Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-11 / 288. szám, szerda

Hirdetés kitekintő KEZES NÉLKÜL! A MAXIÚVER egyedisége abban rejlik, hogy tekintet nélkül a hitel nagyságára havonta csak 1999 koronát törleszt! Ráadásul, ez a mini törlesztőrészlet a hitel érvényessége alatt magában foglalja az ön életbiztosítási díját is. Gyorsan és egyszerűen kap 25 000, 50 000 vagy 75 000 Sk hitelt bármire - 1999 koronáért havonta! www.istrobanka.sk • e-mail: info@istrobanka.sk • Call Centrum: + 421/2/5929 9999 A MAXIÚVER t csak az ISTROBANK - az osztrák BAWAG bankcsoport tagja kínálja. ISTROBANKA Banka, ktorá má zvuk ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 11. Egy szál törülközőben nincsenek, pontosabban nem látszanak a társadalmi különbségek Gőzfürdő orosz módra Pihenők (Gárdi Balázs felvételei) „Az oroszok különös népség. Képesek elviselni a kegyetlen hőséget, és közben egymást nyírfaágakkal ütögetni és dör­zsölni. Amikor pedig már rák­vörösek, jéghideg vizet locsol­nak egymásra, majd tél idején a hóban hemperegnek” - ér­tetlenkedett az orosz szokáso­kon Adam Olearius, XVII. szá­zadi német utazó. SZALAI ZOLTÁN A helyzet azóta sem változott, Oroszországban mind a mai napig minden más. A bányában, például, nem szenet vájnak, hanem fürde- nek. Oroszul a „bánya” ugyanis gőzfürdőt jelent, és az oroszok ép­pen olyan büszkék rá, mint a fin­nek a szaunára. Az orosz bánya nemzeti intézmény, akárcsak a vodka, a dácsa vagy éppen Puskin. A bánya egyébként abban külön­bözik a magas hőfokú, de száraz le­vegővel „operáló” szaunától, hogy itt viszonylag alacsonyabb hőfokon (60-70 °C), de igen páradús körül­mények között izzadhatnak a vál­lalkozó kedvűek. A technikai rész­letek azonban végső soron érdek­telenek, hiszen a bányába nem pusztán, sőt nem is elsősorban gőzölni járnak. A bánya életstílus, találkozóhely, ahol mindenféle kö­töttség nélkül lehetnek együtt az emberek. - Nem értem, hogy az oroszoknak miért kell meztelenre vetkőzniük ahhoz, hogy megigya­nak néhány üveg sört - értetlenke­dett egyszer egy brit kolléga. Ő azonban nem ismerte az orosz lel­ket. A bánya ugyanis az orosz de­mokrácia alapja: egy szál törül­közőben nincsenek, pontosabban nem látszanak a társadalmi kü­lönbségek. A bánya olyannyira mélyen gyöke­rezik az orosz kultúrában, hogy még a tradíciók teljes kiirtására tö­rekvő szovjet időszakban sem mer­tek vagy akartak hozzányúlni. Jel­lemző, hogy amikor 1957-ben Hruscsovot a belső ellenzék először próbálta meg elmozdítani posztjáról, az egyik legfőbb vád az volt ellene, hogy Kekkonen finn el­nökkel közösen felkeresett egy sza­unát. Azaz elárulta a bányát és a hazát. Az viszont eszébe sem jutott senkinek, hogy néhány évtizeddel később az ország akkori első embe­rét megszólják azért, hogy külföldi vendégeit bányába invitálja. Jelcin annyira szerette a bányát, hogy új fogalmat teremtett: a gőzfürdő­diplomáciát. Visszatérve a szovjet időkre, akko­riban a bányák többsége megle­hetősen kiábrándító képet muta­tott, és a szolgáltatások színvonala is spártai volt. Cserébe azonban az árak is „szovjet” szinten maradtak. A rendszerváltás után gomba mód­ra szaporodtak el a gőzfürdők vagy a sok esetben csak gőzfürdőnek ál­cázott bordélyházak, amelyekhez étterem, szépségszalon, biliárd, masszázs, jakuzzi is tartozik. Ha valaki belelapoz a moszkvai hirde­tési újságokba, válogathat a magu­kat VIP, luxus és elit jelzőkkel illető intézmények között. Igazi „műértőt” azonban nem téveszte­nek meg a hirdetések: VIP ide, lu­xus oda, Moszkva első számú fürdője továbbra is a Szandunovsz- kij. Az orosz főváros központjában található, múlt században épült, vörös téglával borított tömb az orosz politikai és gazdasági elit, va­lamint a művészvilág kedvenc he­lye volt és maradt. Gyakran meg­fordult itt Tolsztoj és Csehov is.- A Szanduniba először még kisfiú­ként jártam. A háború után apám­mal mentünk el. Már nem emlék­szem pontosan, de mintha nyolc­kor nyitott volna a fürdő. A sorba azonban már két órával a pénztár­nyitás előtt be kellett állni. Bár mindenki csak legfeljebb két jegyet vehetett, a fürdő nyitására már egyetlen belépő sem maradt. Pedig az ára - az akkori viszonyok között igencsak borsos - nyolc rubel volt - emlékszik vissza, Alekszej Avgye- jenko újságíró. A rendszerváltással eltűntek a Szanduni előtt kígyózó sorok is. Az árak megtették a hatásukat. Ah­hoz, hogy valaki ma minden héten ebbe a fürdőbe járjon, igencsak te­hetősnek kell lennie. A két órára érvényes belépőjegyek darabja - átszámítva - hétszáz korona, és eh­hez jön még a papucs, a törülköző bérleti díja, valamint a nélkülözhe­tetlen nyírfaágak és a sör. Apropó, sör... Bár az oroszok meg vannak győződve arról, hogy a fürdés és az alkoholfogyasztás öröktől fogva összetartozik, ez a valóságban nem igaz. Eredetileg a bányában kizáró­lag teát, gyümölcslevet vagy kvászt ittak az ősök. Manapság azonban kizárólag a sör dívik. Ha valaki rászánja a pénzt, felejt­hetetlen élményben lesz része a Szandunovszkijban. A majolikával díszített előcsarnokból kanyargó lépcső vezet fel az emeletre. A jó húsban lévő fürdőmester pillana­tok alatt ellenőrzi a jegyünket, és máris beléphetünk a szentélybe, a mahagóni padokkal berendezett, faberakásos mennyezetű öltözőbe. Aki igazán úr akar lenni, az - mé­rettől függően 1700-3500 koroná­ért - kibérelheti a terem szélén el­helyezett elfüggönyözhető fülké­ket is, ahol intim körülmények kö­zött láthatja vendégül barátait. (A tévedések elkerülése végett: a Szanduni közfürdő, ahol a férfiak és a nők szigorúan elkülönítve für- denek.) Miután levetkőztünk, fel­markolunk egy törülközőt, irány a „parilka”, azaz a gőz. A parilkában kétféle ember létezik: egyikük sze­rint túl kevés, másikuk szerint túl sok a gőz. Rendszerint az előbbiek győznek, amelynek eredménye­képpen újabb vödör víz loccsan a kályha körül levő forró köveken. Akinek van még mersze hozzá, megkérheti rejtett szadista szom­szédját: ugyan már, kedves Ivan Ivanovics, ütögesse meg a háta­mat a nyírfa vesszőcskékkel! Ami­kor a forróság és a fizikai szenve­dés elviselhetetlenné válik, Zrínyi Miklósként rohanunk ki a jéghi­deg vízzel telt kádakhoz. Az érzés leírhatatlan. Az enyhülést adó ká­dak után zuhanyozhatunk, esze­gethetünk, iszogathatunk, néze­gethetjük az ide járó hírességek portréit a falon (esetleg magukat a hírességeket is élőben), beszél­gethetünk, majd kezdődik min­den elölről a parilkában. A kétórás szeánsz végeztével kénytelenek vagyunk elismerni: hiába, no... az oroszok tudnak valamit! Ha tehe­tik, próbálják ki. Ahogy errefelé mondanák: „könnyű gőzt” kívá­nok önöknek! Moszkva, 2002. december Keleti kényelemben - a pedikűrös keze alatt SIS 440 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom