Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-30 / 124. szám, csütörtök
10 Panoráma ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 30. HALLOTTA MÁR? ♦ Méreginjekcióval végeztek ki kedd este a texasi Huntsvil- le-ben egy 25 éves fekete férfit, aki gyilkossága elkövetésekor még kiskorú, 17 éves volt. Na- poléon Beazley 1994-ben gyilkolt meg egy üzletembert. + A házasulandók összeeske- téséhez elég idős volt, a pezsgőhöz viszont túl fiatal egy amerikai kisváros polgármestere. A pennsylvaniai Mercer településnek 19 éves a polgármestere. Chris Portmant már tavaly megválasztották, ám csak a minap került sor első esküvőjére, mely nem vőlegényi értelemben volt a sajátja, hanem esketési tisztségéből adódón. A szertartást rendben le is vezette, ám az utána következő pezsgős koccintásból csak a koccintás jutott neki, pezsgőt nem kortyolhatott, mivel még nem töltötte be 21. életévét. Pennsylvaniában ez az alkoholfogyasztás korküszöbe. + Gyilkosság áldozata lett Chandra Levy, az a fiatal nő, a- kinek a holttestét a múlt héten találták meg egy Washington Aludjunk keveset, de jól! A szakemberek általában hét-nyolc óra alvást javasolnak a felnőtteknek, de hozzáteszik, hogy az alvási igény egyénenként változó. A legújabb felmérések azonban azt igazolják, hogy nem az alvás időtartama, hanem a minősége fontos. HÖLGYFÓRUM Gondoljunk csak egy-két híres emberre, akik a kevés alvás ellenére nagy tetteket vittek véghez: Napóleon például általában kettő, de maximum négy órát aludt egy nap; Winston Churchill átlagosan három órát töltött alvással; míg a kissé különc Leonardo da Vinci négyóránként tizenöt percre hunyta le a szemét. Persze korai lenne levonni azt a következtetést, hogy aki kevesebbet alszik, sikeresebb, mert az alvásigény egyénenként változó. A szakemberek többsége egyetért abban, hogy az alvás összefügg a hosszú élettel. Tíz orvosból legalább hat azon a véleményen van, hogy a kevés alvás negatívan befolyásolja az ember kedélyállapotát, a szív működését, kissé ag- resszívabbak leszünk, ha nem alusszuk ki magunkat. Luigi Feri- ni Strambi professzor, a milánói San Raffaele Kórház adjunktusa egyetért az előbbiekkel, de úgy gondolja, hogy rendszerint alvászavar, esetleg valamilyen betegség rejtőzhet a mögött, ha valaki túl sokat alszik, például nem elégszik meg kilenc óra alvással. A felmérés eredményéből kiderül, hogy a megkérdezettek 65 százaléka aktívabb szellemi tevékenységre képes, ha kevesebbet alszik. A szakemberek úgy vélik, hogy a kevesebb, de mély, intenzív alvás, jobb teljesítőképességet eredményez. A sok alvás után azonban sokan kábultak, tompák, és ezt az állapotot nehéz leküzdeni. Röviden összefoglalva nem az alvás időtartama, hanem a minősége, intenzitása, folyamatossága és rendszeressége a fontos, ami kihat az egészségünkre. Az olasz alváskutató orvosold ezért azt tanácsolják: aludjunk kevesebbet, de jól. Megzavarhatja a nyugodt alvást a lefekvés előtt elfogyasztott bőséges vacso-| ra, a kávé, a tea, a cigaretta, az alkohol tartalmú italok és az intenzív testedzés. Megoszlanak a vélemények azon a ponton, hogy a szexuális élet mennyire befoJ lyásolja a jó alvást: egyesek szén rint közvetlen elalvás előtt nem javasolt a szeretkezés, mert túlságosan felizgatja az embert, mások úgy tartják, hogy kiválóan ellazít. Szélcsendes bab melletti erdőben. A 24 éves, kaliforniai Chandra gyakornokként érkezett Washingtonba, és 2001. április 30-án tűnt el. Gary Condit demokrata párti szenátor elismerte, viszonya volt vele, de azt állította, semmit nem tud a nő eltűnésének körülményeiről. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem tudni, hogyan ölték meg, ám „kísérő körülmények” gyilkosságra utalnak, (mti) Chandra Levyt meggyilkolták (Reuters-felvétel) Feltalálták az egyszer használatos telefonkészüléket ♦ Itt a lapmobil MTI-HÍR London. Megszületett a mobiltelefonok legújabb generációja: az egyszer használatos telefonkészülék akkora, mint egy bankbizonylat és olyan vékony, mint egy ostya. A brit találmány elnyerte a japán Sony elektronikai- és szórakoztatóipari óriáscég által meghirdetett verseny első díját. Az egyszer használatos mobil lényege, hogy a telefon elektronikáját egy olyan számítógépes Tőrt döfött a halott szívébe csipben egyesíti, amely elég vékony ahhoz, hogy lapra ragasztva postára lehessen adni. A készülék címzettje a lapra ragasztott hívógombbal tud „tárcsázni”, illetve kapcsolatba lépni a feladóval. A gratulációk küldésén kívül a PS Call Me-nak elnevezett telefonnal könnyebb lesz ellenőrizni, hogy egy fontos csomag valóban megérkezett-e rendeltetési helyére, illetve segélyhívásokat is lehetővé tesz a lapmobil. Jól eladható áru Vámpírnak Divat lett hitte az anyját a Viagra-lopás Micsoda eredmény lenne! Fargo. Teljes „gázzal” folyik a szélcsendes avagy szellentés- mentes bab kifejlesztése az Egyesült Államokban. Az Észak-Dakota Állami Egyetem kutatócsoportját Sam Chang vezeti, aki már hozzáedződött ahhoz, hogy ha arról kérdezik, mivel foglalkozik, válasza hallatán kiröhögik. Pedig nem lenne jelentéktelen eredmény „kifogni a szelet a bab vitorlájából”. Fenekestül ugyan nem forgatná fel a világot, de megugorhatna a kereslet a termény iránt. Biztosra vehető, hogy bátrabban ehetnénk babot, ha nem kellene tartani a „szélvésztől”. Ezért dolgoznak Changék. Munkájuk egyelőre szélmalomharcnak tűnik, a tudós becslése szerint még legalább két év kell a füllel nem hallható eredményig. Tervük sarokköve az, hogy miközben a tarkababot szárítják, olyan enzimet adnak hozzá, amely az emésztőrendszer számára lebonthatóvá teszi a gázképző cukrokat. Changék különböző enzimekkel próbálkoznak, hogy megleljék a legjobb és a legolcsóbb megoldást. (PAN) A legújabb felmérések szerint nem az alvás időtartama fontos Sylvester Stallone ötödször lett apa. Felesége Jennifer egészséges kislánynak adott életet szombaton egy Los Angeles-i kórházban - közölte kedden a család képviselője. Az amerikai filmsztárnak és feleségének ez a harmadik leánygyermeke, akinek két nővére van, Sophia (5) és Sistine (3). Az 55 éves Stallonénak korábbi házasságából két fia van. (Reuters) Bukarest. Ezüst tőrt döfött halott anyja szívébe egy erdélyi férfi. Az elkeseredett ember azt hitte, anyja vámpírrá változott és meg akarta menteni az örök kárhozattól. A férfi elmondta: anyja a vámpírrá válás jeleit mutatta, és a helyi pap is annak nyilvánította a tetemet. A holttest ajkai vérpirossá váltak és egy fekete macska is felugrott a koporsóra. Szemtanúk szerint, amikor a férfi beleszúrta a tőrt a halott asszony szívébe, a jelenlévők egy sóhajt hallottak. (HP) Graz. Egy hét alatt másodszor történt meg Grazban, hogy betörések során Viagrát loptak el. A rendőrség szerint semmi jel nem mutat arra, hogy mindkét betörést ugyanazok a tettesek követték volna el. A bűncselekmények indítéka valószínűleg kábítószerszerzés volt, és a potencianövelő szert, mint jól eladható árut csak ráadásként vitték el a behatolók. Először egy orvosi rendelőből vittek el 50 tablettát, a második esetben egy gyógyszertárt törtek fel a tettesek. (PAN) Kos: Ha megpróbál egy makacs és önfejű családtagjának a lelkére beszélni, azzal csak saját magát idegesíti fel, és fárasztja ki feleslegesen. Bika: Ne zárkózzon el a világ elől. Ha kibeszélgeti magát és felbátorít másokat, hogy ők is elmondják gondjaikat, segíthet túljutni egy érzelmi holtponton. Ikrek: Ne kalandozzon el a felelősségteljes, megbízható munkavégzéstől, mert abból nem lehet megélni, és később biztos, hogy megbánná a következményeit. Rák: Hajlamos arra, hogy túl sok energiát és időt pazaroljon el arra, hogy olyan vészhelyzetre készüljön fel, ami nagy valószínűséggel soha sem fog bekövetkezni. Oroszlán: Megdöbbenve tapasztalja az események gyorsaságát. Ha házas, akkor határozottan boldogabb, mint az utóbbi időben. Igyekezzen megtartani ezt a boldogságot. Szűz: Érdemes elmesélnie üzleti elképzeléseit megbízható partnereinek, hisz ők néhány remek tanáccsal segíthetik azok megvalósítását. De azért ne avasson be mindenkit! Mérleg: A pályafutása szempontjából kitűnő ez a nap, akár elő is léptethetik. A zűrzavar és a forgatag közepén egy nagyon fontos feladat elvégzésére kérik fel. Skorpió: Váratlan híreket kap, melyek kicsit lelombozzák, ugyanis el kell halasztania miattuk egy tervezett üzleti megbeszélést. Á házimunkák elvégzéséhez kéijen segítséget. Nyilas: Alkalma nyílik rá, hogy új üzleti támogatókat szerezzen magának, és ha sikerül kihasználnia ezt a lehetőséget, azzal jelentősen megkönnyítheti tervei megvalósítását. Bak: Egy befolyásos ember sokat segíthet személyes tervei megvalósításában, ám ehhez fel kell keltenie érdeklődését. Legyen rámenős, ne hagyja, hogy elutasítsák. Vízöntő: Használja ki remek üzleti kapcsolatait, hisz így sokkal hamarabb megvalósíthatja terveit. Egy fontos pénzügyi kérdés némi ellentétet kellhet családtagjai között. Halak: Nagyon magabiztos és határozott, úgy érzi, nincs olyan akadály, melyet ne tudna leküzdeni. Ilyen hozzáállással sikeres lehet, kivívhatja főnöke elismerését. NAPTÁR Május 30 EGY GONDOLAT Választani kell: vagy szeretjük a nőket, vagy megismerjük őket. Ninon de Lenclos NÉVNAP Janka és Zsanett A Janka eredetileg férfinév volt, a János becézése, majd a Johanna magyar változata lett. A Zsanett a név francia ejtés szerinti változata. Ma Nándor, Félix, Vazul és Ferdinand nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAIÉVFORDULÓINK 110 éve hunyt el Lebstück Mária honvédtiszt. Nő létére az 1848-as szabadságharc egyik legbátrabb katonája volt. Az osztrák császárvárosban érte a forradalmak kitörésének híre. Katonaruhába öltözött, s előbb a bécsi barikádokon harcolt, majd Magyarországra jött, s csatlakozott a forradalomhoz. Vitézül verekedett, s Dembinszky a csatatéren léptette elő hadnaggyá. Ezután a legendás Miklós-huszárok között vitézkedett, s bátorságával vívta ki a főhadnagyi rangot. Rabságban derült ki valódi neme, épp Haynau aradi börtönében raboskodott, amikor megszülte gyermekét. Félje, bizonyos Jonák tüzérkapitány szintén ott sínylődött, s csak bilincsbe verve vethetett egyetlen pillantást feleségére és fiára. Á kapitány meghalt, Mária azonban kiszabadult. BOLDOG ■ SZÜLETÉSNAPOT! ' 50 éves Kocsis Zoltán zongoraművész, zeneszerző. Tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-verse- nyét. Már fiatalon bejárta az egész világot. 1983-ban Fischer Ivánnal ő alapította a Budapesti Fesztiválzenekart, s pár éve elvállalta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zene- igazgatói posztját. NAPI VICC- Igaz, hogy stempliző vagy a postán?- Igen.- Es nem unalmas?- Dehogy! Minden nap más a dátum! HOROSZKÓP Négyen meghaltak, 16-an pedig megsebesültek kedden a dániai Gedseber egy kikötői útlevél-ellenőrző létesítmény tetőszerkezetének ütköző emfeíete; autóbusz balesetében. A Svédországban élő bosnyákokkal teli emeletei busz vezetője a magas építésű járművek számára kijelölt sáv helyett a sze mélyautók sávjába tévedt és a fémborítású tetőzetnek ütközött. '(Reuters'