Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-02 / 152. szám, kedd
14 Sport ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 2. Mától vívó-Eb Moszkvában Moszkva. Mától vasárnapig tart Moszkvában a vívók Eu- rópa-bajnoksága. Szlovákiát mindössze öt párbajtőröző képviseli. Érsek Árpád vezetőedző a következőket nevezte: Lucia Sidlíková, Ja- kub Habodász, Érsek Attila, Ásványi Gábor és Martin Spústa. „Tapaszatalszerzés- re utazunk az Eb-re, szerencsés körülmények között valamelyik védencem a 32-es táblára is felkerülhet.A magyarok számára három érem megszerzése a cél. „Jó lenne, ha ezek közül az egyik arany lenne” - mondta az elutazás előtt Szabó Bence. A szövetségi kapitány szerint mint korábban, úgy most is főleg a férfi kardo- zóktól, illetve a női párbajtőrözőktől várható, hogy egyéniben vagy csapatban dobogóra állnak, de a férfi párbajtőrözők is érmet vihetnek haza. (MTI/SITA) Djorkaeff: irány Dubai? Dubai. Az egyesült arab emírségekbeli al-Ain szerződtetni akaija Youri Djorkaeffet, a Bolton Wanderers francia légiósát. - Szeretnénk, ha nálunk játszana, néhány részletkérdést azonban még tisztázni kell - mondta Hamad bin Nahirat, a klub egyik irányítója. Az al- Halej című dubai lap azt írta, hogy a világ- és Európa-baj- nok középpályás már az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik, és rövidesen nyilvánosságra hozzák a megállapodást. (MTI) Újabb olasz doppingbotrány Padova. Újabb doppingbotrány robbant ki Olaszországban: a rendőrség speciális csoportja kereken 100 darab tiltott készítményt foglalt le egy hosszútávú versenyen tartott razzia során. A rendőrök Padova közelében a hotelszobákat és a csapatok szálláshelyeit kutatták át. A lefoglalt szerek között található EPO, növekedési hormon, tesztoszteron és amfe- tamin. (MTI) Siófokon lesz a díjátadó gála Siófok. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete vasárnap Siófokon rendezi meg díjkiosztó gáláját. A Magyarországon játszó 800 hivatásos labdarúgó szavazatai alapján többek között a 2001/2002-es bajnokság legjobb játékosát, kapusát, 21 éven aluli tehetségét, edzőjét és játékvezetőjét jutalmazzák. (MTI) RÉGiÓFOCI JÁRÁSI BAJNOKSÁG Rozsnyó: Krh. Podhradie-Gem. Po- loma 7:0, Stítnik-Dobsiná 7:0, Vla- chovo-Plesivec 3:0, Brzotín-Kovs- tav 1:0, Dedinky-Kruzná 3:2, Vysná Slaná-DIhá Vés 3:0, Kunova Teplica-Lipovník 1. K. Teplica 1:2. 26 16 3 7 75:37 51 2. Lipovník 26 14 8 4 65:29 50 3. Stítnik 26 13 7 6 65:39 46 4. Dobsiná 26 13 3 10 55:61 42 5. Kruzná 26 12 3 11 69:57 39 6. Dedinky 26 11 6 9 61:53 39 7. Plesivec 26 12 1 13 49:47 37 8. Brzotín 26 11 2 13 44:61 35 9. Krh. Podhr. 26 9 7 10 55:57 34 10. 0. Poloma 26 9 7 10 51:66 34 11. Dl. Vés 26 10 2 14 50:59 32 12. V. Slaná 26 8 5 13 47:83 29 13. Kovstav 26 7 5 14 49:51 23 14. Vlachovo 26 5 5 16 46:81 20 STK Kovstav 3 pont levonás. Maleeva már tudja, hogy kikapott (Reuters-felvétel) Angol nemzetközi teniszbajnokság: John McEnroe szerint akár brit finálé is lehet Hantuchová folytatja... London. A női és a férfi egyes 16 nyolcaddöntője volt műsoron tegnap Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnokságon. A legutóbbi két alkalommal győztes Venus Williams továbbra is meggyőzően halad az újabb siker felé, Hantuchová is nyert, és legközelebb Serena Williams lesz az ellenfele. ÖSSZEÁLLÍTÁS Venus Williams nem állt be a Steffi Gráfot wimbledoni legendaként is tisztelők táborába, ugyanis azt állítja, hogy a német csülag soha sem tartozott a füves pályás klasszisok közé. - Stílusát nem alakította át erre a pályára. Szinte soha sem játszott szerva-röpte teniszt - mondta az amerikai, aki 2000-ben és tavaly is veretlen maradt az angol nyílt bajnokságon. - Szerintem húgom, Serena egyik korábbi ellenfele, a belga Els Callens és a francia Nathalie Tauziat már inkább sorolható a füves pályás versenyzők közé. Venus Williams a közelmúlt sztárjai közül szinte senkit sem tud kiemelni: - Emlékezetem véges, 1989-ig tudok visszamenni az időben. Úgy vélem, azóta egyik klasszis sem volt igazi wimbledoni specialista, valamennyien az alapvonalról szerezték pontjaik nagy részét. Az elveszített wimbledoni döntő után 1999-ben visszavonuló Graf hétszer (1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1995, 1996) diadalmaskodott a füves pályás szentélyben. Noha Venus Williams azt állítja, hogy 1989-ig vissza tud emlékezni, furcsa módon nem említette meg a szerva-röpte játék egykori kimagasló csillagát, a mostanában újra teniszező Martina Navratilovát, aki kilencszer volt első egyesben a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon. Az orosz Jelena Lihovceva némi meglepetésre szintén kétjátszmás meccsen bizonyult jobbnak a 19. helyen kiemelt bolgár Magdalena Maleevánál. A női világelső amerikai Venus Williams után a férfiak ranglistavezetője, az ausztrál Lley- ton Hewitt is' játszmavesztés nélkül jutott a legjobb nyolc közé. John McEnroe, a wimbledoni teniszbajnokság háromszoros győztese nem tartja elképzelhetetlennek, hogy idén két brit játékos játssza majd a férfi egyes döntőjét. - Ha Greg Rusedski és Tim Henman nem gondol túl sokat erre a lehetőségre, akkor létrejöhet a hazai nézők által már régen várt finálé - mondta. EREDMÉNYEK - női egyes: V. Williams (amerikai, l.)-Raymond (amerikai, 16.) 6:1, 6:2; Lihovceva (orosz)-Maleeva (bolgár, 19.) 6:3, 6:4; Serena Williams (2.)-Ru- bin (amerikaiak) 6:3, 6:3; Henin (belga, 6.)-Gyementyijeva (orosz, 12.) 7:6, 7:6; Hantuchová (szlovák, ll.)-Dokic (jugoszláv, 7.) 6:4, 7:5; Granville (amerikai)-Maures- mo (francia, 9.) 2:6, 2:6; Szeles (amerikai, 4.)-Tanasugarn (thaiföldi, 20.) 6:2, 6:2. Férfi egyes: Hewitt (ausztrál, 1.)- Juzsnyij (orosz) 6:3,6:3,7:5; Schalken (holland, 18.)-Vacek (cseh) 6:2, 7:5, 7:5; Nalbandian (argentin, 28.)-Arthurs (ausztrál) 6:4, 7:6, 2:6 7:6; Lapentti (ecuadori, 22.)- Clément (francia) 3:6, 7:5,2:6, 7:5, 6:3; F. Lopez (spanyol)-Sa (brazil) 3:6, 5:7, 6:4, 3:6. Vegyes páros, 1. forduló: Ullyett, Hantuchová (zim- babwei/szlovák) - Lapentti, Majoli (ecuadori/horvát) - játék nélkül jutott tovább az előbbi duó. Hewitt győztes kiáltása. A következő meccsét is megnyerte. (Reuters-felvétel) A NIKÉ 27. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SPORTHÍRADÓ Remekeltek a szlovák pólósok az idényzáró tornán Hibátlan teljesítmény ÚJ SZÓ-VISSZHANG Pozsony. Várakozáson felüli teljesítményt nyújtott az osterhouti Holland Kupa nemzetközi vízilabdatornán a szlovák válogatott; a négynapos viadalon valamennyi ellenfelét legyőzte, s pontveszteség nélkül végzett az élen. Tizennégy találattal Karol Baco lett a gólkirály és a rendezők őt választották a torna legjobb játékosának. Ondrej Gajdáé vezetőedző így értékelte az idény utolsó viadalát: „Hibátlan teljesítményt nyújtott a csapat, főleg a szlovének, majd pedig a házigazda hollandok ellen pólóztunk ötletesen és tetszetősen. Két vereség után végre legyőztük Szlovéniát. Külön kiemelném a gólerős Baéo játékát, valamint Gogola kapus bravúros védéseit. De a többiek is átlagon felülit produkáltak.” A válogatott pólósok a nyári szünet után szeptemberben egyesületeikben kezdik meg a felkészülést az új idényre, majd októberben lesz az első közös edzőtáborozás. Az Eb-selejtezőket 2003 áprilisában bonyolítják le a szlovéniai Kranjban. (zsi) Mennyit fizetnek a zöld-fehérek a gólerős csatárért? Tököli: Ferencváros ORIGO-HÍR Budapest. A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz. Mindezt nem hivatalos formában az Üllői úton is megerősítették, sőt, mint megtudtuk, most már Tököli is nagyon hajlik arra, hogy a Fradihoz szerződjön. Persze elsősorban még mindig külföldre igazolna a csatár, ami a borsos, közel 500 ezer eurós vételárát tekintve nem tűnik egyszerűnek, ráadásul július harmadika, azaz szerda a határidő, s ha addig nem érkezik nyugat-európai ajánlat, marad idehaza Tököli. Igaz, a Ferencvárosnak ha nem is kell a 100 mülió forintot jócskán meghaladó összeget fizetnie Tököliért, de alaposan zsebbe kell nyúlnia a válogatott támadó megszerzése érdekében. Egyébként a „fél NB I” - köztük a ZTE, az Újpest és a Debrecen is - szerződtetni akarta Tökölit, végül A SPORTKA 26. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei -1. HÚZÁS, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 129 654 korona; 3. díj: 4 nyertes á 48 620 korona; 4. díj: 398 nyertes á 705 korona; 5. díj: 8529 nyertes á 101 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 14 008 861 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 13 nyertes á 14 960 korona; 4. díj: 516 nyertes á 544 korona; 5. díj: 10 720 nyertes á 80 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT- nyeremény: 3 000 000 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 7 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 59 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 502 nyertes á 100 korona. A következő sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 884 585 korona. A MATES 26. fogadóhetének nyereményei a következők: 1. díj: 1 nyertes á 135 190 korona; 2. díj: 70 nyertes á 874 korona; 3. díj: 2082 nyertes á 100 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 26. játékheaz FTC és az MTK maradt versenyben, a kék-fehérek és a csatár „házassága” mellett pedig elsősorban Egervári Sándor személye szólt, hiszen két éven keresztül ő volt az edzője a Dunafermél, ám most már a center is döntött, inkább az UEFA Kupában induló zöldeket választja. Döntését megkönnyítette az is, hogy Tököli beszélt már a tervekről és a jövőbeni elvárásokról Garami Józseffel, a Fradi vezetőedzőjével, s az egyeztetést megkönnyítette, hogy a tréner, valamint a gólkirály is pécsi illetőségű. Hamarosan tehát mindketten a Ferencváros sikeréért dolgozhatnak együtt, s ha idevesszük az ugyancsak pécsi születésű Gerat, akkor elmondható, hogy minőségi baranyai kontingens erősíti a jövőben a zöld-fehéreket. Azt már csak érdekességként jelezzük, hogy Tököli a szerződés aláírásáig a PMFC edzéseit látogatja, hogy ne le legyen olyan nagy a lemaradása a két hete tréningező Lipcseiékkel szemben. tének nyereményei. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 959 485, a hármasokra 13 148, a kettesekre 789 forintot fizetnek. A JOKER-játékban, az első nyerőosztályban nyertes szelvényt nem találtak. A magyar HATOSLOTTÓ 26. játékhetének nyereményelosztása. Ezúttal nem volt hattalálatos szelvény; a 3 darab 5+1 találatos szelvényre 3 098 963, az ötösökre 197 806, a négyesekre 3606, a hármasokra pedig 757 forintot fizetnek. A magyar TOTÓ 25. játékhétének telitalálatos szelvénye: X, 1,1, X, 2,2,1, X, 1, X, 1, X, 2 - 2. NYEREMÉNYEK: 13+1 találatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvényre sem bukkantak, a 12-esekre (7) 250 383, a 11- esekre (78) 22 470, a 10-esekre (768) 3804 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: hattalálatos szelvény nem volt, öttalálatos szelvényre sem bukkantak, a négytalálatos (5) szelvényekre 11882 forintot fizetnek. A KENŐ 10 hétfői nyerőszámai: 3, 6, 10, 12, 16, 24, 26, 30, 32, 38, 42, 46, 49, 50, 53, 55, 60, 73, 74, 78. (TASR, MTI) SPORTFOGADÁS KEDD, JÚLIUS 2. Kosárlabda WNBA: 105. Cleveland- Portland 1,3-14,0- 3,1-1,15-2,7; 106. New York-Seatt- le 1,3-14,0-3,1- 1,15-2,7. Svéd labdarúgóliga: 107. Helsing- borg IF-AIK Stockholm 2,2-3,0-3,01,3-1,45. Tipp az első félidőre: 109. Helsing- borg IF-AIK Stockholm 2,8-1,9-3,71,2-1,3. Tipp az első gólra: 111. Helsingborg IF-AIK Stockholm 1,65-7,0-2,2. Tipp a gólok számára: 112. Helsingborg IF-AIK Stockholm (0-2 gól) 1,9; 113. Helsingborg IF-AIK Stockholm (3 vagy több gól) 1,7. Tipp a végeredményre: 114. Helsingborg IF-AIK Stockholm 1:0 - 7,0; 115. Helsingborg IF-AIK Stockholm 2:0 - 8,5; 116. Helsingborg IF-AIK Stockholm 2:1 - 7,5; 117. Helsingborg IF-AIK Stockholm 3:1 - 13,0; 118. Helsingborg IF-AIK Európa élbajnokságai: a Premier League a legértékesebb Milliárdos focibevételek Stockholm 0:1 - 8,0; 119. Helsingborg IF-AIK Stockholm 1:2 - 9,5, 120. Helsingborg IF-AIK Stockholm 1:1 - 7,0; 121. Helsingborg IF-AIK Stockholm 2:2 -12,0; 122. Helsingborg IF-AIK Stockholm más eredmény 2,4. SZERDA, JÚLIUS 3. Nemzetek közötti labdarúgóliga: 192. Észtország-Azerbajdzsán 1,453,6-6,1-1,1-2,25. Svájci labdarúgóliga: 193. St. Gal- len-FC Zürich 2,0-3,0-3,35-1,25- 1,55. Tipp az első félidőre: 195. St. Gal- len-FC Zürich 2,6-1,9-4,0-1,151.35. Tipp a második félidőre: 196. St. Gallen-FC Zürich 2,5-2,0-4,0-1,151.35. Tipp az első gólra: 197. St. Gal- len-FC Zürich 1,5-7,0-2,4. Svéd labdarúgóliga: 220. Kalmar FF-IFK Göteborg 3,0-3,0-2,2-1,45- 1,3; 219. Örgryte IS-Órebro 1,853,0-3,9-1,15-1,65. ♦ A költségvetési törvény módosítását követően a magyar kormány 3 milliárd forintos garanciát vállalt az augusztus 18-án sorra kerülő For- ma-l-es Magyar Nagydíjra. Ezt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter jelentette be egy sajtótájékoztatón. ♦ A vízilabda Világliga vasárnap esti eredményei, A-csoport: Brazí- lia-Olaszország 5:9; B-csoport: USA-Horvátország 9:10. ♦ Megjavította saját távolsági világrekordját az amerikai Steve Fossett, aki egyedül akaija hőlégballonnal körberepülni a Földet: közép-európai idő szerint vasárnap este túlszárnyalta eddigi 22 909 kilométeres csúcsát. Az amerikai férfi 1997 óta hatodszor próbálkozik azzal, hogy első „szóló” hőlégballonosként repülje körül a bolygót. ♦ Hároméves szerződést kötött a GAK Graz osztrák klubbal Juraj Czi- nege, a pozsonyi Inter labdarúgója. MTI-JELENTÉS London. Ha a pályán még nem is minden alkalommal, gazdasági téren már szinte valamennyi fontos területen az angol Premier League a legjobb Európa öt legjelentősebb labdarúgó-bajnokságát figyelembe véve. A Deloitte and Touche könyvvizsgáló cég a 2000-2001-es szezont - és az azt megelőzőket - értékelve mutatta ki a szigetországi pontvadászat pénzügyi elsőségét. Az ezredfordulós idényben az angol futball- ból származó bevételek 18 százalékkal, 1,269 milliárd fontra emelkedtek, míg az ötök „össztermelése” közel 4 milliárd volt. Az európai ligák gazdasági hasznának 78 százaléka Angliában, Spanyol-, Olasz-, Német- és Franciaországban keletkezett, ez sokatmondó és jellemző adat. A cég az 1995-től 2001-ig tartó növekedést vizsgálva megállapította, hogy Spanyolországban 24, Angliában 22, Olaszországban 21, Németországban 19, míg Franciaországban 18 százalékkal emelkedett a bevétel. A legfontosabb haszonforrást a televíziós közvetítések jelentik. Az angliai 292 millió font kétszerese az olasz, háromszorosa a spanyol és a német, s négyszerese a francia adatoknak. A szurkolók is egyre nagyobb részt „vállalnak“ a klubok pénzügyi hátterének megteremtéséből, az ötöknél a 2000-2001-es bajnokságban 7 százalékkal nőtt a közönségátlag, igaz Olasz-, Spanyol- és Németországban kisebb visszaesés tapasztalható.