla tulajdonosa a legjobb húzással egy új Skoda Octaviához jutott. Ne habozzon, legjobb húzása lehet, ha ön is leköti a számláján lévő pénzt. így a kivételesen kedvező kamatokon túl megnyerheti az egyik Skoda Octaviát a 5 közül. Fődíjunk egy Skoda Superb! Annak esélye, hogy ön is egy új kocsi tulajdonosa lesz, a lekötött pénz összegével és a lekötés időtartamával egyenes arányban nő. Ahányszor megduplázza a betét min. összegét (20 000 Sk) és a lekötés min. időtartamát (90 nap) annyival többszőr vehet részt a sorsolásban. Amíg meg nem nyeri a kocsit, illetve, amíg a játék tart. További információk a www.otpbanka.sk honlapon. A hetente kisorsolt nyertes számlaszámokat hétfőnként közzétesszük a Markíza TV-ben. a Novy cas-ban és az Új Sző-ban. /SSj 7 Í0O3.G 2003.04.14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom