Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-14 / 214. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, CSALÁDI KÜK Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondilla pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2002. szeptember 14., szombat 6. évfolyam, 37. szám A magyar környezetben élő gyermekek a hivatalos, állami formában nyilvánvalóan szlovák nyelvű segítséget kapnak, a Carissimihez pedig magyarul fordulhatnak Carissimi, Kedveseim TÓTH ERIKA érült gyermekeket S nevelő magyar családoknak nyújt majd segítséget a Pozsonyban Carissimi néven frissen bejegyzett jótékonysági alap, amely Borosné Környei Erzsébetnek, Magyarország volt szlovákiai nagykövete feleségének és barátainak a kezdeményezésére jött létre. A szervezet az egészségkárosodott gyermekek testi és lelki fejlődését, társadalmi beilleszkedését kívánja támogatni.- A Szlovákiában magyar közegben, a központtól távolabb nevelkedő gyerekek nehezebben jutnak a szükséges információkhoz, segítséghez; ezért azoknak a családoknak, amelyek sérült gyermeket nevelnek, és vállalják, hogy a lehetőségekhez képest ők is úgy nőjenek fel, mint az egészségesek, szeretnénk megkönnyíteni az alapvető információkhoz való hozzáférést, és segítséget nyújtanánk gondjaik megoldásához; illetve azokat a szakembereket is támogatná szervezetünk, akik segítenek ezeknek a családoknak - mondja Borosné Környei Erzsébet. - Mivel magam is érintett vagyok, tudom, hogy a sérült gyermek nevelése nagyon sok feladatot, önfeláldozást von maga után. A nagyobbik lányomnak sorstársa is volt az osztályban, a mieinkhez hasonló gondokkal küzdenek ők is. Szervezetünk nem specializálódik sérülésekre; elsősorban azt várjuk, jelentkezzenek az érintettek, hogy felmérhessük az igényeket, és ezeknek megfelelően próbálunk megoldást keresni. Támogathatunk például logopédusokat, akik vállalják, hogy magyarul foglalkoznak a gyermekkel; de elképzelhető olyan szakemberek támogatása is, akik a szlovák kórházi környezetben levő gyermekeket meglátogatnák, és segítenék őket létezni ebben az idegen közegben. És más hasonló dolgokra gondoltunk. A magyar környezetben élő gyermekek a hivatalos, állami formában nyilvánvalóan szlovák nyelvű segítséget kapnak, hozzánk pedig magyarul fordulhatnak. Nagyon örülök, hogy elindíthatjuk tevékenységünket, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült a Carissimit előbb létrehozni. Az ötlet már korábban megszületett, és mostanra forrott ki. Igaz, hogy hazamegyünk, de ez nem gond. Budapest nincs messze, s otthon, Magyarországon több időm és lehetőségem van arra, hogy megfelelően képviseljem a szervezetet, s bárhová elmenjek, „lobbizzak” a Carissimi érdekében. A Carissimi egyik alapító tagja, Bauer Edit szociális ügyi államtitkár szerint - mivel a szlovák többségnél meglevő érdekképviselet a magyar kisebbségnél hiányzik - ez a szervezet a szlovákiai magyarság szempontjából hézagpótló lehet, amely a specifikumokra is ki tud térni, és át tudja lépni a nyelvi akadályokat. Mivel az állam nem tud felvállalni és megoldani minden gondot, az új európai szociálpolitika is a szociális partnerségre, megosztott felelősségre épül, ahol az állam- igazgatásnak, az önkormányzatoknak és a civil szférának is megvannak a maga kötelességei, felelőssége és lehetőségei. Az alap egyelőre nem rendelkezik szétosztható pénzzel, de - dr. Szabó Rezső ügyvédnek, a Carissimi igazgatótanácsa tagjának szavait idézve - „támogatást vár minden tisztességes, becsületes embertől”. Egyaránt örömmel fogadja a kispénzű emberek által felajánlott apró összegeket, és a nagyvállalkozók, a magyar vállalkozók adományait, akik a támogatás összegét az adójukból is leírhatják. A rászoruló családok jelentkezését azonban addig is várja, amíg a számlára beérkeznek a felajánlások, hiszen a Carissimivel együttműködő orvos, jogász vagy más szakember ingyen nyújtja szolgáltatásait. A szervezet címe: Carissimi, n. f., 811 03 Bratislava, Klariská 7. Kéréseiket eljuttathatják a Pátria rádió Segítsünk! című műsorához is: Mytna 1, P.O.Box 55, 817 55 Bratislava 15. A számlaszám: 5345665/5200 (Somogyi Tibor illusztrációs felvételei) Szeptember 18-a, a rokkantak napja - segítsünk a sérült gyerekeken A gyerekeknek szánt mesékről futtatok éppen eszmét, azért az a kérdés: tényleg nem akad néhány szakember, aki a gyerekekre figyelve tudna mesét készíteni nekik? Hová lett a Tévémaci? SZŐCS HAJNALKA E ltűnt az esti mese - mondtam a férjemnek a szünidő első napjaiban. Az történt ugyan- ■■■■■i is, hogy a magyar királyi televízió egyes csatornájáról elveszett a Maci. Pedig a két és fél éves kislányom már éppen kezdte megszokni, hogy 18 óra 5 perckor köp. Mármint a maci. Gondoltam, ez az állapot csak átmeneti, bizonyára a szünidő miatt van. Ez persze igencsak ostoba érv lenne, mert a legkisebb gyerekeknél az idő (és tér) nem oszt, nem szoroz. Közben valahogy ez a nyár is eltelt, elfoglaltuk magunkat sok-sok játékkal, vagy esti mese gyanánt megnéztük a vecsernyícseket. Augusztus végén a lányom már nagyon készült az oviba, persze láttam, hogy vegyes érzelmekkel. Hiszen ha nem fogja is fel teljes mértékben, milyen változásokat hoz ez, azt azért tudja, hogy ott idegen nénikkel lesz majd. Mivelhogy az ovikezdés előtt egy nappal még mindig nem került elő az a bizonyos Maci, gondoltam, jó lesz a Gyedusko Vecsernyícsek is, és nagyon megörültem, amikor a kedves bemondó néni elmondta, hogy az aktuális mese éppen egy óvodáról szól. Aztán az első két perc után biztosan fenékre ültem volna, ha nem ültem volna már éppen, de még így is majdnem lefordultam a székről meglepetésemben. Hol volt, hol nem volt nem volt, viszont egy vidám utcán álló szomorú óvoda igen. Abban az óvodában a gyermekekre két nőnemű börtönőr vigyázott, persze csak akkor, ha éppen nem a kávéjukat kortyolgatták, vagy nem divatlapot hajtogattak. Semmit sem volt szabad, amit meg igen, azt muszáj. Rühelltek is a kölykök rendesen, látszott a szépen megrajzolt pofijukon. Még szerencse, hogy néhány kis lurkó tudott írni, így az EMA feliratból megelevenedett egy csinos fiatal hölgy, aki mindenre át tudott változni. Na, végre a pozitív fordulat, gondoltam némileg fölvidulva, de ez az örömöm nem tartott sokáig. Mert igaz, hogy a hölgy kellemesebbé tette a gyerekek napját, például rábeszélte őket a gyerek- dzsesszre (mindenki azt püföl, amit tud, az így nyert hangok adják a dzsesszt), de amikor megjelent az óvónő, akkor a hölgyemény felszívódott, és a nagy zenélésnek is csak a kicsik itták meg a levét. És ez így ment estéről estére. Nem nagyon bírtam cérnával, hpgy a leánykám ilyet néz, mikor amúgy sem könnyű az első óvodai hét, nap mint nap sír utánunk. Inkább „megfeledkeztem” ez esti meséről. Kell az nekünk, hogy a gyerek azt gondolja, ilyen az igazi óvoda? Egy hely, ahová nem viheti kedvenc nyusziját, mert a nénik megmotozzák a gyerekeket? Miért kell ennyire elferdíteni a valóságot? Vajon kinek készült ez a mese? Nagyon elszomorodtam, amikor ezen kezdtem gondolkodni. Rájöttem, hogy a meséket felnőttek gyártják, mert ez a munkájuk, valószínűleg szintén felnőtteknek. Mert különben ilyen dolgok nem csúsznának be kisgyerekeknek szánt rajzfilmekbe. Gondolom, a Tom és Jerry sem a csemetéinknek készült. Vagy én vagyok a maradi, és teljesen normális, ha gyermekem fejbe csap a vasalóval, mert ott ezt látta? Felnőttként persze értékelem a gégékét, mert nem veszítettem még el teljesen a humorérzékemet. De itt a gyerekeknek szánt mesékről futtatok éppen eszmét, azért az a kérdés: tényleg nem akad néhány szakember, aki érzékenyen, a gyerekekre odafigyelve tudna mesét készíteni a kicsiknek? Emlékszem még gyerekkorom meséire: Kockás fülű nyúl, Füles Mackó, Lolka és Bolka, Mirr- murr kalandjai, Frakk, Kukori és Kotkoda, Magyar népmesék. Persze, ezekben is elbántak egymással a szereplők, de nem erővel, hanem csellel. És soha nem keltettek bennem félelmet. Még szerencse, hogy időről időre leporolják őket, de most már hol fogjuk látni, ha nem az ml-en? Egyébként nem vagyunk tévéfüggők. Sokat olvasunk, most fejeztük be Pinokkio kalandjait, amiről igazán nem lehet azt mondani, hogy monoton vagy sablonos lenne. Igaz, hogy kifejezetten tanmese - a haszontalan kölykök semmire sem viszik és rosszul végzik -, de milyen sok bájos fordulattal. Nekem ugyan furcsa volt, hogy Dzsepettót nem zavarta, a tuskó beszél, és rögtön fiává fogadta, de úgy látszik, a gyermekek fantáziavilágába ez is belefér. Mint ahogy a beszélő Burkus kutya, meg az óriás cápa, amely egy egész hajót bekap, mégsem félelmetes. Olvasnék én ilyen könyveket szívesen, de nehéz a választás. Olvasnám én a Grimm testvérek meséit, de borzalmas a Piroskát lenyelő farkas, a gonosz mostoha, aki megköveteli, hogy Hófehérkének vágja ki a vadász a szívét, és a boszorkány is meg akarja enni Jancsit és Juliskát. Olvasnám Andersen legszebb meséit is, de szomorú a kis ólomkatona élete, és szívfacsaró a kis gyufaárus lány története, és a kis hableány sztorija sem valami szívderítő. Viszont az állatok nyelvén tudó juhászt a lányom kérésére naponta többször is kénytelen vagyok elolvasni. Ui.: Nyomára bukkantam a Macinak. Ha ugyan nem nyugdíjazták a kis fickót, akkor most az m2-őn zuhanyozik és köp. Erről viszont nem tudok meggyőződni, mert mifelénk nem nagyon lehet ezt az állomást fogni. Viszont a műsorújság azt írja, 19.30-kor ott van az esti mese. Igaz, a kisebb gyerekek ilyenkor már alszanak, és a szülők máshol nézik a híradót, de most már nincs mese: mese mégiscsak van.
