Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-17 / 113. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 1 KOMMENTÁR Káplárné asszonyságok TÓTH MIHÁLY Amikor kb. két éve kirobbant a Szlovákiának juttatott EU-pénzek kezelése körüli botrány, archívumomat nem gazdagítottam Roland Tóth feliratú dossziéval. Nem lényeges, mekkora összegről folyik a perpatvar. Végtelenül mérsékelten sajnálkozva tudomásul vettem, hogy R. T. állami főhivatalnok ellen eljárás indult, felettesének, Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettesnek pedig bársonyszékébe került az eset. Viszont határozottan megjegyeztem, hogy a főhivatalnok állítólagosán viselt dolgairól az egykori feleség súgott az illetékeseknek. Egészen a közelmúltig senki se tudta volna megjövendölni, hogy ha akad vállalkozó szellemű és a közügyek iránt elkötelezett színdarabíró, aki az ezredforduló utáni első évtized Szlovákiáját az EU- pénzek körüli botrányt „megzenésítve” kísérli meg ábrázolni, bővérű komédiát ír-e az esetről, vagy komor tragédiát. Elméletileg előfordulhatott volna, hogy csoda történik, és tucatnyi nagy „ala- gútépítési” vállalkozás főszereplőinek makulátlanná nyilvánítása után akad elszánt nyomozó, ügyész, illetve bíró, aki néven nevezi a jelenségeket. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a színpadi szerzőnek akár nyomasztóra is lehetett volna hangolnia a sztorit. Komorra, tönkrement házassággal és befuccsolt politikai karrierrel. Dehát ez, mert ismerjük a realitásokat, kit érdekelt volna? A valóságban az történt, hogy a televízió bemondta: szó sincs visszaélésről. így az eset minden potenciális szerzőnek tálcán kínálná a happy endet. A történet - akár stilizálva, akár földhözragadt realizmussal - elméletileg csak vidámra hangszerelve lenne megírható. Napóleon számtalanszor kifogásolta, hogy marsalljainak többsége káplárként nősült. így ha az udvarnál fényes fogadásokat rendeztek, óhatatlanul előfordultak kínos epizódok. Az egykori markotá- nyosnők diplomaták társaságában is úgy viselkedtek, mint annak idején két csata között a táborban. Az alulról jött hadvezérfeleségek egyvalamiben azonban különböztek korunk „káplárné”-asszonysá- gokból generálisfeleséggé lett hölgyeitől: az utóbbiaktól eltérően az előbbiekben volt tartás, ők soha nem árulták volna el az ellenfélnek a féljük által kidolgozott hadműveleti tervet. Ha netán ismerték, az férjüket minősíti. A „tábornoki kar” most szívesen hallja, hogy nem lopásról, hanem féltékenység táplálta kicsinyes bosszúról van szó. Kérdés, a plebsz mennyire ad hitelt az ügy ily módon való lezárásának. Nem hiszem, hogy van az országban viszonyainkat ismerő színdarabíró, aki bohózatot merészelne írni erről az esetről. Nálunk már senki se hisz senki ártadanságában. Károsabb ez, mint a fél ország szétíopkodása. Összemosódások MALINÁK ISTVÁN Tovább erősödött az európai jobboldal és némileg előretört a szélsőjobb - ekképp lehetne összefoglalni a szerdai hollandiai választások lényegét, bármilyen kormány alakuljon is az elkövetkező hetekben. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert sokan szívesen összemossák a fogalmakat, a jobboldalt és a szélsőjobbot, különösen kampányidőszakokban. Kitapintható volt ez a szándék a íegutóbbi Schröder-Blair találkozón, amit részben az is magyaráz, hogy Németországban ősszel választások lesznek, a szociáldemokrata kancellár kabinetjének népszerűsége pedig egy tegnap közzétett felmérés szerint a mélypontra zuhant. Hogy a példa egyszerű legyen: Ausztriának jobboldali - sok szempontból kifejezőbb a konzervatív jelző - kormánya van, ennek részét képezik ugyan a szélsőséges Haiderék, de a meghatározó erő Schüssel néppártja. Ugyanez érvényes arra, ami Itáliában van. Ami Hollandiát illeti, már csak a választási rendszerből adódóan is - nincs parlamenti bejutási küszöb - sokféle koalíciókötés lehetséges, eddig is sokszínű szövetségek születtek, s a pártok nagyon jól megfértek egymással. Ezt az ország eredményei bizonyítják, meg az, hogy Hollandia a stabilitás, a társadalmi béke szigetének számított. A leköszönő Wim Kok kormányát is egy szociáldemokrata, egy jobbközép liberális és egy balközép párt alkotta. Valószínű, hogy az új kormány vezető ereje a 150 fős parlamentben 41 mandátumhoz jutott kereszténydemokraták (CDA) lesznek, minden más a jövő zenéje. Hollandiában normálisnak számít, hogy a koalíciós tárgyalások 2-3 hónapig is elhúzódhatnak. Vannak szakértők, akik szerint a „populista” Pim Fortuyn meggyilkolásával és pártjának előretörésével kiszámíthatatlan folyamatok indultak el a politikai mezőnyben, ezért egy ingatag koalíció létrejötte estén az újabb idő előtti választásokat sem tartják kizártnak. Érdemes még röviden visszatérni Fortuynékra és a szélsőjobbra. Térhódításuk okaként mindenki azt hozza fel, hogy a hagyományos pártok nem tudták kezelni a társadalmat élénken foglalkoztató gondokat, mint a biztonság, a bevándorlás, a globalizáció hatásainak kivédése. Kevesen gondolnak a választói magatartást befolyásoló lélektanra. Vüágjelenség, hogy a hagyományos jobboldal és baloldal elveszíti régi arcát, a jobboldaliak kormányerőként egyre több „baloldali vívmányt” építenek be szociálpolitikájukba, a baloldali kormányok pedig a világgazdasági helyzet, a globalizációs hatások miatt kőkemény piacgazdasági intézkedésekre kényszerülnek. Ezért a kormányzással általában elégedetlen választó nem lát közöttük különbséget, márpedig mindenképpen változást akar. Ilyen esetekben arathatnak azok a pártok, amelyek markánsan meg tudják magukat különböztetni. De azért nem kell megijedni, a francia összefogás bizonyítja, hogy a demokratikus alapértékek a döntő többség számára fontosabbak a pártmeznél. WWW.UJSZO.COM ♦ Arra a bunkó kérdésre, hogy a magyarok is örülnek-e a holdsikernek, meg hogy a magyarok most biztosan szarul érzik magukat, mert a szlovákoknak most nagy sikerük van, tökéletes válasz volt, amikor élő adásban mutatták, hogy szurkolnak a szlovákiai magyarok Svédországban, Vásárút felirattal. walaki ♦ Szerencsére a sportban nincsenek nacionalista beütések, csak az ökör szurkolókban. Sajna a magyar hoki gyerekcipőben jár a szlovákhoz képest. Én MAGYAR vagyok!!! De kimondhatatlanul boldog, hogy az arany a miénk! Büszke vagyok Bondráékra. Gilmour A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját TALLÓZÓ PRAVDA „Még mindig nem teljesült a M; gyár Köztársaság Alkotmányán: azon cikkelye, amely a kisebbsége parlamenti képviseletéről rende kezik” - nyilatkozza a napilapbs az új Országgyűlés szerdai megal kulása kapcsán Stefan Markus bi dapesti szlovák nagykövet. „A prol léma megoldása a Hom-kormár programjában sem szerepelt. O bán Viktor kormányzása idején sei volt erre politikai akarat, s nem fe tételezem, hogy az új kabinet e: megteszi. Hiba az is, hogy maguk magyarországi kisebbségek sei gyakorolnak kellő nyomást, hogy magyar kormánykörök foglalko zanak a kérdéssel” - véli Marku Utal arra, hogy a magyarországi k sebbségek megelégednek azzs hogy kisebbségi önkormányzata állami anyagi támogatásban rész sülnek. A nagykövet nem tud megmondani, hogy a tavalyi né] számlálás alapján hány szlovák va Magyarországon. „Ezeket a számi kát a Központi Statisztikai Hivat máig nem hozta nyilvánosságr Hogy miért, nem tudom” - mondi Stefan Markus. A civilt a „normális" világban az erkölcs fékezi, a profi bűnözőt leginkább talán a büntetéstől való félelem Féljünk magunktól A világ megőrült. (Persze nem most kezdte.) Nemcsak az történhet meg, hogy bármikor lelőhetnek, felrobbanthatnak bennünket, hanem az is, hogy mi válunk gyilkossá. SZÁLÉ LÁSZLÓ A kék trabantos ember egy órával azelőtt, hogy fejbe lőtte a kamio- nost, el sem tudta volna képzelni, hogy ölni fog, talán most sem hiszi igazán, hogy megtette. Azt hajtogatja, hogy „kiakadt”, nem tudja, mi történt vele, mintha nem is ő lett volna. Normális, civil, hétköznapi ember nem tudja magát azonosítani a gyilkossal. Hiszen ő sohasem akarta, most sem akarja, csak akkor, ott TETTE. Mielőtt meglőtte a sofőrt, tisztességben megőszült embernek hitte magát, s talán az is volt. Most se hiszi igazán, hogy egyetlen bűnös másodperc ötven tisztességes évet fölülírhat, s ő mostantól nem rendes ember, hanem gyilkos. Ót nem a bűnöző támadta meg, hanem a bűn. Az eredmény majdnem ugyanaz. Gyilkosnak sem jobb lenni, mint halottnak. Figyeljük magunkat! Legyünk gyanúsak a magunk szemében. En nemrég mérgemben akkorát ütöttem egy ajtóra, hogy letört róla a kis műanyag pöcök, ami a csúszó sínbe illeszkedik. Az ajtónak a dühöm kiváltásához semmi köze nem volt. Mikor vágok oda egy vázát a földhöz? E percben ezt irracionálisnak és elképzelhetetlennek tartom - különösen drága váza esetén -, de a gardróbajtó már nem tartja olyan elképzelhetetlennek. Sokan beszélnek most a móri tragédia kapcsán az elrettentés fontosságáról, benne a halálbüntetés visszaállításáról. Vajon a traban- tost mi rettentette volna vissza? Hiszen ő nem mérlegelt semmit, nem gondolt a következményekkel, csak „elborult” az agya. Ki tudja, miért? Ha most megkérdeznék tőle, egy sávváltásra kényszerítés arányban van-e egy emberélettel, teljesen őszintén válaszolná: nem. Ráadásul nem egy, hanem két tisztességes ember élete lett semmivé: az egyik meghalt, a másik gyilkos lett. Vajon mi van a sávváltás mögött? Vagy: mi veszett ki belőlünk, mi költözött belénk, hogy oly sokszor nem vagyunk képesek a sérelemmel arányosan reagálni? Régen se volt másképp, de most ráadásul féktelen düheinket fölerősíti és veszélyesebbé teszi a hozzáférhető technika. A civüt a „normális” világban az erkölcs fékezi, a profi bűnözőt leginkább talán a büntetéstől való félelem. Az „ingadozókat” ez is, az is. A profi betörő mérlegeli: mekkora a kockázat, mekkora a haszon? Megéri-e átlépni a törvényt? A klasszikus bűnüldözés és prevenció erre a gondolkodásra épül. Ennek az egyszerű világnak azonban, úgy látszik, végképp vége van. A kockázattal nem csak a trabantos nem törődött, nem törődnek vele az öngyilkos terroristák sem. Mintha így akarnának borzalmas, groteszk választ adni a halálbüntetés visszaállításáról vitatkozó humanista vagy képmutató,Jcultúrvilág- nak”: visszaállították a halálbüntePotenciális „őrültek” és bűnözők lettünk valamennyien. tést ők maguk, a bűnelkövetők. Meghalnak a bűnnel együtt: tessék, büntessetek meg, ha tudtok. Hogyan lehet ilyen lelkiállapotba eljutni - ezt kellene megvizsgálni. Modern társadalomtudományok, hol vagytok? Persze van előzmény: nem félte a halált a japán kamikaze sem, sőt készek voltak meghalni az 1848-as szabadságharc és ötvenhat hősei is. Miért? Régi recept: elhitetni az emberrel, hogy van fontosabb eszmény, érték, mint az élete. S hogy gyilkoljon: azt is el kell h tetni vele, hogy amit tesz, nei bűn. Vagyis akit megöl Jeruzs. lemben, az nem ártatlan bevásár asszony, játszó gyerek, hanem gonosz maga. Az így „előállított” őrület pedig r: gályos. A trabantost egy sávvált; megőrjítette. Az a férfi se elet őrült, akinek a feleségét az izrae sétálóutcában fölrobbantják, c azzá válhat a történtek után, m ként a palesztin asszony is, ha ki fiát egy tankból „kilövik”. S ki tu< ja, mire válnak képessé! Potenciális „őrültek” és bűnöző lettünk valamennyien. Az már rí gén köztudomású, hogy a bűnöz; világa így vagy úgy, de összefom dott a politika világával. Az kévé bé, hogy betört immár visszavoi hatatlanul az úgynevezett ártatl; nők világába is. Ahol a bűn sze< áldozatait. A német gimnazistán - aki lelövöldözte az egész taná kart, mert eltanácsolták az iskol; ból érettségi előtt - a sofőrgyilkc trabantosig. Nem tudjuk igazán, ők miért ti szik, s nem tudjuk azt sem, mi m ért tesszük. Talán nem is a társadalomtudósi kát kéne faggatnunk, hanem £ etológusokat. A szerző a Magyar Hírlap műi katársa Ha nem kényszerítik „misztikus eurázsiai sajátosságba", a nagy orosz lélek is megnyílik a felvilágosodás előtt A „fapados” középhatalom bizalmi állása FÜZES OSZKÁR Ez, mármint a bizalmi állás, fizikailag pedig egy bizalmi ülés jut az atlanti asztalnál az orosz nagykövetnek a többiek között. A szék az egyenjogú partnerséget jelképezi majd, ám bársonyhuzat csak foltokban kerül a fotelre. Ahogy már csak foltokban van meg Oroszország nagyhatalmi státusa is. Reykjavíkban kezdődött tizenhat éve Reagan és Gorbacsov találkozóján, most Reykjavíkban, a NA- TÓ-Oroszország tanács létrejöttével zárul be az a kör, amely Moszkvát világhatalomból „fapados” középhatalommá süllyesztette, miután az elvesztette a hidegháborút. A hasonló történelmi visszaszorulásokba a britek, spanyolok, franciák és németek is nehezen törődtek bele, mi több, azóta is nehezen veszik tudomásul Amerika történelemben példátlan világhatalmi túlerejét. Ha így nézzük, az oroszok bámulatosan gyorsan alkalmazkodnak az új valósághoz, a geopolitikai erőviszonyokhoz. Belenyugodva, hogy nemcsak jaltai, hanem már az egykori Orosz Birodalomhoz, majd a Szovjetunióhoz tartozó, több száz éves hódításaikról is lemondjanak. Elfogadva, hogy az erősebb Nyugathoz való alkalmazkodásnak nincs értelmes, alternatívája, még akkor sem, ha ez Moszkva számára szokatlan kötelmekkel jár. Oroszország a 19. században volt már a nagyhatalmi rendszer része, s nem volt rosszabb partner a többinél. Gazdaságilag gyenge volt, politikailag elmaradott, de katonailag kikerülhetetlenül erős, bármit mondtak európai partnerei, meg sem állt a Csendes-óceánig. Gazdaságüag most is gyenge, de már katonailag is megkerülhető. Ám a mérleg mégsem rosszabb, hiszen - és minden jogos kétely mellett is történelmileg ez a lényeg - politikailag a mai kor legmodernebb értékrendjéhez közelít. Ahhoz, amely a demokrácia, az emberi jogok és a humánus fejlődés világrendje, és amelynek fő ereje a „nemzetközi közösségnek” nevezett euroadanti politikai-hatalmi elit. Ha ebbe beilleszkedik az orosz vezető réteg, akkor mindenki jól jár, életében először még az orosz nép is, amely az elmúlt évtizedben bebizonyította, hogy nemcsak tűrni és szenvedni, hanem vállalkozni és élni is tud. Ha úgy tetszik: nyugati és európai, ha hagyják. Ha saját ura és a külvilág nem kényszeríti „misztikus eurázsiai sajátosságba”, akkor a nagy orosz lélek is megnyílik a felvilágosodás eszméi előtt, miként a nagyorosz politika sem önö- sebb és erőszakosabb, mint a nagyamerikai, nagybrit, nagynémet, nagyfrancia stb. Most úgy néz ki: hagyják, sőt szeretnék, hogy így legyen. Az ugyanis nem misztikum, hanem tény, hogy Oroszország folyamatos partnersége nélkül nincs sem európai, sem ázsiai biztonság. A tavalyi merényletek óta az is vüágos, hogy atlanti, tehát amerikai biztonság sincs nélküle. E prózai felismerést Bush költői formában mondta ki, amikor Putyinról megállapította: megbízható, látom a szemén. Valójában azt látta, hogy Putyin elfogadta az alkut: Oroszország letesz minden külső birtokáról, már a Kaukázusról és Ki zép-Ázsiáról is, ha cserébe egybe maradáshoz és modernizációho sőt felzárkózáshoz kap segítséget Nyugattól. A segítség fogalmái az is beletartozik, hogy jogc szükség esetén támogatást kap öi álló, külön érdekei védelmére eddigi ellenségeitől. Akiknek ir már partnere, maga is segítve a k zös érdekek érvényesítését. Olyan szép, hogy nem is leh igaz? Fűrészfogú szövetségnek n vezik Moszkva és a Nyugat új \ szonyát, amely - az elmúlt másf évtized is ezt mutatta - jócskán te van ellentmondásokkal. Ezek le többje nem tűnik el, sőt. Ám haj alakulnak a dolgok, akkor a vü; békés fejlődése szempontjából ; bizonyul a legjobb elővigyázatc sági intézkedésnek, hogy Oroszc szág most Nyugatra szerződő Bízzunk benne, főleg, hogy ezi múlik minden: mekkora lesz a 1 zalom a „fapados” orosz képvise körül az atlanti asztalnál. A szerző a Népszabadság mu katársa- Munkából, szomszéd, munkából? (Peter Gossányi karikatúrája)
