Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-03 / 127. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 3. Közélet 5 Szabó Olga képviselőt javasolja alkotmánybírónak az MKP, aki bízik abban, hogy a saját szakmájában is helytállna Megtiszteltetés lenne számomra Szabó Olga: „Nem tartom demokratikusnak, hogy csökkentsük azok esé­lyét, akiket a saját régiójukban elismernek" (Somogyi Tibor felvétele) Kvarda József javaslatára Szabó Olga páti polgármes­tert jelölte a Magyar Koalíció Pártja alkotmánybírónak. A képviselő asszonnyal eddigi tapasztalatairól és munkájá­ról beszélgettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Sokakat meglepettt, hogy önt je­lölték alkotmánybírónak. Miért vállalta? A parlamenti frakcióban már ko­rábban beszéltünk róla, hogy a ma­gyar képviselők engem jelölhetné­nek. Először nem nagyon lelkesed­tem az ödetért, mert kicsi esélyét láttam annak, hogy ebben a parla­mentben Mészáros Lajos után egy újabb magyar, ráadásul nő alkot­mánybíró legyen. Végül is úgy lát­tuk, nincs vesztenivalóm, mert ha sikerül, és a képviselők mégis tud­nak támogatni egy magyar nőt, az a parlament számára is egyfajta bizo­nyítványnak számít. Úgy érzi, képességei ugyanolyan szinten vannak és nő létére ugyanúgy helyt tudna állni, mint Ján Drgonec vagy Mészáros La­jos? Tizenkét éve - képletesen szólva - férfimunkát végzek. Polgármester is vagyok, sőt elsősorban az vagyok. Tehát egészen más környezetből ke­rülnék oda, mint esetleg azok, akik idáig csak elméletileg foglalkoztak az ország és a régió ügyes-bajos dol­gaival. Volt ugyan ügyvédi irodám, de általában természetes volt, hogy ha az emberek eljöttek utánam a polgármesteri hivatalba, akkor megkapták a kért tanácsot, és ezért nem kellett fizetniük. Nagyon bí­zom benne, hogy ha 12 éven keresz­tül derekasan végeztem „férfimun­kát”, akkor képes leszek helytállni a saját szakmámban is. Ön a gyakorlat embere, alkot­mánybíróként viszont főleg elmé­lettel kellene foglalkoznia. Nem okozna ez gondot? Polgármesterként gyakran talál­koztam olyan problémákkal, me­lyeket bíróságon kellett megoldani. Például a földek tulajdonjogának rendezése sem egyszerű dolog, » Megtiszteltetés len- ne számomra, ha az elnök úr esetleg en­gem nevezne ki al- . kotmánybírónak. \\ akármelyik jogász számára kihívást jelentene. Említhetném a fürdő gazdálkodásával kapcsolatos bün­tetőeljárást is. Ügyvédként, jogász­ként is dolgoztam, hiszen a szak­mám akkor kezdődött, amikor 1986-ban az akkori járási nemzeti bizottság oktatásügyi szakosztá­lyán jogászként tevékenykedtem, és akkor már sok éves - bár nem jo­gászi - tapasztalat volt mögöttem. Az életem érdekesen alakult, ugyanis 1977-ben, az érettségi után a helyi nemzeti bizottság gazdasági alkalmazottjaként kezdtem, és a Komensky Egyetem Jogtudományi Karát munka mellett végeztem el. Az első évfolyamot végeztem, ami­kor megszületett az idősebbik, ké­sőbb a másik fiam, és időközben a házunk is felépült, úgyhogy meg­szoktam, hogy mindenért sokat kell küszködnöm. Ezért nem félek az újabb kihívásoktól, és megtisz­teltetés lenne számomra, ha az el­nök úr esetleg engem nevezne ki al­kotmánybírónak. Egyesek szerint csak azért van esélye, mert Rudolf Schuster nem kedveli Peter Kresákot és Ladislav Oroszt. Erről mi a véleménye? Ezt nem tudom megítélni, mert nem ismerem az elnök úrnak az em­lített urakhoz való viszonyát, vi­szont azt tudom, hogy amikor a há­tam mögött ült a parlamentben, ak­kor nagyon szeriózus és kedves em­bert ismertem meg benne. Amikor pedig mint államfőhöz fordultunk hozzá polgármester-társaimmal együtt a komáromi járásbeliek víz­problémái miatt, akkor időt szentelt ránk, és segítő kezet nyújtott. Tehát jó viszonyban van az elnök­kel? Jó tapasztalataim vannak, tisztelem és becsülöm őt. Az alkotmánybírói munka egész embert kíván. Mi lesz a polgár­mesterkedéssel? A törvény szerint meg kellene vál­nom a polgármesteri funkciótól, a párttagságomtól és nagyon sok, még politikusként megfogalmazott célkitűzésemtől. Ennek ellenére be­leegyeztem a jelölésbe, mert nagy megtiszteltetés ez számomra. A parlamentben tagja a védelmi bizottságnak, ahol elsősorban „katonadolgokkal” foglalkozott. Ez mennyire összeegyeztethető az alkotmánybírósággal? Összeegyeztethető, hiszen a katonai törvények is csak törvények. Bár az ilyen speciális jogszabályokhoz szaktudás is szükséges, amihez a bi­zottságban megvannak a szakembe­rek. Én pedig megvizsgálhatom, a törvény összeegyeztethető-e az al­kotmánnyal. Miért nem az alkotmányjogi bi­zottságban tevékenykedik? Szívem szerint ezt választottam vol­na, egy jogásznak ez a bizottság az álma. Csakhogy én pótképviselő­ként kerültem a parlamentbe Csáky Pál miniszterelnök-helyettes helyé­re, tőle örököltem a védelmi bizott­sági tagságot. Ennek ellenére aktívan bekapcso­lódhatott az alkotmányjogi viták­ba, módosító javaslatokkal állha­tott elő. Bevallom őszintén, nem emlékszem az ön felszólalásaira és indítványaira az alkotmánymó­dosítás vitájában. Kérem, árulja el, mit köszönhetünk önnek a mó­dosított alkotmányban! A védelmi bizottság tagjaként ér­demben nem tudtam befolyásolni az alkotmányt, csak vissza tudtam fogni azt a meglehetősen lehetetlen harcot, amely akkor a parlamentben kiéleződött, hiszen az alkotmány- módosítást magyarellenes hangulat keltésére használták ki. Tisztesség­ből vertük vissza az ellenzéki állítá­sokat, és védtük a mundér becsüle­tét. Az alkotmánymódosítás Orosz és Kresák urak érdeme, és végül is olyan alkotmányt hagytunk jóvá, melyért nem kellene szégyenkez­nünk, ha a preambulumot is módo­sítottuk volna. Mi a véleménye a meciari am­nesztiák érvénytelenítését szor­galmazó alkotmánytörvény-ter- vezetről? A törvényt jogilag megkérdőjelez­hetőnek tartom, mert amnesztiát nem szoktak visszavonni, viszont meg tudom érteni az igyekezetét, hogy felhívjuk a figyelmet: voltak idők, amikor visszaéltek az am­nesztia intézményével. Alkotmánybíróként milyen véle­ményt mondana? Ez elméleti kérdés, mert nem látom esélyét annak, hogy ez a parlament elfogadja ezt a törvényt. Csütörtökön a képviselők elvetet­ték az összeférhetetlenségről szó­ló új alkotmánytörvényt. Ön miért nem szavazta meg? Mert nem biztosította az emberek egyenlőségét, ugyanis kimondta volna: polgármester még négy évig lehet kerületi képviselő, a parla­menti képviselői funkcióról viszont már nem szólt. Nem tartom demok­ratikusnak, hogy csökkentsük azok esélyét, akiket a saját régiójukban elismernek, és ismerik településük problémáit. Azzal nem volt gon­dom, hogy akár az egész családom vagyonbevallási tegyen, de azzal \\ Nem lehet sok jót ' várni egy munka- nélküliekből álló . > önkormányzattól. \\ igen, hogy minden önkormányzati képviselőt erre kötelezzen a tör­vény. Nem lehet sok jót várni ugyan­is egy munkanélküliekből álló ön- kormányzattól. Bár ön elsősorban a gyakorlatban próbálta orvosolni az emberek problémáit, gondolom, jogász­ként van néhány publikációja is. Sajnos, még nem publikáltam, erre eddig nem volt energiám, de kevés olyan ügyvédet ismerek, aki a publi­kációiról lenne híres. Mindenütt ott voltam, ahol úgy éreztem, hogy ott a helyem, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult az életem, mert idá­ig nagyon érdekes volt. Említette, hogy a mai napig nem létezik egy jó magyar-szlovák jogi szótár. 12 év tapasztalatával a há­ta mögött nem gondolt arra, hogy esedeg belevágjon, és a gyakorlati segítség helyett most elméleti se­gítséget nyújtson az embereknek? Tény, hogy szükség lenne ilyen szó­tárra, de hogy én belevágok-e, az még a jövő zenéje. Én az emberekkel szoktam dolgozni, nem a papírok­kal, és egyelőre nem tudom elkép­zelni azt a fajta szisztematikus mun­kát, ami egy ilyen szótár összeállítá­sával járna. Talán majd később. Távoznak a műsorvezetők - nem Pavol Rusko, hanem a beleszólás módja ellen vannak kifogásaik Gerjedő indulatok a Szlovák Televíziónál RÖVIDEN A Vidék Parlamentje a vörös gázolaj ellen Korpona. Az ún. vörös gázolaj bevezetése a mezőgazdaságban ká­rosan hat a kisközségekre, amelyek így egyetlen szolgáltatóikat is elveszíthetik a közlekedés, hulladék- vagy szennyvízszállítás és a hóeltakarítás terén - véli a Vidék Parlamentjének (VIPA) elnöksé­ge. Vlasta Körnerová, a testület vezetője az elnökség hétvégi ülése után elmondta, kezdeményezni fogják az üzemanyag fogyasztási adójáról szóló törvény módosítását. (TASR) Ma ül össze a közös parlamenti bizottság Pozsony. Az EU-n belüli reformokról, a konventről, a szlovákiai adminisztratív kapacitás megerősítéséről és a korrupció elleni küz­delemről is tárgyalni kíván az EU és Szlovákia közös parlamenti bi­zottsága, amely ma ül össze Pozsonyban. A szlovák kormányt a tár­gyaláson Mária Kadlecíková integrációs miniszterelnök-helyettes és Ján Figef külügyi államtitkár képviseli. (TASR) Slota a PSNS listavezetője Pozsony. A listavezető Ján Slota pártelnökön kívül a további első 14 jelölt sorrendjéről is határozott a hétvégén a PSNS. Slotát hat parlamenti képviselő követi: Ján Sítek volt védelmi miniszter a má­sodik, Vífazoslav Móric pedig például a hatodik. A PSNS hangsú­lyozza, hogy a „befutók” sorrendjét a párt központi tanácsa döntöt­te el, nem úgy, mint az SNS-ben, ahol Anna Malíková határozta meg, hogyan kövesse egymást az első 15 jelölt. (SITA) Utolsó esély lehet a prágai NATO-csúcs Pozsony. A novemberi prágai NATO-csúcsértekezlet szlovákok nem­zedékei számára az utolsó lehetőség lehet az Észak-atlanti Szövet­séghez való csatlakozásra - jelentette ki szombaton a pozsonyi védel­mi minisztériumban tartott előadásában Bruce jackson, az amerikai NATO-bizottság elnöke. „Nem feltételezhető, hogy a NATO minden 18 hónapban bővülni fog” - figyelmeztetett Jackson. (SITA) Martin: nem kell emlegetni a Benes-dekrétumokat Meciaréknak segítenek TASR-HÍR Brüsszel. Európa számára elfo­gadhatatlan kormány létrehozá­sát eredményezheti, ha a külföldi politikusok Szlovákia vonatkozá­sában állandóan a Benes-dekrétu- mokról nyilatkoznak - véli Hans Peter Martin euroképviselő, az EU és Szlovákia közös parlamenti bi­zottságának társelnöke. A külföld nyomásgyakorlása Pozsonyra sze­rinte azokat a pártokat erősíti, amelyeket Brüsszel nem szívesen látna a leendő szlovák kormány­ban. „Világos, ha valaki, aki nem szlovák, most nagy témát csinál a Benes-dekrétumokból, az a legna­gyobb valószínűséggel Vladimír Meciarnak és a hozzá hasonlók­nak segít” - hangsúlyozta Martin. Az ilyen helyzet aztán az eurokép­viselő szerint olyan kormány lét­rejöttét eredményezheti, amely miatt Brüsszel könnyen dönthet úgy, hogy nem veszi fel Szlovákiát az EU-ba. „Óvatosnak és pontos­nak kell hát lennünk” - nyilatkoz­ta Martin. A dekrétumok kérdését a közös EU-Szlovákia bizottság ma kezdődő pozsonyi ülésén nem kívánja felvetni. Ha azonban Eduard Benes elnök rendeletéi ér­vényesek és ellentétesek az alap­vető emberi jogokkal, Martin sze­rint a kérdésen még Szlovákia uni­ós csatlakozása előtt „változtatni kell valamit”. Mikulás Dzurinda a Joj televízió tegnapi vitaműsorában: Súlyos hiba volt ÚJ SZÓ:HÍR Pozsony. „Súlyos politikai hibának tartom, hogy az összeférhetetlen­ségi törvényt nem fogadták el” - mondta a JOJ televízió tegnapi vi­taműsorában Mikulás Dzurinda kormányfő, az SDKÚ elnöke. Kifo­gásolta, hogy a szavazás előtt a ko­alíciós tanács nem egyeztette a kor­mánypártok állásfoglalását. „Felté­telezem, ha lett volna ilyen politi­kai tanácskozás, az eredmény más lehetett volna” - vélekedett Dzu­rinda. Utalt arra is, hogy az SDKÚ 25 képviselője közül hárman nem támogatták a jogszabályt, s ezért mindhármat bírálta is. Megjegyez­te, hogy az összeférhetetlenségi törvény az SDKÚ számára „nem ki­hunyt téma”. A törvényt ugyancsak elvető KDH elnöke, Pavol Hrusov- sky parlamenti alelnök hangsú­lyozta: „Ne értékeljük túl a törvény elutasítását, mintha e jogszabály általános megoldást jelenthetett volna a korrupció kérdésére”. Dzurindának címezve hozzáfűzte, hogy az SDKÚ sem támogatta a KDH javaslatát a korrupcióellenes speciális ügyész hivatalának létre­hozására. A műsorban Dzurinda új könyve kapcsán az SDK-ról is szó esett. Hrusovsky szerint a KDH 1998-ban az SDK érdekében felál­dozta magát, „de azzal, hogy soha­sem mondtuk: ez az áldozat a megszűnésünket jelenti”, mert er­ről nem volt egyezség. Dzurinda visszavágott, hogy az anyapártok­hoz való visszatérésről sem volt egyezség, (kár) A brindzaevőversenyen a hazaiak vitték el a pálmát Gyermeknap a j avából TASR-HÍR ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című, rend­szeres vasárnapi politikai vitaműso­rának két műsorvezetője szomba­ton megtagadta a legutóbbi adás közvetítését, mert feletteseik arra kötelezték volna őket, hogy a mű­sorba Pavol Ruskót, az ANO elnökét is meghívják. A publicisztikai műso­rok főszerkesztősége a múlt héten csütörtökön írásba adta a két szer­kesztőnek, hogy meg kell hívniuk Ruskót, mert pártjának a népszerű­ségi