Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-14 / 214. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, CSALÁDI KÜK Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondilla pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2002. szeptember 14., szombat 6. évfolyam, 37. szám A magyar környezetben élő gyermekek a hivatalos, állami formában nyilvánvalóan szlovák nyelvű segítséget kapnak, a Carissimihez pedig magyarul fordulhatnak Carissimi, Kedveseim TÓTH ERIKA érült gyermekeket S nevelő magyar csalá­doknak nyújt majd segítséget a Pozsony­ban Carissimi néven frissen bejegyzett jó­tékonysági alap, amely Borosné Környei Erzsébetnek, Magyaror­szág volt szlovákiai nagykövete feleségének és barátainak a kez­deményezésére jött létre. A szer­vezet az egészségkárosodott gyermekek testi és lelki fejlődé­sét, társadalmi beilleszkedését kívánja támogatni.- A Szlovákiában magyar közeg­ben, a központtól távolabb nevel­kedő gyerekek nehezebben jut­nak a szükséges információkhoz, segítséghez; ezért azoknak a csa­ládoknak, amelyek sérült gyer­meket nevelnek, és vállalják, hogy a lehetőségekhez képest ők is úgy nőjenek fel, mint az egész­ségesek, szeretnénk megkönnyí­teni az alapvető információkhoz való hozzáférést, és segítséget nyújtanánk gondjaik megoldásá­hoz; illetve azokat a szakembere­ket is támogatná szervezetünk, akik segítenek ezeknek a csalá­doknak - mondja Borosné Környei Erzsébet. - Mivel magam is érintett vagyok, tudom, hogy a sérült gyermek nevelése nagyon sok feladatot, önfeláldozást von maga után. A nagyobbik lányom­nak sorstársa is volt az osztály­ban, a mieinkhez hasonló gon­dokkal küzdenek ők is. Szerveze­tünk nem specializálódik sérülé­sekre; elsősorban azt várjuk, je­lentkezzenek az érintettek, hogy felmérhessük az igényeket, és ezeknek megfelelően próbálunk megoldást keresni. Támogatha­tunk például logopédusokat, akik vállalják, hogy magyarul foglal­koznak a gyermekkel; de elkép­zelhető olyan szakemberek támo­gatása is, akik a szlovák kórházi környezetben levő gyermekeket meglátogatnák, és segítenék őket létezni ebben az idegen közeg­ben. És más hasonló dolgokra gondoltunk. A magyar környezet­ben élő gyermekek a hivatalos, állami formában nyilvánvalóan szlovák nyelvű segítséget kap­nak, hozzánk pedig magyarul fordulhatnak. Nagyon örülök, hogy elindíthatjuk tevékenysé­günket, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült a Carissimit előbb létrehozni. Az ötlet már korábban megszüle­tett, és mostanra forrott ki. Igaz, hogy hazamegyünk, de ez nem gond. Budapest nincs messze, s otthon, Magyarországon több időm és lehetőségem van arra, hogy megfelelően képviseljem a szervezetet, s bárhová elmenjek, „lobbizzak” a Carissimi érdeké­ben. A Carissimi egyik alapító tagja, Bauer Edit szociális ügyi államtit­kár szerint - mivel a szlovák többségnél meglevő érdekképvi­selet a magyar kisebbségnél hi­ányzik - ez a szervezet a szlováki­ai magyarság szempontjából hé­zagpótló lehet, amely a specifiku­mokra is ki tud térni, és át tudja lépni a nyelvi akadályokat. Mivel az állam nem tud felvállalni és megoldani minden gondot, az új európai szociálpolitika is a szoci­ális partnerségre, megosztott fe­lelősségre épül, ahol az állam- igazgatásnak, az önkormányza­toknak és a civil szférának is megvannak a maga kötelességei, felelőssége és lehetőségei. Az alap egyelőre nem rendelke­zik szétosztható pénzzel, de - dr. Szabó Rezső ügyvédnek, a Carissimi igazgatótanácsa tagjá­nak szavait idézve - „támogatást vár minden tisztességes, becsüle­tes embertől”. Egyaránt örömmel fogadja a kispénzű emberek által felajánlott apró összegeket, és a nagyvállalkozók, a magyar vál­lalkozók adományait, akik a tá­mogatás összegét az adójukból is leírhatják. A rászoruló családok jelentkezését azonban addig is várja, amíg a számlára beérkez­nek a felajánlások, hiszen a Carissimivel együttműködő or­vos, jogász vagy más szakember ingyen nyújtja szolgáltatásait. A szervezet címe: Carissimi, n. f., 811 03 Bratislava, Klariská 7. Kéréseiket eljuttathatják a Pátria rádió Segítsünk! című műsorá­hoz is: Mytna 1, P.O.Box 55, 817 55 Bratislava 15. A számlaszám: 5345665/5200 (Somogyi Tibor illusztrációs felvételei) Szeptember 18-a, a rokkantak napja - segítsünk a sérült gyerekeken A gyerekeknek szánt mesékről futtatok éppen eszmét, azért az a kérdés: tényleg nem akad néhány szakember, aki a gyerekekre figyelve tudna mesét készíteni nekik? Hová lett a Tévémaci? SZŐCS HAJNALKA E ltűnt az esti mese - mondtam a férjemnek a szünidő első napjai­ban. Az történt ugyan- ■■■■■i is, hogy a magyar kirá­lyi televízió egyes csa­tornájáról elveszett a Maci. Pedig a két és fél éves kislányom már éppen kezdte megszokni, hogy 18 óra 5 perckor köp. Mármint a maci. Gon­doltam, ez az állapot csak átmeneti, bizonyára a szünidő miatt van. Ez persze igencsak ostoba érv lenne, mert a legkisebb gyerekeknél az idő (és tér) nem oszt, nem szoroz. Köz­ben valahogy ez a nyár is eltelt, el­foglaltuk magunkat sok-sok játék­kal, vagy esti mese gyanánt meg­néztük a vecsernyícseket. Augusz­tus végén a lányom már nagyon ké­szült az oviba, persze láttam, hogy vegyes érzelmekkel. Hiszen ha nem fogja is fel teljes mértékben, milyen változásokat hoz ez, azt azért tudja, hogy ott idegen nénikkel lesz majd. Mivelhogy az ovikezdés előtt egy nappal még mindig nem került elő az a bizonyos Maci, gondoltam, jó lesz a Gyedusko Vecsernyícsek is, és nagyon megörültem, amikor a kedves bemondó néni elmondta, hogy az aktuális mese éppen egy óvodáról szól. Aztán az első két perc után biztosan fenékre ültem volna, ha nem ültem volna már ép­pen, de még így is majdnem lefor­dultam a székről meglepetésem­ben. Hol volt, hol nem volt nem volt, viszont egy vidám utcán álló szomorú óvoda igen. Abban az óvo­dában a gyermekekre két nőnemű börtönőr vigyázott, persze csak ak­kor, ha éppen nem a kávéjukat kor­tyolgatták, vagy nem divatlapot hajtogattak. Semmit sem volt sza­bad, amit meg igen, azt muszáj. Rü­helltek is a kölykök rendesen, lát­szott a szépen megrajzolt pofiju­kon. Még szerencse, hogy néhány kis lurkó tudott írni, így az EMA fel­iratból megelevenedett egy csinos fiatal hölgy, aki mindenre át tudott változni. Na, végre a pozitív fordu­lat, gondoltam némileg fölvidulva, de ez az örömöm nem tartott soká­ig. Mert igaz, hogy a hölgy kelleme­sebbé tette a gyerekek napját, pél­dául rábeszélte őket a gyerek- dzsesszre (mindenki azt püföl, amit tud, az így nyert hangok adják a dzsesszt), de amikor megjelent az óvónő, akkor a hölgyemény felszí­vódott, és a nagy zenélésnek is csak a kicsik itták meg a levét. És ez így ment estéről estére. Nem nagyon bírtam cérnával, hpgy a leánykám ilyet néz, mikor amúgy sem könnyű az első óvodai hét, nap mint nap sír utánunk. Inkább „megfeledkez­tem” ez esti meséről. Kell az ne­künk, hogy a gyerek azt gondolja, ilyen az igazi óvoda? Egy hely, aho­vá nem viheti kedvenc nyusziját, mert a nénik megmotozzák a gye­rekeket? Miért kell ennyire elferdí­teni a valóságot? Vajon kinek ké­szült ez a mese? Nagyon elszomo­rodtam, amikor ezen kezdtem gon­dolkodni. Rájöttem, hogy a mesé­ket felnőttek gyártják, mert ez a munkájuk, valószínűleg szintén fel­nőtteknek. Mert különben ilyen dolgok nem csúsznának be kisgye­rekeknek szánt rajzfilmekbe. Gon­dolom, a Tom és Jerry sem a cseme­téinknek készült. Vagy én vagyok a maradi, és teljesen normális, ha gyermekem fejbe csap a vasalóval, mert ott ezt látta? Felnőttként per­sze értékelem a gégékét, mert nem veszítettem még el teljesen a hu­morérzékemet. De itt a gyerekek­nek szánt mesékről futtatok éppen eszmét, azért az a kérdés: tényleg nem akad néhány szakember, aki érzékenyen, a gyerekekre odafi­gyelve tudna mesét készíteni a ki­csiknek? Emlékszem még gyerek­korom meséire: Kockás fülű nyúl, Füles Mackó, Lolka és Bolka, Mirr- murr kalandjai, Frakk, Kukori és Kotkoda, Magyar népmesék. Per­sze, ezekben is elbántak egymással a szereplők, de nem erővel, hanem csellel. És soha nem keltettek ben­nem félelmet. Még szerencse, hogy időről időre leporolják őket, de most már hol fogjuk látni, ha nem az ml-en? Egyébként nem vagyunk tévéfüggők. Sokat olvasunk, most fejeztük be Pinokkio kalandjait, amiről igazán nem lehet azt mon­dani, hogy monoton vagy sablonos lenne. Igaz, hogy kifejezetten tan­mese - a haszontalan kölykök sem­mire sem viszik és rosszul végzik -, de milyen sok bájos fordulattal. Ne­kem ugyan furcsa volt, hogy Dzsepettót nem zavarta, a tuskó be­szél, és rögtön fiává fogadta, de úgy látszik, a gyermekek fantáziavilá­gába ez is belefér. Mint ahogy a be­szélő Burkus kutya, meg az óriás cápa, amely egy egész hajót bekap, mégsem félelmetes. Olvasnék én ilyen könyveket szívesen, de nehéz a választás. Olvasnám én a Grimm testvérek meséit, de borzalmas a Pi­roskát lenyelő farkas, a gonosz mostoha, aki megköveteli, hogy Hófehérkének vágja ki a vadász a szívét, és a boszorkány is meg akar­ja enni Jancsit és Juliskát. Olvas­nám Andersen legszebb meséit is, de szomorú a kis ólomkatona élete, és szívfacsaró a kis gyufaárus lány története, és a kis hableány sztorija sem valami szívderítő. Viszont az állatok nyelvén tudó juhászt a lá­nyom kérésére naponta többször is kénytelen vagyok elolvasni. Ui.: Nyomára bukkantam a Maci­nak. Ha ugyan nem nyugdíjazták a kis fickót, akkor most az m2-őn zu­hanyozik és köp. Erről viszont nem tudok meggyőződni, mert mife­lénk nem nagyon lehet ezt az állo­mást fogni. Viszont a műsorújság azt írja, 19.30-kor ott van az esti mese. Igaz, a kisebb gyerekek ilyenkor már alszanak, és a szülők máshol nézik a híradót, de most már nincs mese: mese mégiscsak van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom