Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-22 / 117. szám, szerda
14 Panoráma ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 22. NAPTAR Május 22 EGYGONDOLAT A jóság szeretete mindig megőrzi a szokást, hogy azt, ami másnak a tulajdona, károsodás ne érje. Nagy Konstantin NÉVNAP Júlia és Rita A Júlia a latin Julius férfinév női változata. A Rita tulajdonképpen egy olasz becenév, a Margherita névből alakult ki. Ma Emil, Juliánusz és Renáta nevű ismerőseinket is köszöntsük! .^.l.y.F.ORDULOINK 95 éve született Laurence Olivier angol színész és rendező. A század legnagyobb Shakes- peare-színészeinek egyike volt. Számtalan vígjátékban is láthatta a közönség. Szerencsére sokat filmezett, s így felejthetetlen alakja megmarad az utókornak. 1665 éve hunyt el Nagy Konstantin római császár. Ő tette Rómában államvallássá a kereszténységet, s ő vetette meg a későbbi bizánci birodalom alapjait is, és ő alapította Konstantinápolyt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Oláh György magyar származású amerikai kémikus. A szakmai körökön kívül 1994-ben ismerte meg nevét a világ, amikor a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozásáért megkapta a kémiai Nobel-díjat. 35 éves Hart Péter ökölvívó, a Pécsi VSK többszörös magyar bajnoka, az 1991-es göteborgi Európa-bajnokság bronzérmese. Ma ünnepel még: Naomi Campbell (1970) brit manöken, a világ egyik leghíresebb topmodellje. Ónodi Henrietta (1974) olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornásznő. NAP! VjCC Matekórát tartanak a rendőröknek. A tanár őrjöng:- Idióták! Az osztály 60%-a meg fog bukni matekból! Mire egy hang hátulról:- Nem is vagyunk annyian! Kurnyikova a legszexisebb. Az orosz teniszezőt választották a francia internetbarangolók a földkerekség legszexisebb hölgyévé. A 21 éves Anna az olasz Monica Belluci színésznőt előzte meg, aki pedig számos erotikus jellegű filmben szerepelt. Mögöttük négy amerikai hölgy szerepel: Alyssa Milano, Sarah Michelle Gellar, Jennifer Lopez és Britney Spears. A listára „hazai" jelölt is felkerült: Adriana Karembeu, a híres futballista cseh származású fotómodell felesége a 12. lett. (Képarchívum) Meztelen tyúkok Kopasztani sem kell Tel-Aviv. Meztelen tyúkot tenyésztettek ki izraeli kutatók - jelentette a tel-avivi sajtó. A meztelen tyúk „hőállóbb”, jobban tűri a hőséget és nincs rajta annyi zsír sem, mint a tollruhás tyúkokon. A „nudista” tyúkot ráadásul kopasztani sem kell - levágás után. A „meztelen tyúk projekt” vezetője, Avigdor Kahaner professzor szerint a forró éghajlatú országban a „normális tyúkok” nem tudják teljes mértékben érvényre juttatni növekedési képességüket, mert nagyon szenvednek a hőségtől. „A forró éghajlathoz történő genetikai igazítás viszont rövidebbé teheti a tyúknövekedés időszakot, s emellett a tollaktól való megszabadítás sem okoz gondot” - mutatott rá a professzor. A kutatók szerint a tolltalan tyúk ráadásul zsírszegé- nyebb, mivel a zsiradék nagy része a madaraknál a tollak gyökereinél rakódik le. A rengeteg előny ellenére még eltart egy ideig, hogy a meztelen tyúkok tömegfogysztási cikké váljanak Izraelben. (PAN) Ujjkulcs, sörpótló polc, önjavíttató mosógép, házőrző robotkutya Intelligens j apán ház Tokió. Átveszi a postát, fürdővizet enged a kádba, megeteti a macskát, megsüti a csirkét— a japán intelligens ház minden tőle telhetőt megtesz. MTI-PANORÁMA Az „automata otthon” húszegynéhány japán elektronikai óriáscég és elektromos háztartási készülékeket gyártó vállalat közös, nagyszabású kísérletében debütált, a bemutatkozást a japán gazdasági minisztérium is szponzorálta. Az intelligens házat 50 olyan elektronikai készülékkel látták el, amelyek 70 százaléka már kereskedelmi forgalomban van, a többi pedig hónapokon belül kapható lesz. A „szolgál-lak” működtetésének egyik lényegi eleme a mobiltelefonon, amellyel szinte mindent távirányítani lehet. Ennek révén a hivatalból is meglocsolható a kert és megetethető a kedvenc állat. De nem kell otthon lenni akkor sem, ha ajánlott küldemény érkezik. A bejáraméi telefonon működtet- • hető postaláda (NTT DoCoMo) veszi át a csomagokat és automatikusan igazolja az átvételt a szállító számára. Amúgy nyilvántartás kéHOROSZKÓP szül az összes becsöngetőről: a bejáratnál automatikusan lefényképezi őket a ház. Kulcsra nincs nagy szükség, nem kell félni, hogy elhagyjuk és nem tudunk bejutni. Még a fejünket is elveszíthetjük az egész napi lótás- futásban, elég, ha arra ügyelünk, hogy ujjunk maradjon. Ez ugyanis a kulcs: hazatérve, hogy kinyíljon a kapu, elegendő az ujjúnkat bedugni a zárba, amely felismeri ujjlenyomatunkat. Az intelligens ház őrzője, természetesen egy robotkutya, a Sony A hivatalból is meglocsolható a kert és megetethető a kedvenc állat. Aibója, amely farkcsóválós tánclépésekkel fogadja a hazatérő gazdit. Etetni nemigen kell, csak néha elemmel. A konyhában egy másik Aibo üdvözli a hazaérkezetteket és felolvassa az aznapi üzeneteket. A konyha közepén trónol egy Panasonic képernyő, amely ellenőrzi az egész házat, a lámpákat, a légkondicionáló berendezést, a redőnyöket és kívánság szerint átalakul DVD-vel működő filmveKos: Oroszlán: a# Várjon türelmesen arra a pillanatra, amikor kiderül, hogy milyen probHa úgy érzi, hogy mostanában ritkán van sikerélménye, akkor helyesen 4á lémával kell szembenéznie. Az a legfontosabb, hogy ne viselkedjen meggondolatlanul. Bika: Nagyon sok időt tölt a családjával, és mindent megtesz szerettei boldogságáért. Szerencsére ez fordítva is igaz, így mindannyian jól érzik magukat. Ikrek: látja a helyzetét. Ahhoz, hogy elégedettebb legyen, tennie is kellene valamit. Szűz: Több váradan fejlemény billend ki egyensúlyából és kényelméből, bár utólag belátja, hogy ezek a dolgok nem voltak annyira váradanok, akár fel is készülhetett volna rájuk. Mérleg: Igyekezzen visszafogni magát, még akkor is, ha magasra tör Önben a n Sem otthon, sem a munkahelyén nem érik nagyobb meglepetések, a Ja függedenség iránti vágy. Maradjon időnként a háttérben, most ez a stratégia. Rák: nap jobbára családi ügyekkel telik. Egy ilyen nyugodt nap után szervezzen izgalmas esti programot! Skorpió: Az elmúlt napokban bekövetkezett változások hatását még nem teljeAz utóbbi időben sok váratlan, nehezen átlátható esemény történt 55 sen dolgozta fel magában, de sikerült már bizonyos fokig alkalmazkodnia hozzájuk. az életében. Most a kilátásai egyre jobbak lesznek. Élete kedvező fordulatot vesz. Nyilas: Nagy a veszélye annak, hogy olyan emberekben csalódik, akikben eddig vakon megbízott. Ne engedje, hogy pillanatnyi hangulata befolyásolja tetteit. Bak: Ha jól taktikázott, előbb-utóbb sínen lesz. Egyelőre azonban szüksége lesz némi türelemre, nehogy egyeden mozdulattal elrontsa azt, amit felépített. Vízöntő: Elszántan, sőt erőszakosan képviseli álláspontját. Nem célszerű az ellentmondást nem tűrő hang. Az érvelésben győzhet, de érzelmileg sokat veszíthet. Halak: Ha mérges, ne akarja az első személyt hibáztatni, akit meglát, és ne keresse a legközelebbi tárgyat, amit hozzávághat. A nyugodt hang, egy mosoly sokkal többet segítenek. Pedofil személyeket vettek őrizetbe Nagy-Britanniában Egy pap bűnös titka títővé. A sarokban kamerával ellátott kommunikációs tábla, amelyen beszélhetünk a szobájában tartózkodó gyerekkel, s amely telefonként is szolgál. A hűtőszekrényben a sörpolc magától figyelmeztet, ha a készlet kifogyóban van, és automatikusan újabb palackokat rendel. Hasonlóképpen működik a rizsesszekrény (Yodoko), amely törzsboltunkkal van összeköttetésben. A sütő az internettel kapcsolódik össze, és a receptek ezreit tudja tárolni, a mosógép pedig önállóan kihívja a szerelőt, ha valamilyen probléma adódik, és felismeri a ruhaneműk rostjait, hogy kiválaszthassa a megfelelő mosási programot. Egy kis szalonban egy képernyőnek köszönhetően bármikor, akár éjszaka is, nyelvtanfolyamon vehetünk részt, amelyet a NOVA japán centrum közvetít ISDN-vonalon. Az emeleten a gyerekszoba tele van játékokkal és számítógépekkel, ráadásként két Aibo kutyakölyök játszik egy dobozban. „Az Egyesült Államok megnyitotta az információs technika piacát az IBM-mel a Microsofttal és az Intellel. Japán meg fogja nyitni az intelligens magánházak piacát” - mondta az intelligens ház kiállításának főigazgatója. Mindent megjegyzett Oliver a szexről locsogott London. Rettentő zavarba hozta egy brit állatmenhely gondozónőjét az előző este hazavitt papagáj, a tréfás madár ugyanis másnap nagy nyilvánosság előtt, szó szerint tolmácsolta az éjszakai szeretkezés szinte minden egyes nyögését és sóhaját. A harminckilenc éves Wendy Abel ugyan megpróbálta túlharsogni a leállíthatatlan szárnyast, de Olivér, a papagáj csak tovább rikol- tozta a megjegyzett mondatokat: „így jobban szereted?”, „Óh, Istenem, de jó!”, „Folytasd!” és így tovább. Wendy gyors felfogóképességű főnöke persze nagyon élvezte a helyzetet: Olivér úgy tűnik, mindent nagyon részletesen megjegyzett - nyilatkozta vigyorogva a kíváncsi újságíróknak. A gondozónő partnere pedig jót nevetett az egészen, amikor később őt is megkérdezték az e- setről. (i-t) MTI-HIR Reading. A dél-angliai Reading város bírósága kilenc hónapi börtön- büntetéssel sújtott egy katolikus papot, akinél a rendőrség 18 ezer darab, gyermekeket szexuális tevékenység közben ábrázoló képet talált. A fényképek és videofelvételek többsége 7-14 éves gyermekeket ábrázolt, de voltak közöttük csecsemőket ábrázoló képek is. A 47 éves Michael O’Kelly atya beismerte, hogy a képek egy részét ő maga készítette 1997 és 2000 között. „Amit magánemberként tettem, az lerombolta azt, amit a munkám nyilvánosságában végeztem” - vallotta O’Kelly a rendőrségen. „Ez volt az én bűnös titkom. Féltem, de folytattam, nem működött az önkontrollom, vagy nem voltam képes úrrá lenni magamon” - folytatta. Az ítélet kötelezte O’Kellyt, hogy 6 éven át orvosi megfigyelésnek vesse alá magát, és eltiltotta attól, hogy munkája során gyermekekkel legyen kapcsolata. A londoni rendőrség összehangolt razzia során őrizetbe vett 36 személyt, akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy gyermekpomó-ké- peket közlő web-oldalakat látogat tak. Az őrizetbe vettek legfiatalabb ja 24, legöregebbje 65 éves. Mikor fogalmazta meg a tudós a szabadesés törvényét? Tintaröntgenezés Galilei hagyatékában PANORÁMA-HÍR London. Tintaröntgenezéssel próbálnak „időrendet rakni” amerikai tudósok Galileo Galilei írásai között. A munkálatok fő célja kideríteni, hogy mikor is fogalmazta meg az itáliai tudós a szabadesés törvényét. Az indianai egyetem munkatársai szerint a szabadesés törvényét valamikor 1590 és 1632 között fogalmazta meg Galilei. Állításukat arra alapozzák, hogy egy 1590-ben készült műben még nem szerepel a törvény, 1632-ben viszont már kész tényként jelenik meg egy másil írásban. A bizonytalanság abból fa kad, hogy ebben az időszakban a ki váló fizilois, csillagász és matemati kus nem írt keltezést műveire. A ku tatók a szabadesés datálásáho: röntgenelemzésnek vetették alá Ga liléi fennmaradt dokumentumait Annyit már sikerült kideríteni, hogr a tudós által a törvény írásba fogla lásához használt tinta vas-, széncink- és ólomtartalma megegyezd annak a tintának a tartalmával amellyel Galilei 1604-ben kiadásai és bevételeit jegyezte fel. HALLOTTA MÁR? ♦ Az állatvédők tiltakozása ellenére katonai gyakorlóterepen élő több ezer kengurut akarnak lemészárolni Ausztráliában a védelmi minisztérium utasítására. A minisztérium utasítása miatt szerint 15 ezer kenguru életét fenyegeti veszély, mert a Melboume-től északra fekvő Puckapunyal katonai bázis 42 ezer hektárján élnek. E terület mintegy 80 ezer erszényesnek ad otthont. Hivatásos vadászok már tegnaptól szabadon kilőhetik az ország jelképének számító állatokat a bázison, amelyet tüzérségi és páncélos gyakorlatokra szoktak használni. Az ország állatvédői tiltakozó akciót kezdtek, egyesek azzal fenyegetőztek, hogy az állatok és a vadászok közé állnak. Ausztrália déli részén különösen szaporák a kenguruk, és a hatóságok rendszeresen hadjáratokat indítanak ritkításukért. + Egyre megbecsültebbek a gilisztavadászok az Egyesült Államokban: Floridában évente már külön gilisztavadász-feszti- vált rendeznek a tiszteletükre. A legutóbbira több ezer ember gyűlt össze, egy ötéves kislányt megválasztottak gilisztakirálynőnek és gumigilisztákból koronát is kapott a fejére. Ilyen ünnep azonban csak egyszer van egy évben, dolgos, illetve vadá- szós hétköznap pedig jóval több. Gary és Audrey Revell hivatásos kukacvadász általában már jóval napkelte előtt útnak indul és 25 mérföld mélyen beautózik a floridai Apalachicola nemzeti erdő közepébe zsákmányért. Revellék körülbelül 20 dollárt keresnek egy doboz gilisztán, amelyet horgászcsali-üzleteknek vagy közvetlenül horgászoknak adnak el. Minden dobozban mintegy 500 giliszta hemzseg, azaz 4 cent a kukac darabja, (m)