Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-21 / 16. szám, kedd

TŰZKERESZTSÉG ADUBCEK TÉREN GERA MARAD A FRADIBAN 12. OLDAL 2003. január 21., kedd www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) • 56. évfolyam, 16. szám Visszaélés esetén a szolgáltató büntetést fizet, és a díjszabást is módosítania kell Nagyon figyelt hőárak Pozsony. A Hálózati Ágazato­kat Szabályozó Hivatal a hőszolgáltatók többségének még ki sem adta az idei árak­ról szóló határozatát, azon­ban már figyelmeztette őket, ha rossz árkalkulációt állítot­tak össze, akkor szankciókra számíthatnak. MOLNÁR IVÁN Az 1300 hazai szolgáltatónak az óév végéig kellett elkészítenie az ár- kalkulációját. Hogy ez megalapo­zott adatokra épül-e, azt az árszabá­lyozási hivatal vizsgálja felül, majd határozatban állapítja meg, meny­nyit számolhat fel gigajoule-ként (GJ) minden szolgáltató. A hivatal viszont eddig csak 310 döntést ho­zott, ezért a szolgáltatók januárban kénytelenek voltak előzetes számlá­kat küldeni a fogyasztóknak. A hi­vatal vezetői korábban közölték: ar­ra törekszenek, hogy a fogyasztók­nak számlázott árak ne haladják meg a 480 koronát GJ-ként, ám olyan szolgáltatóknak, amelyek a múltbeli nagyszabású beruházása­ikra felvett hiteleket törlesztik, en­gedélyezik az 500 korona/GJ felüli árat. Ján Matusky, a hivatal elnöke szerint elsősorban azokat a szolgál­tatókat veszik górcső alá, amelyek­nél az ár meghaladja a 480 koronát, jelenleg ugyanis nincs elég munka­társuk ahhoz, hogy az összes szol­gáltató árkalkulációját felülvizsgál­ják. Az a szolgáltató, amelynél visz- szaélésre derítenek fényt, büntetést fizet, és az árat is módosítania kell. Hőszolgáltatóink többsége e hétre ígéri a pontos adatokat. „Idén 480-540 koronás árra számítha­tunk gigajoule-ként” - állítja Stefan Tóth, a Szlovákiai Lakáskezelőségek Szövetségének elnöke. Tavaly a hő­energia ára GJ-ként 380- 390 koro­na volt. Nagyobb emelésre elsősor­ban azok számíthatnak, akik gázzal fűtenek. Náluk az ár akár a harma­dával is nőhet. Azokban a régiók­ban, ahol szénnel fűtenek, az árak a tavalyi infláció mértékével, vagyis mintegy 3,5 százalékkal emelked­nek. Egy-egy lakás fűtésére évente mintegy 60 GJ hőenergiát haszná­lunk fel; ez egy háztartást évente 20 ezer korona körüli összeggel terhe­li. Szlovákiában a lakások mintegy fele távfűtött. „A göteborgi és kiotói környezetvédelmi egyezmények szellemében a távhőszolgáltatás­nak előnyt kellene élveznie az egye­di fűtéssel szemben” - állítja Stefan Tóth. Szerinte a környezetvédelmi szempontok mellett a gazdaságiak sem elhanyagolhatóak, ugyanis a távhőszolgáltatáson lehet a legtöb­bet megtakarítani, (mi) Ma a parlament rendkívüli tanácskozáson foglalkozik a májusra tervezett referendummal EU-népszavazás: a kabinet elfogadta ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Egyhangúlag elfogadta a kormány az európai uniós csatla­kozásról szóló népszavazással kap­csolatos indítványt, és a parla­mentnek javasolja: fogadjon el ha­tározatot a referendum kiírásáról. A képviselők a Ház mai rendkívüli ülésén - melyen Rudolf Schuster államfő és a kabinet tagjai is részt vesznek - foglalkozik a javaslattal. „Egy tervezeten szerepel Meciar, Bugár, Hruáovsky és a többi parla­menti pártelnök kézjegye, kivétel Dzurinda, helyette Zuzana Mar- tináková írta alá” - árulta el la­punknak Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes. Szlovákiában már Pontvita Pozsony. Egyetért ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagállamává vál­jon? - ez lesz a kérdés a május 16-17-re tervezett népszavazá­son, legalábbis tegnap ezt hagy­ta jóvá az alkotmányjogi bizott­ság. A parlamenti pártok már korábban megegyeztek a kér­désben, tegnap azonban ko­moly vita alakult ki: a honatyák nem tudták eldönteni, hogy kér­dőjel vagy pont legyen-e a mon­dat végén. Végül persze a kérdő­jeles változat győzött. (SITA) négy referendum volt, de egyik sem volt sikeres. „Az eddigi nép­szavazásokat erős politikai háttér jellemezte, a pártok nem voltak egységesek, ezért nem véletlen, hogy a polgárok távolmaradásuk­kal fejezték ki véleményüket. Szlo­vákia fiatal ország, túl könnyen nyúl a referendum intézményéhez, most azonban indokolt a népsza­vazás, és reális az esélye annak, hogy ezúttal érvényes lesz” - fejtet­te ki Csáky. A tegnapi rendkívüli kormányülésen a keresztényde­mokrata miniszterek nem vettek részt: pártjuk elnökségi ülésén az ANO által emlegetett koalíciós vál­ságról tárgyaltak. Erről bővebben az 5. oldalon írunk, (sza) Takarékosságból csökkentik a vonatjáratok számát, de növelik a munkanélküliekét Elzárják a községeket a külvilágtól HÍRÖSSZEFOGLALÓ Érsekújvár/Pozsony. Tegnap ke­rült sor arra az értekezletre, melyen a február elejétől megszüntetendő szárnyvonalak pótlására keresték a megoldást a vasút, a Nyitra Megyei Önkormányzat és az autóbusz-köz­lekedési vállalat képviselői. A talál­kozóval egy időben közel száz helyi vasutas a központi sztrájkbizottság­gal együtt egyeztette a csütörtöki fővárosi tiltakozó akcióval kapcso­latos teendőket. Megtudtuk, tíz na­pot kaptak az autóbusz-közlekedési vállalatok arra, hogy kellő mennyi­ségű járatot bocsássanak a naponta ingázni kénytelen lakosok rendel­kezésére. A személyszállítók szerint a minisztériumi ígéretek ellenére a helyzetet ilyen rövid idő alatt lehe­tetlen megoldani. A szárnyvonalak gyors megszüntetését kísérő lépé­sek kaotikusak, az érintett felek fe­szülten keresik a közös megoldást. „Vannak települések, ahonnan kö­zel 120 ember szállítása nem bizto­sított. Hogyan akarják pótolni a hi­ányzójáratot egyetlen autóbusszal? Történik mindez télen, amikor félő, hogy az emberek gyakran nem jut­nak be időben munkahelyükre, s ez az állásukba is kerülhet. Az eddigi tíz-húsz perces utazás akár egy órá­ig is eltarthat” - mondta Vacko Ildi­kó, az önkormányzat képviselője. Az autóbusz-közlekedési vállalatok nem tudják, miképp fogják február elejéig átszervezni a járataikat, hogy a megszüntetett vonalak he­lyén biztosítani tudják az ingázó la­kosok számára a közlekedést. Nem világos hol, milyen megállókban állnak meg ezek a rendkívüli jára­tok, és használhatják-e őket azok is, akik egyébként nem utaztak vol­na vonattal. MiloS Cikovsky, a vas­út szóvivője tegnap úgy nyilatko­zott, hogy a kértnél 1,3 milliárd ko­ronával kisebb idei állami dotáció miatt februártól nemcsak 25 szárnyvonalon állítják le a sze­mélyforgalmat, hanem a fővonala­kon is csökkentik a járatok számát (ettől 171 milliós megtakarítást várnak). Emellett a már korábban beharangozott 450 fős leépítésen túlmenően további elbocsátásokat helyezett kilátásba. További hírek a 4. oldalon, (száz, t) Roncs hátán roncs. Csak késő délután indult újra a forgalom azon a mintegy öt kilométeres szakaszon, ahol csaknem hetven gépkocsi karambolozott (TASR-felvétel) Hetven autó tömegbalesete Nyitra és Nagyszombat közt, egy halott, több sérült Reggeli roncsderbi az autópályán HELYSZÍNI tudósítás Nyitra/Szered. Sűrű köd, jégpálya, száguldás, halál - a Nyitra és Nagy­szombat közötti autópályán tegnap reggel az elmúlt évek legsúlyosabb tömegbalesete történt. A Nagy­szombat felé tartó szakaszon, nem messze Sopomyától, csaknem het­ven jármű ütközött össze. Egy férfi meghalt, hat embert - köztük gyer­mekeket is - súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, emellett töb­ben könnyebben megsérültek. Az első négy személyautó reggel hét óra körül ütközött össze, majd a sí­kos úttest és a köd miatt sorban csa­pódtak egymásnak az autópályán közlekedő gépkocsik. Sokan 100- 130 kilométeres óránkénti sebes­séggel száguldottak, így szinte cso­dának számít, hogy a balesetsoro­zatnak csak egy halottja van - egy aranyosmaróti Volvóban utazó nyugdíjas férfi, akinek leszakadt a karja és mellkasi sérülései is voltak. A rendőrök csak jóval fél nyolc után zárták le az útszakaszt, így még ak­kor is csapódtak be újabb autók a hosszúra nyúló roncshalmazba, amikor már javában folyt a mentés. A közútkezelő vállalat szerint az említett útszakaszt korábban lesóz­ták, azonban újabb jégréteg alakult ki. A balesetért egyedül a gyorsan vezető sofőrök a felelősek - állítják egybehangzóan a közútkezelők és a rendőrök. Emiatt a rendőrök állító­lag minden balesetet szenvedett so­főrt megbírságoltak, mivel szerin­tük nem az útviszonyoknak megfe­lelően vezettek. Ezt a hatóságok cá­folták. Tavaly januárban két tömeg­baleset is volt ezen az útszakaszon. Az egyikben - amelyben húsz autó ütközött - a Rudolf Schuster köztár­sasági elnököt és feleségét szállító gépkocsi is megrongálódott, (mi) Rosszabbra fordult a múlt heti véres gútai bankrablás egyik sérültjének állapota Ma temetik Izsák Gyula alezredest ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Gúta/Komárom. Ma délután két órakor helyezik örök nyugalomra a helyi temetőben a csütörtöki gútai bankrablás áldozatát, a 48 éves Izsák Gyula rendőr alezredest. A ri­asztásra kiszálló rendőrre akkor adott le több lövést a tettes, Tóth Péter, amikor az behatolt a bank­épületbe. Izsák Gyula néhány órá­val később belehalt sérüléseibe. Sajnos, tegnap rosszabbra fordult a komáromi kórházban ápolt egyik sérült, Varga András állapota. A több lőtt sebbel kezelt férfinél komplikációk merültek fel, és újabb műtétet kellett végrehajtani rajta - tudtuk meg dr. Ján Pisáitól, a kórház intenzív osztályának főor­vosától. Ugyanakkor Máté Tibor már túl van az életveszélyen, eseté­ben már nem kell komplikációktól tartani, (vkm) O • • Hétfői lapszámunk hektikus kö­rülmények között készült, mert órákig nem működött a szerkesz­tőségi rendszerünk. Ez lehet az oka annak, hogy a hiba kijavítása utáni rohammunkában a kiadás­vezető súlyos tévedéseket követett el annak a hírügynökségi közle­ménynek a fordítása közben, ame­lyet a gútai bankrablás legújabb fejleményeiről beszámoló, korrekt tudósítás alatt helyezett el, In memóriám előléptetés címmel. Tévesen közölte Izsák Gyula nevét és temetésének az időpontját. A bankrabló és gyilkos keresztneve pedig Péter, s nem Ferenc, ahogy kiadásvezető kollégánk a fel­eimben feltüntette. Ezennel követ­jük meg a meggyilkolt rendőrtiszt gyászoló családját, barátait. Egyút­tal pedig olvasóink szíves elnézését kérjük. (A szerkesztőség) 145 Nyerjen egy jó kocsit! 9x OCTAVIA, 1x SUPERB húzás .ss OTP BANKA SLOVENSKO BANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom