Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-21 / 116. szám, kedd

JJ SZÓ 2002. MÁJUS 21. Gazdaság és fogyasztók ^3 ívente 1,3 millióan halnak meg világszerte munkahelyi balesetek vagy munkahelyen szerzett betegség következtében Képzetlen dolgozók veszélyben A sofőrök foglalkozása a legveszélyesebbek közé tartozik (Képarchívum) 'öbb mint 1,3 millió ember iáit meg tavaly világszerte nunkabalesetben, vagy nunkahelyen szerzett beteg­ég következtében - becsli a íemzetközi Munkaügyi Izervezet (ILO). Magyaror- zágon tavaly 124-en, Szlo- ákiában pedig 98-an huny- ak el munkahelyi baleset­ien. A szakemberek szerint különösen kirívó térségünk­én a munkabiztonsággal kapcsolatos felelőtlenség. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ i Nemzetközi Munkaügyi Szerve- et (ILO) becslései szerint évente Italában mintegy 1,2-1,4 millió mber hal meg munkabaleset vagy nunkahelyen szerzett betegség kö- etkeztében. Tavaly csaknem 1,3 nillió, ami napi 4300 embert je- snt, egy nagyközség lakosságát, /lég riasztóbbak azonban a „teljes” tatisztikák: tavaly mintegy 250 nillió baleset és majdnem 160 mil­iő megbetegedés volt munkahely- lez köthető. Magyarország a sta- isztikák szerint munkaügyi szem- lontból a legbiztonságosabb orszá- ;ok mező-nyében található. A Ma- yar Szakszervezetek Országos izövetségének (MSZOSZ) adatai szerint 2001-ben 124 ember hunyt el munkabaleset következtében; ez százezer főre 1,24-ot jelent, (Szlo­vákiában 1,84) szemben az 5,32-os világátlaggal. Ugyancsak Magyar- ország javára írható, hogy több fej­lett nyugati országnál is jobbak az adatok: az Egyesült Államokban például 2,2, Németországban pedig 1,57 elhalálozás jutott 2000-ben 100 ezer emberre. Ennek ellenére még a magyar muta­tók sem éppen igazán kedvezőek: több, a Magyarországgal közel meg­egyező lakosságú országban is jóval alacsonyabb a munkabalesetben el­hunytak száma: Belgiumban példá­ul 78-an, Görögországban pedig 80- an haltak meg tavalyelőtt az ILO adatai szerint. Ugyancsak rontja az összképet, hogy bár 2001-ben meg­figyelhető volt egyfajta javulás, az elmúlt három-négy évben igazán sem nem romlott, sem nem javult a munkahelyi biztonság (1997-ben 149-en, 1998-ban 168-an, 1999-ben 154-en, 2000-ben 151-en haltak meg). Nem túl biztató ugyanakkor az sem, hogy a magyar statisztikák nemzetközi összehasonlíthatósága bizony megkérdőjelezhető, Békés András, az Országos Munkabizton­sági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke szerint szubjektív összeha­sonlításban Magyarországon némi­leg rosszabb a helyzet, mint Nyugat­Európában. így látja az MSZOSZ munkavédelmi ügyvivője, Borhidi Gábor is. Borhidi szerint Magyaror­szágon a munkahelyi baleseteknek minimum egyharmadát eltitkolják, a munkaadók nem érdekeltek ab­ban, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket az eseteket, ahogy igazából abban sem, hogy javítsanak a mun­kakörülményeken. Drasztikus vál­tozást ezen a téren a szakember sze­rint az önálló balesetbiztosítási rendszer bevezetése hozhat: egy kockázatalapú díjfizetési rendszer­ben a vállalatnak az állna érdeké­ben, hogy minél többet tegyen a munkahelyi biztonságért, hiszen annál kevesebbet kellene a biztosí­tónak fizetnie. A két legveszélyesebb ágazat a világ többi országához hasonlóan Szlová­kiában és Magyarországon is az építőipar és a mezőgazdaság (előbbiben 35, utóbbiban 16 ember halt meg tavalyelőtt Magyarorszá­gon). Békés András szerint ennek oka, hogy ezeken a területeken na­gyon nagy a szakképzetlen munka­erő aránya, hogy itt a legnagyobb a fluktuáció és a feketemunka rész­aránya, illetve, hogy gyakran válto­zó és az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatott szabadtéri munka­helyeken folyik a munka. Békés sze­rint emiatt viszont nem is kell azon csodálkozni, hogy ezekben az ág­azatokban még mindig „primitív” balesetek történnek: például leesik a munkás az állványról vagy becsa- vatja ruháját a gép forgó alkatrésze. A vizsgált országokban minden­esetre elsősorban a kis- és közép- vállalatoknak van még nagyon sok tennivalójuk a munkabiztonság te­rületén. Ä kisebb-nagyobb magyar cégek ugyanis tőkeszegénységük miatt kevesebbet költenek munka- védelmi beruházásokra, mint a multinacionális nagyvállalatok. Emellett a munkafeltételek nem kielégítő voltában szerepet játszik az a kirívó nemtörődömség, amely a magyar munkaadók egy részét még mindig jellemzi. (MH, ú) Munkahelyi halál Szlovákiában Pozsony. Szlovákiában tavaly 98 halálos kimenetelű munkahelyi balesetet regisztrált a Nemzeti Munkaügyi Felügyelőség, míg egy évvel korábban 85-en vesztették életüket munkahelyi balesetben. A súlyos sérüléssel végződő balesetek száma ugyanakkor tavaly 206 volt, ami 13-mal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 98 ha­lálos baleset krónikáját tavaly csak két nő és két fiatalkorú bővítet­te, a többi baleset áldozatai férfiak voltak. A legveszélyesebb fog­lalkozása, már ami a haláleseteket illeti, a sofőröknek, a segéd­munkásoknak és a portásoknak van. A korösszetételt tekintve a legtöbb halálos balesetre a 40-50 és a 18-30 éves korosztálynál ke­rült sor. A balesetek szempontjából a legveszélyesebbek a nyári hó­napok, a hét napjai közül pedig a szerda és a péntek, (ú) Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közgyűlése Harc a korrupció ellen ótékony szezonmunkák Kevesebb az állástalan ’ozsony. Áprilisban a munkanél- áiliek aránya az előző hónaphoz :épest csaknem egy százalékpont- al, 19,26%-ra csökkent. Az elmúlt lónapban 521 041 állástalan volt i munkaügyi hivatalok nyilvántar- ásában, ami márciushoz képest !5 ezerrel kevesebb, ám a tavalyi zintnél magasabb. A munkanél- lüliség elmúlt havi alakulása pozi- ívnak bizonyult, annak ellenére, íogy márciushoz képest közel 1500-zal többen jelentkeztek a nunkaügyi hivataloknál, mint egy lónappal korábban. A 28 ezer új nunkanélküli mellett, elsősorban i szezonmunkáknak köszön- íetően, 53,4 ezren találtak mun- :ahelyet. Ez 16 ezerrel több, mint így hónappal korábban, és 1997 >ta a legjobb áprilisi eredménynek izámít. A legnagyobb munkanél- lüliséget (26,23%) a Kassai, a leg- ilacsonyabbat (6,18%) a Pozsonyi területben regisztrálták. (TASR) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Kelet-Európábán haté­konyabb, a korrupció letörésére alkalmas kormányzati rendszere­ket kell kialakítani, hogy a térség vonzóbb legyen a befektetők szá­mára - mondta Paul O’Neill ame­rikai pénzügyminiszter a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bukares­ti rendes éves közgyűlésén. A po­litikus szerint a térség államai­nak meg kell kettőzniük a befek­tetési környezet javítására tett erőfeszítéseiket. Paul O’Neill azt mondta: a kelet- és közép-euró­pai volt szocialista országok gaz­dasági átalakításának finanszíro­zására szakosodott EBRD kedvez­ményezettjeinek meg kell ket­tőzniük a befektetési környezet javítására kifejtett erőfeszítései­ket. O’Neill szerint a gazdasági fejlődés sikerének záloga az olyan vezetés, amely megteremti a törvényesség uralmát, kemé­nyen dolgozik a korrupció kiirtá­sán és ezzel stabilitást teremt a társadalomban, ami elengedhe­tetlen feltétele a magánszektor­ból érkező működőtóke-befekte- téseknek. Jean Lemierre bankel­nök a bukaresti közgyűlésen me­gerősítette az EBRD új irányvo­nalát, amely előtérbe helyezi az átalakulási folyamat társadalmi terheit is. Lemierre nyitó beszé­dében azt mondta: a működési területet adó országoknak tudni­uk kell, hogy a bank „megérti a reformok társadalmi dimenzió­it”. Az éves közgyűlésen az elnök az emberi jogokat is számon kér­te egyes kedvezményezett orszá­gokon, elsősorban Fehéroroszor­szágon. Lemierre szerint Fehér­oroszország az EBRD-finanszíro- zások erőteljes csökkentését koc­káztatja, ha nem érvényesíti az emberi jogokat - mondta. Az el­nök állítólag erről külön levélben értesítette Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfőt, (m) Libanoni cég Galántán Elkelt a Milex tej gyár Galánta. Libanoni cég lett a galán- tai Milex többségi tulajdonosa. Az Amine Aour Middle East Foods társaság 53,77 mülió koronáért ju­tott hozzá a tejgyár 96,99%-os részvénycsomagjához. Emil Valko- vic, a galántai Milex vezérigazga­tója szerint a döntés nem meglepő, hiszen a libanoni cég már eddig is a legnagyobb felvevőik közé tarto­zott. A galántai tejgyár termelésé­nek 60%-át a sajtok adják. Valko- vic szerint cégüknek jelentős sze­repe van a szlovák sajtkivitelben, amikor tavaly például 1400 tonná­nyi sajtot exportáltak. A cég jövőbeni irányultságáról, és a ve­zetés személyi összetételéről a jövő heti rendkívüli közgyűlésen döntenek. A galántai tej gyár nem az első, amely külföldi kézbe ke­rült. A kiskürtösi és korponai tej­gyárakat az olasz Sole Finanziaria vette meg, a privigyeit pedig az osztrák Artax AG. (SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Két érdeklődő a hajógyárnál Komárom. Két társaság nyújtot­ta be vételi ajánlatát az „öreg” komáromi hajógyár (SLK) tulaj­donára. Az ajánlatokat tartalma­zó borítékokat május 22-én nyit­ják ki, az eredményeket pedig 15 napon belül teszik közzé. Ivan Pádej csődbiztos szerint a most felkínált vagyon értéke 31,126 millió koronát tesz ki. (TASR) Hiányzó milliárdok a privatizációból Pozsony. A vagyonalap szerint az áramszolgáltatók privatizáci­ójából származó bevétel már a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt megérkezhet az állam számlájára. Erre már csak azért is szükség lesz, mivel a kormány ebből szeretne visszafizetni a VÚB tulajdonában lévő 9,1 mil­liárd koronányi államkötvényt, a vasút és az egészségügy 5,6 milliárd koronás tartozását és 11,7 milliárdnyi állami garanci­ával nyújtott hitelt. (TASR) Ellenőrzött cseh acélimport Prága. Csehország júniustól részletesen figyelni fogja az or­szágba bevitt külföldi acélter­mékeket, hogy szükség esetén megfelelő védintézkedéseket foganatosíthasson a hazai piac érdekében - jelentette be Mi­roslav Grégr ipari és kereske­delmi miniszter. Nem titkolta, hogy a lépés az első válasz a magyar kormányzat acélipari védintézkedéseire. A legje­lentősebb cseh vas- és acél­gyártók azonnali válaszlépése­ket sürgetnek a cseh kormány­tól, s követelik a cseh piac hatá­rozott védelmét. (MTI) Pozsonyban épült a legtöbb lakás Pozsony. Az év első négy hónap­jában Szlovákiában 3306 lakás épült. Az említett időszakban 4468 lakásépítést kezdték meg. Továbbra is a Pozsonyi kerület­ben a legkedvezőbb a helyzet, ahol 719 lakás épült, míg a leg­kevesebb a Kassai és Beszterce­bányai kerületekben. Április vé­gén 47 067 lakás volt épülőfél­ben, ami 2672-vel több „mint 2001 azonos időszakában, (ú) Visszaesés a