Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-23 / 118. szám, csütörtök
J SZÓ 2002. MÁJUS 23. Tudomány 9 \z Antarktiszt övező jégpadokról az utóbbi években egyre gyakrabban válnak le hihetetlen méretű jégtömbök Földünk legelhagyatottabb és leghidegebb régiója Gyorsan melegszik a kontinens A pingvinek a jég hátán is megélnek (Képarchívum) lájusban immár a harma- lik, óriási méretű jégtömb ált le az Antarktiszról. A egnap ismertetett hír sze- int a jéghegy 55 km hosszú s 11 km széles; két hete egy 0 km hosszú, május első lapjaiban pedig egy 200 km losszúságű óriási jég vált le hatodik kontinensről. A fölözött jégdarabolódás az mber okozta felmelegedés agy az éghajlat ciklikus vál- ozásának eredménye? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ ez elmúlt napokban egy 55 kilo- aéter hosszú és 11 kilométer szé- 5S, D-17 névre „hallgató” jégdarab ált le az.Antarktiszról, konkrétan dél-nyugati Lazarev-jégsíkság- ól, amely az antarktiszi száraz- öldtől a Weddell-tengerig teljed, íz elmúlt két hétben ez már a har- nadik jégtömb-leválás az Antark- iszról. Két hete egy 70 kilométer iosszú, a múlt héten pedig egy saknem 200 km-szer 32 km-es, isszesen 6336 négyzetkilométer isszterületű és mintegy 700 milli- ird tonna súlyú tömb szakadt le. áprilisban szintén két, Luxemburg erületével vetekedő tömb szakadt e a kontinenst körülölelő jégpad- ól. Az amerikai kutatók ennek el- enére úgy vélekedtek, hogy a jég íz Antarktisz más részein határo- :ottan vastagodik, a déli sarki völgyek hőmérséklete a 80-as évek tözepe óta jelentősen csökkent, :zért nem kell nagyarányú olva- lástól tartani. ügyes kutatók szerint az Antark- isz jégsapkájának életében normálisjelenség a jégtáblák leválása. A jégrétegeket az antarktiszi kontinentális talapzat deformálja, ezért leszakadásuk ez esetben nem a globális felmelegedéssel függ össze. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a felmelegedés magyarázza, hogy az utóbbi években mind gyakrabban válnak le nagyobb jégdarabok a Déli-sarkvidék jégburkáról, és ez eseüeg drámaian befolyásolhatja a tengeri áramlatokat és az éghajlatot. A most önállósodott jégtáblák eredetileg is a világtengerben úszva csaüakoztak a déli sarkvidék jégpáncéljához, vagyis elszabadulásuk nem növeli meg a világtenger szintjét. Az igazi veszélynek az számít, hogy az antarktiszi partvidék felét körülvevő, a földrész felszínének mintegy tizedét adó jégpadok megfogyatkozása elősegítheti a kontinentális talapzatot borítójégmező mozgását, ami a megfigyelések szerint amúgy is felgyorsult az utóbbi években. További figyelmeztető jel, hogy a jégtáblák leválása hihetetlenül gyorsan történik, nem egy esetben alig egy hónappal az első figyelmeztető jelzést követően 1000 négyzetkilométeres területet meghaladó tömbök szakadnak s kezdenek önálló életet. Ilyen méretű jégtáblák akár 5-7 éven át is úszhatnak a világóceánban, több mint 10 ezer kilométert megtéve, s időnként veszélyeztetik a hajózást is. Tim Naish, az új-zélandi Földtani és Nukleáris Tudományok Intézetének tudományos munkatársa szerint a Larsen B selfjég az elmúlt hónapban jelentett leszakadása figyelmeztető jelzés volt, hogy további leválások várhatók. Az üyen letöredezéseknek drámai hatása lehet az éghajlatra az egész világon, mert megzavarhatja az óceáni áramlatokat - fűzte hozzá. A 720 milliárd tonnányi jégtömb, a Larsen B azután vált le, hogy 50 éven át markánsan emelkedett a hőmérséklet az Antarktisz-fél- szigeten, eltérően az összefüggő jégtakaró fedte hatodik kontinens más pontjaitól és a világ többi részétől. A 20. században világszerte összességében 0,6 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, viszont az Antarktiszon csak az elmúlt 50 évben 2,5 fokkal nőtt a hőmérséklet. Naish a továbbiakban elmondta, hogy a Larsen leválása óvatosságra int a Déli-sarkvidék 536 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, Franciaország méretével vetekedő legnagyobb selfjege, a Ross-tengeri stabilitásával kapcsolatban. „Különösen akkor válik sebezhetővé, amikor az Antarktisz nyugati része felől érkező hatalmas jeges áramlatok lassulni kezdenek vagy akár megállnak” - mondta. Az új-zélandi tudós szerint még a Ross selfjég részleges letöredezésének is globális jelentősége lesz, mert „drámaian befolyásolná az óceáni áramlatokat és az éghajlatot”. Ha a vüágon az áda- gos hőmérséklet-emelkedés ebben az évszázadban is eléri a 3 Celsius- fokot, ahogy az éghajlati modellek jelenleg jósolják, törékennyé válhatnak az Antarktisz nagyobb selfjegei, köztük több a Weddell-tengeren - állítja Naish. A kutatók még túl keveset tudnak az antarktiszi jégtakaró viselkedéséről ahhoz, hogy biztonsággal előrejelezhessék: érintetlenek maradnak-e a selfjegek évtizedeken vagy évszázadokon át. Hat ország képviselőiből álló tudományos csoport készül arra, hogy jövőre fúrásokat végezzen a Ross selfjég tengermedrében egy tudományos kutatás részeként, ami a térségbeli selfjegek éghajlati változások alatti viselkedését veszi szemügyre. A tervezett kutatás, amelyben új-zélandi, egyesült államokbeli, brit, olasz és német tudósok vesznek részt, magában foglalja a legmélyebb magfúrást, amelynek elvégzését valaha megkísérelték az Antarktiszon. (h, ú, só) A világ meghatározó édesvízkészlete Az Antarktika gyakorlatilag teljes - megközelítőleg 13 900 000 négyzetkilométeres - területét jégpáncél borítja, amelynek átlagos vastagsága 2000 méter körül van, de helyenként eléri a 4500 métert. Az Antarktika a déli sarkvidék szárazföldi részének neve, míg az Antarktisz fogalom magában foglalja a sark környéki, jéggel borított tengereket és szigeteket is. A mintegy 30 millió köbkilométer jégből álló antarktiszi jégsapka jelenti a Föld legnagyobb édesvíztartalékát. Ha elolvadna, 45-60 méterrel emelkedne meg a világtengerek szintje, (ú) ^ jégszigetek leválása nem magyarázható a jég szokásos mozgásával, hanem a globális melegedés újabb jele lehet Elolvadt az Antarktisz jégfelületének egynegyede ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ \ szlovákiai megyék területével vetekedő nagyságú antarktiszi jégmezők közelmúltban történt leszakadása, és az északi féltekén igencsak hűvösre és csapadékosra sikeredett ősz és tél kapcsán is sokan kérdik: vajon most melegedésre vagy lehűlésre kell-e számítani? És egyáltalán: képes-e beleszólni a civilizáció a földi időjárás kozmikus méretű .játszmájába”? S ha igen, mérsékli vagy éppen erősíti a sok tíz- és százezer év alatt lefutó folyamat épp soron következő fázisát? A valaha észlelt legnagyobb jéghegyek szakadtak le az utóbbi hetekben az antarktiszi jégmezőkről, s indultak el észak felé - jelentetik sorra a hírügynökségek. A jégszigetek leválása többek véleménye alapján már nem magyarázható csupán a sarki jég szokásos mozgásával, hanem a globális melegedés újabb intő jelének mondják. Az e veszélyről már évek óta nyilatkozó meteorológusok a legújabb kutatási eredményekből azt a következtetést vonják le, hogy a folyamat gyorsabb, mint eddig gondolták, s mindebben az óceánoknak is jóval bonyolultabb a szerepe, mint feltételezték. A Föld hatalmas vízkészletének melegedésére egyébként az utóbbi időben már nemcsak indirekt bizonyítékokkal szolgáltak a kutatók. Az angol Nature magazin három évvel ezelőtt publikálta például William de la Maré ausztrál tudós tanulmányát, melyben azt állította, hogy 1950 és 1970 között az Antarktisz jégfelületének negyede olvadt el. A szakmai közvélemény akkor még bizonytalan volt abban, hogy ez valóban a globális felmelegedés csalhatatlan jele lenne, ám a Science című amerikai tudományos magazinban megjelent márciusi cikk újabb bizonyítékokkal szolgált. Az egyesült államokbeli Maryland államban található óceán- és atmoszférahivatal (NOAA) munkatársai ugyanis az elmúlt ötven év több mint ötmillió mérési eredményét összevetve arra a következtetésre jutottak, hogy a világtengerek átlaghőmérséklete (is) növekedett: a 300 méternél mélyebb rétegekben csak mintegy 0,05, a felszín közelében pedig körülbelül 0,3 Celsius-fokkal lett melegebb a víz. Az okok vizsgálata természetesen már évtizedek óta tart, ám még ma sem teljes az egyetértés. „A most tapasztalható trend nem magyarázható sem a levegő- jég-óceán-szárazföld-biomassza rendszer belső ingásával, sem pedig a Föld Nap körüli pályájának ciklikus változásaiból adódó eltéréssel” - foglalja össze az egyik irányzat nézeteit Mika János, a Magyar Országos Meteorológiai Intézet éghajlatkutatója, aki szerint „egyértelmű, hogy a melegedés fő oka az emberi tényező. Ennek első számottevő, a Föld egészére kiható jeleit a 19. századi ipari forradalomhoz lehet kötni.” Mások más dimenziókban is vizsgálni kívánják a kérdést. Amit a nagyobb léptékekről már tudhatunk, az a Föld meteorológiai történelme. Erről azt gondolják, hogy planétánk jelenleg egy 30-35 millió évig tartó jégkorszak közepe táján tarthat, mivel a bolygó egyes területeit az év minden szakában jég borítja. Az utolsó 110 ezer év éghajlatára a hetvenes évek óta folyó grönlandi vizsgálatokból tudtak alaposabb következtetéseket levonni. Nevezetesen, hogy a sokáig viszonylag nagy szélsőségek között ingadozó időjárás körülbelül 10 ezer éve meglepő stabilitást mutat. Ez nagyban hozzájárulhatott a civilizáció fejlődéséhez is. Tovább finomítva a meteorológiai időskálát, ez utóbbi korszakban azonosítottak még egy, a korábbinál jóval szerényebb mértékű, de azért egyértelműen kimutatható - nagyjából 2500 éves - ciklusban jelentkező, félídeig melegedő, aztán lehűlő szakaszt. Ezt az éghajlati hullámzást kozmikus okoknak: a Föld Nap körüli pályájában jelentkező rendszeres módosulásoknak tulajdonítják. Nos, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) idén januárban megjelent jubileumi számában közölt adatok alapján feltételezhető, hogy éppen egy ilyen ciklus fordulópontja táján, a lehűlés vége felé jött be” az ipari forradalom. Legalábbis az elmúlt ezer év hőmérsékleti változásait különféle, a múlt század második felétől műszeres, azelőtt pedig megbízhatónak mondott történeti módszerekkel vizsgáló adatsorokból kiderül, hogy a ciklus első 900 évében a Föld átlaghőmérséklete 0,3 Celsius-fokkal csökkent, míg a legutóbbi száz évben körülbelül 0,6 fokkal nőtt. Összegezve tehát, az emberi tevékenység és az éghajlat ciklikus változása együtt eredményei a napjainkban tapasztalható felmelegedést, (hv, ú) Egyre jobban töredeznek a jégmezők (Képarchívum) Már itt is szennyezünk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az Európánál és Ausztráliánál is nagyobb Antarktisz, világunk leghidegebb, legelhagyatottabb kontinense. Mégis óriási hatással van a földi éghajlatra valamint a környező tengerekben lévő gazdag és változatos élővüágra. Földünk szárazföldi összterületének mintegy 9%-át alkotja az Antarktisz, de a kontinens 98%-át jég fedi. Ez a vüág leghatalmasabb jégtakarója, melynek vastagsága helyenként elérheti a 4,8 km-t is. Ez a roppant jégtömeg rejti magában a földi édesvízkészlet 70%-át. A szélviharok dúlta, sivár Antarktisz volt az utolsó feltáratlan kontinens. Partjait először 1820- ban pillantották meg európai hajósok, azonban a belső területek felderítése csak a XX. század elején kezdődött meg. A világ közvéleménye akkor figyelt fel igazán az An- tarktiszra, amikor két expedíció egymással versengve próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. Ez a Roald Amundsen vezette norvég csapatnak sikerült 1911. december 14-én. Öt héttel előzték meg Robert Scott kapitány brit expedícióját. A norvégok biztonságban hazatértek, de a nyolc tagú brit csoport elpusztult a visszaúton. Egy amerikai tengerésztiszt, Richard Byrd 1929-ben átrepült a Déli-sark fölött. A harmincas években visszatért, hogy adatokat gyűjtsön a jégtakaróról, a Föld mágnesességéről, az időjárási viszonyokról és a jégbe fagyott földrész geológiájáról. A tudósok érdeklődése nem hagyott alább, és a Nemzetközi Geológiai Év során, 1957. július l.és 1958. december 31. között nagyszabású nemzetközi kutatóprogramot valósítottak meg. Ebben az időszakban tizenkét ország - Agentína, Ausztrália, Belgium, Chfle, Dél-Afrika, az USA, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Norvégia, az akkori Szovjetunió és Új-Zéland - negyvennél is több kutatóállomást létesítet az Antarktiszon és a szomszédos szigeteken. A földrészen végezett tudományos vizsgálatok hasznában, sót, létfontosságú voltában senki sem kételkedhetett azután, hogy a brit Antak- tisz-kutatók bizonyítékot találtak a földrész fölötti ózonréteg elvéko- nyodására. Ráébresztették a vüágot a - sztratoszférában megjelenő „ózonlyuk” veszélyére. A természet- tudósok másféle környezeti vizsgálatokat is végeztek az Antarktiszon. A jégből vett fúrómagminták elemzésével bebizonyították például, hogy a légkörbe mind több ólom és radioaktív szennyeződés került az utóbbi negyven évben. Az Antarktisz örökké jeges tájain alig néhány élólényfaj maradhat meg, legfeljebb moszatok, mohák, zuzmók, amelyek megtapadnak a jég alól kibukkanó hegyormokon. Merőben más nyaranként a partvidék, valamint a Dél-Amerika csúcsa felé kinyúló Antarktiszi-félsziget képe: pingvinek, fókák, tengeri madarak, rovarok nyüzsögnek a part körül, s a kontinens vizei több olyan bálnafajnak adnak menedéket, amelyet már- már kipusztított az ember. A déli tengerek leggyakoribb állata a kicsiny vüágítórák - a krill - megannyi hal, fóka, madár, tintahal és cetféíe kedvenc tápláléka. Az élővüágra bizonyosan hatással van a leszállópályák megépítése és a növekvő idegenforgalom. Bár a turizmus hasznos, mert sokakat ráébreszt arra, hogy müyen sürgős feladat a földrész gondos védelme, de a látogatók számának növekedése veszéüyel is jár. Ezért meg kell próbálkozni a turizmus szabályozásával, nehogy a természetnek ez a hatalmas, érintetlen darabja súlyos, visszafordíthatatlan károsodást szenvedjen. (A Tudás Fája alapján) Az Antarktisz látszólagos idilljét is megzavarta az ember, a környezet- szennyezés első jelei máris nyilvánvalóak (Képarchívum) A végtelen jégmezők alatt alattomos vírusok lapulhatnak Veszélyes Csipkerózsikák ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Rég eltűntnek, kipusztultnak vélt vírusok konzerválódhattak a sarkok jegében - állítják amerikai kutatók, akik nemrég növényi megbetegedést okozó vírusokat találtak Grön- landon. Szerintük a globális felmelegedés, a jégpáncél megolvadása immár nem csupán szökőárakkal, végzetes tengerszint-emelkedéssel, hanem üyen régi-új kórokozók elszabadulásával is fenyegeti az emberiséget. A veszély valóságos mértékéről mindazonáltal még folynak a viták. „Bebizonyosodott, hogy az Északi-sarkkör jegének olvadásával magyarázható, miért is tér vissza időről időre, ráadásul változatlan formájában a haszonnövény-pusztító Tobamo-vírus” - közölte két amerikai virológus, Scott Rogerr és John Castello. A két kutató Grönland jegében megtalálta ugyanis e vírus ismert változatait, s így minden kétséget kizáróan bizonyították azon hipotézisüket, miszerint ezek a kórokozók az olvadó jégtakaró vizének párolgása útján, szó szerint a felhők hátán utazva jutnak el olyan területekre, ahol „a csapadéldiften alá- szállva” megfertőzhetik, s meg is fertőzik a növényzetet. Tény viszont, hogy csekély számú kivételtől eltekintve eleddig nem is igen kutatták, mennyire tűrik a különböző vírusok a szélsőséges körülményeket. Ezért is indult meg 2000 elejétől épp az Antarktisz virológiái vizsgálata. Az Antarktisz jégmezeje alatt talált Vosz- tok-tóban, amelynek területe 14 ezer négyzetküométert tesz ki, szintén élhetnek számunkra egyelőre ismeretlen vírusok és egyéb kórokozók. A fertőző betegségek kutatásában mindenképp jelentős lépésnek számít a jégmezőkön talált víruslelet. Tudniillik, ha nem is fertőzőképes egy vírus, belőle a genetikai örökítőanyag, a DNS és RNS reprodukálására kifejlesztett eljárások révén, elő lehet állítani egy-egy vírusost. Alig négy éve a még a század elején, spanyolnát- hajárványban meghalt s jégbe fagyott alaszkai bányászok testéből üyen módon izoláltak vírusokat. Igaz, ezek már nem fertőztek, visszatenyésztésük után azonban fény derült arra, miért is voltak képesek olyan globális „vészt” okozni, amelyben annyian haltak meg néhány hónap alatt, mint az első világháború teljes négy éve folyamán. (hv, ú)
