Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-27 / 276. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 27. KOMMENTÁR Nyugdíjas a csúszdán PÁKOZDI GERTRÚD A kormány már jelezte: jövő év júliusától 5 százalékkal emelked­nek a nyugdíjak. Átlagosan körülbelül 300 koronával. Az árak - bejelentették - már januártól nőnek. így nyilvánvaló, hogy az év első felében annyiból kell kigazdálkodniuk a nyugdíjasoknak az általános drágulás miatti többletkiadásaikat, amennyiből most kénytelenek megélni. A Dzurinda-kabinet azért nem javasol na­gyobb emelést, mert - mint indokolja - a költségvetésbőltöbbre nem futja. Ha pedig a kérdésben végső szót kimondó parlament úgy határozna, az év elejétől esedékes áremelések miatt újévre tenné a jövő évi nyugdíjemelés időpontját, pénzhiány miatt az 5 százalékosnál még szerényebb mértékű lehetne csak az emelés. Annak az ígéretnek a teljesítését, hogy jövőre már vagy a létfenn­tartási költsége, vagy az átlagkeresetek növekedése arányában emelnék a nyugdíjakat, egyelőre elodázta a parlament. Nem len­ne rá fedezet. Majdnem mindenki állítja, hogy a mostani nyugdíjrendszer rossz, és mielőbb meg kell reformálni, ha el akarjuk kerülni a társada­lombiztosító fizetésképtelenné válását. Ezt már a nyugdíjasok se nagyon vitatják, hiszen a rendszerváltás óta szinte állandóan ezt duruzsolják a fülükbe. De a rossz rendszer megváltoztatásáért eddig még nem sokat tettek. Ebben a Mikulás Dzurinda vezette előző kormány sem erőltette meg magát. Az érvek ismertek: egy­részt pénz nem volt rá, de főképp a politikai akarat hiányzott. Most úgy tűnik, a reformra pénz is kerül, meg a politikai akarat se hiányzik, de nyilvánvaló, hogy a mégoly eredményes végrehaj­tása esetén sem profitálnak ebből a sikerből a mostani nyugdíja­sok vagy a nyugdíjkorhoz közeledők. Ők még a sokat szidott, de érvényes rendszer szerint kapják járandóságukat, és az államnak ehhez kell igazodnia. Ha pedig pénzhiányra hivatkozva kényte­len elodázni a létfenntartási költségek vagy az átlagkeresetek emelkedését követő nyugdíjemelést, akkor jobban tenné, ha nem felejtene benne a költségvetési javaslatban olyan tételeket sem, amelyek például a képviselők, az államfő, a kormánytagok fizeté­sének 5 százalékos valorizációjával számol. Hasonló, nem éppen „az olcsóbb államot” elvhez igazodó tétel több is van a tervezet­ben, ezért aztán ne csodálkozzon senki, ha a parlamenti ellenzék, a szakszervezet, a nyugdíjasok szövetsége azonnal „kiszúrja” az ilyen számokat, mondván: a képviselők elsősorban magukra gon­dolnak. Könnyű demagógnak minősíteni az így érvelőket, de ha a kormány úgyszólván kínálja az olcsó érveket, akkor nehéz ésszerűen kivédeni. És akkor előfordulhat, hogy rohamos népszerűségvesztése miatt is­mét reformlassításra kényszerül a kormány. Pedig ezt még a szoci­ális csúszdán ülő nyugdíjasok sem szeretnék. JEGYZET Olaj folt az úton SZÁSZI ZOLTÁN (Dezső emlékére.) Csak me­gyek, robogok ezen a girbegur­ba tájon, villannak szemembe a mindig szembejövők, a roha­nók, a surranó csendes luxusgé­pek. Rohannak, rohanok vala­milyen képzelt vagy valós fel­adat felé, megoldani, eladni, le­tudni, aztán rohanás vissza. Az út mellett pedig szaporodó em­léktáblák, kicsi keresztek egész erdeje van már. Olajfoltok, ame­lyek elkopnak egy idő után. Horpadások és festéknyomok a szalagkorlátokon, ezek is előbb- utóbb kijavítódnak. Néhány üvegcserép, hűtőbordázat