Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-18 / 217. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 1E KOMMENTÁR Megelőző háború MALINÁK ISTVÁN Irak állítólag feltétel nélkül hajlandó visszafogadni az ENSZ fegyverzetellenőreit. Várjuk ki a végét, a bagdadi bejelentéseket az utóbbi években mindig fényévek választották el a valóságtól, így a gyanú, hogy Szaddám Húszéin csupán időt akar nyerni, több mint indokolt. Egyébként is: az iraki bejelentés egyik közvetlen előzménye az volt, hogy már Szaúd-Arábia is támogatná a megelőző háborút, ha az ENSZ rábólintana. így az alapkérdés továbbra is az, lesz-e háború, és az mennyire indokolt. Elég áttekinteni azt, mi minden változott Bush múlt csütörtöki, tetszik vagy sem, de méltán történelminek nevezett ENSZ-beszéde óta. Az ellenőrök visszaengedése csupán egyike volt a Bush által szabott feltételeknek. Az amerikai elnök a terrorizmus támogatásának befejezését, az iraki lakosság bántalmazásának beszüntetését, a demokratikus rezsim megteremtését is követelte Bagdadtól. Ezeknek egy diktátor aligha tud megfelelni, s több mint valószínű, hogy nem is akar. Amit Szaddám akar, az a vezető pozíció megszerzése az Öbölben, s ezt nemcsak Amerika nem akarja, de több arab ország sem. Ezért mégsem annyira meglepő a szaúdi fordulat, ezért van szertefoszlóban a franciák ellenkezése is. Miért olyan sürgős Bushnak a katonai csapás? Figyeljünk a washingtoni érvekre: az amerikaiak nem állítják, hogy kétségkívül meglevő vegyi és biológiai arzenálja mellett Szaddámnak már van atomfegyvere, hanem azt, hogy pár hónapon belül képes azt létrehozni. Ha már volnának Iraknak nukleáris eszközei, az amerikaiak nem vállalhatnák a megelőző csapás kockázatát. Pülanatnyilag nemcsak az atomnagyhatalmak, hanem a regionális atomhatalmak is kellő visszafogottságot tanúsítanak, így Izrael is, és minden köztük levő feszültség ellenére India és Pakisztán is. Szaddám az utóbbi húszegynéhány évben több háborút robbantott ki: 1980-ban Irán ellen, 1990-ben megszállta a védtelen Kuvaitot, s mintegy mellékesen saját lakossága, történetesen az ott élő kurdok ellen 1988-ban bevetette vegyi fegyvereit. Az Irak elleni háború lehetőségét tekintve a vélemények sokasága a következő két pont közötti skálán helyezkedik el. Az egyik: az amerikai fenyegetőzés csupán egy nagy médiablöff, hogy nyomást gyakoroljanak Szaddámra. A másik: bármit tesz Irak, mindenképpen lesz háború, mert Bush akarja. Nos, ha katonai eszközök nélkül is sikerül kizárni a Szaddám jelentette, senki által sem vitatott biztonsági veszélyeket, nem lesz háború. Ellenkező esetben igen, és különböző világpolitikai szempontok miatt nem valószínű, hogy az ezzel kapcsolatos majdani BT-határoza- tot akár az oroszok, akár a kínaiak megvétóznák. Azt se feledjük, ha Bush történetesen 1991 elején kezd háborút az afganisztáni tálib rezsim és az al-Kaida ellen, mondván, fennáll a veszélye annak, hogy bin Ladenék romba döntik az ikertornyokat meg a Pentagont, senki sem hitte volna egy szavát sem. És most lehet meditálni azon, hogy mennyire erkölcsös a Bushnak tulajdonított új amerikai doktrína, a megelőző háború doktrínája, amely pedig csöppet sem új. Amiért az USA nem fog elhamarkodottan lépni, az, hogy jó néhány, az esetleges háború utáni helyzettel kapcsolatos kérdés tisztázatlan. Például előbb meg kell oldani a Szaddám utáni Irakban az utódlás problémáját. Milosevics sem önmagától bukott meg és állt a hágai bíróság elé. JEGYZET Az új ember BUCHLOVICS PÉTER Kedves olvasó, most tekintsünk el a science-fiction új embert építő irodalmától. Nagyon is hétköznapi, ugyanakkor húsbavágó jelenségről van szó: a korrupcióról. Kies kis országunkban történt egyszer, hogy egy liberális elveket valló párt-alapszervezeti elnök a bizalmába, sőt barátságába fogadott egy ifjú titánt. Ifjú titánunk maga is piszkosul liberális, toleráns és humánus elveket vallott, bárki kérte, betéve és visszafelé idézte John Stuart Millt, önkormányzati üléseken a demokrácia legkövetkezetesebb bajnokaként csillogott, egyáltalán: meggyőződésből és hittel védte azt, amit még nyolcvankilencből hinni és védeni érdemes. Ám a büdös, véres élet közbeszólt. A fentebb említett alapszervezeti elnöknél egy este megjelent ifjú titánunk, és a következő ajánlatot tette: - Figyelj, elnök úr, nekem elegem van abból, hogy mindenféle álpályázatok után a polgármester tegye zsebre a jattot. Mi lenne, ha mi ellenzékként megtorpedóznánk a polgármester úr előre kijelölt cégét, mit szólsz ötven rongyhoz? (Mellékesen: ifjú titánunk főállásban szintén egy építkezési cégnél dolgozott.) A pártelnök hatvannyolcas és chartás múltját említve felháborodva dobta ki saját lakásából titánunkat, figyelmeztetve őt, hogy bár kenyere javát már megette, ekkora szemtelenséggel még az életben nem találkozott, továbbá figyelmezteti hősünket, hogyjogilag ugyan a saját felesége nem számít hivatalos tanúnak, de mindent látott és hallott abból, amit titánunk ötletként itt előadott. Aztán eljött a másnap. Roppant elvhű „liberális” hősünk este pofádanul éppúgy bekopogott párt-alapszervezeti elnökünkhöz, de ekkor már kerek százezer koronát ígért zsebre, ha az elnök minden helyi és járási befolyását latba vetve az „ő cége” javára lobbizik. Az elnök válaszként rácsapta az utcaajtót, és ajánlotta neki, hogy sürgősen lépjen ki a pártból. Ezt a lépést titánunk ugyan megtette, de előtte még azt terjesztette városszerte, hogy a pártelnök akarja őt - érthetetlen okokból - „kinyírni”. A fiatalember karrierjét nem féltem. Úgy hallom, mostanában már egy új párt körül sürgölődik, íme, az új ember, akinek csak a pénz és a mindenáron való érvényesülés a.fontos. Milyen kár, hogy az országos politikában is egyre több hasonszőrű figura számít a bizalmunkra. PRAVDA Jobboldali vagy baloldali? „Négy jobboldali párt, az SDKÚ, a KDH, az ANO és az MKP olyan tömbként kezd feltűnni, amely elméletileg kormányt alakíthatna szoros többséggel. Főként a Demokrata Párt visszalépése után. A pártpolitikai paletta másik oldalán a Smer áll Ivan Gasparovic HZD-jével. Magukhoz vehetik a Vladimír Meciar nélküli HZDS-t, vagy megpróbálhatják szétverni a jobboldali pártok már említett négyesét, s csak valamelyiket kiválasztani maguknak” - írja a napilap. A Pravda szerint csak olyan kormánynak lehet reménye, amely nem tűnik fel minden színben. „Jobboldalinak vagy baloldalinak kellene lennie” - jegyzi meg. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES A brit gazdasági lap rövid, tény szerű jelentésben számolt be a EU-csatlakozáshoz szükséges al kotmánymódosítás ellenzéki tá mogatása körül Magyarországoi kialakult vitáról. Robert Wrigh budapesti tudósító azt a mozzana tot emelte ki, hogy Orbán Vikto nyilatkozatai alapján az ellenzél meg is gátolhatja a csatlakozásho: szükséges módosítások elfogadd sát. Emlékeztetett arra, hogy eh hez kétharmados többségre vai szükség a parlamentben, így a bal közép kormány „komoly problé mákkal kerülne szembe”, ha nen számíthatna az ellenzék számot tevő részének támogatására. I volt miniszterelnök által említet feltételek mindegyike a hazai gaz daságpolitikához kapcsolódik, é az alkotmánymódosítással vak összekapcsolásukat annak a meg állapodásnak a megsértéseként ér tékelik, amely szerint a magya politikai pártok kerülik belpoliti kai témák felvetését az EU-csatla kozásról folyó vitákban. A volt államfő a végletekig, az ellenfél fizikai megsemmisítéséig végiggondolta a politikai erőszak problémáját Masaryk pénzelte a Lenin ellen ‘18-ban elkövetett merényletet? A prágai Lidové noviny féloldalas karikatúrája a halott Lenint ábrázolja, úgy, ahogyan a mauzóleumban alusz- sza nyugtalan örök álmát és egy drill betűs, oroszul írott cédulát szorongat a kezében: „Eto gyelo Masaryka”, azaz: „Ez Masaryk műve”. Nem csupán történeti kérdésről van szó ezúttal, hanem a poli- tikai erkölcs alapvető tételeiről, a cseh nemzeti önismeret fontos kérdéséről. E. FEHÉR PÁL A cseh értelmiséget sokkolta Alain Soubigou francia történész állítása, hogy Tomás Garrigue Masaryk 1918 tavaszán jelentősebb summával segítette Borisz Szavinkovot, az orosz szociálforradalmárok egyik vezérét, 1917 februárja után az ideiglenes kormány hadügyminiszter-helyettesét, aki még az első forradalom előtt sikeres terrorakciókat hajtott végre Pleve belügyminiszter, illetve Szer- gej nagyherceg, moszkvai főkormányzó ellen. A célpont ezúttal Lenin lett volna. Szavinkovot - Masaryk mellett - a francia titkosszolgálat is támogatta. Szavinkov csoportjához tartozott az a Fanny Kaplan, aki 1918. augusztus 30-án a moszkvai Michelsomgyár udvarán több lövéssel súlyosan megsebesítette Lenint. Szavinkovot 1924 augusztusában a szovjetek az orosz-lengyel határon elfogták, és bíróság elé állították. A nyüvános tárgyaláson Szavinkov azt vallotta, hogy Masaryk anyagi támogatása tette lehetővé a Lenin elleni merényletet. Szavinkovot tízévi börtönre ítélték, a világ közvéleményének általános meglepetésére. Szolzsenyicin idézi az ítélet indoklását, amely kimondja: „A proletár tömegek jogrendjében nincsen helye a bosszú motívumainak.” Szavinkov a börtönben - engedéllyel - élénk politikai tevékenységet folytatott, amely azt a látszatot kelthette külföldön, hogy a szovjet rendszer, fennállása után hét évvel megszilárdulva, már korlátozott szabadságjogokat biztosított még a politikai foglyoknak is. Szavinkov 1925-ben állítólag öngyilkos lett. Szolzsenyicin szerint a börtönben meggyilkolták. Nos, Szavinkovot valóban ismerte Masaryk, 1918 márciusában találkoztak Moszkvában. Korábban Masaryk már elemezte Szavinkov filozófiai regényeit, meglehetős elismeréssel, de a személyes találkozás csalódást okozott. Azt úja Masaryk, hogy Szavinkov „politikailag helytelenül ítélte meg az oroszországi helyzetet, lebecsülte a bolsevizmus erejét; filozófiai és erkölcsi szempontból nem jutott el annak a jelentős különbségnek a felismeréséig, amely a forradalmat a terrorista magánakciótól elválasztja. Nem értette a támadó és védekező forradalom, illetve háború különbségét, erkölcsileg nem haladta meg a kezdeti vérontás primitívségét. Szavinkov későbbi pályafutása megmutatta gyengeségét, a Hamlettá lett terrorista titán gyengeségét”. Masaryk nagyjából akkor írta ezt a jellemzést, amikor Szavinkov ügyének bírósági tárgyalása folyt a szovjet fővárosban, de nem tért ki egyetlen szóval sem az őt ért vádakra. Egyébként a jellemzés meglehetősen pontos, hiszen Ilja Ehrenburg sem ír másként, aki Masaryknál jobban ismerhette Szavinkovot: „Sohasem találkoztam ilyen megérthetetlen és rettenetes emberrel.” Alain Soubigou 550 oldalas Ma- saryk-monográfiája a nemrég lezajlott franciaországi cseh kulturális fesztivál alkalmából jelent meg Párizsban, és élénk visszhangot váltott ki a cseh fővárosban is. A szerző tíz évig folytatott intenzív kutatásokat - egyebek között cseh és egyesült államokbeli levéltárakban -, és számos új tényt közöl. A monográfia komolyságát az is jelzi, hogy maga Václav Havel köztársasági elnök írt hozzá előszót. Tehát nem tájékozatlan műkedvelő pletykagyűjteményekről van szó. Soubigou nem véletlenül választott életrajzához egy Masaryk-idézetet: „A legjobb jogot is tettekkel kell védenie az embereknek, nehogy azok csak papíron maradjanak”. Ez azt jelenti, hogy a francia történész Masarykot, a filozófust a politikussal, a Csehszlovákiát megteremtő államférfival látja egységben, azt ünnepli benne, hogy képes volt ideológiáját tetteivel összhangba hozni. A legkényesebb kérdés a terrorhoz, pontosabban a Lenin elleni merénylethez való viszonya. „Akarta-e Masaryk Lenint likvidálni? - teszi fel a kérdést, és így felel erre: - Ezt eddig senki meg nem erősítette, de nem is cáfolta. A dokumentumok elemzése szerint azonban ezt valószínűsíteni lehet...” Soubigou kifejti: „Masaryk a végletekig, az ellenfél fizikai megsemmisítéséig végiggondolta a politikai erőszak problematikáját. Ezt a képességet tagadni azt jelentené, hogy megfosztjuk attól, ami naggyá teszi: Masaryk a politikával nemcsak mint gondolkozó foglalkozott, hanem olyan politikusként is, aki sohasem mond le olyan lehetőségről, amely rendelkezésére áll.” Éppen ez a mondat sokkolja a cseh értelmiséget. És ez érthető. A csehek szeretnek hivatkozni arra, hogy demokráciájuk erős, azért válhatott ennyire a nemzet egészét átfogó magatartássá, mert Masaryk tanításai alapozták meg. A masaryki demokrácia sarkalatos pontja pedig éppen az erőszak, a politikai terror bármely formájának a kizárása volt. ,Jézus, és nem Caesar!” - hangzott hires jelmondata. Humanistának vallotta magát, és ellenfeleit is korrekt módon kezelte. A cseh közhiedelem szerint azért volt szüksége a tőle emberileg olyannyira különböző alkatú Eduard Benesre, hogy ő maga ne kényszerüljön a politika piszkos ügyeivel foglalkozni. Ezért azután Masaryk nyugodtan tehetett magasztos kijelentéseket az igazságos és a néprajzi határokat ígérő békéről, hiszen ő nem is volt jelen személyesen a trianoni béke- szerződés megkötésénél, nyugodtan felajánlhatta többször is Hor- thyéknak, hogy tárgyaljanak a Csallóköz visszaadásáról Magyarországnak, mert tudta: Benes ezekről a dolgokról még hallani sem akar, nemhogy végrehajtana ilyesfajta megegyezéseket. A meglepetést az okozza most, hogy Masaryk végül is - ha igazak a francia történész következtetései - a politikában nem követte saját elveit. Ez akár a masaryki demokráciába, a cseh államiság alapjaiba vetett bizalmat ronthatja meg. Ha a csehek számára Masaryk végül is a politikában nem követte saját elveit. léteznek szent tekintélyek, akkor két nagy személyiség mindenképpen odatartozik: Húsz János mester és Masaryk professzor. Ha azonban Masaryk érintett ebben a terrorakcióban, akkor a legelszántabb anti- kommunista is elvitatja politikai erkölcsének egységét. Azok, akik nem fogadják el tényként Soubigou tételeit - Masarykra hivatkoznak. És nem csupán reá. Részint rámutatnak arra, hogy a moszkvai bíróságon, 1924-ben semmi nem bizonyította Szavinkov pénzügyi támogatását, és hogy az akkori bíró az az Ulrih volt, aki majd a harmincas évek nagy pereit is levezényelte, aki hát a legcsekélyebb mértékben sem nevezhető pártatlan és hiteles igazságszolgáltatónak. Aztán az is vitathatatlan, hogy ezt az adatot az ötvenes évek dogmatikus cseh történetírása szellőztette, és az akkori kötet címe már önmagában is árulkodó: Dokumentumok T. G. Masaryk nép- és nemzetellenes politikájáról. Ez a művecske lett volna hivatott a csehek körében mindenkor élő Ma- saryk-kultusz lerombolására. Ma már csak a francia történész idézi... Masarykot egész életében foglalkoztatta az orosz kérdés. Bizalmasan ismerte őket: az oroszok rend szerint „Fonta Oszipovics”-nak szó h'tották. Alapvető munkáját, a: Oroszország és Európa címűt ma i: haszonnal forgathatjuk... Anna! idején meglátogatta Lev Tolsztoj Jasznaja Poljanában, Makszim Gór kijt pedig Capri szigetén, de Gorkij jal találkozott 1918-ban Pétervárot is. Ekkor a bolsevik forradalomró nagyjából azonos nézeteket vallót tak, Gorkij lapját, a Novaja Zsiznyt : korábbi barát, Lenin tiltatja be, Ma saryk és Gorkij találkozása után né hány héttel az író Korszerűden gon dolatok című cikksorozatának köz lése miatt. Masaryk jó viszonybar volt Pavel Miljukowal, az egyik leg jobb orosz liberális történésszel, ak az ideiglenes kormány külügyminisztere lett 1917-ben. Masaryk kezdeményezése volt, hogy az önálló Csehszlovákia fővárosa, Prág: egyúttal az orosz demokratikus emigráció egyik központja legyen ám ugyanakkor kiegyensúlyozod viszonyra törekedett a szovjet ál lammal. Persze az is tény, hogy : Masaryk által szervezett csehszlovák légió, a későbbi hadsereg magva formálisan semleges maradt Szibériában a polgárháború idején, va lójában azonban sokszor megnehe zítette a vörösök helyzetét. És hál Masaryk tényleges szövetségesei és barátai a szovjet állam ellen intervenciót szervező antanthatalmak voltak. Nem, Masaryk igazán nem volt a bolsevikok híve. Egy tanulmányban így összegezte erre vonat kozó nézeteit: „Minden ember számára a másik ember élete szent kell hogy legyen, tisztelettel kell len nünk felebarátaink személyisége és élete iránt. Ez az alapja az egyén és társadalom életének, s ez a humanitás állapítja meg a forradalom és a háború szabályait is... Éppen ebben különböznek az oroszok a maguk kulturális primitívségükben tőlünk, nyugatiaktól: a háborúban és a forradalmakban csak úgy pazarolják az emberéletet! Saját szememmel láttam a bolsevik forradalmárok szörnytetteit... De a legnagyobb erkölcsi borzalmat az keltette bennem, hogy ezek az emberáldozatok szemmel láthatóan fölöslegesek voltak.” Ugyanakkor a Világforradalom oldalain azt is leszögezte: „A bolsevizmus Oroszország belső válságát jelenti, s ezt nem lehet külső beavatkozással gyógyítani.” Természetesen az ilyen elvek, illetve a Lenin meggyilkolására adott pénzzel megtámogatott megbízás - szöges ellentétben állnak egymással. Tehát a francia tudós voltaképpen úgy adta fel a leckét: melyik Masaryk az igazi? A demokratikus államalapító filozófus vagy a terrort is használható eszközként alkalmazó pragmatikus politikus?
