Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-21 / 297. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 21. VENDÉGKOMMENTÁR Lóvá tettek? BARAK LÁSZLÓ Még sehol semmi - egy gyönyörű és fölöttébb kifejező költői képpel él­ve máris felfeslem látszik a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció szö­vedéke. Az egész Dzurinda - a külhoni magyarokra vonatkozó kedvez­ménytörvényt érintő - truccos budapesti jelenésével kezdődött, majd a Hrusovsky-féle KDH parlamenti szabotázsával folytatódott. Ehhez képest nagyvonalúan mellőzhető szépséghibának tűnt csupán, hogy a Koppenhágába tartó „EU-csatlakozási” delegációból - amely a híradá­sok szerint amúgy is a legnépesebbre sikeredett - csak úgy, mintha vé­letlenül, kifelejtették az MKP politikusát. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban fölösleges ezen a helyen sok szót vesztegetni, hiszen egy­re inkább olybá tűnik, többe kerül majd a leves, mint a hús... Avagy, nagyobb lett neki a füstje, mint a lángja. Mégpedig mindhárom felet, a magyarországi és szlovákiai kormánypártokat meg természetesen a „célközönséget”, a szlovákiai magyarokat is beleértve. A Koppenhágá­ba tartó repülőgépre bár sikerült az utolsó előtti pillanatban benyomni egy MKP-s minisztert, már az isten se mossa le róla a potyautasi stá­tust... Viszont az mindenképpen komolyan elgondolkodtató, hogy a KDH-sok, koalíciós partnereik és természetesen önnönmaguk, vége­redményben pedig mindannyiunk kárára, nem szavaztak meg a mi­nap egy „reformtörvényt” a parlamentben. Mert az objektív szem­lélőben is azt a látszatot keltette az efféle magatartás, hogy a buzgó kereszténydemokraták a jelenlegi kormánypártok előtt négy évig or­szágló, rossz emlékű, szedett-vedett kormánykoalíción belül bom­lasztó, ugyancsak rossz hírű, posztkommunista SDE pozícióját igye­keznek felvenni jelenleg. Pedig az evidenciákat a józan emberek soha nem igyekeznek megcáfolni, s a velük folytatott meddő és kártékony vitákat is mellőzni szokták... Mármint, ha valaki önmaga alatt fűré­szeli a fát, akkor előbb-utóbb nagyon is belátható véget ér. Rossz ugyanis akár belegondolni, hogy már most rendkívüli koalíciós tár­gyalások szükségeltetnek egyébként kézenfekvő megoldásokat kínáló problémák, sőt, álproblémák kezelésére. - Mi lesz ebből, tekintetes urak? - kérdezhetné már most a lóvá tett közönség. Tán csak nem megint a fogjuk meg és vigyétek el a balhét elve alapján akarnak itt kormányozni bennünket...? JEGYZET Guriga a retilcülben TALLÓSI BÉLA Pirosul a kolbász, serceg a bubo- rékozó zsírban. Gázpalackra sze­relt gyorsforralón gőzölög a fa­héjjal, zöldalma-szeletekkel ízesí­tett rizling. Fehér műanyag po­hárból szürcsölik a karácsony előtti vásárokat járók. Hezitálná is benyakalna egy pohárkával, de fél, hogy megcsúszik, mert a mennybéli leküldte az első havat, síkosak tőle a macskakövek. És az ő korában rémisztő feneség a combnyaktörés. Elkerüli inkább az égett zsír és borszagú főteret, és megy a hivatalba, hátha fogad­ják őt így, a karácsony előtti fel­bolydulásban, amikor már min­denki csak mímeli a munkát. Há­ziorvosa is azt mondta, Hezitál néni, nem betegeskedni ünnepek előtt, alatt, között. Megyek sza­badságra, adja a lajstromot, felír­juk a gyógyszereit, szívre, cukor­ra, vérnyomás-ingadozásra, szo­rulásra, vízhajtásra. Hezitálná ballag a hivatalba, elin­tézni, hogy adományozni szeret­ne, Jótékonykodni. Sztárokat fel­vonultató világraszóló koncertet nem körit az esemény mellé, csak úgy átadja szerény körülmények között esztendők alatt összegyűlt ajándékát. Mert évek óta tépi már a papírt. Nem kellene, ma már nem viszi rá a szükség, de rá­áll a keze, hát tépi reflexszerűen mindenütt, ahol éri. Annak idején a szűkös időkben a hiány kény­szerítette rá. Sort állt érte min­dennap, s ha szerencséje volt, megkapta a fejadagot: egyeden nyomorult gurigát. Aztán félre­tette a szégyenérzetét, úgy dön­tött, ha az állam rákényszeríti, mert a saját pénzéért sem kap az üzletben, onnan vesz, ahol vart, majd meggyónja az esperes úr­nak. És elkezdte tépni az aranyat érő vécépapírt a vendéglátó-ipari egységekben. A mai napig nem tud leszokni róla, benne a moz­dulat a kezében: lendülettel meg­rántja a gurigát, s csak úgy szalad róla a papír. Sokszor az egész te­kercs a kitöredezett lakkretiküljé- be gurul. Aztán csak gyűjti ott­hon, halmozza, tele vele a padlás, mint az isteni fizetséggel. Most, így karácsony előtt azt öüötte ki, hogy ő briliánsokat, smaragdo­kat, kilónyi nyakékeket nem tud adományozni, mint Liz Taylor, de több mázsányi toalettpapírjával megajándékozza valamelyik rá­szoruló egészségügyi intézményt. Hogy legalább karácsonykor tud­janak újságot olvasni a bent fekvők. Mivel múltkor is hiába vitt be az ángyának olvasnivalót, a kórteremtársai kilopkodták belőle a lapokat, mert - mint Mici néninek a régi kabaréból -, nekik is másra kellett a papír. Ballag hát Hezitálná a hivatalba, hogy elintézze, hadd legyen azoknak a szegény betegeknek legalább a karácsonyuk puha. FIGYELŐ DIE PRESSE Nicolaus Rockberger, a svéd nemzetvédelmi akadémia pro­fesszora a visegrádi négyek jele­néről és jövőjéről írt tanulmányt. Az osztrák napilap beszámolt a professzor érdekesebb megál­lapításairól, aki többek között ki­jelenti: a csoport nem lesz hosszú életű. Rockbergert az a kérdés érdekelte, hogy a visegrá­di négyek államainak, a közeli és távolabbi jövő alapján, milyen politikai-stratégiai orientációjuk lesz. A Cseh Köztársaság jövőbe­ni pozícióját „nem nagyon ígére­tesnek” jellemzi. „A csehek nem érzik magukat jól a németül be­szélő szomszédok közelében, és túlzottan bensőséges barátság nem köti őket össze Lengyelor­szággal sem” - idézi Rockberger tanulmányát a Die Presse. Ami Szlovákiát illeti, pillanatnyilag nem áll érdekében ápolni a ba­rátságot a valamikori testvéri nemzettel. Rockberger szerint a cseheknek figyelniük kell arra is, hogy a régióban ne szigetelődje- nek el. Pozsony ugyanis egyre in­kább Ausztria és Magyarország felé tekint. Lengyelország közép- és hosszú távon inkább Németor­szág és a balti államok felé fog orientálódni. A visegrádi négyek típusú regionális együttműködő csoportosulásoknak Rockberger tanulmánya nem ad túl hosszú életet, és a csoportot a kor­mányfők és köztársasági elnökök vitaÚubjának tekinti. „A csopor­tosulásjelentősége még inkább csökken tagjainak az Európai Unióba és a NATO-ba történő belépésével” - írja a Die Presse. A svéd professzor nem hiszi, hogy az alapvetően Amerika-párti kö­zép-európai országok a jövőben az USA trójai falovává válnának. TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA Egyre nő a nyugdíjasként is munkát vállalók aránya az országban. 1990-ben az összes nyugdíjas 28 százaléka dolgozott tovább, 1999- ben csak 9, tavaly pedig csupán 2,6 százalék, viszont 2002-től újra nö­vekszik az arány; a statisztikai hiva­tal kimutatása szerint már csaknem elérte a 15 százalékot. A lap szerint a nyugdíjasok nem bízhatják magu­kat járadékaik automatikus 5 szá­zalékos valorizációjára, sem a kie­gészítő nyugdíjbiztosításra, mert így sem tudnak pénzt megtakaríta­ni. Kimutatások szerint a dolgozó nyugdíjasok egyharmada alapfokú, további egynegyede pedig középfo­kú végzettségű. A Národná obroda azt várja, hogy mihelyst hatályba lép a munka törvénykönyvének leg­utóbbi módosítása, az oktatásügy­ben - ahol a nyugdíjkorú foglalkoz­tatottak aránya jelenleg 12 százalék - még több idős ember kezd majd dolgozni (illetve folytatja eddigi te­vékenységét). HÉTVÉG(R)E Kézfogás európai emberekkel Nem és nem múlik az EU-fó- riám: még a karácsony előtti őrült hajszában is a fülemben csengenek Miku­lás Dzurinda kormányfő szavai, aki mindannyiunk­nak - igen, önöknek és ne­kem is - gratulált, mivel mostantól már nemcsak szlovákiai, hanem európai polgárok is vagyunk. JUHÁSZ LÁSZLÓ Én is felbuzdultam a miniszterel­nök példáján, és a héten sorra lá­togattam ismerőseimet. Megszo­rítottam néhány kérges férfite­nyeret, óvatosan kézbe vettem pár hamvas bakfiskacsót, trükkös-csa­vart kézfogással üdvözöltem több régi havert, kézcsókot leheltem egy dáma illatos kézfejére. Gratu­láltam nekik, európai emberek­nek. (Buzgalmamban még a szomszéd Ilonka néni Duncso ku­tyájának is pacsit adtam, aztán a nyelvembe haraptam, mert majd­nem kicsúszott a számon, hogy él­jél sokáig, te européer eb.) Csak azt furcsálltám, hogy egyen- üdvözletemre nem reagáltak egy­formán az emberek. „Tudod, mit csinálj az uniós tag­sággal! Inkább azt mondd meg, hol vehetek egy normális kará­csonyfát. Nézd meg, ez itt elég csinos, de az ára...! Van pofájuk kétezer koronát elkérni érte! Emez meg olyan girnyó, hogy babkarónak sem használnám. Hallottam, hogy az Európai Unió­ban még a kifli görbületi ívét is szabványosítják. Vajon a fenyők is egységesítve lesznek? No, erre válaszolj! Hogy lehervadt az a fránya uniós mosoly a képedről! Figyelj, most már ereszd el a ke­zem, mert tényleg tüskés lesz a hangulatom...” Furcsálltám, hogy egyenüdvözletemre nem reagáltak egyformán. „Jaj, kedveském, köszönöm a jó­kívánságokat! Bezzeg az unoká­imnak nem jutott eszükbe gratu­lálni a születésnapomhoz. Csak óvatosan szorítsa a kezemet, mert nagyon kínoz a reuma... De mit ácsorog itt az ajtóban, kerül­jön beljebb egy teára! Nincs ide­je? Persze, értem én, maguk, fia­talok mindig csak rohannak. Hogy Európa? Hát eddig is ott laktunk, nem? Mondja csak, lei­kecském: felviszik a nyugdíjamat azok az eurómókusok?” „Köszönöm, uram. Igen, miként ön is említette, Európa polgáraivá válunk a legközelebbi jövőben. Mint az új polgármester, fe­lelősségem teljes tudatában bíz­vást ígéretet tehetek a magam ré­széről arra vonatkozólag, hogy városunk...” „Beléd is! Európai polgárok, mi? Marha jól hangzik. Remélem, gratulálsz a civakodó Meciarék- nak meg az újraegyesülő nemzeti pártiaknak is. Röhög a vakbelem: hogy ők is európai emberek...!” „A Jóisten áldja meg magát is, test­vérem! De azt tudja, ugye, hogy nekünk, szlovákiai magyaroknak köszönheti Szlovákia a NATO- és az EU-tagságot? Hogy miért? Azt most nincs időm kifejteni, az a fő, hogy a magyar igazság most is győzedelmeskedett. Engem csak az zavar az egészben, hogy nem használhatom majd a magyariga­zolványomat. Inkább lennék csak magyar, mint európai...” „Ugyan, ne jöjjön nekem ezzel! Hogy mi európai emberek va­gyunk? ! Hát persze, mondhatom, nagyon jól megy nekünk, ha már új menekülttáborra is szükség van Szlovákiában. Maga szerint európai kormány az, amelyikben az egyik párt ott tesz keresztbe a többieknek, ahol csak tud? A volt vezérük meg legújabban a NATO- tagság ellen agitál. Vagy európai ember az a szakszervezeti vezér, aki kétszázezerért vesz víkendhá­zat a sajátjaitól? Ne röhögtessen! Ez magának Európa!?” „Köhöszöhönöm... Félreérti, nem érzékenyültem el, csak mostanáig sírtam. Be kellett vennem egy egész levél Rudotelt. Képzelje, most tudtam meg, mi történt a polgármesterünkkel: rálőttek a ve­teményesben! Békésen küzdött a kolorádóbogarakkal, amikor elsü­vített a füle mellett egy lövedék. Nem most, még a nyáron. A vá­lasztásokkor meg találtak az urná­ban egy fenyegető levelet, amely­ben az urnába kívánták azt a de­rék európai embert. Jaj, bocsásson meg, elszorult a torkom...” Egy kísérlet járja be Európát, a bővítés kísérlete - morfondíroz­tam hazafelé menet. Nem állí­tom, hogy felhőtlenek lettek vol­na találkozásaim az újdonsült eu­Tanulságos volt ez a képzeletbeli kirándulás a szlovákiai Európába. rópai emberekkel, de nem is szo­morodtam el túlságosan. Min­denesetre tanulságos volt ez a képzeletbeli kirándulás a szlová­kiai Európába. Egy átlagos pesszimista bizonyá­ra talál benne egy csipetnyi opti­mizmust is. HETI GAZDA(G)SÁG Már ismerkedünk az Európai Unió ízével TUBA LAJOS A kereszténydemokratákat semmi sem tántorította eh a héten kitar­tóan tovább járták a vályútáncot. Nem látszott rajtuk semmiféle lel- kiismeret-furdalás, hogy parla­menti erődemonstrációjuk miatt a legjobb esetben is 800 millió koro­nával, rosszabb esetben pedig 3,5 milliárddal növelték meg a költ­ségvetési deficitet. Koalíciós part­nereik kitartóan ellenálltak, hogy márpedig nem lesznek politikai jelölések. Ez szimpatikus szemlé­letváltás, hiszen korábban négy évig ők is nagyban űzték az ipart. Megeshet, hogy az ANO jókat ne­vet az egészen. A gazdasági mi­nisztériumot uralva azt juttat jól Az alkalmazottat vé­deni kell a munkaadó kapzsiságával szemben. fizető funkciókba, akit akar. Már­pedig a kassai távfűtőmű irányító testületéinek összeállítása során az ANO több helyi funkcionáriu­sáról kiderült, hogy a szakma sza­kavatott ismerője. Pedig ez csak egy jelentéktelen cég volt a Szlo­vák Villamos Művekhez képest. A vezető téma ennek ellenére az európai uniós csatlakozás maradt, ezt legalább a politika szempont­jából sokkal békésebben éltük meg, mint, mondjuk, Magyaror­szágon. Bár egyetlen komoly poli­tikai erőre sem jellemző eurosz- keptikus hozzáállás, azért csak foglalkozzunk a témával. Először is próbáljuk magunkat túltenni a koppenhágai gusztustalan alkudo­zásokon és térjünk vissza ahhoz, amiről az Európai Unió valójában szól. A közös piacról és a közös eszmékről. Arról, hogy az életszín­vonaluk azért lehet számunkra irigylésre méltó, mert saját poszt­jukon a legtöbben igyekeznek jól dolgozni. Ha pedig nem így tesz­nek, akkor nem sértődnek meg, ha megköszönik nekik az együttműködést. Egyébként a hé­ten a Eudovít Kaník szociális ügyi miniszter által beterjesztett új munkatörvénykönyv valami ilyes­mihez igyekszik megteremteni a keretet. Mert az alkalmazottat vé­deni kell a munkaadó kapzsiságá­val szemben, de a másik oldalnak is lehetőséget kell adni, hogy könnyen megszabaduljon azoktól, akik csak melegedni járnak a mun­kahelyükre. Az elmúlt hetekben eléggé hangos mezőgazdászokról kiderült, hogy azért jócskán meg­nő a jövedelmük az uniós támoga­tásoknak köszönhetően. Vagyis ők biztosan jól járnak a csatlakozás­sal. Egyetlen érvük maradt, hogy a szomszéd országok mezőgazdá­szai is jól járnak, és kiszoríthatják őket a piacról. Ehhez Simon Zsolt miniszternek is volt egy említésre méltó adaléka: azok, akik még az átlagos szintet sem képesek meg­ütni, hazai támogatást sem kap­A magyarországi illeté­kesek nyilatkozataira kell támaszkodnunk. nak ezentúl, így kénytelenek lesz­nek felhagyni ezzel a tevékeny­séggel. Ennek ellenére szomorú, hogy ha használható információk­ra vágyunk a mezőgazdaság és az unió témájában, még mindig fő­ként a magyarországi minisztériu­mi illetékesek nyilatkozataira kell támaszkodnunk. Az EU már a vártnál kissé jobbra sikerült gaz­dasági növekedésünkre is reagált, ezért a legújabb számítások sze­rint jövőre 7 millió euróval keve­sebbet kapunk az eredetileg java­soltnál. Ez egyébként csak a ne­gyede annak, amit a keresztényde­mokraták úri kedve miatt a jövő évi költségvetésből mindenképpen elvesztünk. Kedvenc témánkról, az évtized legnagyobb lélegzetű hazai pénz­ügyi tranzakciójáról, a nyugdíjre­formról a héten kiderült, hogy a minisztériumnak június végéig kell a kormány elé terjesztenie a törvényjavaslatot, így az új rend­szer 2004 elején startolhatna is. A koncepciót eredetileg januárra ígérték, és nincs okunk kételked­ni abban, hogy erre sor is kerül. Az ördög azonban a részletekben rejlik, így kíváncsian várjuk, mi­lyen sorsot is szánnak nekünk öreg napjainkra. A január egy má­sik nagy változást is tartogat. Ivan Miklós pénzügyminiszter a héten árulta el, hogy az erre a cél­ra létrehozott munkacsoport színre lép az adóreform koncepci­ójával. Annyit mondott róla, hogy jóval egyszerűbb lesz a mostani­nál, és nemcsak az adócsalások lehetőségét, hanem az adóterhe­lést is csökkenti. Ez szimpatikus elhatározás. Teljes elégedettsé­günkhöz már csak a társadalom- biztosítási elvonások csökkentése hiányzik. Erre azonban várni kell, bár a helyzet nem reménytelen. A Szociális Biztosító például már csak egy ideig veheti el a betegse­gélyezőnek befizetett pénzünket a nyugdíjak folyósítására. 2004- től már nem teheti, így talán ezt az esztelenül magas elvonást is csökkenteni fogják.- Buli, pia, nők... És én eddig nem is sejtettem, hogy ez a való világ...! (Lehoczki István rajza)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom