Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-03 / 127. szám, hétfő

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 3. ST: Korlátlan lehetőségek - apróbb korlátokkal Az új pénznem bevezetését követően a valutaunió összes tagországában rohamosan megugrottak az árak Gyorsuló adatátvitel Európaiak keserű eurókórképe Képarchívum ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szombaton kezdte meg a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) az ADSL technológián alapuló inter­net-hozzáférés tesztelését. A tervek szerint 2002. október elsején már bárki számára hozzáférhető lesz a szélessávú atadátviteli technológia. A négyhónapos tesztelés során az ST nem csak az igényeket, hanem az árral kapcsolatos véleményeket is szeretné figyelembe venni, ezt követően állapítják csak meg a végső piaci árat. Pozsony hat kivá­lasztott körzetében az érdeklődők havi 1699 koronától is rákapcsolód­hatnak az ADSL gyorsaságára. Az új technológia azonban az október elsejei bevezetést követően csak az ország nagyobb városaiban lesz el­érhető, hogy melyikben, arról az ST csak a tesztelést követően dönt. Az ST a tesztelésbe 30 millió koro­nát fektetett be. Az ADSL-techno- lógia sokkal gyorsabb internethoz­záférést biztosít, mint az eddig használt analóg hozzáférés, vagy az ISDN-technológia. Az analóg 28 kbit/s-os, az ISDN 124 kbit/s-os, az ADSL pedig minimum 384 kbit/s-os adatátviteli sebességet garantál-. Az új technológia legna­gyobb előnye, hogy egész napos hozzáférést tesz lehetővé a világ­hálóhoz, miközben a felhasználót nem terheli további költségekkel, pl. telefondíjjal, (link) Frankfurt. Öt hónappal a kö­zös pénz bevezetése után nincs még egy olyan ország az eurózónában, ahol a köz­vélemény annyira felháboro­dott az euró bevezetése utáni árakon, mint Németország­ban. A németek teuronak ne­vezték el az új pénzt, a drága német megfelelőjének (teu­er) és az európai valuta ne­vének keresztezéséből. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A valutaunió többi országában is megugrottak egyes termékek és szolgáltatások árai, azonban a kö­zös európai valuta nem kapott az áremelkedésekre utaló gúnynevet. A Frankfurter Allgemeine Zeitung külföldi tudósítói segítségével an­nak járt utána, hogy az eurózóna más országaiban mi a helyzet az eu- róárak terén. Franciaországban nem alakult ki vita az áremelkedé­sekről, habár néhány párizsi üzlet az árak emelésére használta fel a pénzcserét, továbbá az éttermek is jelentősen növelték áraikat. Azon­ban a kiskereskedők csupán eny­hén kerekítettek az új árak megáll­apításakor. Néhány közszolgálta­tás pedig még olcsóbb is lett. Spanyolországban és Portugáliá­ban a kiábrándítóan magas inflá­ció ellenére az euróárak megugrá­sa nem vált a közvéleményt feliz­gató üggyé, továbbra is magas az új pénz elfogadottsága. Spanyolor­szágban inkább a régi valuta és az euró közötti átváltási arány oko­zott problémákat (1 euró=166 pe­seta). Néhány cipőbolt és fodrász­szalon azonban kihasználta, hogy a fogyasztóknak komoly matema­tikai műveletet kell végezniük az átváltások során, és felkerekítette az árakat. Emellett az éttermek és szállodák árai emelkedtek draszti­kusan. A viszonylag magas, 3,6 százalékos infláció ellenére a leg­több szakértő szerint az árak nem az euró megjelenése, hanem az igazi verseny hiánya miatt nőttek. Olaszországban a januári felfoko­zott viták után mára nyugodtabb a hangulat. Az év elején ugyanis egyes árucikkek, köztük a zöldsé­gek árai emelkedtek meg a váratlan fagyok miatt. A gázárak is az egek­be szöktek. Az ipari miniszter gyor­san árkontrollt ígért, de közben a gáz- és zöldségárak is visszaestek - az infláció a januári 2,6 százalékról májusra 2,3 százalékra csökkent - a kedélyek pedig lecsillapodtak. Ausztriában az év első három hó­napjában 1,8 százalékos - az euró­zónában a legalacsonyabb mér­tékű - volt az infláció. Az osztrák kereskedelmi kamara szerint az árstabilitás az áremelések tilalmá­nak és a kereskedők fegyelmezett­ségének köszönhető. A fogyasztó- védők szerint csupán a különböző árusító automaták, néhány étte­rem és szolgáltatás esetében ta­pasztalható drágulás. Finnországban csupán kevesen és igen visszafogott módon hozzák szóba a kereskedők leplezett ár­emeléseit. Ez annak is köszönhető, hogy az év eleje óta az infláció 2- ről 1,5 százalékosra csökkent. In­Olaszországban a gázárak máris az égbe szöktek. kább az okoz némi kellemedensé- get, hogy az országban nem veszik figyelembe az euró legkisebb váltó­pénzeit, az egy-, illetve kétcentese­ket. Az árakat így lefelé, illetve - ez a gyakoribb - felfelé, a legközeleb­bi ötcentes értékig kerekítik. A két centérme száműzése miatt néhány finn polgár az EU ombudsmanjá- hoz is fordult, döntést az Európai Bizottság hoz majd a kérdésben. Írország az egyetlen tagja az euró zónának, ahol a megszűnt nemzet valuta euróra való váltása során na gyobb névértékű számot kapunk ugyanis 1 euró 0,7875 ír fontnak fe lel meg. Márciusban és áprilisbar 0,9 százalékkal emelkedett a fo gyasztói árindex, aminek fő oka ként az olajárak, illetve a szállodái és az éttermek árainak emelkedésé említik. Az eurózóna országai kö zül Írországban különösen magas 4,8 százalékos az infláció. A Benelux-államokban is jelen fősen emelkedtek az árak, főként a: éttermekben és a szállodákban. A országok statisztikai hivatala azonban cáfolják, hogy ennek a: euró bevezetése lenne az oka. Min denesetre az emberek „szubjektf érzete” jelez: Hollandiában a lakos ság 55 százaléka szerint erősen me gugrottak az árak az euró bevezeté se óta. (euro) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Idén százmilliós veszteség az IRB-nél Pozsony. A Befektetési és Fejlesz­tési Bank (IEB) az idei évet a vá­rakozások szerint 109,1 miihó ko­ronás veszteséggel zárja. Kiadá­saik elérik a 3,558 milliárd koro­nát, a bevételeik 3,449 milliárd koronát tesznek majd ki. Tavaly a pénzintézet még 5,3 millió koro­nás nyereséggel zárta az évet, ezt az összeget a tartalék- és szociális alapok feltöltésére használják fel. Az IRB tavaly 1,665 milliárd ko- ronányi hitelt nyújtott. (SITA) Akadozik a Banka Slovakia eladása Pozsony. A Banka Slovakia idei nyeresége várhatóan eléri a 10,1 millió koronát, míg egy évvel ko­rábban a profitjuk 9,6 millió ko­ronát tett ki. Az év végéig 1,549 milliárd koronányi hitelt folyósí­tott. A pénzintézet 60%-os állami tulajdonrészére már harmadszor hirdettek pályázatot, melyre ed­dig a Meinl Bank, a J&T Finance Group, a J&T Bank, a Slavia Capi­tal (SC), a Postabank és egy ame­rikai csoport jelentkezett. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. június 3-án a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,658 Lengyel zloty 11,547 Angol font 68,300 Magyar forint (100) 17,954 Cseh korona 1,434 Svéd korona 4,786 Dán korona 5,875 Szlovén tollár (100) 19,365 Japán ien (100) 37,567 Svájci frank 29,825 Kanadai dollár 30,365 USA-dollár 46,578 FELKÍNÁLOM - MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCIÓ - FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Vállalkozók figyelmébe + A Felkínálom Marketing Mene­dzser Center (FMMC), minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozása érdekében Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önál­ló működtetéséhez keres partnere­ket. Olyan cégek, vállalkozások je­lentkezését vátja, akik szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi te­vékenységük mellett is - a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üz­leti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmá­nyok menedzselésével. ♦ Munkatársakat keresünk! Cégre­ferensi, témamenedzseri, üzleti-, munkaügyi tanácsadói, területi képviselői munkakörbe, konkuren­ciamentes, új, jövőorientált, fokoza­tosan fejlődő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kom­munikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú vég­zettséggel rendelkező urak és höl­gyek jelentkezését az ország egyes városaiból. A jelentkezők lehetnek aktív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A ma­gyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási-, banki-, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Üzleti kooperációs ajánlatok ♦ Románia egyik legrégibb és leg­fontosabb kilincs- és zárgyártója kapcsolatot keres bútor-, ablak- és ajtógyártókkal (fa, PVC, alumíni­um), valamint vaskereskedókkel és nagybani építőanyag forgalma­zókkal. ♦ Szlovák cég saját fejlesztésű anya­gait ajánlja beton szilárdítására, portalanítására, valamint a faanyag kártevők, láng és égés elleni védel­mére. Lángra lobbanást gáüó speci­ális anyagot is kínál. Vásárlókat és viszonteladókat keres a termékeire. + Készruhák varrása - kabátok, zakók, szoknyák, kosztümök, nad­rágok stb. Paplanok varrása és ja­vítása. A cég vevőket, viszontela­dókat keres termékeire. ♦ Lakásvilágítási-, irodai-, intéz­ményi belső világítási eszközök, hagyományos és ipari lámpák, ref­lektorok és utcai világítási eszkö­zök gyártása. Számos országban rendelkezik referenciával. Fel­használókat, vevőket, viszontela­dókat keres termékeire. ♦ Saját fejlesztésű építőelemes munkadarab-befogórendszer, bú­toripari kiegészítő műanyag ter­mékek, görgős vésők gyártása. Fel­használókat, vevőket, viszontela­dókat keres termékeire; valamint forgácsoló és fröccsöntő bérmun­ka és szabad kapacitás lekötésére keres lehetőséget. ♦ Egy cég számítógépek és iroda- technikai cikkek értékesítésével foglalkozik. Hangosbemondó egy­sége települések és rendezvények kihangosításánál alkalmazható. + Bernstein márkájú szerszám- készletek elektroműszerészek, szervizelő szakemberek, fejlesztők részére. Felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres a felsorolt termékekre világszerte. ♦ Hűtött halak és haltermékek, cse­mege halsaláták, mélyhűtött halak, halkonzervek gyártása és értékesí­tése. Importőröket, vevőket, viszon­teladókat keres. ♦ Az amerikai FEMINIAL LTD le­ányvállalata, szájhigiéniai (fogke­fe, szájvíz, műfogsortisztító tablet­ták) valamint gyermek és női FINE márkás termékeket ajánl. Im­portőröket, vevőket, viszonteladó­kat keres áruházak, áruház-háló­zatok, illatszerboltok, gyógyszer- tárak és kiskereskedők között. ♦ Műanyag fóliák és ezekből készí­tett csomagolóanyagok és zacskók gyártása. A cég több országban, főleg Németországban rendelkezik referenciákkal. Felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres. 4 Szerszámkészítés, alkatrész- gyártás és szerelés, fémforgácso­lás, lakatos és szerelési munkák, hegesztés, fúrógépi munkák, egyéb gépi megmunkálási szabad kapacitás: esztergályozás, horizon­tális és vertikális marás, palástkö­szörülés, síkköszörülés. A cég koo­perációs partnert és bérmunka-le­hetőséget keres. ♦ Cégünk profilja: ipari automati- záció, komplex hőipari megoldá­sok, gépipari gyártás - izotermi­kus konténerek, pontos mérőbe­rendezések - tervezés, szállítás, szerelés. ISO 9001 tanúsítvánnyal rendelkezünk. Kooperációs part­nereket, vevőket, felhasználókat, szabad kapacitás lekötését, hosszú távú együttműködést keresünk. ♦ Szőlészeti, borászati, export-im­port lehetőségeket, telkeket bor­termeléshez, kooperációs le­hetőségeket keresünk. ♦ Internet szolgáltatás, honlap ké­szítés, szoftverfejlesztés. + Belföldi és nemzetközi kereskede­lemfejlesztés. Az FMMC üzleti le­hetőséget, ingyenes tanácsadást kí­nál vállalkozók, vállalkozások, cé­gek részére a belföldi és külföldi kapcsolatrendszere révén, konkrét áru-, termék, termény kereslet/kí- nálatok ajánlásával. Közreműködik általában forgácsoló, lakatosipari, műanyag-fröccsöntő, fűrészüzemi, nyomdaipari szabad kapacitások le­kötésében, bérmunka, befektető, közös vállalati partnerkapcsolatok kiépítésében, termékek, szolgálta­tások menedzselésében. ♦ Egy új, akár tömeges autótárolás­ra alkalmas szerkezetet ajánlunk autóforgalmazóknak, szervizek­nek. Az akár ötszintes szerkezetben az első szinten, egy tároló helyen 2 autó tárolható. Piramisszerűen összeállítható, egymásba kapcsolt elemekkel, védőponyvával ellátva a szerkezetben az időjárás viszontag­ságaitól megvédve tárolhatók a gépkocsik. ♦ Gumiipari gyártóüzem ajánlja: Közúti járművek gumi- és pótal­katrészei. Személygépkocsikhoz, mezőgazdasági gépekhez szimme- ringek, karmantyúk, gumibakok, porvédők, hűtő- és magvetőcsö­vek, egyéb műszaki gumiáruk és tömítések gyártása speciálisan ki­fejlesztett alapanyagból. A fejlesz­tést a gyár szakemberei végezték a korszerű technológiai és technikai igényeknek megfelelően. + Sürgősen várunk ajánlatot egy pályázat elnyeréséhez pamut, len, kevertszálas szövött anyagokra, ágynemű és lepedő gyártásához. ♦ Belga cég keres bükk és nyár fur­nérlemez gyártót. Munkaerő-kínálat és kereslet belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: Szolgáltatást aján­lunk. A céljaiknak megfelelő ve­zető-, speciális-, kvalifikált-, szak- és egyéb szakképesítés nélküli-, betanított-, segéd munkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: mindenféle szak- és egyéb ké­pesítéshez nem kötött munkale­hetőség, végzettségnek és gyakor­latnak megfelelő munka keresése, ajánlása 18-50 éves korig. Konkrét ajánlatok: Érsekújvári telephelyre NC esztergályos, maros, csiszoló szakmunkás; Az egész ország terü­letéről különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek, továbbá idegen nyelveket nem be­szélők részére is cégreferens-, cég- képviselet-, témamenedzser, belföl­di és nemzetközi hálózati (nem MLM) feladatokhoz, találmányok-, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítá­sa; A jelentkezők lehetnek pálya­kezdők és az üzleti életben gyakor­lattal rendelkezők egyaránt. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: szakképzett ápo­lónőket várunk sürgősen; minden­féle szakterületre várunk jelent­kezőket. Angol nyelvterület: hotel- és kórházi személyzet, szórakozta­tó ipar, turizmus, építkezés, élelmi­szeripar, információ technika, egészségügy, farm személyzet. Né­met nyelvterület: csak bejelentke­zés, munkaadó keresés, kiajánlás, szezonmunkák. Ingatlan és befektetés Számos bel- és külföldi partner ré­széről megnyilvánuló érdeklődés indokolttá tette a cégek, vállalko­zók, magánszemélyek, a városi és falusi önkormányzatok részére kia­lakított, az ingatlanokkal kapcsola­tos értékesítési- és befektetési szol­gáltatást. A tevékenység kiteljed - az igények alapján - az ingyenes tanácsadás mellett, gyárak, szállo­dák, üzemek, kastélyok, üdülők, business centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek kereslet-kínálatára, a bériemén} és az apportként vállalkozásba vi hető konstrukciókra is. Innováció Német és amerikai partnerein várják cégektől, feltalálókul mindazon high-tech ötletekei amelyeket szükség szerint finar szíroznának, egyetemek, főiskc Iák, intézeteket is várnak ahol a anyagi feltételek hiánya miatt tí mák várnak fejlesztésre. Ajánljuk az ingyenes ipatjogvéde mi (találmány, ipari minta, termél és cégnév védelem tanácsadási) t< vékenységet, magánembereknél vállalkozóknak, cégeknek. Segítei kívánjuk, közreműködünk újdons; gok, új termékek, találmányé hasznosításában, melyek USA par ner cég révén 60 országba kerülne továbbításra, az innovációk utá érdeklődő partnerekhez. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes ü leti-, munkaerő-piaci, iparjogv delmi tanácsadást és kedvezm nyes szolgáltatást kaphatnak a U olvasói, a konkrét termékeik ért kesítésében, szabad kapacitási lekötésében, bérmunka lehetős geik menedzselésében, befektet közös vállalati partnerkapcsolatc kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedeli ajánlatok tartalmáért nem váll felelősséget és nem áll módjában bővebb felvilágosítás szolgáltat sa, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel, az FMMC mu katársai: Szloválda: 035/640 175 vagy 0904/325-503; 090: 020-814, Magyarország: 003i 96/ 411-879, 0036/96/ 523-91 523-911, e-mail: fmmc@mail.d tanet.hu, www.frnmc.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom