Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-29 / 150. szám, szombat
„Nyitva áll ax ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredói elsimulnak szépen; Gondiiző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2002. június 29., szombat 6. évfolyam, 26. szám /annak, akik a szabadságuk alatt is nyüzsgésre vágynak: mindent látniuk kell, az est pedig nem telhet el tánc nélkül - mások megelégszenek néhány órás városnézéssel, lazítással Kimerítő munka és megérdemelt pihenés CSALÁDI KÖR I skolás gyermekeink számára eljött az egész évben várt vakáció. Két hónap felhőtlen szabadság, um És mi, felnőttek tudunk- e lazítani, tudunk-e csa- ádunkkal tölteni legalább két-há- om hetet ebből a szabadságból, ragy nyaralásunk is csak időzava- unkat fokozza, feszültséggel tölt :1, s gyermekeink vakációja is negoldandó terhes feladatainkat izaporítja csupán? Fontos-e a kikapcsolódás? \ pszichológusok szerint a kikap- solódás a munka nélkülözheteden dlensúlya. A túlhajtott munka ár- :almas stresszel jár, hatására gyengül a koncentrációképesség, csök- <en a munkavégzés hatékonysága. \ szabadidős tevékenységek felfrissítik, élettel telítik a testet és a lelket. \z agynak változatos ingerekre van szüksége ahhoz, hogy tartósan teljesítőképességének maximumát nyújthassa. Egyes embereket nem «avarnak a napi rutinfeladatok, de /annak olyanok is, akiket halálosan mtatnak, főleg ha heteken, hónapokon keresztül ismédődnek. Az egyhangúsághoz az agy először aktivitásának csökkentésével alkalmazkodik, majd működésbe lépnek nnserkentő mechanizmusai, amelyek növelik az ingerszükségletét. Felébred benne az ütemváltás, sőt az izgalom utáni vágy. Ahhoz, hogy elcsigázott agyunk ismét csúcsformába lendüljön, az egyik út a kikapcsolódáson keresztül vezet. Ám a túlzott változatosság is lehet ugyanolyan káros, mint az egyhangúság. Ha valakinek nincs két egyforma időbeosztású napja,,feltámad benne a nyugalom és a feltöltődés utáni vágy. Az ilyen szükségletek az agy ingerületátvivő anyagainak szintjén jönnek létre. Egészséges szemléletmód a vakációval kapcsolatban Ha valaki megkezdi a szabadságát, napi kötelezettségeit még a gondolataiból is száműznie kell. A jól sikerült vakáció igazi kikapcsolódás a mindennapi életből. Fontos, hogy nyitottan fogadjuk. Akarnunk kell elfogadni, amit kínál, és képesnek kell lennünk ízlelgetni az újdonság zamatát, tudnunk kell nyugodtan pihenni az utazással együtt járó ké- nyelmetienségek ellenére is. Vannak, akik a szabadságuk alatt állandó nyüzsgésre vágynak: mindent látniuk kell, ami az útikönyvben szerepel, az este pedig nem telhet el tánc, diszkó nélkül. Mások megelégszenek napi néhány órás városnézéssel, utána kötetlenül élvezik a lazítást. „Az igazi pihenés az új élmények kiélvezésében rejlik vélekedik a szabadidős tevékenységek szakértője. - Az is fontos - figyelmeztet -, hogy mindennap töltsünk egyedül egy kis időt, még akkor is, ha a családdal vagy a barátainkkal vagyunk szabadságon.” Senki nem vetett papírra' találóbb sorokat a mindennapokból való kiszakadásról, mint az amerikai John Steinbeck a Csatangolások Charley- val című könyvében. „Minden kirándulás, szafari, expedíció egyedi: különbözik minden más utazástól. Személyisége, temperamentuma, egyénisége, egyedülálló jellege van. Egy utazás valóságos személyiség; nincs belőle két azonos darab. Minden terv, óvintézkedés, rendszabály és erőszak hiábavaló. Évekig tartó küzdelem árán rájövünk: nem mi irányítjuk az utazást, az utazás kerít hatalmába minket. Társasutazás-szervezők, menetrendek, helyfoglalások csődöt mondanak, és óhatatlanul zátonyra futnak a kirándulás egyéniségén. Ebben a tekintetben az utazás hasonlít a házassághoz. Ha valaki azt hiszi magáról, hogy mindent tud róla, akkor biztosan tévedett.” Egyesek nehezen lazítanak A munka megszállottjai számára a kikapcsolódás elfecsérelt idő. Úgy érzik, minden percet kitűzött céljaik elérésének kell szentelniük. Lehetnek vezérigazgatók vagy egyetemi hallgatók - közös bennük, hogy képtelenek megpihenni. Az érvényesülés túlzott hajszolása a munkaerkölcs torzulásából is eredhet. A szakemberek tapasztalatai szerint a munkamániásokat úgy is rá lehet venni a pihenésre, ha meggyőzik őket arról, hogy a fel- töltődésre szánt idő megkétszerezi majd az energiáikat. Sokaknak a szó szoros értelmében meg kell tanulniuk lazítani. Nekik- esetleg pszichológus segítségével- a mindennapi munkától távolabb eső tevékenységekben kell fölfedezniük a szórakozásban rejlő előnyöket. A szakember a megszállott munkamániásnak sokszor azt tanácsolja, hogy állítson össze egy listát azokról a dolgokról, melyeket titokban mindig szeretett volna kipróbálni. A szabadidő eltöltésének legjobb módja Az embereknek természetesen nagyon különböző elképzeléseik vannak arról, hogy miként kellene kihasználniuk a szabadidejüket. Van, akinek az a legpi- hentetőbb, ha félrevonul egy jó könyvvel. Más legszívesebben a kertben dolgozna, vagy éppen hajnalig ropná a táncot egy balatoni hajón. Olyan is akad, aki egy szál hátizsákkal bebarangolná a Himaláját. A választásban a társadalmi elvárások is közrejátszanak. Az emberek megpróbálnak igazodni a divathoz: felkapott üdülőhelyre utaznak, elmennek egy egzotikus lokálba, vitorlást vagy lakókocsit vásárolnak - még annak árán is, hogy ettől nemhogy nem csökken, hanem erősödik bennük a stressz. A fel- töltődést az efféléknél sokkal jobban szolgálja egy egyszerűbb, pihentetőbb, és persze olcsóbb nyaralás. A szabadság alatt sem szakadunk el otthonról Sokan még egy csodálatos vakáció után is boldogok, hogy megint otthon lehetnek. Mások úgy érzik, hogy kiestek a ritmusból, és nem találják a helyüket. Ók az átállással járó ideges nyugtalanság áldozatai. Szervezetünk ezzel az állapottal válaszol a könnyed időtöltésből álló szabadság és a mindennapi élet megterhelései közötti különbségre. Különösen olyanoknál jelentkezik hevesen ez a reakció, akiknek munkája sok stresszeljár, valamint akik nem szeretik munkájukat. A szabadságot követő nyugtalanságnak elejét vehetjük, ha csak pár nap múlva állunk munkába. A vakációs átállás feszültsége olykor pozitív változásokat idéz elő: vannak, akik ilyenkor határozzák el, hogy munkahelyet változtatnak, vagy elmennek egy pszichiáterhez. Mit tegyen, aki nem tud elszabadulni? A vakáció értékét aligha lehet túlbecsülni. Persze, ha a munkahelyen ránk zúduló teendők lehetetlenné teszik, hogy kivegyük megérdemelt szabadságunkat, az is csökkentheti a stresszt és hozhat némi ritmusváltást, ha a munkaidő közepe táján lopunk magunknak néhány percet. A lélegzetvételnyi szünet egy sok fejtörést okozó probléma frappáns megoldását is elősegítheti. Ézt a verziót azonban szigorúan csak olyanok válasszák, akik önmagukért felelnek csupán, akiknek sem gyermekük, sem családjuk, se kutyájuk, se macskájuk, akik azzal, hogy elhiszik, nélkülözhetetlen a munkájuk, csakis egyedül saját magukat tehetik tönkre. Vannak, akik tovább játsszák a történetet: a szülők áldozatnak tartják magukat, attól félnek, hogy - mint a sorozatban történt - gyermekeik öregségükre magukra hagyják őket Tévés kikapcsolódás, avagy Ki határozza meg az átlagember igényét? FIALA ILONA gazán örülök, hogy növeI kedett kulturális igényem szintje. Legalábbis ez derült ki egy nemrégi újsághírből. Valamilyen sta- mm tisztikai felmérés szerint állítólag folyamatosan csökken a szappanoperák nézettsége. Mivel magamat átlagnézőnek tartom, jólesett ez a kedvező hír. Igaz, hogy egyetlen szirupos sorozatot se nézek, de így legalább én is az vagyok, aki kiegészíti az átlagot, s ezáltal az én személyem is hozzájárul ahhoz, hogy az általam teljesen blődnek tartott argentin, brazil és más sorozatok nézettsége nem százszázalékos. Maga a tény, hogy javul az átlag, különösen örvendetes. Úgy látszik, többen is rájöttek, hogy kár az időért, amit délutánonként és esténként a tévé előtt töltenek. Mert az biztos, hogy ez a fajta időtöltés nem jelent kulturális élményt, sőt még kellemes kikapcsolódást sem, csak amolyan eltunyu- lást - agyi és testi szinten. Emlékszem, 1997 áprilisában gyógyfürdőben voltam. Az esti tévéhíradó előtt teljesen kiürültek a szobák, arra az időpontra nem lehetett kezelést felírni a fürdővendégeknek, mert az Egyszerűen Mária című végtelen sorozatot sugározta a televízió. Szobatársaim nem tudták megérteni, hogy engem Mária, a faluról városba került szegény lány sorsa teljesen hidegen hagy. De egyik nap engedtem a rábeszélésnek, s megnéztem egy részt. Hát, nem titkoltam, hogy egy csöppet sem fogott meg a bugyuta történet.- A mai rész tényleg nem volt valami érdekes - magyarázta egyik szobatársam -, gyere el holnap is, majd meglátod, meg fog változni a véleményed. Elmentem tehát másnap is, de a véleményem nem változott meg. Tulajdonképpen mind a két nap ugyanarról volt szó,'semmit sem haladt előre a cselekmény: Viktor, a csendes-rendes tanító szerelmével üldözte (de azért finoman!) Máriát, az meg egyre csak állta az ostromot, folyton azt hajtogatva, hogy nem akar még egyszer csalódni. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a két főszereplő végül egybekel, nem tudom, mért kellett annyit húzni az időt. Ha rajtam múlik, én már az általam látott első részben összeadtam volna őket. Na de nem eszik olyan forrón a kását! Valahogy ősz tájt, vagyis majdnem fél évvel az áprilisi két rész után, puszta kíváncsiságból (hogy hány gyerekük van már Máriáéknak) bekapcsoltam a tévét a sorozat időpontjában. Viktor még mindig szenvedett a nagy szerelemtől, de Mária (pedig ő is szerelmes volt Viktorba) továbbra is ellenállt. Akkor azt hittem, hogy talán tévedésből megismételték ugyanazt a részt, amelyiket áprilisban láttam, de rövid kérdezősködés után megtudtam, hogy az idő a filmsorozatban is elhaladt, csak éppen nem változott a két főhős családi állapota. Majd néhány hónap múlva mit hallok: összeházasodtak! Egyik ismerősöm újságolta az örömhírt, s naivan hozzátette: ő bizony sejtette, hogy így lesz, s végig drukkolt nekik, hogy szerelmük beteljesedjék. Aztán volt szerencsém látni még egy részt (illetve torzóját) egy másik sorozatból, de annak nem tudom a címét. Annyit láttam, hogy egy férfi az ablaknál állva s kifelé bámulva mondta a szövegét, sopánkodott, panaszkodott. Gondoltam, amíg siránkozik, kimegyek a konyhába, főzök egy teát. Visszatérve a férfi még mindig mondta a magáét. Akkor elintéztem 2-3 telefont, s a férfi még mindig ott állt az ablaknál, s még mindig monologi- zált. Azóta se láttam szappanoperát, hallani viszont annál többet hallottam róluk. Például amikor Pozsonyból Kelet-Szlovákia felé utaztunk, s útközben megálltunk egy rokon családnál, ahol már legalább 5-6 éve nem jártunk. Előre jeleztem, hogy egy órácskára benézünk hozzájuk. Megkérdeztem, otthon lesznek-e, s nem zavaijuk-e majd őket. Amikor megérkeztünk, csak kutyafuttában kínáltak hely- lyel, szemüket le se vették a képernyőről, intettek, hogy ne beszéljünk, mert most nagy dolgok fognak eldőlni. A film hamarosan véget ért, az idős házaspár gyorsan feltett néhány kérdést hogylétünket ületően, de a válaszra már nem volt idő, mert kezdődött egy újabb sorozat valahányadik folytatása. Még gyorsan elhadarták: milyen rendesek vagyunk, hogy meglátogattuk őket, bezzeg az ő gyerekeik egyre ritkábban jönnek a családjukkal. Aztán újra a tévé következett, mi meg szép csendben kiosontunk az udvarra, beültünk az autóba, s elhajtottunk. Majdnem egy év múlva, amikor újra felhívtam sorozatrajongó rokonomékat, megkérdezték, nem mi voltunk-e nemrég náluk, mert arra emlékeznek, hogy valaki eljött hozzájuk, de nem tudják pontosan, ki is volt, s arra már végképp nem emlékeznek, hogy esett a látogatás. Tudok olyan családokról, akik tovább játsszák a sorozatok történetét. Sírnak-nevetnek, harcolnak- győznek-veszítenek... Egymást követik a szidalmak, a szülők áldozatnak tartják magukat, attól félnek, hogy - mint a sorozatban történt - gyermekeik öregségükre magukra hagyják őket. Ebből rengeteg félreértés adódik. Ők teljesen azt hiszik, hogy az ő fiuk kiabálta, hogy rájuk gyújtja a házukat, azt hiszik, hogy a lányuk eladta a földjeiket, s szent meggyőződésük, hogy az unokáik kábítószerre fordítják a tőlük ellopott pénzt, ők pedig, az ártatlan szenvedő öregek, földönfutókká váltak. Hiába magyarázzák az unokáik, hogy mindezt csak a tévéből vették, ők forró könnyeket hullatnak, s egyre csak hajtogatják: itt van mindenünk, vigyétek, akár az életünket is... És ember legyen a talpán (mármint az időnként hazalátogató fiák és leányok), aki mindezt higgadtan hallgatja végig. Legfőbb ideje, hogy tényleg csökkenjen ezeknek a sorozatoknak a nézettsége, mert ezek is lehetnek legalább olyan ártalmasak, mint az erőszakos akciófilmek. S ha azt a magyarázatot hallom, hogy a televízió azért sugározza az ilyen ócskaságokat, mert igény van irántuk, forr bennem a méreg. Kit kérdeztek, hogy igényt tart-e ilyesmire? Nem éppen fordítva történhetett? Vagyis hogy az emberek azt nézik, amit a tévé közvetít, s szép lassan hozzászoktak az agykímélő sorozatokhoz.