mutatók alapján és a kiegyen­súlyozott szerepeltetés jegyében meg kell jelennie a képernyőn. A két szerkesztő nem volt hajlandó teljesí­teni az utasítást, mert már más ven­dégeket hívtak a műsorba. Pavol Dyttert ezért szombaton telefonon értesítette Ruskót, hogy részvétele esetén sem ő, sem Oravcová nem vezeti a műsort. „Ugyanígy jártunk volna el bármely más politikus ese­tében is, tehát nem Pavol Rusko sze­mélyéről van szó” - hangsúlyozza a két újságíró közös nyüatkozata. Megjegyzik azt is, hogy Rusko rész­vételével egy későbbi adásban szá­moltak, s erről feletteseik is tudtak. „Ez elvi kérdés, az STV-n belüli al­kotói függetlenségről van szó” - közli Oravcová és Dyttert. Mindket­ten azonnali hatállyal elhagyják az STV-t. „Azért távozunk, mert sze­retnénk megőrizni a szakmaiságun­kat, a becsületünket és a lelkiisme­retünket” - állítják egybehangzóan. Rusko visszamondta a meghívást, mert nem akart az STV „fura prakti­káiba” keveredni. „Nem szeretnénk azt az érzetet keltem, hogy olyan já­tékban veszünk részt, amelyet az STV-n belül kell megoldani” - szö­gezte le az ANO elnöke. Ján Budaj (DU), a parlament kulturális és saj­tóbizottságának elnöke Dusán Jarjabek (HZDS) bizottsági taggal együtt a testület rendkívüli ülésé­nek összehívását kezdeményezi, amelyen az STV Tanácsa is részt venne. A Tanács elnöke, Jaroslav Franek tegnapig nem döntötte el, összehívja e az általa vezetett testü­letet, mert egyelőre nem rendelke­zett elég információval az ügyről. Óbars/Szliács/Korompa/Po- zsony. Országszerte ezrek ünnepel­ték az idei gyermeknapot. Óbarson (Lévai járás) a hadsereg katonai he­likopter bemutatójával kedveske­dett a gyermeknapi rendezvényen összegyűlt mintegy ötezer érdeklő­dőnek. A gyermekekre különféle versenyek is vártak, vetélkedés in­dult például a helyszínen is jelenlé­vő vezérkari főnök, Milan Cerovsky bajnoki serlegéért. A szliácsi Tri duby katonai repülőtér a vadászpi­lóták légibemutatóival várta a legki­sebbeket. A szlovákiai pilóták MiG­29-eseken, MiG-21-eseken és Albat­ros L-29-eseken parádéztak a leve­gőben, holland kollégájuk, Richard Buijs pedig F-16-os vadászgépével mutatkozott be. A pozsonyi állat­kert is műsorokkal várta a gyerme­keket, részt vehettek például egy kéthónapos vietnami fekete gibbon- kölyök névadó ünnepségén. Korom- pán (Iglói járás) pedig immár ne­gyedszer rendeztek gyermeknapi brindzaevő-versenyt. Ezúttal a liptószentmiklósi Makó csoport vit­te el a pálmát a cseh, lengyel, román és magyarországi versenyzők elől. Egymásra mutogat aKDHésazSDL Pozsony. Teljesen értelmeden az az állítás, hogy a parlament előze­tes megegyezés alapján vetette el az összeférhetetlenségi törvényt - állította az Öt perc múlva tizenkettő tegnapi vitaműsorban Vladimír Palkó, a KDH alelnöke. Jelezte, pártja decemberre új javaslatot ter­jeszt a törvényhozás elé. Indoklása szerint a jogszabályt a KDH azért nem szentesítette, mert az SDL nem volt hajlandó lemondani az államtitkárokra vonatkozó módosító javaslatáról. Ladislav Orosz (SDL) szerint a KDH felelőtlen, ha csak ezért utasította el a tör­vényt, mert ez olyan, mint ha valaki a falicsempék miatt az egész házat lebontaná. (TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom