Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-14 / 214. szám, szombat
Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 14. MINDENNAPI Fogadunk? ÉDES ÁRPÁD Ige: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását! Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon, hogy bűnös dolgot műveljek a gonosztevőkkel együtt; finom falatjaikból nem akarok enni... De én rád tekintek, én Uram, Uram! Hozzád menekülök, ne vedd el életemet! Őrizz meg a tőrtől, amelyet nekem vetettek, a gonosztevők csapdáitól! A bűnösök beleesnek saját hálójukba, én pedig elkerülöm azt.” (Zsoltárok könyve 141:3,4,8-10) A fogadások és szerencsejátékok korát éljük. Talán nincs is olyan ágazata a sportnak, amelyre valamelyik fogadóiroda pultjánál fogadni ne lehetne. És ha úgy érzi az ember, hogy ebben nem elég jártas, s a szakújságok szaktippjeiben elveszik, még mindig marad egy csomó olyan lehetőség, ahol a szerencséjében vagy a megérzésében bízva csupán néhány számot kell helyesen eltalálnia ahhoz, hogy ölébe hulljon a mesés nyeremény. Egy előadás alkalmával Gazda István tudománytörténész a „modern kor bűnbocsátó céduláinak” nevezte mindezeket, amikkel a mai emberek úgy gondolják, hogy a boldogságukat vásárolhatják meg néhány „péterfilléren”. S akkor még nem is beszéltünk a „félkarú tolvajokról”, a különböző nyerőautomátákról, melyeknek feneketlen zsebében sok gyermek zsebpénze, szociális és munkanélküli-segély, de diplomás végzettségű emberek fizetése is eltűnt már. Az állam pedig kis szociális érzékkel, annál nagyobb álszentséggel fogadja az ezekből befolyt „önkéntes adót”. A pszichológusok 'és pszichiáterek pedig próbálják megfejteni, megmagyarázni az ember játékszenvedélyéből fakadó emberi tragédiákat. Az utóbbi napokban egy nagyon furcsa emberi játéknak lehetünk tanúi. Amikor arra lehet tippelni, hogy egy akváriumi körülmények közé önként bevonuló férj vajon hűséges marad-e a hitveséhez, vagy elbukik a felfokozott kísértések között, ez a helyzet már majdnem az ókori gladiátorviadalok fogadásaira emlékeztet: „Vajon a hálóval, szigonnyal küzdő, vagy a lándzsás rabszolga hal meg végül?” Úgy gondolom, hogy itt már nem a fölkínált mobiltelefon a tét, hanem sokkal inkább egy lelki elégtétel, amivel azt látom igazolni, hogy nem csak én vagyok gyenge. Lám csak, más is elesik, sőt ország-világ nyilvánossága előtt. így az én KENYERÜNK nagy nyilvánosságra nem került bukdácsolásom egész bocsánatos, de legalábbis általánosan jellemző dolog. A ki mint él, úgy ítél régi bölcsessége igazolódik itt. Ha ő is olyan, akkor az se baj, ha én se vagyok különb. Az meg, hogy valaki huszonévesen még érintetlen, egyenesen ciki! Nem elszomorító, megszégyenítő mindez ránk nézve? Hol van itt a Teremtő szándéka, aki képmására alkotta meg az embert? A gonoszság, az ördögi egyik fő ismérve az a törekvés, hogy lehetőleg minél több embert rántson magával a romlásnak abba az állapotába, ahol ő maga is van. S minél több embert gyűjt maga köré, és minél hatékonyabb szócsöveket, médiákat használ, annál inkább elhiteti, hogy az a normális állapot. Célja eléréséhez szentesít minden eszközt, a csábításokat, a kísértést, az intrikát, a rágalmat... Egy idős szolgatárs mondta, hogy a kísértések idején a leghatékonyabb védekezés az imádság. A141. zsoltár összefoglaló címe pedig Imádság kísértés idején. Dávid király nagyon jó eszközt, hatékony fegyvert ad a kezünkbe ezeken az igéken keresztül. Tudatja velünk, hogy itt nem a lét, hanem az örök élet és az üdvösség a tét! Ezért mondja, hogy „én hozzád kiáltok, Uram, rád tekintek, hozzád menekülök!” Mert saját hajánál fogva még senki sem húzta ki magát a mocsárból. S hogy ne kerüljek még nagyobb ingoványba, „tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását” - kéri a zsoltá- ros, tudva, hogy veszélyes fegyver a szó, ami nemcsak a megcélzottat sebzi meg, de nagyon sokszor éppen visszafelé sül el. Jakab apostol azt mondja: „Sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.” (Jakab 3: 2) A veszélyes helyeken az emberjobban örül a korlátnak, mint a korlátlan szabadságnak, szabadosságnak. S a korláton túli finom falatok olyanok, mint a horgász horgára tűzött finom csali: nem táplálni akar, hanem az életemet kívánja. Őrizz meg a tőrtől, ami ezek mögött rejtezik! - kéri a zsoltáros, és vele együtt kérhetjük mi is. Jézus, amikor az ő követésére hívott, azt mondta: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16:26) Ám egy másik alkalommal így szólt: „Bizony, bizony... aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5: 24) A szerző református lelkész A szülő-gyermek kapcsolat alapját a szülői szeretet képezi, az a pozitív érzelem, mely a szülőt a gyermekéhez fűzi Jó szülő - rossz szülő? CSALÁDI KÖR A nevelés legfontosabb eleme a szülő-gyermek kapcsolat, azoknak az érzelmi, kom- munikációs él kötődési sajátosságoknak az összessége, ami a nevelési helyzetek döntő fontosságú összetevője, s a gyermeki személyiség fejlődésének elsődleges alapját képezi. A szülőgyermek kapcsolat formája és tartalma életkoronként és kultúránként változik. Nemcsak a gyermekkorban, hanem gyakran az egész életen át a legfontosabb kapcsolatok közé tartozik. I. A szülő-gyermek kapcsolat alapját a szülői szeretet képezi, az a pozitív érzelmi viszonyulás, ami a szülőt a gyermekéhez fűzi. Ennek a szülői szeretetnek része a gyermek fizikai, lelki fejlődésének elősegítése, az erről való gondoskodás. Az egyik legintenzívebb, s talán a legtartósabb érzelmi kapcsolatok egyike, amelynek része a gyermekért érzett aggódás, féltés, a szülői áldozatkészség, lemondás is. Napjainkban a jó szülő ismérve, hogy erősen kötődik gyermekéhez. Azokban az időkben, amikor nagy volt a csecsemőhalandóság, a szülők érzelmi kötődése jóval később, a gyermek életkorának előrehaladtával (kb. 2-3 éves korban) erősödött meg. Ez volt a helyzet a középkori Európában, s ez a helyzet most is a harmadik világban. A jó szülő kategóriája tehát nagymértékben függ a társadalmi kultúrától. A mai kultúrákban a gyermekek nagy része tervezetten születik. Jellemző, hogy a gyermeknek a családban töltött életkori szakasza jelentősen meghosszabbodik, ami növeli a szülői, családi kapcsolatok fontosságát. A családban kezdődő, majd később a különböző csoportokban folytatódó szocializáció során sajátítjuk el azokat a viselkedési elemeket, amelyek segítségével megtaláljuk helyünket a társadalomban. A szocializáció alapját tehát a szülőgyermek kapcsolat alapozza meg. Egyre elfogadottabb és ismertebb az a nézet, mely szerint a szülő- höz/anyához fűződő legelső érzelmi kapcsolat teremti meg a későbbi kapcsolatok mintáját. Az a gyerek, akinek nem volt zavartalan 'az anyjához fűződő kapcsolata, nem kap olyan mintát sem, amely alapján a későbbiekben az összes többi kapcsolatát kialakíthatja. Egyre több adat bizonyítja, hogy a csecsemőkori anya-gyermek kapcsolat meghatározó a későbbi életkorokban is. A fejlődés-lélektani kutatások eredményei is azt mutatják, hogy a megfelelő kötődés és érzelmi támogatás nélkül, amit a gyerek a szülővel való kapcsolata során kaphat meg, a szocializáció súlyos zavarokat szenvedhet. II. A szülői szeretet a gyermekkor folyamán mindvégig fontos az egészséges testi-lelki fejlődés szempontjából, sőt még felnőttkorban is az egyik legjelentősebb kapcsolataink közé tartozik. A csecsemőkori kötődésről, az anya szerepéről nagyon sokat lehet olvasni, a későbbi életkorok azonban nem kapnak ilyen hangsúlyt, holott a nevelési helyzetek a gyermek életkorának növekedésével egyre bonyolultabbá válnak, egyre inkább szükségessé válik a nevelési helyzetek tudatosítása, a megfelelő nevelési stílus kialakítására való törekvés. Vizsgáljuk meg részletesebben, hogy milyen nevelési stílusok azonosíthatók. A nevelési stílus a szülő által alkalmazott nevelési módszerek összessége (amelyek nem mindig tudatosak a szülő részéről). A nevelési stílusnak két fontos ösz- szetevője van, az egyik a kontroll, a másik a kapcsolat nyíltsága (demokratizmusa). Kontroll alatt a gyermek feletti ellenőrzést, míg demokratizmuson a gyermek döntésekbe való bevonását értik. A nevelési stílus fogalmát Baldwin vezette be, aki a következő kategóriákat állította fel. ✓ erős kontroll - demokratikus kapcsolat ✓ erős kontroll - autoriter kapcsolat (tekintélyelvű) ✓ gyenge kontroll - autoriter kapcsolat - gyenge kontroll ✓ demokratikus kapcsolat. Baldwin szerint az optimális kombináció az erős kontroll - demokratikus kapcsolat.-Ranschburg Jenő is négy stílust különböztet meg: ✓ meleg - engedékeny meleg ✓ korlátozó hideg ✓ engedékeny hideg ✓ korlátozó Az első dimenzió „a gyermek testi- lelki-mozgási szabadságára vonatkozik, arra, hogy a különböző viselkedési szabályok milyen kiterjedésben és milyen súllyal nehezednek a gyermekre. Ez a dimenzió az engedékenység és korlátozás két végpontja között helyezkedik el. Ez utóhbi ponton található az olyan nevelői magatartás, amely a gyermeket merev következetességgel érvényre juttatott rendszabályokkal fogja körül. A korlátozó szülő tehát a gyermeket csak meghatározott helyen és hangerővel engedi játszani, ragaszkodik hozzá, hogy kisfia vagy kislánya mindig tiszta és rendes legyen (még a játszótéren is), valamint jó modorú a társaságban, és illemtudó az asztalnál. A játszótársakkal, de különösen a testvérekkel és a szülőkkel szemben megnyilvánuló agresszió, súlyos fegyelemsértés. A dimenzió engedékenységgel jelölt végpontján ezeknek a nevelési elveknek az ellenkezője található. A másik dimenzió a nevelő emocionális (érzelmi) viselkedését ábrázolja. Két szélsőséges végpontjára a „meleg” és a „hideg” jelzőt alkalmazták. A meleg szülői magatartást főképpen a gyermeket elfogadó és megértő, gyermekközpontú viselkedés jelzi. Az ilyen szülő ritkán alkalmaz fizikai büntetést, annál többször dicséretet, a helyes cselekedetek pozitív megerősítését. Tetteit, ítéleteit indokolja, és általában gyakran beszélget a gyermekkel, akinek közeledésére lehetőleg minden alkalommal pozitívan reagál.” (Ranschburg J.: Félelem, harag, agresszió, 1987) A két-két dimenzió két-két végpontjának kombinációiból alakul ki a négy dimenzió. Fontos megemlíteni, hogy ezek a jellemzők már inkább viselkedési formák, mint nevelői beállítódások. Nem lehet tehát csak egyszerűen kiválasztani és megvalósítani közülük azt, amelyiket szimpatikusnak tartunk. A nevelő személyisége messzemenően meghatározza a helyet, amelyet a két dimenzió egy-egy pontján elfoglal. Egy alapvetően tekintélyelvű személyiség csak átmenetileg tudja fenntartani a demokratikus légkört, akkor is mindig „átütnek” a nevelő személyiségjegyei az erőszakoltan alkalmazott nevelői szemléleten, így nem. lesz hiteles. Magunkat, egész személyiségünket kell előbb - megközelítőleg - olyanná alakítanunk, amilyenné gyermekeinket nevelni szeretnénk. (Folytatás jövő héten) iomogyi Tibor illusztrációs fglv< Játék, mese - művészetek EMBERNEVELŐ VEKERDY TAMÁS A kisgyerekkori érzelmi biztonság megadásával kezdődik tehát az érzelmi intelligencia kibontakoztatása, és folytatódik a szabad játékban és a mesehallgatásban, amelyekben a gyerek érzelmileg átfűtött belső képekkel vesz részt. Ezek a belső képek segítik hozzá ahhoz, hogy feldolgozza a világról és saját belső világáról nyert tagolatlan benyomásait, és mindig újra tagolja. (Ezt a feldolgozó múnkát zavarják meg a különböző képernyők külső képei, de erről a későbbiekben még beszélni fogunk.) Az óvodában és az iskola első osztályaiban is a legfontosabb a gyermek számára, hogy érzelmi biztonsághoz jusson, hogy az óvónő, a tanítónő vagy tanító személyisége barátságos hellyé tegye számára az óvodát és az iskolát. Az iskolában azután ez az érzelmi nevelés a művészetekben folytatódik. Howard Gardner, a Harvard egyetem professzora nyomán - aki az intelligenciák sokféleségéről ír - azt kérdezhetjük a kormányoktól, hogy mit is gondolnak akkor, amikor az iskolai tananyagot felejtésre ítélt szóbeli ismeretekkel tömik meg, úgyszólván teljesen kiszorítva az iskolákból a művészeteket (költészettől, zenétől, tánctól kezdve festészeten és szobrászaton át a színházig), holott tudjuk, hogy a gyereket az életre valójában a művészetekben megvalósuló érzelmi nevelés készítené fel megfelelően? Nekünk nem kellene Howard Gardnerre hivatkoznunk, idézhetnénk Kodály Zoltánt, aki a negyvenes évek második felében azt mondta, hogy ének-zenei általános iskolákat kellene létrehozni, melyek a mindenki iskolái lennének, azért, hogy a gyerekek művészetközeiben nőjenek fel, mert ez segíti személyiségük kibontakoztatását. Nincs bot- fülű gyerek! - mondta Kodály -, és az ének-zenei általános iskola nem művészképző. Sajnos, Kodály zseniális ötlete a magyar közoktatás állóvizébe hullott, és mára az lett belőle, hogy ezek az iskolák lejárnak az óvodába, keresik a lehetőleg abszolút hallású gyerekeket, és mivel ezekből persze sosincs elég, tehát a relatív tökéletes hallásúakkal is beérik, de lehetőleg jó ritmusérzéke is legyen, és legyen felmérhetően „értelmes”! Ezeket a gyerekeket aztán beviszik az iskolába, és rajta!- megkezdik felkészítésüket a kerületi, a járási, a városi, a megyei, az országos versenyekre, hogy növeljék az iskola presztízsét. Egyszóval tehát elit iskolák lettek, netán zenészképzők, messze eltávolodva Kodály eredeti intencióitól. Hadd mondjak még egy régi példát. Több mint 2500 évvel ezelőtt Kung- Fu-Ce, a nagy mester, látva az akkori Kína szétesett állapotát, azt kérdezte, mire volna szükség a nagy birodalom újjáépítéséhez. S azt válaszolta: nagy államférfiakra volna szükség. Hogyan lehet nagy államférfiakhoz jutni? Olyan iskolákat kell csinálni, melyek felnevelik őket. És megcsinálták ezeket az iskolákat. Vajon mit tanították elsősorban a leendő államférfiaknak? Éneket, táncot, zenét! Hogy össze tudják hangolni belső harmóniájukat a világegyetem harmóniáival... Művészeteket tanítottak. Érzelmi nevelést folytattak. Talán ez volt a világ első sikeres iskolareformja, s egyben a nagyon kevés sikeres iskolareform egyike. Az itt nevelt államférfiak váltak később a mandarinokká, akiket mi már csak a dekadencia korszakából ismerünk, és akik azért két és félezer éven át egész jól elvezették a kínai birodalmat. (Folyt. Köv.) (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
