Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-03 / 230. szám, csütörtök

Q KÖ7FIFT ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 3. Ellopták 3900 euróját Pozsony. Eszméletlen férfira bukkantak a rendőrök hétfőn a pályaudvar közelében. Az or­vosok szerint fejsérüléséből és kéztöréseiből öt héten túl épül­het fel. Kiderült, hogy a malac- , kai férfi hátizsákját kiszemelve egy ismeretlen férfi támadta meg. Amikor nem járt sikerrel, segítőtársaival földre teperték és addig ütötték, amíg ellenál­lása alábbhagyott, és megkapa­rintották a zsákot. Ebben 3900 euró és egy fényképezőgép volt. (SITA) Gyilkosság Losoncon Losonc. Valószínűleg gyükos- ság áldozata lett az a 37 éves losonci férfi, akinek holttestét vasárnap találták meg a város víztisztító állomásának közelé­ben. Mivel az orvos nem tudta megállapítani a halál okát, tör­vényszéki boncolást rendelt el. Ennek során kiderült, a férfit megölték. A rendőrség testi sértés ügyében ismereüen tet­tes ellen indított eljárást, (t) Autót loptak az álrendőrök Pelsőc. Sajátos módszerrel loptak el egy Audit Pelsőc kö­zelében. A limuzin előtt egy kékfénnyel villogó autó állt meg. Az Audi 39 éves ve­zetője, abban a meggyőződés­ben, hogy rendőrökről van szó, megállt és kiszállt. Ezt ki­használva az ismeretlen tette­sek beültek a kocsiba és elhaj­tottak. Ezzel 1,4 millió koro­nás kárt okoztak egy pozsonyi lízingtársaságnak. (SITA) Kórházba került a veszekedés után Nagykürtös. Súlyos testi sértés gyanújával indult eljárás egy 43 éves szklabonyai férfi ellen, aki hétfőn Nagykürtösön meg­támadta feleségét. Egy házas­társi veszekedés közben a férj előbb hátba rúgta 37 éves ne­jét, majd fejét az autójuk mo­torházába verte. Az asszony ek­kor elvesztette eszméletét, gyó­gyulása hat hétig is eltarthat. Erőszakos urát előzetes letar­tóztatásba helyezték. (TASR) Fegyvernek látszó klopfoló Besztercebánya. Vád alá he­lyeztek egy 59 éves férfit, aki rátámadt 12 évvel fiatalabb élettársára. Előbb klopfolóval verte a nő fejét, majd fojtogat­ni kezdte és azzal fenyegette, hogy megöli. Az asszony tíz napon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett. (TASR) Zálogházba kerültek a gyűrűk Kassa. Két jegygyűrűt adott ismerősének egy szepsi nő az­zal a megbízással, hogy tisztít- tassa ki őket. A nagytárkányi férfi megígérte, pár napon be­lül visszaadja a gyűrűket. Miu­tán nem jelentkezett, az asz- szony ráébredt, hogy lóvá tet­ték. Sikerült kiderítenie, hogy a férfi egy kassai zálogházba adta be a gyűrűket és 1850 ko­ronát kapott értük, holott a nő szerint 10 ezer korona a valódi értékük. (TASR) Randalírozott a piacon Pozsony. A piactéren konyha­késsel randalírozó férfihoz ri­asztották kedden a rendőröket. A 63 éves ittas férfi a késsel rá­támadott egy vásárlójára. Ami­kor megmotozták, három kést és egy riasztópisztolyt találtak nála. A férfi tettét kihágásnak minősítették. (TASR) A tornagörgői halastavakban is megkezdték a karácsonyi pontyok kifogását (TASR-felvétel) Losoncon a szülők nem tartanak igényt magyar tanítási nyelvű egyházi iskolára Hűek az iskolájukhoz Losonc. Mivel a szülők nem igénylik, nem lesz magyar ta­gozata annak az iskolának, amelyet a katolikus egyház alapít a városban és a jövő is­kolai évben nyitja meg kapuit. SZÁSZi ZOLTÁN Az egyház 1994-ben visszakapta ingatlanjait, és mivel a város jövőre az egyik iskolaépületre már nem tart igényt, elkezdték egy teljes szervezettségű alapiskola létreho­zásának előkészítését. Felmerült a kérdés, hogy a szlovák tanítási nyelv mellett a Losoncon és a kör­nyéken élő magyar katolikus csalá­dok igénylik-e a magyar tanítási nyelvű egyházi iskolát. Rákay Gá­bor plébános szerint a szülőknek kell eldönteniük, akarnak-e Loson­con magyar nyelvű egyházi iskolai részleget, vagy nem. Felmérések szerint 2003 őszén mintegy 140 -150 gyermek oktatása indulhat meg, egyelőre szlovákul. Magyar osztály megnyitására vonatkozóan eddig egyetlen kérés sem érkezett. Losoncon a nagy hagyományokkal rendelkező, tavaly óta Kármán Jó­zsef nevét viselő, a város fennható­sága alá tartozó alapiskolának tehát egyelőre nem kell a konkurenciától tartania. A szülők hűek maradtak az iskolához. Az egyház nem folyta­tott nagy kampányt, hiszen a hittan­oktatás, amely az idén 12 csoport­ban folyik a magyar alapiskolában, teljesen kielégíti az igényeket. Né­hány szülő leginkább attól tart, hogy ha megalakulna az egyházi is­kola, akkor egyfajta elit iskolaként működne és a ma jól működő ma­gyar alapiskola fokozatosan leépül­ne. Az iskolaköteles magyar gyere­kek száma sajnos Losoncon is csök­ken, így még az a patthelyzet is előfordulhatna, hogy egyik iskola sem tudna magyar osztályt indítani, mert nincs elegendő gyerek. A jó együttműködés a magyar alapisko­la és a katolikus egyház között to­vábbra is fennmarad. A döntés joga a szülőké, ők pedig egyelőre a már jól működő Kármán József nevét vi­selő iskolát pártolják. Hétfőtől továbbképző tanfolyamok munkanélkülieknek Esély az állásszerzésre ÚJ SZÓ-HÍR í .................................... Zs elíz. Hétfőtől négy továbbképző tanfolyam indul Zselízen a mun­kanélküliek számára. Kosárfonást, fafaragást-kézművességet, dísznö­vénykertészetet tanulhat az a negyven állástalan, aki már több mint egy éve munkanélküli. A kör­zeti munkaügyi hivatal tájékozta­tása szerint a leendő dísznövény- kertészeknek a jövő tavasszal munkát is biztosítanak a városban. Öt érettségivel rendelkező munka- nélküli vehet részt a könyvelői tan­folyamon, amely január végéig tart. A járási munkaügyi hivatal projektuma egyébként idén július elsejével indult, és több mint 180 embert vontak be. A tartósan munkanélküliek számára egy in­tenzív háromhetes tanfolyamot is indítottak, amelyen pszichológus segítségével sajátíthatták el a munkahelyszerzés módjait. A munkaügyi hivatal a közterület­fenntartó vállalat és az önkor­mányzat segítségével a kosárfonó tanfolyam végzőseinek is szeretne munkát biztosítani. Felmerült egy kisüzem vagy egy kisvállalkozás létrehozásának ötlete is. Állítólag a fonott termékekre az olasz pia­con nagy az érdeklődés, (buch) Hasznos ajándékokat kaptak a mozgássérült gyerekek Célba ért a jótékonysági mérkőzés bevétele ÚJ SZÓ-HÍR Vágsellye. A mozgássérült gyer­mekek vágsellyei szövetségét aján­dékozta meg a városi önkormány­zat abból a pénzből, amelyet a jú­niusi millenniumi ünnepségek ke­retében rendezett jótékonysági futballmeccs bevételéből szerzett. A futballmérkőzésen a világbajnok szlovák jégkorongozók és neves sportolók a vágsellyei városatyák­ból, a városi hivatal alkalmazottai­ból és a városi rendőrökből verbu­válódó csapat ellen álltak pályára. A vendégek 8:1 arányban megver­ték a hazaiakat, mégsem szomor- kodott senki, mert a meccs tétje nem a győzelem, hanem a szóra­kozás és nem utolsó sorban a jóté­konykodás volt. A város vezetése már akkor azzal a céllal gyűjtötte a pénzt, hogy azt valamilyen nemes célra használja fel. A bevételből a mozgássérült gyermekek szövetsé­ge részére vásárolt ajándékokat a napokban adta át Július Morávek polgármester Eliska Vargová, a vá­rosi hivatal marketingfőnöke kísé­retében. „A szövetség központjába har­mincöt gyerek jár rendszeresen a szüleivel, pénteken is az ő jelen­létükben adtuk át az ajándékokat. Előzőleg az elnök asszonnyal megbeszéltük, hogy mire lenne szükségük, és ennek alapján vásá­roltunk rehabilitációs tornára szolgáló labdákat, valamint kifes­tőkönyveket, ceruzákat és egyéb hasznos apróságokat, amelyeket a gyerekek nagy örömmel fogad­tak” - tájékoztatta lapunkat Vargová. (gaál) Több millióval támogatta a régiót a Pro Patria 2000 Alap Várják az adományokat Az iskolák és óvodák tartozásainak törlesztése nem a város feladata Fejlesztésre fordítják a gázpénzt SZABÓ PÉTER Dunaszerdahely. Az infrastruktú­ra fejlesztésre fordítják azt a 6,1 millió koronát, amit a város a Szlo­vák Gázmüvektől kapott vissza az 1991 és 1999 között saját források­ból finanszírozott gázművesítésért - nyilatkozta lapunknak Pápay Zol­tán, a városi hivatal pénzügyi és va­gyonkezelési osztályának vezetője. Ä kormányrendelet megszabja, hogy a visszakapott pénzt az önkor­mányzatok hiteltörlesztésre vagy fejlesztési beruházásokra fordíthat­ják, Dunaszerdahely az utóbbit vá­lasztotta. Az összeget a Kommuná­lis Bank továbbítja az önkormány­zatnak, azután, hogy a bankhoz el­juttatta a beruházás tervezetét. Ebből a pénzből felújítják a járási hivatal épületének homlokzatát, a Vámbéry tér burkolatát, valamint megépítik a Galántai út és a Póda- fai út közötti bekötőutat, és hoz­zájárulnak Sikabony-városrész csatornahálózatának építési költ­ségeihez. A felvázolt elképzelések megvalósításhoz több millió koro­nára lesz szükség, a kapott 6,1 millió az összköltségek mintegy harmadát teszi ki. Kérdésünkre, hogy a pénz egy ré­szét miért nem fordítják az oktatá­si létesítmények adósságainak csökkentésére, Pápay elmondta: „Az állam vállalta az oktatásügyi hatáskörök átruházása előtt fel­gyülemlett tartozások visszafize­tést, a törlesztés tehát nem a város problémája. Az iskolák karbantar­tását más forrásokból fedezik. Mi­vel az önkormányzat tisztában volt azzal, hogy az iskolaépületek állaga leromlott, a 2002-es költ­ségvetés jóváhagyásánál 700 ezer koronát különítettek el az állag- megőrzésre. A helyi és regionális televíziók seregszemléjén tudósítások és riportfilmek mérettetnek meg A nyolcadik koldusfesztivál JUHÁSZ KATALIN Kassa. Október 9-12. között ismét megrendezik Kassán a helyi és regi­onális televíziók Arany Koldus cí­met viselő nemzetközi fesztiválját. A világon egyedülálló seregszemlé­re idén 20 országból 140 résztvevő érkezik, a versenyfilmek hét ország műhelyeiből kerülnek a nemzetközi zsűri elé. A programban háromper­ces tudósítás és egyórás lírai riport­film egyaránt helyet kap, persze kü­lön kategóriában. Bemutatkoznak a kassaihoz hasonlatos, ám szakma­ibb jellegű belorusz, lengyel és hol­land partnerfesztiválok, a részt­vevők és a nagyközönség számára pedig naponta több vitát rendeznek aktuális kérdésekről. Éva Déka- novská, a fesztivál igazgatója sze­rint a legnagyobb érdeklődésre az önkormányzati választások televízi­ós megjelenítéséről szóló beszélge­tés számíthat, amelyen a szerbiai és a jugoszláviai választásokat nyo­mon követő helyi tévések osztják meg tapasztalataikat a kollégákkal. „Mivel a városi televíziók nagy ré­szét az önkormányzat tartja fenn, e médiák szólásszabadsága megle­hetősen korlátozott. A helyi tévések nálunk kevés önálló ötletet valósít­hatnak meg, munkájuk állandó jel­legű alkalmazkodás” - állítja Deka- novská, aki nemrég még a kassai TV NASA igazgatónője volt. Az Arany Koldus fesztivált újtára indító tele­vízió a rendezvény első évében még csak alakulóban volt, ma pedig már nem létezik. A Global csatornát be­kebelező JOJ TV vezetése ugyan az­zal az ígérettel érkezett Kassára, hogy támogatni fogja a regionális televíziózást és az egyre rangosabb fesztivált, ám a helyiek eddig ennek semmijeiét nem tapasztalták. Az ál­landó pénzügyi gondokkal küzdő, ezért rendkívül találó nevű feszti­vált külföldi, főleg amerikai forrás­ból rendezik, sem a kulturális mi­nisztérium, sem pedig a Visegrádi Alap nem tartotta támogatásra ér­demesnek. V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Az elmúlt félév során több millió koronát osztott szét kü­lönböző tervezetek támogatására a Pro Patria 2000 Alap. A16 komá­romi magánszemély által tavaly decemberben létrehozott alap elsősorban a város és környéke szellemi, kulturális életének fel­lendítését, szociális és egészség- ügyi programok segítését tűzte ki célul. Bastrnák Tibor, a kuratóri­um elnöke szerint egyre többen fordulnak hozzájuk támogatásért, ami azt jelenti, hogy az emberek kezdik megismerni tevékenységü­ket. Sajnos, sok pályázót eleve el kell utasítaniuk, mivel nem a Ko­máromijárásból érkeznek. Az alap nem szociális védőhálóként műkö­dik, tehát egyes személyek szociál­is problémáit nem tudja megolda­ni. Segítséget nyújtottak viszont például a Down-kórosok és sztó- mások egyesületének. Eddig a leg­több támogatás az oktatásügybe irányult, az egyik iskolának számí­tógépeket adományoztak, a másik esetében új tantermek kialakításá­hoz járultak hozzá anyagilag, de támogattak már kiváló eredmé­nyeket elért diákokat és tanáraikat is. „Tehetséges fiatalok támogatá­sa továbbra is előkelő helyen sze­repel céljaink között - mondta Bastrnák Tibor. - Ugyancsak hoz­zá szeretnénk járulni a helyi kór­ház műszaki felszereltségének ja­vításához, mégpedig különböző diagnosztikai berendezések vásár­lásával, és terveink között szerepel egy Csokonai-szobor felállítása is. Természetesen folyamatosan vár­juk a pályázatokat.” A Pro Patria 2000 pénzügyi forrá­sát egyrészt az alapbetétek, más­részt pályázatokon elnyert pén­zek képezik, de több vállalkozó támogat különböző tervezeteket az alapon keresztül. Bastrnák sze­rint ez azért előnyös, mivel az adakozók így biztosak lehetnek abban, hogy jó célt szolgál az ál­taluk felajánlott összeg, másrészt össze tudják hangolni a támoga­tásokat. Ezért további adományo­zók jelentkezésére is számítanak. A három nap folyamán alkalom nyílik program- és tapasztalatcse­rére, együttműködések elindításá­ra is. Á vitafórumokat elismert holland és amerikai szakemberek vezetik, szó lesz többek közt az új­ságírói etikáról, a elektronikus saj­tó és a terrorizmus viszonyáról, az etnikai kisebbségek tévés megjele­nítéséről, illetve a saját műsorok reklámozásának mikéntjéről is. A kassai szervezők szerint idén a hírműfaj mellett az emberi sorso­kat bemutató dokumentumfilmek dominálnak a versenyprogram­ban. A nemzetközi zsűri az egyete­mes értékeket keresi és díjazza, a fődíj hagyományosan a kassai Fő utca egyik házát díszítő koldus­szobor másolata, amely humoros formában hivatott célozni a városi tévék sanyarú anyagi helyzetére. Ezek után nem meglepő, hogy a fesztivál díszvendége a híres „csa­vargó”, Charlie Chaplin Svájcban élő fia, aki apjáról szóló filmjét mutatja be Kassán. Egy sörparti után jobban megy a munka Mit akar az alkalmazott? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Családias hangulatú sörpartikat kell rendezni, vonta le a tanulságot a Heineken cég szlo­vákiai kirendeltsége az alkalma­zottai körében végzett kérdőíves felmérés eredményei alapján. Megkérdezték a dolgozóktól, mi nem tetszik a cégnél, ők pedig azt válaszolták: javítani kell a kom­munikációt a távol eső részlegek között, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az emberek közötti nem formális kapcsolatokra, emelni kell a dolgozók „motivációját” és a vállalati kultúra színvonalát. A Heineken az egésznek a „Mikro­klíma változtatása” nevet adta, és benevezett a munkaerő-fejlesz­téssel és irányítással foglalkozó társaság által immáron negyedik éve megszervezett versenyre. A cég saját kategóriájában győzött is. A zsűri elnöke, Bernardína Borsíková, a Szlovák Rádió mene­dzsere pozitívan értékelte, hogy a felmérés eredményei nem a főnök páncélszekrényében végezték, hanem megpróbálnak javítani a vállalaton belüli hangulatot. A külföldi befektetőkkel rendel­kező cégeknél normális, hogy jobban odafigyelnek alkalmazot- taikra, pihenési és továbbképzési lehetőséget biztosítanak számuk­ra, állandóan motiválják őket, ki­kérik a véleményüket. A szakem­berek szerint a szlovákiai cégekre is ez vár, és Borsíková úgy véli, ehhez meg is vannak a menedzse­reink, csak egyelőre „túl szeré­nyek” ahhoz, hogy saját javaslat­tal álljanak elő, pedig a munka­erő-fejlesztés egyre fontosabbá válik, (sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom