Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-27 / 121. szám, hétfő

Sportvilág: ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 2 Hingist hitelrontás miatt perlik Milánó. Hitelrontás miatt beperli Martina Hingist és édesanyját a Sergio Tacchini, mert a svájci teniszező azt ál­lítja: súlyos sérüléseit az olasz sportszergyártó cég nem megfelelő cipőinek kö­szönheti. Az egykori világelső hosszabb ideje küszködik láb­fájással, hétfőn bokaműtéten esett át. Felépülése várható­an 6-8 hetet vesz igénybe, ezért biztos, hogy nem indul a hétfőn kezdődő Roland Garroson és az is kérdéses, hogy Wimbledonban pályára léphet-e. Hingis tavaly 40 millió dolláros kártérítési pert indított egykori szpon­zora ellen, ítélet azonban még nem született, (m) Rali versenyző ha­lálos balesete Pinggau. Halálos baleset történt az osztrák ralibaj­nokság 4. futamán: életét vesztette egy női navigátor. Jutta Gerbert és a pilóta Beppo Harrach Mitsubishije egy erdei szakaszon lesodró­dott az útról, és egy fának rohant. A 34 éves segítő a helyszínen belehalt sérülése­ibe, míg társát kisebb sérülé­sekkel, sokkos állapotban szállították kórházba. A szer­vezők azonnal lefújták a ver­senyt. (m) Tysonra nagy tétben fogadtak London. A tekintélyes brit William Hill fogadóirodánál egy picit javultak Mike Tyson esélyei, miután valaki 10 ezer fontot tett a Lennox Le­wis elleni győzelmére, ezzel együtt még mindig jócskán a címvédő brit számít favorit­nak a két nehézsúlyú profi ökölvívó június 8-i, memphi- si csatájában. A közel négy­millió forintot érő fogadás után Tyson győzelme 7-4- hez fizet a korábbi 2-1 he­lyett. Lewis nyereményszor­zója jelenleg 2-5. (m) Magyar tekesiker Eszék. Aranyérmet nyert a Kakuk Levente, Kovács Gá­bor kettős az Eszéken zajló teke világbajnokságon. Ka­kuk 1020-at, Kovács 1012-t gurított, így a magyar páros összesen egy fával előzte meg a második Lupu, Dórin román duót. Miklós Nóra 486 fás teljesítménnyel a harmadik helyen végzett a világbajnokság női egyéni versenyében. A győzelmet a német Nicole Müller szerez­te meg (518) honfitársa, Ute Beckert előtt (492). (m) Navratilová rekordja Madrid. Martina Navratilo­vá —a fehérorosz Natasa Zvereva oldalán -45 évesen győzött Madridban, ezzel ő a legidősebb női teniszező, aki WTA-tornán az élen vég­zett. Az eddigi csúcstartó Billie Jean King volt, aki 1983-ban Birminghamben, 39 évesen lett első. A világ- ranglista egykori vezetője, valamint párja a spanyol fővárosban 6:2, 6:3-ra dia­dalmaskodott az Arantxa Sánchez-Vicario, Rossana Nerra spanyol, paraguayi duó felett. Navratilová pá­lyafutása során 166. párossi­kerét érte el, s így már öt­vennéggyel vezet az örök­rangsorban második helyen álló Rosemary Casals előtt. A cseh születésű sztár egyé­niben 167 tornagyőzelmet aratott, ebből 18-szor Grand Slam-viadalon végzett az élen. (m) Ma kezdődik a francia nemzetközi teniszbajnokság Nincs egyértelmű esélyes Kapuzárás a labdarúgó NB l-ben: az MTK lecsúszott a harmadik helyre Ferencváros: UEFA Kupa Tököli Attila, a Dunaferr csatára 28 találattal nyerte a mesterlövészek versenyét (Képarchívum) Budapest. Egyetlen lényeges kérdés volt megválaszolat­lan az NB I zárófordulója előtt a felsőházban. Az FTC az Üllői úton kikínlódta a győzelmet a Dunaferr ellen, s ezzel ezüstérmes lett, mert az MTK vereséget szenvedett az Újpestől. Tüntettek is a kék-fehérek drukkerei, akik azzal vádolták meg a Fe­rencvárosnál és az MTK-nál érdekelt tulajdonost, Vársze­gi Gábort, hogy üzleti meg­fontolásokból maga döntöt­te el, melyik csapata indul az UEFA Kupában. A bajnok Zalaegerszeg vereséggel zár­ta az évadot. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az 1-6. helyért ♦ MTK­Újpest 1:2 (0:1) Góllövők: Illés (90.), ill. Tokody (33. - 11-esből), Móri (71.). Játék­vezető: Juhos, 500 néző. MTK: Hajdú (22. Vlasékj-Horváth, Lambulic, Elek, Füzi-Czvitkovics (56. Madar), Jezgyimirovics, Illés, Zavadszky-Juhász, Ferenczi (46. Branezac). ÚJPEST: Szántai-Kun- zo (52. Lettrich), Vanczák, Tamá­si, Szlezák-Poljakovics (84. Hor­váth M.), Korolovszky, Szélesi, Lőw (65. Geri)-Móri, Tokody. Az Újpest megérdemelten nyert, mi­vel a hazai csapat teljesen szét- esően játszott a második fé­lidőben, a második újpesti gól úgy született, hogy Elek teljesen várat­lanul Tokodynak ajándékozta a labdát, aki Mórihoz továbbított, s ő a kapu jobb oldalába helyezett. ♦ Ferencváros­Dunaferr 2:0 (0:0) Góllövők: Éger (63. - öngól), Che- regi (91.). Játékvezető: Dubra- viczky, 4000 néző. FTC: Szűcs-Vukmir, Dragoner, Cheregi, Szkukalek-Kriston, Lipcsei, Gye­pes, Penksa (89. Vén)-Gera, Jovics (84. Pinte). DUNAFERR: Bi- ta-Molnár, Salamon, Éger (78. Mészáros), Kiss Gy.-Sowunmi, Jaki, Lengyel, Rósa H.-Balaskó (54. Medic), Tököli. Alacsony szín­vonalú találkozón a helyzeteit könnyelműen elszórakozó Duna- ferrel szemben a Ferencváros lé­nyegében helyzet nélkül győzött, és szerezte meg az UEFA Kupa-sze­replésre jogosító második helyet. ♦ Videoton­Zalaegerszeg 2:1 (1:1) Góllövők: Dvéri (23.), Dániel Cor­tes (53.), ill. Kocsárdi (37.). Játék­vezető: Megyebíró, 12 000 néző. VIDEOTON: Végh-Timár, Pomper, Vilotics, Vasas-Bekő, Némedi (46. Csató), Tóth B. (53. Magasföl- di)-Dvéri (46. Földes), Cortes, So- rato. ZTE: Bardi-Kocsárdi, Urbán, Csóka (65. Bonchis), Krár-Nagy L., Ljubojevics, Balogh, Róth-Eg- ressy (58. Babati), Sabo (85. Jó­zsi). A tétnélküli mérkőzésen a pá­lyaválasztói jogot Videoton meg­érdemelten győzte le a bjanokot. A 7-12. helyért: ♦ Debrecen- Győr 4:0 (2:0) Góllövók: Szekeres (7.), Nenadics (35., 60.), Kerekes (72.). Játékve­zető: Szabó Zs., 2500 néző. DEB­RECEN: Balogh-Máté (46. Tur­ján), Plókai, Szekeres, Hanák-Ber- náth, Szabó J. (75. Belényesi), Va- dicska, Böőr-Kiss Z. (70. Kerekes), Nenadics. GYŐR: Sebők-Dienes (79. Filó), Lakos, Böjte-Erős, Go- lovics (46. Mracskó), Farkas, Sza- nyó, Károlyi-Nicsenko, Semeník (71. Oross). Minden tekintetben jobbak voltak a hazaiak. ♦ Sopron­Haladás 1:3 (0:1) Góllövők: Tóth M. (67.), ill. Hal- mosi (21.), Preisinger (48.), Fili- povics (59.). Játékvezető: Ábra­hám, 3000 néző. SOPRON: Far- kas-Perger, Szabados (38. Bausz), Vincze-Csiszár, Somogyi, Horváth R., Orabinec (77. Varga K.)-Sira, Tóth M., Javrujan (53. Sifter. HAL­ADÁS: Takács-Juhász, Flávio Pim, Szekér-Kaj, Tóth P., Németh T. (46. Filipovics), Leandro-Alex (66. Fred), Preisinger, Halmosi (41. Japa). Szépen búcsúzott a Haladás. ♦ Kispest­Vasas 3:1 (0:1) Góllövők: Sasu (76., 81.), Her­cegfalvi (92.), ill. Bükszegi (37.).Játékvezető: Bede, 1000 néző. Kiállítva: Balint (70., Kis­pest). KISPEST: Udvarácz-Dulca (46. Téger), Lőrincz, Balint-Her- cegfalvi, Fűzi K., Dubecz, Kovács B. (63.Lázár), Németh N. (76. Borgulya)-Sasu, Torghelle. VA­SAS: Nőta-Schindler, Hrutka, Zabos (88. Hegedűs), Tóth A.-Herczeg, Árki, Polonkai (79. Aranyos), Tóth N.-Bükszegi, Gyánó (72. Zrlic). Miután a já­tékvezető kiállította Bálintot, Dé- tári a Kispest vezetőedzője heve­sen reklamált, ezért őt is a lelátó­ra küldte. A Borsodi liga végeredménye: 1. Zalaegerszeg 38 21 8 9 76:47 71 2. Ferencváros 38 21 6 11 66:39 69 3. MTK 38 21 4 13 62:47 67 4. Dunaferr 38 17 8 13 71:47 59 5. Videoton 38 15 10 13 56:53 55 6. Újpest 38 14 8 16 65:69 50 7. Kispest 38 12 11 15 51:68 47 8. Debrecen 38 9 17 12 47:53 44 9. Sopron 38 10 14 14 54:60 44 10. Győr 38 10 14 14 51:64 44 11. Haladás 38 9 13 16 48:71 40 12. Vasas 38 7 11 20 51:78 32 Azonos pontszám esetén az egy­más elleni eredmények döntöttek. A BL-selejtezőben a Zalaegerszeg, az UEFA Kupában a Ferencváros és az Újpest (a Magyar Kupa győzte­se) szerepel; a Haladás és a Vasas kiesett. A gólkirályi címet Tököli (Duna­ferr) szerezte meg 28találattal, Kenesei (21) és Illés (17) előtt. MTJ/TASR-JELENTÉS Párizs. Ma megkezdődnek a fran­cia nyűt teniszbajnokság küzdel­mei. A nem hivatalos salakpályás világbajnokság már régóta az egyik kedvelt Grand Slam-toma, hiszen Párizsban nem az adogatás, a szer­va-röpte, hanem inkább a türelmes alapvonaljáték érvényesül. Ez ugyanakkor több férfi klasszis szá­mára nem előnyös, amire a legjobb példa Pete Sampras. Az amerikai játékos a többi GS-viadalon össze­sen 13 egyéni elsőséget szerzett - ezzel világcsúcstartó a francia fővárosban azonban eddig csupán az elődöntőig jutott, még 1996- ban. Az idei szerényebb salakpályás eredményei ellenére a címvédő, háromszoros győztes brazil Gusta­vo Kuertent most is a favoritok kö­zé sorolják. A dél-amerikai klasszis február végén csípőműtéten esett át, és csupán néhány hete tért vissza. Játékán még érződik a hosszú kihagyás, de mivel Párizs­ban mindig remekel, egyáltalán nem kizárt az újabb diadala. A bra­zil dolgát elsősorban a spanyolok nehezíthetik meg, a kétszeres elődöntős Juan Carlos Ferrero, az 1998- as bajnok Carlos Moyá, a két­szeres finalista Alex Corretja, vagy a megbízható Albert Costa. Az 1999- es győztes amerikai Andre Agassit sem lehet leírni, sőt! Az egykori világelső éppen a római sa­lak pályás viadal megnyerésével bi­zonyította: továbbra is az élmezőny kiemelkedő tudású klasszisa. A nőknél rövidebb az esélyesek lis­tája. A mezőnyből kiemelkedik az amerikai Venus és Serena Willi­ams, valamint a címvédő Jennifer Capriati. Mellettük még a hetek óta remeklő belga Justine Henin szá­míthat jó eredményre, de honfitár­sa, a tavalyi döntős Kim Clijsters sem esélytelen. A legnagyobb hi­ányzó az 1997-es és 1999-és döntős KOSÁRLABDA Férfi I. liga. Szombaton eldőlt az éremcsata, miután a Pezinok a döntő harmadik mérkőzésén is győzött, a losonciak pedig Komá­romban megszerezték harmadik sikerüket a bronzcsatában. Döntő: Svit-Pezinok 65:9i (T7:20, J2:24, 18:26, 18:21), legeredményeseb­bek: Bujics 21, ill. Lukjanec 18. A Pezinok 3:0-ás összesítéssel lett bajnok. A 3. helyért: Komár- no-Lucenec 58:75 (18:11, 10:23, 11:24, 19:17), legeredményeseb­bek: Kablár 16, ill. Svitek 19. Jól kezdtek a komáromiak, s ennek eredményeként meg is nyerték az első negyedet. Ezután rákapcsolt az esélyesebb vendégcsapat, főleg a védekezésén javított és megfor­dította a mérkőzést. A nógrádiak 3:0-ás összesítéssel szerezték meg a bronzérmet. A bajnokság vége­redménye: 1. Pezinok, 2. Svit, 3. Lucenec, 4. Komárno, 5. Inter, 6. Levice, 7. Handlová, 8. Zilina, 9. Prievidza, 10. SKP Bratislava. Női I. liga, a 3. helyért, 3. és 4. mérkőzés: Istrobanka-UMB B. Martina Hingis, aki bokasérük miatt már hetek óta távol marad tornáktól. A svájcin kívül az idé még egyeden versenyen sem indi ló amerikai Lindsay Davenport kihagyja a párizsi Grand Slam-vi; dalt. Szlovákia első számú játékosa D< minik Hrbaty (56.), ellenfele a sva ci Kratochvü lesz (49.). Már kétsze találkoztak egymással, a mérle 1:1. Nehér ellenlábas vár Kari Kucerára (73.), aki az első fordult ban a 15. helyen kiemelt argend Canasa ellen lép pályára. Kucera a utóbbi időben nem tudja vissz: nyerni régi formáját, s esetiege győzelme az argentin ellen meglt petés lenne. A nők között a legnt hezebb ellenfelet Martina Such (39.) kapta, a harmadik helyen k emelt amerikai Serena Wilhams e len kell mérkőznie az első fordult ban. Suchá tavaly már találkozott fiatalabbik Williams lánnyal, a U Openen simán kikapott tőle. Dán ela Hantuchovát a 11. helyen eme ték ki a rendezők, s a továbbjut: sért a zimbabwei Black ellen ke megküzdenie. A18 éves Hantucht vá az idén már találkozott ellenit lével, s három játszmában kikapó tőle. A szlovák lányok továbl mérkőzései: Nagyová-Razzan (francia), Husárová-Fusai (frai cia), Cervanová-Osterloh (amer kai). A magyarok közül a hagyományt: világranglista 68. helyén álló S; volt riválisa, a belga Rochus a 66 tavaly szerepelt először a Rolan Garroson, a harmadik fordulóba búcsúzott. A tavalyi negyeddöntc Mandula Petra (63. a világrangli tán), ellenfele, a 29 éves némi Rittner a 81., és 11-szer játszó már Párizsban. Gubacsi Zsófia(76 első riválisa, az amerikai Reeves világranglista 80. helyén áll. Ka] ros Anikó kapta a legnehezebb t válist, a belga Justine Henin szemi lyében. (sr) Bystrica 57:58 (22:18, 7:18,13:11 15:12), legeredményesebbek: Ki báróvá 12, ill. Belanská 17; Istri banka-UMB 81:73 (33:22, 14:11 15:11, 19:25), Kozáciková, Ki varíková 20-20, ill. Belanská 37. bronzcsata állása: 2:2. VÍZILABDA Férfi I. liga az 5-7. helyért, első to na, Pöstyén: Pieát’any-Komárr 5:8 (1:1, 3:2, 1:2, 0:3), legerei ményesebbek: Polák 3, ill. Gajd; és Hodek 2-2; AT Kosice-Piesfany 4:9 (1:2,1:2,1: 1:3), Terezka 2, ill. Volák 3; R márno-ATU Kosice 22:6 (6:1, 4: 4:2, 8:0), Kedro 5, Hodek 5, r Nagy 2. KÉZILABDA Női WHIL, osztályozó, visszav gó: Bánovce-Nitra 23:22 (11:12 Az első mérkőzést 24:18-ra a nyi raiak nyerték és kiharcolták az i: dulás jogát az ősszel kezdőc szlovák-cseh közös bajnoksá ban. (sr) BAJNOKI PONTOKÉRT II. labdarúgóliga, huszonnyolcadik forduló: a Spartak Trnava osztogatja a pontokat, legutóbb a Slovan tartalékcsapata győzte le a listavezetőt Még többen tanyáznak a veszélyes zónában SITA-JELENTÉS Pozsony. Nagy harc dúl a bajnok­ság alsóházában a kiesés elkerülé­séért, több csapat tanyázik a vesz­élyes zónában. Legrosszabbul a Ziar és a Topoféany áll, de az előttük lévők sem aludhatnak nyu­godtak. Mivel a Trnava már koráb­ban biztosította elsőségét, otthon és idegenben is osztogatja a ponto­kat, ezúttal a Slovan B pályáján szenvedett vereséget. ZIAR-DAC 3:1 (1:1). Góllövők: Li- povsky (45. - öngól), Cecota (61., 73.), ill. Bodnár (41.). Játékve­zető: Simon, 1500 néző. Az első félidő mindkét részről ideges játé­kot hozott. Bodnár a hazai véde­lem hibájából fejesgóllal szerzett vezetést a DAC-nak, de már 4 perc múlva egy belőtt labda Lipovskyn irányt változtatva jutott a hálóba. Cecota, a második félidőben pá­lyára lépett játékos döntötte el a meccs sorsát. RIM. SOBOTA-DUKLA B. BYSTRI­CA 0:0. Játékvezető: Jaska, 500 néző. Kiegyenlített játékot hozott az összecsapás. VRANOV-SENEC 0:4 (0:2). Gól­lövők: Marek Lukác (21., 83.), Martin Lukác (45.), Rozník (88.). Játékvezető: Tomcík, 400 néző. A szenciek győzelemért mentek Ke- let-Szlováiába, hogy így végleg biztosítsák helyüket a bajnokság­ban. Már a 21. percben vezetést szereztek, utána a hazaiak hibát hibára halmoztak, amit a szenciek könyörtelenül kihasználtak és egyértelmű győzelmet arattak. DEVÍN-FC NITRA 1:2 (1:1). Gól­lövők: Masarovic (29.), ill. Jelsic (25.), P. Horváth (60.). Játékve­zető: Sulek, 500 néző. Jobbak vol­tak a nyitraiak.. SLOVAN B-TRNAVA 2:0 (1:0). Góllövők: Damianovici (15.), Pu- kalovic (47.). Játékvezető: Lesko, 600 néző. A már szuperligás nagy- szombatiak második meccsüket vesztették el a tabella alsóházában tanyázó csapat ellen. LICARTOV- CE-TOPOLCANY 2:0 (0:0). Gól­lövők: R. Simko (79.), Andrascík (85.).Játékvezető: Papuca, 500 néző. Csak a hajrában kerekedtek felül a hazaiak. PODBREZOVÁ-HUMENNÉ 1:0 (0:0). Góllövő: Rybnikár (51. - 11- esből). Játékvezető: Suniar, 1000 néző. . ZL. MORAVCE-NOVÁKY 0:6 (0:3) Góllövők: Bugár (31., 69.), Zim­mer (25.), R. Kocis (41.), Majsniar (77.), Cérnák (78. - 11-esből). Já­tékvezető: Somoláni, 500 néző. Egyértelmű lefolyása volt a talál­kozónak. 1. Trnava 28 18 6 4 59:18 60 2. Licartovce 28 14 9 5 40:23 51 3. Rim. Sobota 28 13 9 6 36:28 48 4. Nováky 28 12 8 8 40:29 44 5. Senec 28 12 8 8 34:24 44 6. Nitra 28 12 6 10 39:28 42 7. Podbrezová 28 12 6 10 24:19 4 8. B. Bystrica 28 10 10 8 39:29 4 9. DAC 28 10 9 9 38:36 3 10. Slovan B 28 11 6 11 29:30 3 11. Devín 28 10 8 10 34:38 3 12. 2iar 28 9 8 11 34:32 3 13. Humenné 28 8 9 11 29:37 3 14. Topolíany 28 7 11 10 29:35 3 15. Vranov 28 2 10 16 20:56 1 16. Zl. Moravce 28 0 5 23 14:76 A bajnokság végén az aranyosm rótiaktól 12, a szenciektől 3 pont levonnak. A következő forduló párosítás DAC-Trnava, Nitra-Rim. Sobot Nováky-Podbrezová, Zl. Móra ce-Slovan B, Humenné-Vranc Senec-Devín, B. Bystrica-Lict tovce, Topofcany-Ziar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom