Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-15 / 11. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 15. KOMMENTÁR A háborút el kell adni MAUNÁK ISTVÁN Senki sem tudja megmondani, hogy mikor lesz háború, a közvé­leményt a nyilatkozatok és szándékos kiszivárogtatások tömkele­gé alaposan összezavarta. Anélkül, hogy minősíteni akarnánk, tényként könyveljük el: ez az amerikai taktika része. Ha lesz há­ború, megindítása a nagy nyilvánosságot az adott pillanatban vá­ratlanul fogja érni. Persze az megjósolható: lesz egy jól értesült tévécsatorna - nem volna nehéz megnevezni -, amely majd egyenes adásban közvetí­ti az első percektől kezdve. Elsősorban azért, mert ez nagy üzlet, valószínűsíthető, hogy a háború, legalábbis az első napokban, minden más műsornál nézettebb lesz. Másrészt azért, mert ez propaganda is, a háborút el kell adni a nyilvánosságnak, és nem mindegy, hogy ki adja el. Amerika erkölcsileg sem kerülhet ki belőle vesztesen, a mostani világpolitikai helyzetben nem enged­het meg magának egy második Vietnamot. Az szinte biztos, hogy ebben a hónapban még nem lesz háború, hiszen Hans Blix január 27-én tájékoztatja a BT-t a fegyverzetellenőrök munkájának ered­ményeiről. A dolog el is húzódhat, az el nem kötelezettek moz­galma a zárt helyett máris nyilvános ülést követel, vita is lesz, esetleg újabb határozat és így tovább. Nagy általánosságban két csoportot alkotnak a véleményformálók, amellett hogy ezeken belül is rendkívül színes, olykor ellentmondásos állásfoglalások ütköznek. Az egyik szerint elkerülhető a háború, ha nem sikerül rábizonyítani Irakra a tömegpusztító fegyvereket. A másik szerint lesz háború, Amerika nem táncolhat vissza, pusztán kardcsörte- tés céljából nem öltek volna máris ennyi pénzt a válságba. Senki sem beszél arról, hány százmillióba, akár hány milliárdba kerül­tek az eddigi erődemonstrációk. Az átlagembernek fogalma sincs arról, mibe kerül az amerikai és brit haditengerészeti felvonulás az Öbölben és elérhető közelségében, mennyit emésztenek fel a mozgósítások, a csapatösszevonások a környező államokban, az amerikai parancsnokság Katarba telepítése a megfelelő infrast­ruktúra kiépítésével, a katonai és polgári titkosszolgálatok moz­gósítása és még lehetne sorolni. Brit katonai elemzők úgy látják, a helyzet kulcsa nem a lehetsé­ges iraki tömegpusztító fegyverekben és annak a veszélyében van, hogy ezeket Szaddám hozzáférhetővé teszi a terroristák szá­mára, hanem az USA stratégiai céljaiban. Ők három fő célt fogal­maztak meg. Az első a növekvő amerikai olajszükséglet kielégíté­se hosszú távon. Dick Cheney alelnök két évvel ezelőtti jelentése azt jósolta, hogy 2020-ra az USA olajfogyasztása 50 százalékkal nő. A célkeresztben a hatalmas iraki - állítólag a szaúdinál is na­gyobb - olajtartalékok vannak, s ezért figyel oda jobban Was­hington a Kaszpi-tenger medencéjére, Latin-Amerikára és Fekete- Afrikára is. A második stratégiai cél a terrorellenes harc, a har­madik pedig az USA globális katonai fölényének tartóssá tétele a világban. Az elemzők szerint a globális amerikai stratégia eme három fő eleme összefonódik, egymástól elválaszthatatlan, s az is változó, mikor melyik kerül látványosabban előtérbe. Azt természetesen nem lehet megjósolni, hogy ez a stratégia mennyire lehet sikeres, tíz-tizenöt év múlva okosabbak lehetünk. Egyes szakértők szerint az a banánhéj, amin Amerika elcsúszhat, a muzulmán országok ellenállása. Az USA dolgát megkönnyítené, ha ezekben az államokban az amerikai demokrácia honosodna meg, csakhogy ők - egy-két ki­vételtől eltekintve - nagyon határozottan nem kérnek belőle. Ezért beszélnek egyes politológusok máris „demokratikus imperi­alizmusról”. JEGYZET vasgyárba dolgozott, fiatalon meghalt. De míg élt, oszt haza- gyöttek disznótorra, mindég azt emlegettük, ilyenkor janu­árba, ha tanálkoztunk, hogy szegény apánk, még csak a sír­ját se tudjuk, hol van. De sokat elsirattuk, istenem, de sokat! Mindég vártuk, hátha, hátha nem igaz, hátha tévedtek, hát­ha fogságba esett, oszt él még valahol. De aztán jöttek még bolondabb idők. A házunkba betelepítet­tek idegeneket, mink kereszt- apáméknál húztuk meg ma­gunkat. Kis holmicskánkat mind szétcibálták, nem maradt csak ez az egy ruhám, fiam. Most má mindég feketébe já­rok, mióta az uram is elment. Ha kimegyek hozzá, mindig megállók a temetői keresztnél, elmondok egy Miatyánkot az apámé is. Mert legalább a sírját látnám egyszer az életbe. Ott maradt, ott messze, a Don-ka- nyarba. Az unokáim sokszor kérdezik, miért sírsz mama, ilyenkor far­sang tájékán? Elmondom oszt nekik, hogy apámat siratom, meg azt a sok szép fiatal em­bert, akik mind ottmaradtak. Bolond dolog a háború. Csak azt ne kelljen senkinek megél­ni. Csak legalább egyszer elme­hetnék az apám sírjához! Talán kibírnám, ha három nap kéne utazni is. Pedig a szomszéd vá­rosba is nehezen megyek má be. Egy marék fődet vinnék rá, a körtefa alól, amit még ő ülte­tett azon az őszön, hogy el­ment a háborúba. Csak egyszer láthatnám, csak egyszer megsimogathatnám a fejfáját, ha van neki!” Ha legalább egyszer... SZÁSZI ZOLTÁN „Ha’legalább egyszer elmehet­nék az apám sírjához. Csak ezt az egyet sajnálom. Megéltem má, fiam, sok mindent. Vótuiik mink a csehek alatt bitang uhe- rok, utána láttam én felvirágo­zott faluvéget, meg fehér lovon bejövöket, virágesőbe énekel­ve, kokárdával a szívük felett masírozni. Megéltem azt is, hogy nekem kellett a vagonba hajtani a legszebb tehenünket, mert vitték ki a frontra, a kato­náknak. Bújtunk pincébe, csűrbe a németek meg az oro­szok elől. Meg sose felejtem el, mikor apám búcsúzott. Jó hatvan éve már annak, tán már több is. Hi­ába, nem szolgál már a fejem úgy mint régen, felejtek. De er­re tisztán emlékszek. Ott sír­tunk a konyhába, anyám a kötője sarkával törülgette a szemünket, mikor édesapám felvette a régi katonaládáját, oszt ment a frontra. Egy fény­kép maradt utána csak. Nem vótunk mink fiam, gazdagok, pár hold földecskénk vót, két ló, két tehénke, évente egy hí­zó, meg aprójószág. Azt vágott, rántott apámnak az útra sze­gény anyám akkor is. Már ő is a főd alatt van vagy húsz éve. Ilyenkor, január közepin kap­tuk meg a papírt, hogy édesapa hősi halált halt. Hárman vótunk testvérek, a nővérem elment a háború után csehbe, a bátyám Kassán, a TALLÓZÓ LE MONDE Egységes európai álláspontot hiá­nyolt Irak ügyében Valéry Giscard d Estaing volt francia államfő, az Eu­rópai Konvent elnöke a tekintélyes francia lapban. Olyan időszakban, amikor a Biztonsági Tanácsnak döntenie kell egy Irak elleni inter­venció igazolásáról, a testület tagjai közül négyen az Európai Unióhoz tartoznak. Ha létezne közös euró­pai diplomácia, akkor ennek az or­szágcsoportnak a szerepe meghatá­rozó kellene, hogy legyen - írta. Ja­nuár 1-jétől az ENSZ BT 15 tagálla­ma között - az állandó, illetve a nem állandó tagokkal együtt - összesen négy EU-tagország van: Franciaország, Nagy-Britannia, Né­metország és Spanyolország. - Saj­nos azonban az Európai Uniónak nincs közös külpolitikája - tette hozzá a volt francia elnök, és azt ja­vasolja, hogy az EU külpolitikai főképviselőjét az EU külügyminisz­terének rangjára emeljék, s ő lenne egyben az EU külügyminiszteri ta­nácsának állandó elnöke is.- Nagyon bele kell húznom a tanulásba, mert az apán azt mondta, ha félévkor megbukom, jól elbunyóz, és büntetésül két napig a Való Világot sem nézhetem... (Peter Gossányi rajza) Petr Pithartnak van a legtöbb esélye, ám valószínűleg eredménytelen lesz a csehországi elnökválasztás Négy elnökjelölt pályázik a Hradzsinra az első fordulóban Csehországban ma ál­lamfőválasztást tartanak. A köztársasági elnöki bársony­székért négy személy indul, mert sem a kormánykoalíci­ónak, sem az ellenzéknek nem sikerült megegyeznie közös jelöltekben. KOKES JÁNOS A megfigyelők többsége szerint ezért igen nagy a valószínűsége an­nak, hogy a mai forduló végül siker­telen lesz, s meg kell ismételni. Má­sok viszont azt állítják, hogy már es­te ismerni fogjuk Havel utódját. A kormánykoalíció legerősebb pártja, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) Jaroslav Bures (48), volt igazságügy-minisztert indítja a megmérettetésben, míg partne­re, a Kereszténydemokrata Unió- Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) jelölje Petr Pithart (62) szenátusi elnök. Az ellenzéki Polgári Demok­ratikus Párt (ODS) elnökjelöltje Václav Klaus (61) egykori kor­mányfő és pártelnök. A szintén el­lenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) je­löltje Miroslav Krízenecky (56), aki az 1989 novemberi rendszer- váltás után Csehszlovákia első ka­tonai főügyésze volt. Prágában általános a vélemény, hogy a legjobb eséllyel Petr Pithart pályázik, mert ő a legtöbb párt szá­mára a leginkább elfogadható sze­mélyiség. Gyakorlatilag alig van esé­lye Miroslav Krízeneckynek, akit a kommunistákon kívül senki sem akar támogatni. Jaroslav Bures és Václav Klaus esélyei nagyjából egy­formák. Egyetértés van abban is, hogy csak az a jelölt lehet sikeres, aki a döntő szavazáskor megszerzi a szociáldemokraták támogatását. A kulisszák mögötti egyezkedések ter­mészetesen nem nyilvánosak, így ma gyakorlatilag szinte minden előfordulhat. A négy jelölt közül Václav Klaus az egyedüli, aki a rendszerváltás előtt soha nem volt a tagja a kommunista pártnak. Klaus a hetvenes és a nyolcvanas években egy bankban, majd a prognosztikai intézetben dolgozott, s ellenzéki tevékenységet nem fejtett ki. Petr Pithart a hatva­nas években párttag volt, de az 1968-as Prágai Tavasz elnyomása után kirúgták, mert támogatta a re­formokat, s elítélte Csehszlovákia megszállását. Később munkásként kereste kenyerét és a hetvenes évek végén aláírta a Charta 77 elneve­zésű ellenzéki nyüatkozatot. Rend­szeresen publikált az illegális sajtó­ban is. Jaroslav Bures a nyolcvanas évek második felében lépett be a kommunista pártba, mint azt saját maga elmondta „a jobb érvényesü­lés” érdekében. Miroslav Krízene­cky a hetvenes évek végétől volt párttag, s katonai ügyészként dol­gozott. Mind a négy jelölt egybe­hangzóan jelezte: megválasztása esetén a többi parlamenti párttal egyenrangú partnernek fogja tekin­teni Cseh- és Morvaország Kommu­nista Pártját és rendszeresen tartani fogja vele a kapcsolatot. Havel ezt mindig elutasította, s a kommunis­tákkal sosem tanácskozott. Tekintettel a jelöltek számára, a prágai megfigyelők többsége azt várja, hogy az első fordulóban si­kertelen lesz az elnökválasztás. Várható ugyanis, hogy minden párt saját jelöltjét fogja támogatni, így senki sem kapja meg a szüksé­ges többséget. A kulisszák mögött jelenleg lázas egyeztetések folynak a parlamenti frakciók között az egyes jelöltek támogatásáról. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert a frakciókon belül is megosz­lanak a vélemények. A szociálde­mokraták körében például erős csoportot képeznek Milos Zeman volt kormányfő hívei, akik Zemant szeretnék megválasztatni ál­lamfőnek. Zeman azonban kijelen­tette, hogy csak a második forduló­ban indul, ha a párt őt indítja, mert az első forduló szerinte sikertelen lesz. Ebből is látható, hogy a szo­ciáldemokraták egy része is érde­kelt abban, hogy az első forduló­ban ne válasszanak meg senkit.- Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy az elnökválasztás várha­tóan titkos szavazással fog történ­A cseh szocdemek jelen­tős része Zemant szeretné az elnöki székben látni. ni, amely lehetővé teszi, hogy a képviselők és szenátorok az előze­tes megegyezésektől eltérően saját meggyőződésük vagy érdekeik szerint szavazzanak. Egyébként a parlament két házának három lehetősége van az államfő megválasztására. Az első forduló­ban az összes jelölt indul, s az győz, aki megkapja a 200 tagú alsóház, mint a 81 tagú felsőház szavazatai­nak több mind, a felét, tehát leg­alább 101, illetve 41 szavazatot. A második fordulóban a képviselőház­ban és a szenátusban az első fordu­lóban a legtöbb szavazatot szerző je­löltek indulnak, s szintén külön-kü- lön szavaz a két ház. Megtörténhet, hogy a második fordulóba csak egy jelölt jut, mert előzőleg ő kap több­séget mindkét házban. A második fordulóban a győzelemhez a jelölt­nek a leadott szavazatok több mint a felét kell megszereznie mindkét házban. A harmadik fordulóban az­tán a képviselők és a szenátorok már közösen szavaznak, s a győzelem­hez a leadott összes szavazat több mint a felét kell megszerezni az egyik jelöltnek. Amennyiben egyet­lenjelölt sem kapja meg a megfelelő számú szavazatot a három forduló­ban, akkor a választást meg kell is­mételni, mégpedig a jelölési proce­dúrával együtt. A törvény szerint a két forduló között akár 14 napos szünet is lehet, tehát nem biztos, hogy az elnökválasztás egynapos esemény lesz. A legutóbbi elnökvá­lasztáson azonban a fordulók között csak rövid szüneteket tartottak, s Havel utolsó megválasztása egyna­pos esemény volt. A képviselők és a szenátorok az ülés elején döntik el, hogy az államfőválasztás nyílt vagy titkos szavazással történik-e. A sza­vazás akkor érvényes, ha azon a képviselők és a szenátorok legalább egyharmada részt vesz. Václav Havel mandátuma február 2-án lejár. Amennyiben eddig az időpontig nem sikerülne megvá­lasztani az új cseh államfőt, akkor jogkörei egy részét a képviselőház elnöke, más részét pedig a kor­mányfő venné át. A képviselőház elnökére tartozna egyebek között az alkotmánybíróság tagjainak és a jegybanktanács tagjainak a kineve­zése vagy a népszavazás kiírása, míg a kormányfő átvenné a hadse­reg főparancsnoki tisztségét, s ki­tüntetéseket adományozhatna. Megfigyelők szerint ebben az eset­ben valószínűleg megváltoztatnák a cseh alkotmányt is, s lehetővé tennék a közvetlen elnökválasztást. Csehország új elnökét azonban ilyen helyzetben valószínűleg csak az ősszel ismerhetnénk meg. Ve­zető cseh politikusok szerint ezt a végkifejletet el kell kerülni, mert Csehország nem maradhat több hónapon át államfő nélkül. A világban többnyire az a szokás, hogy a hivatalos épületekben, helyiségekben az állam szimbólumai kapnak helyet Klaus és Pithart sem szeretne a falon lógni ÚJ SZÓ-HÁTTÉR Míg számos politikai kérdésben éles vitát folytatnak egymás közt a cseh elnökjelöltek, addig egy kér­désben megegyeznek: mindnyájan megszüntetnék azt a cseh (csehsz­lovák) hagyományt és gyakorlatot, miszerint a mindenkori államfő portréi ott díszelegnek a falon az összes hivatalban, iskolai osztály­ban, sőt igen gyakran egészségügyi intézetben is. „Nem szeretnék a falon lógni. Ha megválasztanának, megkérném az illetékeseket, hogy változtassanak az eddigi gyakorlaton” -jelentette ki Jaroslav Bures, akit a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt jelölt az államfői tisztségbe. „Ez az utolsó dolog, ami érdekelne. Rossz gyakor­latnak tartom. A demokráciákban ma már szinte sehol sincs így” - tette hozzá egy televíziós vitában Václav Klaus, a Polgári Demokratikus Párt jelöltje. „Nem tetszik. Megszüntet­ném” - ennyit mondott Petr Pithart, akit a Kereszténydemokrata Unió- Csehszlovák Néppárt jelölt. Miros­lav Krízenecky, Cseh- és Morvaor­szág Kommunista Pártjának jelöltje pedig egyetért velük. A világban többnyire az a szokás, hogy a hivatalos épületekben, helyi­ségekben az állam szimbólumai kapnak helyet. Pénzeken, bélyege­ken, érméken csak a császárok, kirá­lyok képe díszeleg. Csehszlovákia és Csehország azonban ebben a tekin­tetben nagymértékben átvette az egykori Osztrák-Magyar Monarchia szokásait. Az államalapító Tomás Garrigue Masaryk ideje óta minden csehszlo- vák/cseh államfő portréja megjelent bélyegeken, érméken többnyire még életükben. Ez alól Václav Havel sem kivétel. Éppen a tavalyi év vé­gén jelentek meg például új arany és ezüst emlékérmék portréjával. Ma­saryk egy papírpénzen is forgalom­ban volt. A kommunista időszakban halála után Mement Gottwald, az első „munkáselnök” képe is rákerült egy százkoronásra. Miután azonban az emberek Gottwald arcképét saját gusztusuk szerint gyakran tovább „tökéletesítették”, a kommunista hatóságok ezeket a pénzeket csen­desen kivonták a forgalomból. A ma forgalomban lévő cseh papírpénze­ken csak a régi cseh uralkodók van­nak. Az uralkodók portréjának elhe­lyezését a nem éppen megfelelő he­lyeken mesteri módon Jaroslav Hasek gúnyolta ki a hallhatatlan Svejk, a derék katona című könyvé­ben. Hasek egy kocsmárosról ír, aki azért került börtönbe, mert leakasz­totta a falról a császár portréját. Tet­tét azzal indokolta, hogy „őfelségét leszarták a legyek”, s ezt esetleg va­laki „rosszul értelmezhetné”. Cseh­országban már az elmúlt években is voltak próbálkozások ezt a gyakorla­tot megszüntetni, de a többség min­dig megvédte. „Számomra ez ha­gyomány. Engem bizony nem zavar” - nyilatkozta például egy állampol­gár egy felmérés során, (kokes)

Next

/
Oldalképek
Tartalom