Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-16 / 292. szám, hétfő
2002. december 16., hétfő 6. évfolyam, 49. szám ISMERT EMBEREK ÉS A SZÁMÍTÓGÉP - SZABI Még nagyon gyerek vagyok „Szoktam számítógépezni, igaz, csak felhasználni szinten ismerem a programokat. Tehát nem idegen számomra a szövegszerkesztő, a táblázat- kezelő, vagy a DOS. És játszani is szeretek. Ezt is csak általános szinten, mint egy gyerek - úgy érzem, hogy a magam 20 évével még nagyon gyerek vagyok. Az ineterneten pedig most a Big Brotherrel kapcsolatos híreket és különböző fórumokat olvasgatom. Elég viccesek, hiszen napokig tudnak vitatkozni egyek fórumozók olyan eseményen, ami meg sem történt. De kell ez nekik. Az egyik ilyen, hogy azon vitatkoztak, hogy maszturbál- tam-e a paplan alatt, vagy sem. Nos, akkor még nekem ott volt a Zsani, tehát erre nem volt szükségem. A másik, hogy azt állítják sokan, hogy a férfitársadalom szégyene vagyok. Úgy gondolom, ez nem igaz, hiszen ha valaki szeret egy nőt, az mindent megtesz érte. És ilyen az életben csak egyszer fordul elő. Nálam ez a nő a Zsani volt.” (szí) Szabi a Big Brother-ház egyik legnépszerűbb lakója (Fotó: Inetraktív) Sokkal nagyobb mértékű a letiltott, ámde vétlen oldalak száma, mintsem gondolták Kiszűrhetetlen a pornó? NETVILÁG internet nyújtja a pornográfia egyik legszélesebb tárházát, s úgy tűnik, az ellene folytatott harcban olyan oldalak is áldozatul esnek, melyeknek nem kellene. Egy, a Kaiser Family Foundation által nemrégiben elkészített feT mérés szerint az Egyesült Államokban használt tartalomszűrők legtöbbje olyan oldalak megtekintését is lehetetlenné teszi, melyeket egyébként nem kellene. A főként iskolákban telepített alkalmazások ugyan elsősorban a pornográf anyagok elérését tiltja meg, de - mint a tanulmány szerint kiderült - olyan website-okhoz való hozzáférést is blokkol, melyek például a mellrákról, a homoszexua- litásról, az óvszerről vagy a szexuális úton terjedő betegségekről szólnak. Ezzel eddig mindenki tisztában volt - mármint hogy a tartalom- szűrésnek áldozatul esik egy-két hasznos weblap. A felmérés azonban kiderítette, hogy sokkal nagyobb mértékű a letiltott, ámde vétlen oldalak száma, mintsem gondolták. Az elméletileg feleslegesen feketelistára került honlapok az összes, ilyen tudományos vagy oktató céllal készül website- ok felét (!) teszik ki - állt a nonprofit cég elemzésében. Az olyan alkalmazások, mint az N2H2 vagy a Websense lehetővé teszik a nem kívánt tartalom. Éz a tanulmány is csak azt bizonyítja, amit már korábban is hangsúlyoztak. Nevezetesen, ha csak a pornográf tartalmak kerülnek blokkolásra, akkor a legtöbb ilyen felvilágosító oldal elérhető marad, ha azonban tovább bővül a tiltólista (például olyan kategóriákkal, mint a meztelenség, az erőszak, a randevúzás), akkor annak már olyan website-ok is áldozatul eshetnek, melyek egyébként nem okoznának kárt a fiatalkorúak fejlődésében. Emellett egy másik érdekességre is fény derűit: a blokkolni vágyott pornóoldalak még a legszigorúbb szűrés mellett is megjelenhetnek a védett számítógépen. Ebből levonható az a következtetés, hogy a legbiztonságosabb továbbra is az, ha ki van kapcsolva a számítógép. (tér) Motorola v66i: nemcsak okosabb lett, hanem a külseje is változott Tudás és stílus MOBILTESZT i-betűk korát éljük. Nem sokkal a v66 után a Motorola bemutatta a v66i jelű készülékét. Ahogy az már lenni szokott, az i betű elsősorban tudásbéli javulást jelent, a v66i azonban részben új „ruhát” is kapott. Megjelenését tekintve nem sokat változott elődjéhez képeit a v66i, megmaradt a kellemes kagyló formája, a színe azonban más lett: a fiatalabb testvér csillogóbb - ezüst, gyöngyfehér, gyöngykék - színekben pompázik. Ä készülék kinyitása után az első