ripi- tyára tört darabja bujkál még aztán évekig a fűben. Valahol a fák között pedig a riadt lelkek fi­gyelik az utat, varjúkárogásba öltözve és megrettenve a pilla­nattól, amely más dimenzióba repítette őket. Meghalt egy ba­rátom. Ostoba véletlen, pillanat­nyi figyelmetlenség, egy kusza másodperc tört része vitte el őt is. Sokáig kereste magát, csinált annyi mindent, próbált poklokat és mennyországot, tanult, élt, szeretett. A krisztusi kor megél- tével megcsillapodott, felfény- lett benne a hit, megerősödött benne és megtalálta élete értel­mét. Csodák és álmok közt épí­tette ezt az új, másabb életét. Aminek egy olajfolt az úton vé­get vetett. Nézem az arcom a tü­körben, egyidősek voltunk. Né­zem a kezem. Én fogok, simoga­tom a gyerekeim fejét, számhoz emelem a kávét, a köszöntő po­harat, az ételt. Az anyag és szel­lem egységében. Ő már csak anyag. Pedig gyerekei vannak, szeretett könyvei várják még so­káig a fellapozó kéz érintését. Orgonáján a hosszú ujjak csapta apró szellők nem fényesítik to­vább a billentyűket. Kedvese ha­ját se simítja félre többé. Töré­kenység. Elmozdult idő az el­mozdult térben. Meghalt egy barátom, és nem tudom össze­rakni az asztalról lehuppant csé­szémet. Egy folt, törmelék, egy apró ima minden elmulasztott pillanatért. Néha meg kéne áll­ni. Hogy beérjük magunkat. Egyedül a keserű pohár nem múlik el, az nem törik el soha. FIGYELŐ GARAMVÖLGYE A Szövetség a Közös Célokért lé­vai regionális irodája eddig négy­ezer magyarigazolvány-, továbbá harminc hozzátartozói, 75 peda­gógus- és 196 diákigazolvány-ké­relmet továbbított a magyaror­szági szerveknek. Ezt Erdélyi Já­nos, az iroda vezetője nyilatkozza a Garamvölgye legújabb számá­ban. A Lévai járás Pohronie című szlovák hetilapjának havonta megjelenő magyar melléklete be­számol arról, hogy a Reviczky Társulás Lévai kalendárium 2003 címmel a karácsonyi könyvpiacra egy 130 oldalas kiadványt jelen­tet meg, amelyben bemutatkoz­nak a város magyar intézményei, szervezetei és a Léva vonzáskör­zetébe tartozó falvak. A kalendá­riumban a naptári részen kívül a város és a környék magyarságára vonatkozó számos írás olvasható, s közlik a régióból származó írók, költők, képzőművészek egy-egy alkotását is. A Garamvölgye meg­szólaltatja Halász Gyulát, az öt­ven évvel ezelőtt alakult Garam Menü Népi Együttes művészeti vezetőjét, aki az elmúlt évtize­dekről, a jelenről és a tervekről nyüatkozik. Gondolnak az után­pótlásra, Kis Garam Menti Népi Együttes néven gyermekcsopor­tot is szeretnének létrehozni. Az együttes a jövő évre meghívást kapott egy törökországi, isztam­buli nemzetközi folklórfesztivál­ra, amelyen nagyon szívesen részt is venne. '„Sajnos, az útikölt­séget a táncosok nem tudják kifi­zetni, ezért szponzoroktól, alapít­ványoktól remélünk segítséget” - mondja Halász, (korp) TALLÓZÓ PRAVDA A forgalmazók nem várták meg a fogyasztási adó januári emelését, mert a rövid cigaretta csomagjáért már szombattól 3,50-4 koronával, a hosszabb csomagjáért pedig átlag­ban 1,50 koronával fizettetnek töb­bet a dohányosokkal. „Az áremelés oka, hogy nincs elég cigaretta a pia­con, hiszen a forgalmazókon kívül más vállalkozók is érdeklődni kezd­tek az árusítása iránt” - nyilatkozza a lapnak Róbert Potocky, a Mediap- ress ügyvezetője. Ezt Dusán Barczi, az egyik legnagyobb szlovákiai for­galmazó ügyvezető igazgatója is megerősíti: szerinte bizonyos körök két napon belül a teljes havi szlová­kiai keresletnek megfelelő készletet vásároltak fel. „Már második hete meg-megjelennek nálunk olyan ügyfelek, akiket azelőtt végképp nem ismertünk és egy- vagy kétmil­lió koronáért cigarettát akarnak vá­- Géza, a tanító néni szerint jó lenne, ha időnként elbeszélgetnél a gyerekkel. Az e-mail címe: takacsgezuka ku- sárolni tőlünk” - mondja Milos Ma- kac axelero pont hu. (Lehoczki István rajza) cega, a Dohányáru-forgalmazók Társulásának elnöke. A ciprusi probléma megoldása nagyon nehezen képzelhető el a görög-török ellentét jelentős mérséklése nélkül Csalatkozni vagy csatlakozni? Az utóbbi hetekben előtérbe került a csaknem harminc éve megosztott földközi-ten­geri sziget, Ciprus jövőjének kérdése. Ennek több oka van: az ENSZ főtitkára által nyilvánosságra hozott ren­dezési terv; az Európai Unió közelgő dániai csúcstalálko­zója, amelyen nagy való­színűséggel Ciprust is meg­hívják; a török választások eredménye; az EU és a NATO közötti megállapodás az „eu­rópai haderőről”. ONDREJCSÁK RÓBERT Bár a köztudatban úgy él, hogy Cip­rus jelenlegi megosztottságának legfőbb okozói a törökök, a görö­gök pedig csak áldozatok, valójá­ban a probléma összetettebb. Cip­rus török fennhatóság alatt volt a XVI. századtól egészen 1878-ig, amikor a balkáni konfliktust lezáró tárgyalások során Nagy-Britannia elfoglalta a szigetet, amely stratégi- aüag fontos volt a britek számára, hiszen az Indiába vezető legrövi­debb, földközi-tengeri útvonal mentén fekszik. A sok évszázados török fennhatóság eredményekép­pen a szigeten jelentős számú török népesség telepedett meg (a lakos­ság körülbelül 20 százaléka), bár az „őshonos” görögök továbbra is nagy többségben maradtak. A két nép együttélésével évszázadokig nem volt semmi probléma a Török Birodalmon belül (a mai Görögor­szág is csak a XIX. század folyamán szakadt el folyamatosan a törö­köktől), sőt a görögök saját terüle­teiken kívül a birodalom szinte minden nagyobb városában éltek és kereskedtek. A törés a görögök XIX. századi szabadságmozgalma (a kölcsönös kegyetlenkedések) és végleg pedig az első világháborút követő területrendezések következ­tében állt be. Az első világháborút követően nagyszámú törököt tele­pítettek ki Görögországból, de ha­sonlóan szinte a teljes görög népes­séget kiűzték Törökországból. Ab­ban az időben szűnt meg végleg a több évezredes hagyományokra visszatekintő görög népesség és te­lepülésrendszer Kis-Ázsia égei-ten- geri partvidékén. Ezek az esemé­nyek annyira megkeserítették a gö­rögök és a törökök viszonyát, hogy máig nem normalizálódtak a kap­csolataik (sőt, egyes vélemények szerint a XX. század második felé­ben csak a két ország NATO-tagsá- ga és a hidegháborús helyzet men­tette meg őket a kölcsönös hábo­rúskodástól). Mindez persze visszatükröződött a Ciprus körüli helyzetben is, és még inkább meg­nehezített minden próbálkozást a megbékélésre. Miután a britek ki­vonultak Ciprusról, megkezdődött a máig tartó vita a sziget jövőjéről. Az ország stabilitása a függetlenség elnyerését követően nagyon inga­tag volt, elsősorban a helyi törökök és görögök között folyó vita követ­keztében, amely az egyes népek ha­talomban való részaránya miatt folyt. Nem sokkal a sziget függetle­nedését követően Görögországban egy katonai junta jutott hatalomra, amely döntő szerepet játszott a helyzet további romlásában. Cip­rust Görögországhoz akarták csa­tolni, ezért megbuktatták Makari- osz érseket, az ország első emberét, aki a ciprusi függetlenség jelképe volt. Csakhogy Ciprus Görögor­szághoz való csatolása természete­sen elfogadhatatlan volt Törökor­szág számára, amely felelősnek érezte magát a ciprusi törökökért, továbbá stratégiai érdekeit is sér­tette volna egy ilyen lépés. Ebben a helyzetben a török hadsereg 1974- ben partra szállt Cipruson, és elfog­lalta a sziget területének harmadát (azokra a hangokra, amelyek bírál­ták az elfoglalt terület nagyságát, mondván: Ciprus lakosságának csak kevesebb mint negyede török, azt válaszolták, hogy a ciprusi tö­rök népesség a mezőgazdaságból él, ezért szüksége van a nagyobb területre). Az elfoglalt területekre fokozatosan telepesek kerültek Anatóliából, mivel így akarták nö­velni a törökök részarányát (ezért is bírálták Ankarát, mondván: a be­telepített törökök nem képesek azonosulni a hagyományos ciprusi multikulturalitással). Kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársasá­got, amelyet viszont senki sem is­mert el, kivéve természetesen An­karát. Az említett események kö­vetkeztében Ciprus gyakorlatilag kettészakadt: egy északi, török részre, amely azonban valójában „bábállam”, az észak-ciprusi török vezetés Ankara „meghosszabbított keze” a szigeten, valamint egy déli részre, amelynek kormánya formá­lisan egész Ciprust irányítja, valójá­ban viszont csak a görögök lakta te­rületekre terjed ki hatalma. Az északi és a déli részt elválasztó de­markációs vonalat ENSZ-csapatok ellenőrzik (köztük szlovákiai kato­nák is). Az Európai Unióval folyta­tott csatlakozási tárgyalásokat is a „ciprusi” kormány vezette le az egész sziget nevében. Csakhogy Brüsszel eddigi kijelentései alapján nem igazán rajong azért, hogy Cip­rus megosztottan kerüljön be az EU-ba, ami gyakorlatilag azt jelen­tené, hogy bár elméletileg az egész szigetet felveszik, valójában a tö­rök megszállás miatt csak a déli A két ország megegye- zése-beleegyezése nélkül nincs rendezés. rész esetében valósul meg a tag­ság. További probléma, hogy Tö­rökország kijelentette: ha Ciprus a jelenlegi formában lesz EU-tag, Ankara annektálni fogja a sziget déli részét. A megoldást nehezítik az Athén és Ankara közötti ellenté­tek is, mivel gyakorlatilag a két or­szág megegyezése-beleegyezése nélkül nem lehet rendezés - a cip­rusi görög, illetve török közösség­ben érvényesülő ankarai és athéni befolyás miatt (igaz, ez a befolyás sokkal inkább érzékelhető a törö­kök esetében). A két rivális ország vitája már európai méretűre növe­kedett, mivel megoldatlansága már évek óta akadályozza az Euró­pai Unió és a NATO közötti megálla­podás megkötését, amely lehetővé tenné, hogy az EU a jövőben fel­használja az Észak-atlanti Szövet­ség infrastruktúráját saját katonai akcióihoz. Törökország attól tart, hogy ha az Európai Unió képes lesz saját hadműveleteket végrehajta­ni, a török befolyás a balkáni tér­ség jövőjére meggyengül, mivel Ankara nem EU-tag (és sokáig még nem is lesz, ha egyáltalán felve­szik), ezért nem tud beleszólni a potenciális akciók tervezésébe és irányításába. Ezért a NATO-n belül blokkolja az EU-val kötendő meg­állapodást, amely ilyen irányba ve­zetne. A megoldás az lehetne, ha az EU bizonyos török érdekeket is érintő kérdésekben kötelezné ma­gát az Ankarával folytatandó kon­zultációkra (ne feledjük, Törökor­szág többé-kevésbé regionális ha­talomnak számít saját „stratégiai környezetében” és az USA erőteljes támogatását is élvezi). A problé­máról szóló tárgyalásokon, ame­lyeken az amerikaiakon és a törö­kökön kívül a britek és a franciák vettek részt, tulajdonképpen meg­született egy javaslat, amely sze­rint Törökország bizonyos formá­ban konzultálási jogot kap a Bal­kánt, az Égei-tengert és Ciprust érintő akciók esetében. Ezt a meg­oldást viszont Görögország tartja túlzott engedménynek, így a meg­oldás továbbra is várat magára. A ciprusi probléma megoldása vi­szont nehezen képzelhető el a gö­rög-török ellentét jelentős mérsék­lése nélkül. Az ENSZ által nyilvá­nosságra hozott ciprusi rendezési terv, amely leginkább egy konföde­rációra hasonlít, egyelőre - telje­sen váratlanul - mindkét fél szá­mára elfogadhatónak tűnik, sőt a görögök már el is fogadták. A törö­kök legnagyobb kifogása - egyelő­re - a tervben megszabott határ­időkkel kapcsolatos, amelyeket megtarthatatlannak tekintenek. Valószínű, hogy az Európai Unió koppenhágai csúcstalálkozójáig - december 12-éig - nem sikerül tető alá hozni a megállapodást, viszont az elkövetkező időben minden­képp meg kell egyeznie a két fél­nek, hiszen már ismeretes az EU- csatlakozás előzetes időpontja is: 2004. május 1. Az Amerikai Egyesült Államok vélhetően támogatná az elképzelést, ha a négy állam F-16-osokat állítana hadrendjébe Közös visegrádi légierő: Gripenek nélkül? SZILÁGYI BÉLA A cseh-szlovák-magyar(-lengyel) közös légvédelem ügye hatással le­het a Gripen vadászgépek bérlésére is. A prágai NATO-csúcstalálkozón Juhász Ferenc magyar honvédelmi miniszter által felvetett ötlet meg­valósításának több feltétele is van. Ezek közül a két legfontosabb, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és ezen belül az USA ne gördítsen akadályt az együttműkö­dés elé, illetve a részt vevő orszá­gok azonos eszközökkel - minde­nekelőtt azonos vadászgépekkel - rendelkezzenek. Az Amerikai Egye­sült Államok vélhetően támogatná az elképzelést, ha a négy állam F-16-osokat állítana hadrendjébe. Vagyis vagy szerződést kellene bontani a svédekkel, vagy a Gripe­nek mellett amerikai vadászgépe­ket is bérelni. Simicskó István, az Országgyűlés honvédelmi bizottsá­gának alelnöke szerint a Fidesz el­hamarkodottnak tartja az elképze­lést, és elvárja a minisztertől, hogy mihamarább számoljon be terve­iről a szakbizottság előtt. Tisztázza, hogy érintheti-e ez a magyar-svéd vadászgépbérleti szerződést. Szen­tesi György haditechnikai szakértő szerint a közös légvédelem ügye nem érintheti a bérleti szerződést. Előbb tisztázni kellene például, hogy a NATO egyesített légvédelmi rendszere mellett hogyan oldható meg ez az együttműködés. Az biz­tosra vehető - ismerve Csehország és Szlovákia gazdasági lehetőségeit -, hogy mindkét állam erejét meg­haladja a korszerű vadászgépek megvásárlása. Prága saját gyártmá­nyú L-159-es könnyű, többfeladatú vadászgépeket rendszeresít hadse­regében. Pozsonynak valamivel több mint egy tucat MiG-29-ese van, de jelentős korszerűsítést igé­nyelnek. Szentesi szerint egyéb­ként egyik országnak sincs szüksé­ge új harci repülőgépekre, hiszen a NATO európai erőinél 3050 harcá­szati vadászrepülőgép áll szolgálat­ban. Deák Ferenc, a Biztonságpoli­tikai és Honvédelmi Kutatások Köz­pontjának tudományos igazgatója szerint nem irreális a közös légvé­delem ügye. Ez ugyanis jelentős költségmegtakarítással járna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom