Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 2. Közélet Télre megtelnek a cellák Bővítik a lipótvári börtönt Pozsony. Újabb 500 férőhellyel bővítik a lipótvári fegyház a jövő évtől, ha sikerül időben átadni a felújítás alatt lévő épületeket. Az előrejelzések szerint a jövő évben nő majd a súlyos bűncselekmé­nyek elkövetésében bűnösnek ta­láltak, azaz szigorított fegyházra ítéltek száma, az illavai fegyház- ban azonban már nem lehet újabb elítélteket elhelyezni. Szlovákiában jelenleg több mint nyolcezren töltik büntetésüket, az elítéltek túlnyomó többsége férfi, a börtönökben alig 200 nőt tarta­nak fogva. Az ország börtönei mintegy 9400 rab befogadására képesek. Az elítéltek jelenlegi alacsonyabb száma - az elmúlt évek tapaszta­latai alapján - a téli hónapokban mindenképpen nőni fog. (SITA) Egyszer minden a szemétdombra kerül, a szemétkuka is Fémgyűjtés az Eperjesi járásbeli Solivarban (TASR-felvétel) Újabb szakokkal nem, de infrastruktúrájában bővül az egyetemi központ, és a megerősödésre összpontosít Szellemi fellegvárrá válhat Komárom. Néhány évig nem indít újabb szakokat a komá­romi egyetemi központ - tud­tuk meg Szabó Zoltántól, a Selye János Egyetemért Ala­pítvány igazgatójától. Megfo­galmazása szerint az elkövet­kező időszak az intézmény megerősödésének, a tanár­utánpótlás biztosításának, a minőségjavításának és a hu­mán erőforrás fejlesztésének jegyében zajlik. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Marad tehát továbbra is a közgaz­dász és informatikusképzés, ezek­re a szakokra évente összesen 400 diákot szándékoznak felvenni. Ez azt jelenti, hogy pár éven belül kb. 2000 hallgatója lesz az egyetemi központnak. Ekkora hallgatói lét­szám mintegy 200 fős tanári gár­dát feltételez a jelenlegi 60-nal szemben. Közülük tízen a buda­pesti anyaegyetemekről - tehát a Közgazdaságtudományi és Állam- igazgatási, illetve a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről - járnak előadni, a többiek viszont hazai szakemberek. „A tanárután­pótlás biztosítása érdekében tavaly 5, idén pedig 10 személy számára tudtuk felkínálni azt a lehetőséget, hogy doktorandusi tanulmányokat folytasson a budapesti egyeteme­ken - mondta Szabó Zoltán, s hoz­zátette: A program természetesen az elkövetkező években is folytató­dik. Ennek köszönhetően négy-öt év múlva többtucat olyan fiatal szakember áll majd rendelkezé­sünkre, akik nagymértékben kive­szik majd részüket az oktatói és ku­tatómunkából. Ami az infrastruktúra bővítését ille­ti, a 2006-ig szóló fejlesztési terv a szaktantermek - informatikai, mé­rési, hálózattervezési és médialabo­Pár éven belül körülbelül 2000 hallgatója lesz az egyetemi központnak. ratóriumok, tőzsdeszimulátor stb. - mellett kitér a sportlétesítmények, az étkezdék és a kollégiumi férőhe­lyek bővítésére is. - Nagy hangsúlyt fektetünk a könyvtár fejlesztésére, öt éven belül 100 ezer kötetes gaz­dasági könyvtárat szeretnénk kiala­kítani - mondta az igazgató. - Ez óriási anyagi megterhelést jelent, hiszen egy-egy szakkönyv ára ezer korona körül mozog. Az eddigi 5000 kötet megvásárlása például ötmillió koronát emésztett fel. Szabó Zoltán fontosnak tartja azt is, hogy ingergazdag környezetet biztosítsanak hallgatóik és tanára­ik számára. Előadásokat szervez­nek világhírű szaktekintélyek, ban­károk, közgazdászok, orvosok, új­ságírók részvételével, és a jövőben tudományos konferenciák szerve­zését is tervezik. A sikeresen debü­táló nyári egyetem után évközi nyelvi és informatikai képzést az egyetemi várossá vált Komárom egyben a hazai magyarság szellemi fellegvára is lenne, ahol egymást váltják a szemináriumok, előadá­sok, tanfolyamok” - mondta az igazgató, (vkm) Közös előadássorozatba kezdett az Agora információs iroda és a Szövetség a Közös Célokért irodái Nőtt a diákigazolványt igénylők száma ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Komárom. A pozsonyi és komáro­mi székhelyű Agora információs irodák a Szövetség a Közös Célo­kért (SZKC) területi irodáival közö­sen tájékoztató előadássorozatot