Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-18 / 217. szám, szerda
jj SZÓ 2002. SZEPTEMBER 18. Közélet 5 Ján Carnogursky igazságügyi miniszter: „Ha nem módosul a státustörvény, Szlovákiának védekeznie kell." Marad is, nem is a politikában „Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kormányra, amekkora a törvény elfogadása előtt volt..." (Képarchívum) RÖVIDEN Schuster rádió- és tévébeszéde Pozsony. Rudolf Schuster tegnap este a közszolgálati televízióban, illetve rádióban beszédet intézett a választópolgárokhoz. Elsősorban a fiatalokat biztatta a hét végi voksoláson való részvételre, illetve arra, hogy ne külföldön, hanem idehaza keressék a boldogulásukat. (TASR) A külföld bízik Szlovákiában Pozsony. Tegnap tanácskozott a voksólás előtt utoljára a Központi Választási Bizottság. „Elfogadtuk a Demokrata Párt döntését, hogy nem indul a parlamenti választásokon” - közölte lapunkkal Kertész Sándor, a testület tagja. Leszögezte: a választásokon a szokásosnál körülbelül 7500-zal több rendőr teljesít szolgálatot. „Erősödött a külföld bizalma, ez a megfigyelők számán is mérhető: csupán 6-7 külföldi megfigyelő érkezett Szlovákiába, s némelyikük már részt is vett tanácskozásainkon” - mondta Kertész Sándor, (szge) Carnogursky még nem jelenti fel Bánt Pozsony. Ján Carnogursky mindaddig nem tesz feljelentést a kassai maffiózók szabadlábra helyezését „tétlenségével” előidéző kerületi bíró ellen, míg az ügyben nem lesznek bizonyítékai. Dusán Kán bírót azzal gyanúsílják, hogy mulasztása miatt a vizsgálati fogság meghosszabbítását kérő bírói irat későn jutott el a Legfelsőbb Bírósághoz. Carnogursky egyébként már kidolgoztatta a Bán elleni fegyelmi eljárás tervezetét, de egyeztetni akar a kerületi bíróság vezetőjével, mert nyilván már az is előkészített egy hasonló javaslatot. (SITA) A leendő brazíliai nagykövet „pozitív" Pozsony. Az elnöki hivatal brazíliai nagykövetté Idnevezendő protokollfőnöke, Milan Cigán a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata alapján nem kerülhet kapcsolatba titkosított iratokkal. Ezt tegnap Boris Gandel külügyi szóvivő erősítette meg. A dél-amerikai ország már korábban jelezte, hogy hajlandó fogadni Cigánt, ezért újabb vizsgálatoknak vetik alá, hogy nagykövetként betekintést nyerhet-e titkos dokumentumokba. (TASR) Újabb Lexa-ügy akadt meg Pozsony. Újabb Lexa-ügy bírósági vizsgálata akadt meg. A Pozsonyi Kerületi Bíróság ugyanis kiegészítő vizsgálatra visszaadta az ügyésznek azt az ügyet, amelyben a volt titkosszolgálati igazgatót és három volt beosztottját azzal vádolják, hogy a szolgálat pénzét fantomcégeken keresztül a saját kezükre játszották. Az ügyész a bíróság határozatát megfellebbezte; a Legfelsőbb Bíróság dönti el, helyt ad-e a panasznak. (TASR) Ivan Lexa (Képarchívum) Kampányzárás - Meciar nélkül Nagyszombat. Vladimír Meciar tegnap a HZDS kampányzáró nagygyűlésén sem jelent meg - a szervezők szerint azért, mert a kisebb városokban tartott fórumokat részesítette előnyben. Mások állították, hogy távolmaradásának oka a párt pöstyéni fóruma, ahol a mozgalom regionális vezetői Meciar előtt vesztek össze. Azzal vádolták egymást, hogy ellenlábasuk át fog lépni Ivan Gasparovic HZD-jébe. (TASR) Szepsiben megkapják elmaradt bérüket Szepsi. Jozef Stank védelmi miniszter tegnap október elsejei hatállyal leváltotta a Katonai Karbantartó Vállalat igazgatóját. Stanislav Saranic vezetése alatt ugyanis a cég rossz anyagi helyzetbe került, olyannyira, hogy hitelt kell felvennie. Stank a vállalat szakszervezeti vezetőivel is tárgyalt, s megígérte, hogy az elmaradt júliusi béreket holnap, az augusztusiakat pedig csütörtökön kifizetik. (SITA) Feljelentést tett a Polgári Konzervatív Párt Fajgyűlölet a tévéből Ján Carnogursky igazságügyi miniszter távozik is meg nem is a politikából: nem szerepel a Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltlistáján, nem kíván politikai funkciót betölteni, viszont - most már „szabadon” - a politikai kérdésekhez továbbra is hozzá akar szólni. B. SZENTGÁLI ANIKÓ Néhány héttel ezelőtt egy lengyel- országi konferencián a visegrádi országok jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az együttműködést Magyarország veszélyezteti. Ez annál is meglepőbb, mivel a V4-es kormányfők júniusi, esztergomi értekezletükön kijelentették: mindent elkövetnek a kapcsolatok javításáért. Magyarország olyan szempontból a legnagyobb kockázat tényező, hogy a visegrádi négyek történelmi mérlegvonása eltérő, éspedig az első és a második világháború után Magyarország a vesztesek, Szlovákia, Csehország és Lengyelország a győztesek táborában volt. Egyedül Magyarországnak van - Trianon formájában - mély történelmi sérelme, amit megpróbál valahogyan helyrehozni. Ez Magyarországot Szlovákia, illetve a többi állam érdekeivel ellenkező állásfoglalásba „hajtja”. A történészek szerint Trianon már nem kérdés a magyar politikai életben, inkább annak következményei - a külföldi magyarok sorsa - foglalkoztatják a politikusokat. Nem vagyok biztos benne, hogy Trianon már nem kérdés, hiszen még ma is léteznek bizonyos erők - például a Csurka-féle párt vagy a Fidesz környezetében -, melyek Trianonra elsősorban negatív értelemben emlékeznek. Csak terminológiai játékról van szó. Ám legyen, elismerem, hogy csak a következmények foglalkoztatják a magyar politikát, a lényeg azonban ugyanaz, vagyis ez befolyásolhatja a visegrádi együttműködést. Ugyanakkor remélem, nem negatívan. A szlovák-magyar kapcsolatokban csak a státustörvény okoz gondot, minden más probléma elenyésző és normális. » Nem vagyok r biztos benne, hogy Trianon mái nem kérdés. Most, hogy nyilvánvalóvá vált, ellentörvény nélkül is orvosolható a státusprobléma, nem gondolja, hogy fölösleges és túlzás volt a KDH tervezete? Örvendetes, hogy lassan oldódik a helyzet. Nem hiszem, hogy rossz reakció volt az ellentörvény kidolgozása, mert amikor a KDH előállt javaslatával, a magyar kormány még nem akarta módosítani a jogszabályt. Vagyis Szlovákiának nem volt más választása, mint ellenintézkedéseket foganatosítani. Magyarország csak az Európai Unió nyomására hajlik a módosításra, ami még nem történt meg. Vagyis nem zárja ki, hogy a KDH a jövőben ismét előállhat ellentörvényével? Nem. Ha nem módosul a magyar törvény, Szlovákiának védekeznie kell. Pavol Hrusovskytól nem idegen a miniszterelnök által többször kifejtett gondolat, mely szerint a következő kormánykoalíció magját az MKP-KDH-SDKÚ hármas alkothatná. Viszont az MKP és a KDH éppen a státustörvény elleni jogszabálytervezet miatt „hidegült el” egymástól. Nem lenne okosabb a szemétkosárba hajítani a tervezetet? Pártunk álláspontja koncepciósze- rűen igazodik az uniós véleményhez. Számunkra Szlovákia szuverenitása elsőrendű érték, azaz sokkal fontosabb a különböző, eseüeges kormánykoalícióknál. Ugyanakkor ha Szlovákia komolyan gondolja az integrációt, rendkívül fontos, hogy a következő kabinet stabil legyen. Megvan az esélye annak, hogy jobboldali kormány alakuljon, melyben a kereszténydemokraták és a magyarok is helyet kaphatnak, viszont az ellentörvény-tervezet miatt romolhat a két párt viszonya. Bízom benne, hogy az MKP politikai víziója európai lesz, és támogatni fogja, hogy a magyar kormány olyan szellemben változtassa meg az említett jogszabályt, hogy Szlovákiában ne kelljen ellentörvényt elfogadni. Azért vannak ilyen elvárásaim a magyar párttal szemben, mert a státustörvény elfogadása előtt az MKP küldöttsége Budapesten járt, és az akkori magyar kabinettel konzultált. Most azt szorgalmazhatná, hogy Budapest az uniós irányvonallal összhangban módosítsa a vitás törvényt. Kérdéses, milyen befolyása lehet egy szlovákiai pártnak egy másik ország kormányára... Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kormányra, amekkora a törvény elfogadása előtt volt... Egyébként hogyan értékeli az MKP mint kisebbségi párt kormányszereplését? Jól. És a KDH kormánytagságát? Miniszterkedésem alatt sikerült néhány eredményt elérni. Robert Fico ezzel szemben az ön tevékenységét teljes csődnek minősítette. Robert Fico kijelentésein nem csodálkozom, mert ő akart lenni az igazságügyi miniszter, de nem sikerült elérnie célját. Ficót visszahívtam a Szlovákiát a nemzetközi emberjogi bíróság előtt képviselő ügynök funkciójából, mert nem felelt meg. Fico úr soha nem dolgozott az igazságszolgáltatásban, ezért nem tudja, miről beszél. Részéről egyfajta hiúságról van szó. A KDH képes lenne együttműködni a Smerrel? Ez más lapra tartozik. A KDH és a Smer között - a személyemmel kapcsolatos megjegyzéseken kívül - mélyebb ellentét is van, de mivel már nem vagyok a párt tisztségviselője, erre nem válaszolok. Személy szerint milyen kormányt szeretne a választások után? Nem vagyok hivatott és nem látok okot erre válaszolni. Nem szerepel a KDH jelöltlistáján. Miért? Távozik a politikából? Fontosnak tartom, hogy szabadon fejthessem ki a véleményemet anélkül, hogy a kijelentéseim miatt a mozgalmat bírálják. Idáig nem nyilatkozhatott szabadon? Minden párt vezető politikusának szem előtt kellene tartania a párt hivatalos álláspontját. Előfordult, hogy például az orosz államadóssággal kapcsolatos nézeteimet a párt ellen használták fel. Továbbra is kifejtem véleményemet, úgyhogy ilyen értelemben nem távozom a politikából. Indul az elnökválasztáson? Ez idő előtti kérdés, és a jelen pillanatban egy ilyen jelölésnek nem lenne esélye. Frantisek Miklosko önt Jósolja” következő államfőnek. Frantisek Miklosko a KDH, sőt Szlovákia látnoka annak ellenére, hogy nem minden jóslata vált valóra. Egyszer azt mondta az újságíróknak, hogy az orosz államadóssággal kapcsolatban bármikor kérdezhetik' önt, mindig válaszolni fog. Miért érdeklődik eny- nyire a deblokáció iránt? Alighanem cukkolni akartam az újságírókat, mert a deblokációval kapcsolatban nekem lett igazam. Amikor 1999-ben támogattam az adósságtörlesztést, sokan bíráltak, nem is olyan régen pedig nekem kellett lassítanom a dolgot. Nem személyes érdekekről van szó? A felesége a Metro cégen keresztül érdekelt az áruval történő törlesztésben. Szó sincs személyes érdekekről. A Metro pedig még egyetlen „deblo- kációs” fillért sem kapott. } Pavol Hamzík szerint a kormányban az orosz államadóssággal kapcsolatban legutóbb azért élt politikai vétójogával, mert így akarta elterelni a figyelmet az igazságszolgáltatás siralmas állapotáról. SS Bővíteni kell r az ügyészség és az igazságügyi miniszterjogkörét. Hamzík inkább a Polgári Egyetértés Pártjának siralmas állapotáról beszélhetne. Csakhogy az igazságszolgáltatás állapota nem éppen rózsás. Mindig lesz mit javítani, és nem ismerek olyan országot, melynek lakosai elégedettek lennének az igazságszolgáltatással. Amikor Lexát szabadlábra helyezték, azt mondta, nem marad sokáig „kint”. Még mindig nincs börtönben. Mikor kerül vissza a rács mögé? Ez a független bíróságokra tartozik. Tudom, de ki más, ha nem az igazságügyi miniszter tudja „elintézni”, hogy a rossz elnyelje méltó büntetését? Bővíteni kellene az ügyészség és az igazságügyi miniszter jogkörét olyan értelemben, hogy rendkívüli esetben fellebbezhessenek a bírósági döntés ellen. Ha ez megtörténne, akkor „elintézhetném”, hogy Lexa fogságba vételével másik bíróság is foglalkozzon. Szcientológusveszély Mitro nyilatkozik Pozsony. A szcientológus egyház Szlovákiában is társadalmi probléma és belbiztonsági kockázat - közölte tegnap Vladimír Mitro, a titkosszolgálat igazgatója azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben ez az egyház rengeteg szórólappal kínálja a saját kiadványait nálunk is. A szolgálat vezetője elmondta, hogy legújabban egyes kábítószer-ellenes tervezetek révén egyes iskolákba is bekerültek ezek a publikációk. Az egyház képviselői más európai országokban is megjelentek. (SITA) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Fajgyűlölet szítása miatt a Polgári Konzervatív Párt tegnap feljelentést tett Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt és Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke, valamint a Szlovák Televízió ellen, mert a két párt választási hirdetése sérti a magyar nemzetet és a szlovákiai magyar kisebbséget. Malíkováék egy történetet mutatnak be. Egy érsekújvári étteremben a szlovák vendégnek egy pincérnő csak magyarul válaszolgat. A háttérből egy magyar pincér megkérdi, mit akar a vendég, mire a pincérnő megjegyzi: „Mit tudom én? Buta tót.” A hirdetésben a történelmi Magyarország térképe is feltűnik. Aztán megjelenik Malíková, s egyebek mellett a következőket mondja: „Ezt meg kell állítani! Ébredjenek!”. A Ján Slota vezette párt egy iskolában forgatott. „Nem is volt olyan régen, hogy a tanító úr nádpálcával verte a buta tótokat. Ma már senki sem veri őket. Buta tótok nincsenek, de szlovák iskola se. Apponyi szelleme kiűzte a szlovák gyerekeket...” - hangzik el Slotáék hirdetésében, (korp) MEGKÉRDEZTÜK Farkas Ivánt, a Nyitra megyei képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnökét A megyei közgyűlésben milyen, a dél-szlovákiai régió fejlesztésével kapcsolatos javaslat kerül terítékre? Kiemelt fontosságúnak tartjuk a Mária Valéria híd mellett egy újabb, a teherforgalmat lehetővé tevő párkányi híd megépítését. Erre akkor is égető szükség van, ha Komáromban a vasúti hidat a későbbiek során közúti forgalmat is lebonyolító résszel bővítik ki. A Budapestet Esztergommal összekötő épülő M10-es gyors- forgalmi út, továbbá a magyar fővárost kikerülő, szintén épülő MO-ás körgyűrű nyújtotta infrastrukturális lehetőségeket ki kellene aknáznunk. Az M10-es folytatása az újabb párkányi hídon haladhatna át, felfűzve Zselízt, Szentbenedeket, Turócszentmártont, Zsolnát és a többi települést egészen a lengyel határig, emellett a Duna újabb átívelése a jelenleg kiaknázatlan párkányi teherkikötő számára is lökést adna, elég csupán az esztergomi Suzuki autógyár igényeire gondolnunk. Végezetül ne feledjük, hogy a nagy szívóhatású Budapesthez a legközelebbi, alig több mint 30 kilométerre fekvő határátkelő éppen Párkány. E tényezőket figyelembe véve a megyei közgyűlésben szorgalmazni fogjuk a párkányi teherforgalmi híd megépítését. (shz) KÉT KÉRDÉS - KÉT VÁLASZ Ha a választások idején beteg lennék, szavazhat helyettem valaki? Nem. Mindenki személyesen lép a választási bizottság elé, egyetlen polgárt sem lehet „helyettesíteni”. Hogyan lehet mozgóurnába voksolni? A polgár megkérheti a lakhelye szerinti körzeti választási bizottságot, hogy küldjön a lakására urnát. Ilyen esetben két bizottsági tag házhoz szállítja a szavazólapot, a borítékot és az urnát, s a polgár otthon szavazhat, miközben a bizottsági tagok ügyelnek a voksolás titkosságára. (sza)