mustárgyártónál Liptószentmiklós. Szlovákia egyik legnagyobb élelmiszeripari társasága, a hptószentmiklósi St. Nicolaus a tavalyi évet csaknem 6 millió koronás veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban a nyeresége elérte a 18,4 millió ko­ronát. Tavalyi termelésük értéke 763,29 millió koronát tett ki. A cég elsősorban alkoholos italai­ról, mustáljáról, ecetjéről és szörpjeiről ismert. (SITA) A QBE Biztosító nyereséggel zárt Pozsony. A QBE Biztosító az első negyedévet 1,07 millió koronás nyereséggel zárta, ami a cég kép­viselői szerint a biztosítónál vég­rehajtott szerkezeti változások­nak köszönhető. Az említett időszakban 145,8 millió koronás biztosítást tudhattak maguké­nak, amiből 79,9 millió esett az életbiztosításra. A biztosítót még 1991-ben alapították Szlovák Be­fektetési Biztosító néven. A név- változtatásra 2000-ben került sor, csaknem egy évvel azután, hogy a QBE International Insu­rance Limited többségi tulajdon- részt szerzett a biztosítóban. (S) A LEGKEDVEZŐBB VALUTAÁRFOLYAMOK A legkedvezőbb valutavétel Pénznem Árfolyam Bank USA-dollár 47,97 VÚB, Banka Slovakia EMU-euró 43,88 VÚB, Banka Slovakia Japán jen (100) 37,69 VÚB Svájci frank 30,08 Banka Slovakia Angol font 69,77 Banka Slovakia A legkedvezőbb valutaeladás Pénznem Árfolyam Bank USA-dollár 45,86 Istrobanka EMU-euró 42,11 CSOB Japán jen (100) 36,43 Komercní banka Svájci frank 29,00 Tatra banka Angol font 66,93 Komercní banka Érvényes május 20-án. A feltüntetett árak nem tartalmazzák a ke­zelési költségeket. (Forrás: SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. május 21-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,331 Lengyel zloty 11,482 Angol font 68,811 Magyar forint (100) 17,618 Cseh korona 1,416 Svéd korona 4,702 Dán korona 5,826 Szlovén tollár (100) 19,251 Japán ien (100) 37,448 Sváici frank 29,823 Kanadai dollár 30,520 USA-dollár 47,081 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2002. máj. 19-én) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ÉS0B 4,40,4,60 4,95-5,15 5,35-5,55 5,906,10 6,106,30 6,556,75 1,50-4,00 Banka Slovakia 5,00 5,60 6,00 6,50 6,80­3,00 HVB Bank Slovakia 3,104,10 5,05-5,25 5,105,30 5,806,00 6,006,20 5,956,15 1,50 Investicná a rozvojová banka 4,704,90 5,305,50 5,806,00 6,106,30 6,506,70 6,556,75 2,004,10 Istrobanka 4,704,80 5,105,20 5,55-5,65 6,206,30 6,406,55 6,506,60 2,00 Ludová banka 4,55 4,80 5,30 5,80 5,55 6,05 1,50-3,75 UnlBanka 4,80-5,05 5,305,70 5,506,05 5,906,35 6,106,55 6,106,50 3,50-ig Prvá komunálna banka 4,30 4,805,10 5,205,50 5,605,90 5,906,20 6,30 1,80-2,50 Tatra banka 5,10 5,50 6,00 6,20­1,75 Slovenská sporitel'na 4,254,35 4,754,85 5,005,20 5,65-6,25 5,906,55 6,006,35 1,25 Vseobecná úverová banka 4,404,70 4,805,30 5,35-5,70 5,956,35 6,356,90 6,70 1,50-3,70 Postová banka 4,50 5,10 5,50 6,00 6,20 6,40 1,50-4,00 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2002 Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap máj. 19-én) Felmondási idő 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 5,20 5,60 5,65­2,00 Banka Slovakia 6,00 6,50 6,80 7,00 3,50 Investicná a rozvojová banka 5,80 6,10 6,30 6,50 6,70 3,50 Istrobanka 5,75 6,30 6,45 6,60 6,70 2,50 Ludová banka 5,35 5,95 6,25 6,75 3,00 UniBanka 6,50 6,70 6,75 6,80 3,50 Postová banka 5,30 5,50 6,00 6,50 3,00 Prvá komunálna banka 5,50 6,00 6,20 6,30 6,40 2,50 Tatra banka­­­­­3,25 Slovenská sporitel'na 4,45-5,15 5,15-5,75­5,25-6,10 5,65-6,45 1,50 Vseobecná úverová banka 5,00 5,20 5,40 5,60 5,70 5,80 2,50

Next

/
Oldalképek
Tartalom