szembetűnő változás a kijelző háttérvilágítása: ragyogó fehér lett, s a színe nem változ tatható. A világítás így jobban harmonizál a készülékházak színével, együtt kifejezetten elegáns hatást keltenek. Az igazi újdonságok a szolgáltatások terén jelentkeznek. A bal oldali funkció- billentyűről elérhető telefonkönyv mérete csaknem a kétszeresére nőtt, körülbelül ezer név tárolására képes Azért körülbelül, mert a készülékmemóriája dinamikus, a telefonkönyv más alkalmazásokkal közös memóriát használ. Az i-re a pont A leginkábh figyelemreméltó változás azonban a v66-hoz képest a Java-támogatás, ez teszi fel arra a bizonyos i-re a pontot. A Java-felület lehetővé teszi, hogy J2ME programnyelven írt alkalmazásokat töltsünk le a WAP vagy az Internet segítségével a készülékre. A Java alkalmazások indításuk után viszonylag lassan, gyakran több mint 10 másodperc alatt töltődnek be, ám megéri a várakozás, mert utána meglepően gyorsan futnak. A megunt programok gond nélkül törölhetőek, és helyükre újak tölthetőek le. A v66i memóriája 5-6 átlagos méretű Java-alkalmazás tárolását és használatát teszi lehetővé. Képes üzenetek A készülék támogatja az EMS- szabványt, ami azt jelenti, hogy az SMS üzenetek mellé képeket, hangokat illetve animációkat csatolhatunk, és az arra alkalmas készülékekre elküldhetjük. Tíz SMS-sablon tárolására is ad lehetőséget a v66i, meggyorsítva ezzel az „Elnézést, kések 10 percet!” vagy a „Szeredek!” típusú üzenetek küldését. Prediktív szövegbevitelre a v66i a T9 szótár helyett az iTap elnevezésű rendszert használja, aminek a kezelése kissé nehézkes, néha gyorsabb a hagyományos módon begépelni az üzenetet. Személyes társ A készülék menürendszere meglepően gyors, egyáltalán nem kell várni, amikor egy menüpontot kiválasztunk. A menü Motorola-módra teljesen testreszabható, a főmenü pontjainak sorrendjét a felhasználó kénye-kedve szerint változtathatja. A testreszabhatóság egyébként a v66i egyik erőssége: például a 32 gyári csengőhang mellett szintén 32-t szerkeszthet a muzikális tulajdonos. Az akkumulátor kímélése vagy éppen a kollégák szórakoztatása érdekébe, ha a készüléket nyitott állapotban felejtjük az asztalon, bekapcsol egy „kijelzővédő” animáció, melyet szintén számos változatból választhatunk ki. Különlegesség a Motorolánál, hogy a rezgő hívásjelzés típusa is kiválasztható. Ily módon a rezgés alapján is beazonosíthatjuk a hívásokat, SMS-eket vagy a naptár jelzéseit, miközben telefont ki sem vesszük a zsebünkből. Választhatunk, hogy a készülék röviden, nosszan, ezeket váltogatva, illetőleg szaggatottan jelezzen. Motorolás jellegzetességek A v66i menürendszere az újabb Motorolákhoz hasonlóan letisztult és általánosan felhasználóbarát, de egy-két nem igazán jól sikerült megoldással továbbra is találkozhatunk. V Adatkommunikáció Az adatátvitel sem jelent különösebb problémát a V66i-nek, bár az infravörös port még mindig hiányzik. Ezt ellensúlyozandó, a készülék kezeli a nagysebességű GPRS-adatátvitelt. Mivel a GPRS-nél a számlázás nem a kapcsolattal töltött idő, hanem az átvitt adatmennyiség alapján történik, nem jelent nagyobb kiadást a WAP- oldalak hosszabb böngészése, vagy nagyobb Java-alkalmazások letöltése. Infraport és Bluetooth támogatás hiányában a PC-nkkel csak kábelen tarthatjuk a kapcsolatot. Összegzés Kicsi, divatos és viszonylag nagy a tudása. Nagyjából így jellemezhető a v66-os „i” betűvel ellátott testvére. A Java-kompatibilitásnak köszönhetően új alkalmazások tölthetők a készülékre, a kijelző háttérvilágítása és a memória a V66-oshoz képest pozitív irányban változott. Az elegáns V66i a hölgyek és az urak figyelmét egyaránt felkelti, a profesz- szionális felhasználóknak azonban meg kell barátkozniuk az infraport hiányával, (te) Az Az