Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 28. Kitekintő - hirdetés 11 Kirándulni járnak a gyerekek, busszal, villamossal Csak „általános iskola” Kollarits Kornél nem titkolja, tervei szerint tizenkét évig fogja betölteni a pusztacsói polgármesteri tisztséget Polgármester úr, passzolj! VARGA DÓRA Kis falunak is lehet komoly sportélete (Illusztrációs felvétel) Kollarits Kornél tavaly ősszel- amikor megválasztották a Vas megyei Pusztacsó polgár- mesterének - még csak tizen­kilenc és fél éves volt. Kornél 2002 októbere óta az ország legfiatalabb polgármestere, de mint mondja, lassacskán kezd belejönni a 170 fős kis­település irányításába. CSERI PÉTER- Hónapok óta sejtettem, hogy én lehetek a legfiatalabb polgármes­ter az országban, de csak akkor let­tem biztos benne, amikor február­ban egy budapesti önkormányzati találkozón hivatalosan is felkö- szöntöttek - mondja Kollarits Kor­nél. - Tavaly Pusztacsón négyen in­dultunk a polgármesteri címért, és a 121 érvényes szavazatból 66-ot én kaptam. A pusztacsói polgár- mester két évvel ezelőtt Kőszegen érettségizett a mezőgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolában, utána agrármérnöknek tanult a keszthelyi Georgikonon. Az egye­temet azonban félév után otthagy­ta, mint mondja, gondjai voltak a kémiával. Azóta elvégzett egy ke- reskedői-boltvezetői tanfolyamot, de egyelőre a mezőgazdaságban - a Kollarits család agrárgazdaságá­ban - dolgozik. Polgármesteri tisz­teletdíja nem éri el a havi 50 ezer forintot.- Regisztrált családi gazdálkodók vagyunk, a szüleimmel és a bá­tyámmal az idén már száz hektá­ron fogunk gabonát termeszteni - mondja az ifjú polgármester. - A munka mellett látom el a faluve­zetői teendőket. Kollarits Kornél úgy véli, elsősorban azért szavaz­tak rá a pusztacsóiak, mert a csa­ládja köztiszteletben áll a faluban és a legtöbb helybeli őt is szereti. Fiatal kora ellenére minden puszta­csói jól ismeri Kornélt, aki nemcsak a kortársaival találja meg a közös hangot, hanem az idősekkel is. Ta­valy augusztusban Kornél nem va­lamiféle hirtelen felindulásból lá­tott hozzá a kopogtatócédulák összegyűjtéséhez. Mint mondja, kisgyermek kora óta Pusztacsó pol­gármestere szeretett volna lenni.- Egy általános iskolai fogalmazá­somban meg is írtam, hogy mi aka­rok lenni, ha nagy leszek - mondja az ifjú polgármester. - A tanárnő megkérdezte, hogy miért, mire azt válaszoltam: a polgármestert sze­retik az emberek, mert mindenki­nek segít, és mert megépíthet egy csomó fontos dolgot a falujának. Most itt a lehetőség, hogy valóra váltsam az álmaimat. Az ötmillió forintos költségvetéssel rendelkező Pusztacsónak nincsenek saját in­tézményei, az óvodások és az isko­lások a szomszéd falvakba járnak át. A zsáktelepülésen nincs kocs­ma, a vegyesbolt csak délelőtt van nyitva, a kőszegi busz ritkán jár.- Bármit akarunk csinálni, pályáz­nunk kell - mondja Kollarits Kor­nél. - Állandóan figyelem a külön­böző pályázati kiírásokat, és ha ta­lálok valamit, rohanok a lukácsházi körjegyzőhöz, aki kapásból meg­mondja, érdemes-e pályáznunk. Pénzt kell szereznünk a műutak fe­lújításához, a régóta tervezett épí­tési telkek kialakításához, a csillag- pontos kábeltévérendszer kiépíté­séhez, a közvilágítás korszerűsíté­séhez. A hattagú képviselő-testület­ben a legfiatalabb tag is több mint tíz évvel idősebb Kollarits Kornél­nál, de a polgármester szerint ebből eddig még semmilyen konf­liktus nem származott. - A baráta­im annál többet zrikálnak - mondja Pusztacsó első embere. - Minden hétvégén játszom a körzeti labda­rúgó-bajnokságban, én vagyok Ne- mescsó és Pusztacsó közös csapatá­nak jobbhátvédje. A csapattársaim az öltözőben gyakran ugratnak, de a pályán is sokszor beszólnak: „Passzolj már, polgármester úr!” Kollarits Kornél nem titkolja, tervei szerint tizenkét évig fogja betölteni a pusztacsói polgármesteri tisztsé­get. Három ciklus után viszont hi­vatásos politikussá kíván avanzsál­ni: országgyűlési képviselő szeret­ne lenni. Azt mondja, már most is tudja, hogy melyik politikai oldalt fogja választani, ezt a döntését azonban még nem akarja a nyilvá­nosság elé tárni. Úgy véli ugyanis, hogy egy kistelepülés polgármeste­reként egyelőre nem foglalkozhat Katalin áll a terem közepén, és öltö­zik. Ketten próbálják ráhúzni a fehér ruhát. Fejére szalmakalap kerül, or­rára papírcsőr. Illegett magát a tükör előtt, majd hirtelen észreveszi a ka­merát, és büszke mosollyal az arcán pózol. A pesti Dohány utcai gangos házban a délutáni farsangra készül mindenki. Ezért nincs tanítás. Mert­hogy a körfolyosós épületben egy is­kola működik immár 1981 óta. Az idejáró 186 gyerek - mai szóhaszná­lattal - értelmileg akadályozott: in­telligenciahányadosuk nem éri el az 50 pontot (az átlagemberek IQ-ja 70 és 120 pont közötti). Erről azonban a környék lakói mit sem tudnak: a ház kapuja fölötti táblán mindössze annyi áll: Általá­nos Iskola. - A szülők kérték még évtizedekkel ezelőtt, hogy az iskola megnevezésében ne legyen semmi­lyen megkülönböztetés - magya­rázza Kajáry Ildikó, a Bárczi Gusz­táv Óvoda, Általános Iskola, Kész­ségfejlesztő Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat igazga­tónője. Ugyanis a szülők nehezen, hosszú idő múltán tudják elfogadni gyermekük fogyatékosságát. A gye­rekek reggeltől késő délutánig van­nak iskolában: kézműves-foglalko­zásokon is részt vesznek. Sokan te­hetségesek - mondja az igazga­tónő, s hozzáteszi: mindez külső motiváció nélkül talán nem derül­ne ki. Az érdeklődést ki kell hozni belőlük. - Az iskola falai között, sa­ját közösségükben, társaik között azonban hamar kinyílnak. Az osztálytermekbe lépve a kicsik és a nagyok is rögtön hozzánk fut­nak: megmutatják jelmezüket, kér­dik, hogy kik vagyunk. Egy babaró­zsaszín királykisasszony-ruhába öl­tözött kislány odahúz egy széket, majd leül: tessék fényképezni! - Ők már hozzászoktak a látogatókhoz, főiskolások gyakran jönnek ide gyakorlatra - magyarázza Királyné Sümegi Erzsébet, aki maga is gya­kornokként érkezett ide 1984-ben, majd itt is maradt pedagógusként. Nemrégiben igazgatóhelyettessé választották. A családokat anyagi­lag és lelkileg is megviseli egy értel­mileg akadályozott kisgyermek föl­nevelése. Állandóan figyelni kell rájuk, nem képesek az önálló élet­re. Nem tudnak önállóan közleked­ni. Más gyerekekre az ilyen dolgok ragadnak, nekik meg kell tanítani. A pedagógusok gyakran viszik őket „tanulmányi kirándulásokra”: azaz villamosozni, vásárolni, játszani. - Elmagyarázzuk, hogy kell úgy fel­szállni a buszra, trolira, hogy má­sok is elférjenek, mikor kell meg­nyomni a gombot - meséli Kajáry Ildikó. A gyermekek persze nem­igen fognak egyedül villamosozni vagy vásárolni. Már azért sem, mert bár tíz évig tanítják őket írni, olvasni, számolni, van, aki még­sem tanul meg igazán. - Ha egy gyerek felismeri, hogy például az „apu” szó három hangból áll, és megtalálja a hozzá illő betűket is, könnyebb neki a billentyűk segítsé­gével lepötyögni, mint kerekítgetni a betűket - magyarázza Kajáry Ildi­kó. Az olvasás elsajátításában a legsikeresebbek, de ezt a tudást csak kevesen használják közülük ismeretszerzésre. Ők viszont eliga­zodnak a televízió- műsorban is.- Az egyik tanár mondta: ha írni, olvasni, számolni tanítjuk őket, nem mennek neki az utcán egy autónak - magyarázza az igazga­tónő. - Ezzel úgymond karban­tartjuk a gondolkozásukat. Ha az agy egy-egy részét megmozgat­juk, fejlődnek más területei is. Megtanulnak koncentrálni, ezért a példa az autóról. Kajáry Ildikó szerint a legfonto­sabb, hogy a gyerekek, miközben tanulnak, boldogok legyenek. - Nem kell, hogy mindenki Einstein legyen. Különben meg a gyerekek nem egyformák. Van, aki megta­nul alapszinten írni, olvasni és számolni is. Van olyan diákunk, aki önállóan közlekedik kerékpár­ral. Ő a mi büszkeségünk! Dinamikusan fejlődő nemzetközi szaküzletlánc üzlethelyiségeket keres hosszú távú bérleti céllal szlovákiai hálózata részére, belvárosi vagy fő közlekedési út mellett. Szívesen részt veszünk bevásárló központok beruházásában, meglévő üzletek átvételében, vagy felújításra szoruló ingatlanok helyreállításában. 400-600 m2 Nagyszombat Trencsén Zsolna Túrócszentmárton Besztercebánya Poprád Eperjes Privigye 200-300 m2 Dunaszerdahely Komárom Simony (Partizánske) Varannó Tőketerebes Breznóbánya Mihálytelek (Michalová) Léva Losonc Rimaszombat Rozsnyó 800-1000 m2 Pozsony Kassa A jelentkezéseket írásban, a következő címre kérjük: Advokátska kancelária, Hlavná 48, 929 01 Dunajská Streda, a borítékon tüntessék fel az Ajánlat jeligét, valamint írják meg, milyen nyelven beszélnek, és adják meg a telefonszámukat. Az ajánlatban kérünk: • térképmásolatot az üzlet elhelyezkedéséről - városról fotót az üzlethelyiségről (ha lehet) • a terület pontos nagyságát m2-ben alaprajzot tervezett bérleti díjat és/vagy beruházási költséget valamint minden, az ingatlanhoz tartozó egyéb szükséges információt. UP 1013

Next

/
Oldalképek
Tartalom