Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-17 / 191. szám, szombat
8 Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 17. MINDENNAPI KENYERÜNK A lámpás ÉDES ÁRPÁD Ige: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok könyve 119:105) Autópályán száguldottam az éjszaka közepén, már amennyire az öreg Wartburg ezt lehetővé tette. Az út neheze már mögöttem volt, az éjszaka nagyobbik része is. Az amúgy elég forgalmas pályaszakasz szinte kihalt volt. Hát igen, aki teheti, az ilyenkor biztosan alszik! - gondoltam, és én is erősen éreztem a fáradtság jeleit. Nyújtózkodni próbáltam a vezető ülésen, és éreztem, hogy a lábammal megérintek valamit. Erre mintha az autó meghalt volna; leállt a motor, elaludtak a lámpák, és a műszerfalon se világított egy árva kis kontrollégő sem. A reflektor fényéhez szokott szememnek valami félelmetes volt a hirtelen rám szakadt sötétség. Tudtam, hogy száz fölötti tempóval haladok a sötét semmibe. Ez az a pillanat, amikor az ember előtt végigfut a másodperc töredéke alatt is sok minden az életéből. De a fékek szerencsére működtek, az út is egyenes volt, és így hála Istennek minden baj nélkül úsztam meg az esetet. (A kölcsönautóban egy számomra is- mereden rejtett akkumulátorkapcsolót szakítottam meg, és ez okozta a zavart.) Bár több mint négy éve történt midez, annak a sötét, zuhanásszerű pillanatnak az emlékét egy életre megőrzőm. Mennyire szüksége van az embernek a világosságra, hogy lépte és útja biztos legyen. Az előbbihez hasonló helyzetet senkinek sem kívánok, de abban a pillanatban éreztem meg az elveszettség, a kiszolgáltatottság állapotát. A hívő ember élete nagyon sokban hasonlít a sötétben való vezetéshez. A zsoltáros azt mondja: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” Az a kis olajmécses, amit az akkori ember a kezében, vagy egy hosszabb pálcán a lába előtt a földön tartott, az valóban csak egy lépésnyit világított be. De ez is elég volt ahhoz, hogy meg ne botoljon valami kőben, vagy skorpióra ne lépjen. És főleg, hogy lássa mettől meddig az út, hogy le ne téljen róla. Ilyen lelki lámpafénynek mondja a zsoltáros az Isten igéjét, ami segít tájékozódni a világ útvesztőjében. Számára elképzelheteüen volt még akkor a mi mai száguldásunk. Ám gondoljuk csak meg jól, hogy ennél a fölfokozott tempónál mennyire megnő a jó lámpák szerepe! Távfényszóróink, reflektoraink sokszor igen meszszire elvilágítanak, és mi gyorsan és biztonságosan haladhatunk, mert messzire látunk magunk előtt. Vagy előfordul, hogy ismerős útszakaszon haladunk, és tudjuk előre, hogy mire is számíthatunk egy-egy kanyarban és utána. De ha ismereüen az út, akkor sokkal jobban figyelünk az előttünk belátható részre. Olyan sebességet választunk, hogy biztonságosan mehessünk. S bár a legritkább esetben látunk el az út végéig, mégis bátran megyünk, mert az a tapasztalatunk, hogy a megtett útszakasz után lámpáink egy újabb részt világítanak be előttünk. Isten Szendéikének világosságában kitűnnek, s fokozott jelentőséget kapnak az úton levő különböző jelzések és figyelmeztetések is. A119. zsoltárban Isten utasításairól, intelmeiről, döntéseiről, törvényéről olvashatunk, s ez mind arra az Igére utal, amit mint világosságot tart maga előtt a zsoltáros. Milyen hasznos utasítások az út szélét jelző kis fényvisszaverő csí- . kocskák. Messzire előre jelzik az út vonalát, s tudjuk, hogy ha nem megyünk túl rajtuk, nem kell félnünk attól, hogy az árokba megyünk. Ahol veszélyes az út, ott a törvény korlátja véd attól, hogy a mélybe zuhanjunk. S ha nem lépjük át a középső folytonos vonalat, nem kell attól rettegnünk, hogy valakivel összeütközünk. Az útjelző táblák pedig milyen fontosak, ha életünk egy-egy bonyolult útkereszteződésébe érkezünk. S mindezt belátva értjük meg, hogy a törvény nem is anynyira korlátoz, de sokkal inkább véd minket. Hogy Isten a tízparancsolatot nem bosszantásunkra, hanem ja- vunkra és oltalmunkra adta nekünk. Isten kijelentése akkor lett teljessé, amikor az Ige testté lett Jézus Krisztusban (Ján. ev. 1:14). Ő azt mondta magáról, hogy „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Ján. ev. 8:12) És én tapasztaltam, hogy szörnyű dolog a sötétségben száguldani! A szerző református lelkész Apu, mesélj! Egy lapban olvasom, hogy Anglia egyik egyetemén, nevezetesen Exeterben érdekes eredményre jutottak a gyermeklélektan kutatói. Arról van szó, hogy mesemondásból vagy mesefelolvasásból a legtöbb nő doktorátust szerezhetne. Merthogy az esetek nagy többségében az anya vagy a nagyanya olvassa fel a mesét esténként - a fiúknak is. (Hogy a lánygyermek erre hogyan reagál, arra nincs adat, de nem is fontos. Velük nincs baj...) Baj a fiúgyermekkel van, mert élete első nyolc-tíz évében minden, ami az olvasáshoz kapcsolódik, az a nőkkel függ össze. Érthetőbben fogalmazva: az anya (vagy a nagymama) olvassa a mesét otthon, az óvodában aztán szintén nő (óvónő) olvas és mesél, majd az iskola első éveiben megint szinte csak nőkkel találkozik a fiúgyermek... így aztán - az exeteri tudós elmék szerint - az a tévhit alakult ki a fiúgyerekben, hogy az olvasás eleve női tevékenység, vagyis „nem fiúhoz illő”. A fiút a kaland érdekli, ilyen tárgyú könyvet kellene olvasnia. De hogyan, ha nem szoktatják rá az olvasásra? Minden felmérés azt bizonyítja (és nem csupán a ködös Albionban, hanem szerte a világon), hogy a fiúk elmaradnak a fejlődésben a lányok mögött. Különösen akkor, ha olvasásról, a szavak használatáról, vagy ami ebből ered: a beszédről van szó. Az általános iskolában ez az elmaradás még csak ötszázalékos, a középiskolába már tíz, az egyetemen pedig - jobb nem is említeni... A brit tudósok ezek után afféle kiáltványt intéztek a világ gyermekes férfiúihoz: „Apák! Olvassatok mesét a gyermeketeknek!” Mert az olyan családban, ahol az apa (is) olvasott mesét, ott a fiú jobban fejlődik, nem marad el a lányok mögött. Sőt kifejezetten haszna származik ebből, hiszen felnőttkorban a jobban beszélő, akadálytalanul olvasó ember könnyebben kap munkát és könnyebben illeszkedik be az életbe, ez csak természetes... Férfiak! Munkára fel! Az a húsz perc esténként nem csökkenti a tekintélyüket, sőt, mint látható, csak jó származhat belőle! És ne csak az apa olvasson mesét, hanem a nagybácsi, a nagypapa és az idősebb fivér is! Talán így sikerül ellensúlyozni a sok óvónőt, tanító nénit, és elősegíthető, hogy a legifjabb fiú ne maradjon le a lányok mögött! Higgyék el, már ezért a kis diadalért megéri a fáradozás! Elő a mesekönywel, amelynek első sora így kezdődik: Hol volt, hol nem volt... (gy) Az apának az a dolga, hogy apránként bevezesse gyermekét az élet rejtelmeibe, és észrevegye, „hol szorít a cipő" Milyen a jó apa? CSALÁD E . rről kevés szó esik. A „rosszról” annál több. Alig van ideje a gyerekre! Érzelmileg tá- ' volságtartó! Túl szigorú, túl passzív! - ez a leggyakoribb vád a mai apák ellen. A szemrehányást a feleség teszi - meg a gyerekek... Pedig van jó apa is, akit érdemes volna utánozni! A kis hercegnő és a hős A lány életében az apa az első lovag. Ä férfi kis hercegnőként kezeli a lányát. Rendszerint gyengédeb- ben bánik vele, mint a fiával. A kislány lelki érzékenysége felébreszti a férfiban a védelmezés ősi ösztönét. Ha birkózik vele, mindig ügyel, nehogy túl durva legyen. Ezt a harmonikus viszonyt nem zavarja vetélkedés. Ellenkezőleg: a kislány természetes nőiességével képes megzaAnnyi a vigasza, hogy megtarthatja különleges szerepét: Ő az örökös fővédelmező és főbizalmas. Klassz haver - de vetélytárs is Ki az, aki nem nyomott még el egy- egy mosolyt apa és fia vetélkedése láttán? Milyen örömmel és igyekezettel próbálja legyőzni egymást a kicsi meg a nagy a fociban, a versenyfutásban vagy szkanderben! Egészen különös férfikapcsolat az övék. Az apa saját maga részének fogja fel a csemetéjét. Magát azonosítja vele, mindazt meg akarja neki tanítani, ami a srácot férfivá teszi. Magához emeli az erősebbik nem világába. Eközben örömmel fedezi fel saját magában a gyereket. A fiú viszont példaképet lát az apjában, akivel feltétel nélkül azonosítja magát. Legyen az toronyépítés fakockákból, birkózás az ágyban, aztán később sakkozás - a kapcsolatukat bolázni az apját. Játékos flörtölés- sel, merész kokettálással az ujja köré csavarja. És a férfi nem ellenkezik. Az apa is különleges helyet foglal el a lánya világában. Ő az első férfi, akit a lány szeret. Tudatosan vagy ösztönösen, de a jövőben minden fiút hozzá mér majd. „Gyakran választ a lány olyan férjet, amilyen az apja volt” - bizonyítja a pszichológus. A kamaszkor során lassan oldódik ez a szoros kapcsolat. A lány más férfi után érdeklődik, mind több fiú barátja lesz. Sok apa csak nehezen fogadja el az új helyzetet. Nehezen törődik bele, hogy már nem ő az egyeden férfi a lánya életében. mindig meghatározza az aktív cselekvés, a játékos erőszak és versengés. Na igen, hiszen a két „férfi” nemcsak a legjobb barátja, hanem a legélesebb vetélytársa is egymásnak. A fiú ugyanis hamarosan egyenrangú társsá válik a férfiak birodalmában. Az apa egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a fiú önálló személyiséggé fejlődését. Segítse egészségesen átvészelni az anyjához fűződő természetes viszony felbomlását. A fiú az apjától tanulja meg a nők tiszteletét, rossz esetben megvetését. „Ha a férj gyakran durva a feleségével, a gyerek sem fog másként bánni a nőkkel - vetíti előre a pszichológus. - Először az anyjával, aztán a diáktársnőjével, majd a saját feleségével.” A gyerek egészséges fejlődésében tehát rendkívül fontos szerepe van a pozitív, erős apaképnek. Ha nincs ilyen, példakép lehet a nagybácsi, a szomszéd, az anya barátja vagy a tanár is. Ki a jó apa? Nem kell tökéletesnek lennie, elegendő, ha érzékeny ember. ❖ Kezdettől fogva megéli az apaságot. Gondoskodik már a terhes feleségéről is, és részt vesz az újszülött ápolásában. ❖ Rendesen bánik az anyával, hogy méltó példakép lehessen, így mutatja, milyen értékesnek tartja az asszonyt. ❖ A felesége iránti gyengéd gesztusokkal jelzi, hogy a szülőknek van szerelmi életük, tehát igényt tartanak a bizalmas együttlétre. ❖ Időt szakít a családjára, külön programot szervez a gyerekkel, s ilyenkor csak rá figyel. ❖ Elbeszélget a gyerekével. Észreveszi, hol szorít a cipő. Megtudakolja, mi a baj. Állást foglal, segít. ❖ Bepillantást enged a munkájába, őszintén beszél a sikertelenségről és a gondjáról is. így válik a házon kívüli élete is átláthatóvá. ❖ Lehetővé teszi, hogy a felesége is szentelhessen kis időt saját kedvtelésének. Segít a házimunkában, hadd lássa a gyerek, milyen rejtett tartaléka van. ❖ Erőt sugároz és védelmet nyújt. Bátorítja a gyerekét, hogy maga oldja meg a kisebb problémáját. Ugyanakkor szolidárisnak mutatkozik - néha akár az idegen tanár ellenében is. ❖ Nem szégyellt az érzelmeit, bánatát, örömét, csalódottságát. A férfi is sírhat. ❖ Nem veszi a szívére a súrlódásokat, tudja, hogy a kamaszkor élesíti a gyerek kritikai érzékét, ilyenkor kezdi kívülről szemlélni a szüleit. ❖ Egyenrangú szülő. Igyekszik tompítani az összetűzéseket, egyensúlyt teremteni a felek között, (gy) Az olyan családban, ahol a nagyapa vagy az apa (is), olvasott mesét, ott a fiú jobban fejlődik, nem marad el a lányok mögött. (Illusztrációs felvételek)