indítottak középiskolások részére. Sorra látogatják a magyar nyelven oktató középiskolákat, és informá­ciókkal szolgálnak egyrészt az Ago­ra irodák tevékenységéről, más­részt a magyarigazolvány, illetve a diákigazolvány nyújtotta kedvez­ményekről. Szabó Helga, az Agora komáromi vezetője és Petheő Atti­la, az SZKC komáromi irodájának munkatársa az elmúlt napokban a Komáromi járás középiskoláiba lá­togatott, év végéig pedig az Érsek­újvári és Galántai járásban tart elő­adásokat. Szabó Helga elsősorban a Magyarországon való egyetemi továbbtanulási lehetőségekről tájé­koztatta a harmadikos-negyedikes diákokat. Évente 20 szlovákiai ma­gyar diák tanulhat ösztöndíjasként Magyarországon, az érdeklődők az Agora irodákban már februárban tájékoztatást kaphatnak arról, hogy az adott tanévben mely egye­temek mely szakára írt ki pályáza­tot az ösztöndíjtanács, és a pályáza­tokat is hozzájuk kell benyújtani. Ahhoz azonban, hogy valaki pá­lyázhasson, magyarigazolvánnyal is rendelkeznie kell. Petheő Attila elmondta, a diákigazolvánnyal ren­delkezők Magyarországon több mint 700 helyen vásárolhatnak 5- től 50 százalékig terjedő kedvez­ménnyel: főleg könyv- és hangle­mezboltokban, sportruházati szak­üzletekben, irodatechnikai és mű­szaki boltokban, illetve vendéglátó- helyeken. Az elfogadóhelyek több­sége Budapesten és a nagyobb vá­rosokban található, de dél-komáro­mi vállalkozókkal is tárgyalásnak az árkedvezmények bevezetéséről. Petheő tájékoztatott továbbá az utazási kedvezményekről, a múze­umokban, könyvtárakban igénybe vehető kedvezményekről is. Ta­pasztalataik szerint a diákok még elég tájékozatlanok mind az Agora tevékenységét, mind a diákigazol­vány nyújtotta lehetőségeket illető­en. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a Komáromi járás mintegy tíz­ezer alap- és középiskolás diákja közül alig több mint kétszáznak van diákigazolványa. „Nem várhat­juk, hogy ezek a fiatalok betévedje­nek irodáinkba, nekünk kell elvinni hozzájuk az információt” - állítja egyöntetűen Szabó Helga és Petheő Attila. Az elmúlt héten egyébként - talán az előadássorozatnak is kö­szönhetően - megnőtt a diákigazol­ványt igénylők száma a járásban. Míg januártól október közepéig összesen 206 ilyen jellegű kérvényt iktatott a komáromi SZKC iroda, addig az elmúlt héten további har­minckettőt. (vkm) RÖVIDEN Meseszínház - egy hét múlva Vágsellye. Lapunk Családi Kör c. mellékletében október 26-án azt írtuk, hogy a Sellyéi Ifjúsági Klub (SÍK) Kuckó Játszóházának követ­kező rendezvényét - Ecsi Gyöngyi meseszínháza - november 3-ára tervezik. A program azóta változott, november 9-én, szombaton ke­rül sor a rendezvényre, (gl) Betörő ölte meg a bátkai alapiskola igazgatóját? Tragédia az iskolában ÚJ SZÓ-HÍR Bátka. Október 31-én csütörtökön dél tájban holtan találták a bátkai alapiskola igazgatóját, Ján Ka- menskyt. Az 56 éves igazgatót az is­kola melletti focipályán játszó gye­rekek figyelmeztették arra, hogy az iskola ebédlőjében mozgást észlel­tek. Besietett az épületbe, és magá­ra zárta a bejárati ajtót, hogy meg­nehezítse az esetleges betörő me­nekülési útját, ám előtte szólt a gye­rekeknek, hogy figyeljék az iskola környékét. Később ők fedezték fel az igazgatót, aki mozdulatlanul, a hátán feküdt az ebédlő padlóján. Azonnal szóltak egy járókelőnek, aki értesítette a mentőket és a rend­őrséget, ám a mentőorvos már csak a halál tényét tudta megállapítani. A rendőrség lezárta az iskola kör­nyékét, és nyomkereső kutyát is be­vetett. Nyomot is fogtak, amely a falu melletti agroreptér felé veze­tett, de ott eltűnt. Információink szerint egy emeleti ablakot nyitva találtak az épületen. A tragikusan elhunyt igazgató fejsérüléseket szenvedett, a nyomozóhivatal tör­vényszéki boncolást rendelt el. A helybeliek szerint az iskolai ebédlő­be és az óvodába is elég gyakran betörtek. A falu és a környék is megrendülve áll az eset előtt, az igazgató közkedvelt ember volt a faluban, senki nem tud arról, hogy ellensége lett volna, (szász) Pályázati lehetőség kis- és középvállalkozóknak Fő a versenyképesség ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. A Galántai Regionális Fejlesztési Ügynökség (RRA Ga- lanta) felhívja a kis- és középvállal­kozók figyelmét, hogy a gazdasági minisztérium állami pályázatot (grant) hirdet a versenyképesség növelésének támogatására. A pá­lyázaton kis- és középvállalkozók, valamint a legfeljebb 1800 embert alkalmazó nagyvállalatok vehet­nek részt. A támogatási összeg 120 ezer koronától 1,2 millió koronáig terjed, kis és középvállalkozók ese­tében a kiadások 75 százalékát, nagyvállalatok esetében a kiadá­sok 50 százalékát fedezheti. A tá­mogatás célja a termelési haté­konyság növelése, a termék konku­renciaképességének növelése, va­lamint a vállalkozói szubjektum helyzetének erősítése a hazai és külföldi piacokon. A támogatható tevékenységek közt szerepel a vállalkozó első részvé­tele hazai és nemzetközi kiállításo­kon, nemzetközi kereskedelmi missziókban, továbbá befektetési és marketing-tanácsadás és kon­zultáció, kereskedelmi és külke­reskedelmi tanácsadás, találmány, védjegy bejegyeztetése, ipari vagy használati minta külföldi bejegyez­tetése, termékek bevizsgálása, tesztelése, és minősítése. Bővebb információkkal Baros Róbert igaz­gató szolgál a Galántai Regionális Fejlesztési Ügynökségen (Regio- nálna rozvojová agentúra. Miero- vé nám. 941/1, a járási hivatal épü­letében, 5. emelet 538-as ajtó) 924 01 Galanta. Telefon: 031/780 16 61 vagy 0905/ 747 041) (gl) A Jednota szponzorálta a galántai kórházat 300 ezer ultrahangra ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. A Jednota Fogyasztási Szövetkezet 300 ezer koronát ado­mányozott a Galántai Szent Lukács Kórháznak. A Szpozori adományt a Jednota galántai elnöke, Július Be- lovic nyújtotta át Milan Ondercá- nin kórházigazgatónak és a Erik Mikurcíknek, az urológiai osztály főorvosának. A pénzt az urológiai osztály új ultrahangos diagnoszti­kai műszerének kifizetésére fordít­ják. A berendezést már meg is vá­sárolták, félmillió koronába került, ebből térít 300 ezret a Jednota. Kérdésünkre, hogy miért tartották fontosnak az adományozást, Belo- vic a következőket válaszolta. „Jól tudjuk, hogy a kórházak milyen rossz anyagi helyzetben vannak, és olyan adományt akartunk adni, amely az egyszerű embereknek is hasznára van. Mint munkáltató­nak, nekünk is érdekünk, hogy al­kalmazottaink egészségesek legye­nek, minél ritkábban kelljen beteg- szabadságra menniük, és ehhez egy ilyen modern műszer is hozzá­járulhat.” (gl) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHÖÁTVONULÁSOK, CSAPADÉK; 10-12 FOK A Nap kel 06.40-kor- nyugszik 16.30-kor A Hold kel 02.58-kor - nyugszik 15.46-kor Ózonszint: az átlagérték tegnap 307 Dobson-egység volt, ami 7 százalék­kal magasabb a sokéves átlagnál. ELŐREJELZÉS Sűrű felhőzetre, az ország nagy részén esőre kell számíta­ni. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 6 és 10 fok kö­zött, a délnyugati országrészben 12 fok körül alakul. Éjszakára a levegő 0 és 4 fok közé hűl le. Vasárnap a délelőtti órákban folytatódik a fel­hős, csapadékos idő, később észak felől fokozatosan kitisztul az ég, egy­re ritkábban várható eső. A nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között vár­ható, éjszaka fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála, 0 és -4 fokra le­het számítani. Hétfőn változóan fel­hős idő, 4 és 8 fok közötti hőmérsék­let várható. ORVOSMETEOROLOGIA Az ország egesz területén kelle­metlen, közepe­sen erős hatására kell felkészülni. Gyakrabban for­dul elő zavar az összpontosító-kész- ség, idegesség jelentkezhet, nő a de­presszióra való hajlam. Nehezebben viseljük majd a testi és lelki megter­helést. Nő a szív és érrendszer meg­terhelése, erősebbek lesznek a reumatikus fájdalmak, az időjárásra érzékenyek fejfájásra, fantomfájdal- makrá számíthatnak. A légzőszervi és emésztőrendszeri betegeknek is állapotuk romlására kell felkészül­ni. Vasárnap a szombatihoz hasonló nehézségekkel kell számolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom