Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-16 / 292. szám, hétfő
Kultúra ÚJ,SZÓ 2002. DECEMBER 16. SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Hatan pizsamában 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Harry Potter és a titkok kamrája (am.) 14.30,17.30, 20.30 MLADOST: Erasmus avagy Barátok (fr.-ol.) 15.15, 17.30, 20 IC.SK: Erasmus avagy Barátok (fr.-sp.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: . Vidocq (fr.) 17.30, 20 Harry Potter és a titkok kamrája (am.) 16.30,20 PÓLUS - STER CENTURY: Harry Potter és a titkok kamrája (am.) 14.10, 14.50, 16.20, 17.20, 18, 19.30, 21.10 Erasmus avagy Barátok (fr.-sp.) 15.40, 17.40, 19.40 Szemtől telibe (am.) 21.40 Jgkorszak (am.) 14.25, 16.15 Vidocq (fr.) 18.10, 20.20 Bazi nagy görög lagzi (am.) 14.15,16.10,18.15,20.15 A kincses bolygó (am.) 15,17 A vörös sárkány (am.) 19, 21.45 A sárkány csókja (am.-fr.) 18.50 Mindenütt nő (am.) 14.30,16.40, 20.50 KASSA TATRA: Szemtől telibe (am.) 16, 18, 20 CAPITOL: Harry Potter és a titkok kamrája (am.) 13.30, 16.30, 19.30 ÚSMEV: Mindenütt nő (am.) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A csodatevő szűz (szí.) 19.30 GYŐR PLAZA: Elhagyatva (am.) 13.15,15.30,17.45,20 Hangyák a gatyában 2. (ném.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Harry Potter és a titkok kamrája (am.) 14.30,17.30, 20.30 Jégkorszak (am.) 14.15 Jelek - Signs (am.) 20.15 A kárhozat útja (am.) 14.30, 20 A kísérlet (ném.) 14.45, 17, 17.15,19.45 A kismenő (am.) 16.15,18.15, 20.15 A szmokinger (am.) 16.30,18.30,20.30 Télapu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 13.15, 15.30,17.45,20 A vörös sárkány (am.) 15,17.30,20 Csallóközkürt, Nyékvárkony, Padány énekesei Egerben Nagy sikert arattak ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Eger. Negyedszer rendezték meg a közelmúltban Egerben a Palóc Gála nemzetközi népzenei fesztivált, amelyen immár hagyományosan, visszatérő - és szívesen látott vendégként - csallóközi népdalcsoportok is részt vesznek. Á csallóköz- kürti, a nyékvárkonyi és a padányi népdalkor (mindhármat a duna- szerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ munkatársa, a fáradhatatlan Szabó Jolán vezeti) idén sem hiányzott a kétnapos rendezvényről. Ä fesztivál programjában egyebek mellett palóc népi játékok bemutatása és népdaléneklő verseny szerepelt, a Hevesi fonóban pedig a Palócföld néphagyományait, népszokásait elevenítették fel a nemzetközi népzenei fesztivál résztvevői. Nagy sikert aratott a csallóköz- kürtiek beüehemes játéka, akárcsak a padányiak és a nyékvár- konyiak műsora. A csallóközkürti csoportra bizonyára még sokáig fog emlékezni a közönség - és minden bizonnyal nem csupán azért, mert színvonalas műsorukért megkapták az Arany Páva Díjat és a Palóc Gála fődíját, hanem azért is, mert remek hangulatot teremtettek. A három csallóközi csoport részt vett a fesztivál részeként tartott Énekes és Hangszeres Szólisták Országos Minősítő Versenyén is, amelyet a KÓTA, a Magyar Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége rendezett. Mindhárom éneklőcsoport büszke lehet az elért eredményére: a nyékvárkonyi ezüstsávos minősítést, a padányi és a csallóközkürti pedig aranysávos minősítést kapott a zsűritől, amelynek tagjai között olyan neves személyiségek voltak, mint Olsvai Imre népzenekutató, Alföldi Boruss István, a Bartók rádió főszerkesztőségének vezetője, dr. Barsi Ernő zenepedagógus, zenetörténész és Birinyi József, a KÓTA alelnöke. A csalló- közkürtiek teljesítményét külön kiemelte a zsűri, előadásuk kapcsán Birinyi József megjegyezte: ezekért a pillanatokért érdemes a népzenével foglalkozni. Az éneklőcsoportról Dévai János, a Bartók rádió munkatársa műsort is készített, amelyet a napokban sugároztak, (me) Reggae és ska ritmusban töltötték a szombat estét azok, akik ellátogattak a pozsonyi Bernolák kollégiumba, ahol a Polemic együttes tartotta új albumának bemutató koncertjét. A keresztelőre hasonló stílust játszó külföldi zenekarokat is meghívtak, többek között a magyar Ladánybene 27-et, amelyet kétszer is visszatapsolt a forró hangulatú koncert közönsége. (Fotó: TASR) A IV. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál olyan mozgóképeket mutatott be, amelyek felébresztenek a hollywoodi álomból Valóság aranypor nélkül A Kísérlet (1) és a Szörnyek keringője (2) egy-egy pillanata. Pedro Almodovar (3), a Beszélj hozzá! és Lee Chang-Dong (4), az Oázis rendezője. (Képarchívum) November 29. és december 7. között a Ster Century Cinemas vetítőtermeiben ismét meggyőződtem arról, hogy kellenek a filmfesztiválok. Nagyon kellenek. Mert tágítják a látószöget. Mert mozivászonközeibe hozzák a nagyvilágot. Mert - hadd írjam le a már közhellyé vált megállapítást - ellensúlyozzák Hollywoodot, hiszen fórumot teremtenek a független filmnek, az európai mozgóképnek. Az értéknek. TALLÓSI BÉLA És azért is kellenek, mert eljuttatnak hozzánk olyan mozgóképeket is - ahogy tette ezt a IV. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál -, amelyek nem kerülnének fel a hazai mozik programjára. És nem csak üzleti megfontolásból nem, hanem azért sem, mert nem vagyunk hozzájuk felnőve. Ez pedig amiatt (is) van, hogy (film) tükörbe nézve nem igazán tudjuk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Ilyen - az emberi természet mélyrejtekeinek feltárásával riasztó- opust minden évben kínált a pozsonyi szemle. Az idei, a negyedik választékában elsősorban Larry Clark és Ed Lachman közös mozgóképe, a Ken Park volt ilyen alkotás. Láttam már több tabudöntögető filmet, de ilyet, mint ez, még nem. Ezt a mozgóképet ugyanis a szégyenérzettől teljes mértékben megszabadított kamerával rögzítették, s a szinte szentségként kezelt tilalomfákat merészen megnyesegeti. A látvány részleteit nem ecsetelem: él bennem az a fajta öncenzúra, amelyet a félvagy teljes prüdériából, álszeméremből, a műveltséghiányos élet- és világszemléletből emelt alappilléreken nyugvó olvasói szokás alakított ki. (Önmagában a filmet reklámozó, a vüágsajtót megjárt fotó megjelentetése is felháborodást váltana ki.) Ezért is nem vázolok jeleneteket a Ken Parkból. Hiszen még az angolból fordító megszeppent, szende tolmácsnő is valahogy úgy járt, mint az operatőr az utolsó, nosztalgiázó egri táncdalfesztiválon, amikor a színen megjelent Harangozó Teri - ahogy az egyik magyarországi napilap írta- talpig alobalban, s énekelni kezdte az Egyetlen szív című dalát. Az énekesnő a refrén és az egyik versszak között megfordult a színpadon, és a kamerának megmutatta a ruháján hátul kivágott hatalmas szívalakot. Az operatőr a döbbenettől elfelejtett élességet állítani. A tolmácsnő a Ken Park egyik néma, meglehetősen gyomoremelő jelenetét nézve elfelejtette kikapcsolni a hangosító berendezést, és a teremben ülő 275 néző a tolmácskészüléken keresztül hallhatta elképedését kifejező szavait, hogy: „ilyen nincs, ez nem lehet igaz”! És nemcsak ő ámult, hanem a zömmel fiatalokból álló közönség soraiból is fel-felhangzott a megütközés ilyen-olyan visszhangja. Bár olvasva, abszolút igazat adtam annak az ítéletnek, amelyet a Szlovák Filmintézet sok fesztivált megjárt és sokat látott munkatársa, Stefan Vrastiak elismert filmes újságíró írt a fesztiválújság programajánlójában a Ken Parkkal kapcsolatban, hogy „úgy gondolom, a szlovákiai társadalom erre a filmre még nem érett meg, a szlovákiai néző viszont igen”, a Ken Park késő esti (23.00-kor kezdődő) vetítésén jelen levő közönség (275 fő - telt ház) reagálása alapján kétségeim alakultak ki efelől. (Zárójelben jegyzem meg csupán, hogy a Ken Park biztos nem lenne veszteséges - ha megvennék forgalmazásra -, sőt tömött sorokba von- zaná a nézőket. Olyan látványt kínál ugyanis, amelyért a nézők - elsősorban a naiv és még naivabb nézők - nyálat csorgatva rohamoznák meg a mozikat. Áztán meg napokig frö- csögnék szitkozódva, hogy hogyan lehet ilyen filmet bemutatni!) Belegondolva, végül is nem kell túl pesszimistán kezelni a nézői intelligenciahányadost, a IV. Pozsonyi Nemzetközi Filmszemlén valóban kemény valóságú, szokatlan, nem mindennapi realitású filmeket volt képes megemészteni a közönség. Nem szép látvány, távol esik az illúziókeltő hollywoodi románcoktól, ám ez a pozsonyi filmszemle azt is megmutatta a koreai Oázis című filmmel, hogy a sors, az élet akárhogyan is igazgatja-alakítgatja a géneket, nem ítélkezhetünk spártai szigorral: a testi és szellemi fogyatékosoknak is joguk van a szerelemre és a test kínálta gyönyörökre. És nem csak Lee Chang-Dong Oázisa foglalkozik ezzel a hollywoodi filmet kevésbé érdeklő témával, hanem a német újhullámot felvázoló szekcióban bemutatott Bátyám, a vámpír című film is. Tragikomikus kép ez a szerelemgyerekként született fogyatékos fiú szexuális vágyairól, a mai frusztrált német kamaszok tévelygéseiről, a fizetőszex-szolgálat mechanizmusairól. Ennek az 1993-as Gilbert Grape-et idéző német produkciónak a végkifejlete annak ellenére is meghökkentő, hogy láttam már ilyet a Fehér galamb című korai Banderas-filmben, amelyben a még hamvas spanyol színész szerepe szerint lánytestvérével folytat szenvedélyes testi kapcsolatot. Ám nemcsak a szexualitás körül forgott a filmvilág a pozsonyi filmszemlén. Az erőszakról is készültek kemény mozgóképek. A Kísérlet című német pszichothriller kockáira olyan lélegzetvisszafojtva meredtek rá a nézők, hogy a légy zümmögése szuperszonikus motorhangként hatott volna a teremben. Oliver Hir- schiegel német rendező a stanfordi börtönkísérletként elhíresült 1971- es esetet vette filmje alapjául, vagyis azt a pszichológusok által felügyelt egyetemi kísérletet, amelyben jó fizetségért húsz önkéntes vesz részt. Két csoportra osztva elítéltekként és fegyőrökként töltenek el két hetet a kutatólaboratóriumban modellezett börtönben, amelyben egymásnak engedik őket, mint az arénában a bikát és a torreádort. Hihetetlenkedve, ámulva nézzük csak 89 percen keresztül, hogy a beígért pénz igézetére, hatalmi helyzetben milyen vulkánként tör elő és pusztít az emberi természet legsötétebb alkotóeleme, az agresszió. Abnormális kegyetlenségével lelkűnkbe vési magát ennek a filmnek a valósága, és nem elsősorban azért, mert annyira töményen adagolja az emberi lélek megtörésének leghatásosabb fegyverét, a megaláztatást, hanem mert amit látunk, az valóban az elkorcsosult emberi természet terrorja. Szélsőséges, kiélezett helyzetekben itt és most megtörténhető. Kegyetlen epizódokat mutat A szörnyek keringője című film is (ezt majd láthatjuk a hazai mozikban). Ez az amerikai produkció is arról szól, ami megtörténhet, hiszen azt mutatja, hogy a szexuális elfojtások, az erőszak, a megaláztatás, a férfisovinizmus, az előítéletek életörömvesztéshez, emberi torzulásokhoz, tragédiákhoz vezetnek. Kellenek a fesztiválok. Mert nem illúziókat, hanem hasonló történeteket tárnak elénk, mint amilyeneket - emberi közreműködéssel - csak az élet képes teremteni. Ezt tette a művészet mindig is. A mozgóképes művészet is, valamikor az aranykorban. S a IV. Pozsonyi Nemzetközi Film- fesztivál tudott emlékeztetni az aranykorra. Ez pedig jó. Mert lefújja rólunk az aranyport, és felébreszt a hollywoodi álomból. TOLLVONÁS Való világ GRENDEL ÁGOTA Nem tudom, visszajön-e még valaha, pedig itthon mindene megvolt- vonogatta közömbösen a vállát az asszony, és bevezetett a gyerekszobába. Vaságy, néhány - a gyerekkorra emlékeztető - babával, plüssmackóval, kiszuperált konyhaszekrény. Ez volt a minden. A kislány néhány hete kollégiumba költözött. Sorsáról a gyerekvédelmi osztály döntött. Szép serdülő lány volt, anyja negyven körüli agyondolgozott nő. Az új élettárs - bocsánat, vőlegény, a dolog húsz egynéhány évvel ezelőtt esett meg- néhány hét elteltével és néhány féldeci elfogyasztása után inkább őt választotta, mint szíve állítólagos választottját. A tizenéves lány lett a negyvenes férfi ágyasa, a negyvenes nő a hálótársa. Az asz- szony nem értette, miért értetlenkedem. Azt sem fogta föl, miért kell ennek bármekkora feneket keríteni a sajtóban. így volt rendelve. S mint ahogy munkanélküli, koldus, nyomorék sem találtatott az országban, a botrányok is elkendő- ződtek. Emberi méltóságról aligha beszélhettünk, ezért nemigen lehetett megsérteni. Persze, voltak egyedi esetek. B.-ék tanyán éltek, boldogan, míg B.-né meg nem halt. Az özvegyen maradt B. úr úgy érezte, még fiatal, ereje teljében van, annyira azonban nem, hogy fölnevelje két lányát. Asszonykérőbe nem akart járni, fogta magát, és egy szép (?) napon megkérte özvegy anyósa kezét. Hogy azt mondta-e az öregasszony, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, nem tudom, az igent elrebegte hivatalosan is. Ő is szült két lányt. Ám ezek kicsik voltak, sírtak-ríttak naphosszat, az öregasszony azt sem tudta, hol a feje, a félje meg azt sem tudta, hol az ágya. Hol az első, hol a második leány mellett tért volna nyugovóra, ha nyugodni hagyta volna férfivére. Ám ez erősen hajtotta. A lányok nemigen voltak tisztában azzal, szabad-e szeretni, akit igazán szeretünk, mert apánk, csak azt tudták, az atyai szónak, kemény mozdulatoknak engedelmeskedni kell. Szerencsére elkerültek otthonról. Akkorra viszont már a két kisebb is felcseperedett. S az apa ezentúl az ő ágyukban kereste a puhán ölelő karokat. Tette ezt az első szünidőig, amikor a legkisebb elsírta nadrágszíjjal tarkított éjszakái történetét. Bíróság, szembesítés, börtön. A legnagyobb lány évekig rettegésben élt. Nem tudta, mikor kap kegyelmet az öreg, akinek az volt az utolsó szava hozzá: ha kiszabadulok, megöllek. Nyolc-tíz évesek voltak, mindenre kaphatók. Órákig keringtek az ön- kiszolgáló boltban, s amikor már nem érezték hátukban a pénztáros tekintetét, legalább egy zacskó savanyúcukrot, egy húszfilléres nyalókát, ötvenfilléres élesztőt vágtak zsebre. Megvolt rá a pénz, ott lapult a zsebükben a villamosrava- lóval együtt, de így izgalmasabb volt az élet Lélekszakadva rohantak a sarok mögé; ott hétrét görnyedtek a röhögéstől: megint átvertük a sánta banyát. Aztán ösz- szeszedték magukat, komoly képpel masíroztak a strandra. A jegyszedő csak legyintett: bérletesek. A nagy, az igazi buli az öltözőben kezdődött. Végigtúrták a többi bérletes táskáját, szalámis zsemle, alma, zsíros kenyér, kis üvegben málnaszörp - alaposan belakmároz- tak. S ami fönt bemegy, annak az alsó tájakon távoznia kell. Mindegy, hova. Táskába, nadrágzsebbe, zokniba. S ők, akik elvégezték dolgukat, leheveredtek a fűre. Ja, hogy ezt az élet írta? Az élet, az más. No de ilyet filmen, regényben. Ugyan kérem. Az a prüdéria vérig sértése lenne. Meg, ugye, amiről nem írunk, nem beszélünk, nem forgatunk filmet, az nincs.
