Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-16 / 112. szám, csütörtök
ÜJ SZÓ 2002. MÁJUS 16. Kitekintő Háborús hangulatot idéz a gibraltári repülőtér, amelynek egyetlen leszállópályája éppen az autópályát keresztezi, minden egyes le- és felszálláskor le kell állítani a gépkocsikat A Szikla lakói megszoknak vagy megszöknek Neki mindegy, mit akar a gibraltári kormány (Képarchívum) Halvérű brit alattvalókhoz képest meglepően meleg fogadtatásban részesítették a gibraltáriak a minap Jack Straw angol külügyminisztert. -Áruló, szégyelld magad! - üdvözölte az utcára sereglett több ezer ember Straw-t, aki azzal a nem titkolt szándékkal érkezett a brit gyarmatbirodalom utolsó európai „őskövületére”, hogy a jövőről tárgyaljon a helyi vezetőkkel. INOTAI EDIT Nagy-Britannia és Spanyolország évszázadok óta csatázik a mindössze hat négyzetkilométernyi, ám stratégiai fekvésű Gibraltár (a helyi szlengben: a Szikla) felügyeletéért, és most mintha körvonalazódna a kompromisszum. Csakhogy a széles körű autonómiát élvező Gibraltár harmincezer lakosa hallani sem akar a status quo megváltoztatásáról, azt pedig különösen sérelmezi, hogy London és Madrid a fejük fölött igyekszik rendezni a sorsukat. Márpedig a két EU-tagállam láthatólag elszánta magát arra, hogy július végéig megoldást talál az uniós és NATO- kapcsolatokban is rendre konfliktust okozó gibraltári problémára. A gibraltári britek és a délspanyol andalúzok évtizedek óta játsszák a „hogyan törjünk minél több borsot egymást orra alá” című népi társasjátékot, és minimum havonta jelentgetik fel egymást Londonban és Madridban. A gibraltáriak például előszeretettel halásznak spanyol felségvizeken, amire válaszul a spanyol hatóságok módszeres alapossággal ellenőrzik az összes ki- és belépőt a Sziklát Spanyolországtól elválasztó szögesdrót túloldalán. Ez Gibraltár egyetlen szárazföldi kijárata, úgyhogy a mindennapi közlekedés felér egy tortúrával. Ha kérdőre vonják őket, a spanyol hatóságok ártatlanul arra hivatkoznak: Nagy-Britannia nem csatlakozott a schengeni szerződéshez, vagyis nem része a határok nélküli Európának, így természetesen Gibraltár sem, tehát ók „kénytelenek” ellenőrizni a határt. A spanyolok más furfangokra is képesek, hogy megkeserítsék a sziklalakók életét: időről időre elnémulnak a telefonvonalak, és azon már senki sem csodálkozik, hogy a helyi mobiltelefonok Gibraltártól egy kilométerre már tök süketek. Háborús hangulatot idéz a repülőtér is, amelynek egyetlen leszállópályája éppen az autópályát keresztezi, tehát minden egyes le- és felszálláskor le kell állítani az autókat. Igaz, nincs valami nagy légi forgalom: naponta három-négy járat megy, az is kizárólag Nagy-Britanniába, mert a spanyolok nem engedik be őket a légterükbe. És akkor még nem beszéltünk a kínos incidensekről, amelyek komoly feszültséget keltenek a kétoldalú kapcsolatokban: tavaly a sérült Tireless nevű brit atom-tengeralattjáró gibraltári tartózkodása borzolta a kedélyeket Spanyolországban, idén februárban pedig az a csapat brit tengerészgyalogos, akik térképolvasási hiba miatt véletlenül az andalúz tengerpartot ostromolták meg egy békés vasárnap reggelen. London nem győzött bocsánatot kérni, míg fél Spanyolország napokig azon tanakodott, hogy akkor most tényleg megtámadták-e őket? Úgy tűnik, Londonnak abból is elege lett, hogy különféle nemzetközi fórumokon Nagy-Britannia kénytelen a kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással és olykor maffiakapcsolatokkal is vádolt gibraltári adóparadicsom védőügyvédjének szerepét játszani. Vajon érdemes-e a harmincezres Gibraltár miatt kockára tenni a számos kérdésben partnernek számító negyvenmilliós Spanyolország szövetségét? De hogyan lehet úgy kihátrálni a kellemetlen helyzetből, hogy azért meg is maradjon a történelmi koronagyarmat, mert annak feladása nyilvánvaló belpolitikai következményekkel járna? Többek között ezeket a dilemmákat is szem előtt kell tartaniuk a spanyol és a brit tárgyalódelegációknak, amelyek november óta gőzerővel dolgoznak a megállapodáson. A nagy titoktartás közepette azért annyi kiszivárgott, hogy Gibraltárt közös, brit-spanyol fennhatóságé területté nyilvánítanák. A brit hagyományokat semmilyen veszély nem fenyegetné - hangsúlyozta Straw fáradhatatlanul a gibraltári rádióban -, megmaradna a brit állampolgárság, a jogrendszer, az angol mint hivatalos nyelv, és a mértékegységek (ebből is a legfontosabb, a pint a sör méréséhez). Ráadásul szélesítenék a terület autonómiáját, és a spanyolok végre teljesen megszüntetnék a közlekedési blokádot, lehetne fejleszteni a repülőteret, lennének új telefonvonalak, vagyis minden adott lenne ahhoz, hogy tovább virágozzék a gibraltári gazdaság. - Mindenki jól járna, arról pedig szó sincs, hogy a spanyoloknak átjátszanák a területet, na jó, csupán egy kicsit több szavuk lenne - állította óvatosan Straw. Csakhogy a harmincezer gibraltári egyelőre nem így gondolja: a gyarmat jogállásának megváltoztatásáról népszavazást kell rendezni, és a felmérések szerint az igentábor a szavazatok legfeljebb 20 százalékára számíthat. Ha viszont elutasítják a brit-spanyol közös megállapodást, akkor könnyen két szék között a pad alá eshetnek: London elegánsan kihátrálhat mö- gülük, megvonhatja tőlük a támogatást az Európai Unióban, felülvizsgálhatja az adóparadicsomi jogszabályokat - érvelnek a támogatók, akik a gibraltári kormány által feltüzelt megállapodás-ellenes hangulatban csak névtelenül mernek nyilatkozni. De miért változtatnánk a helyzeten, ha nekünk így is jól megy? - trom- folnak a helyi politikusok. Bár az első benyomás kissé szakadt kikötővárost idéz, a gibraltáriak valójában jobban élnek, mint a spanyolok. Az átlagjövedelem egyharmad- dal haladja meg a spanyol áüagot, és duplája a szomszédos andalúz tartományénak - írja az El Pais. A Madriddal szembeni erős ellenérzések mögött azonban nemcsak gazdasági, hanem pszichés okok is rejlenek: egyrészt a gibraltáriak szemében a fejlődés és a karrier csúcsa ma is Nagy-Britannia, míg Spanyolország - annak ellenére, hogy a lakosok egyötödének „odaát” is van lakása vagy nyaralója - fejletlen, szegényes perifériának számít. Másrészt máig ható trauma, hogy 1969-ben (amikor a gibraltáriak saját alkotmányt fogadtak el és ismét hitet tettek Nagy-Britannia mellett) Spanyolország tizenhat évre hermetikusan lezárta a Gibraltárba vezető utat. - Betegek haltak meg a kórházakban, mert nem engedték át az oxigénes palackokat - emlékeznek az idősebb lakosok, akik szerint Spanyolország ezzel hátat fordított Gibraltárnak, és ezt azóta sem tudta jóvátenni. Tény az is, hogy Madrid végül 1985-ben csak azért oldotta fel a blokádot, mert attól tartott: London megvétózza az ibériai ország felvételét az Európai Közösségbe. Az utóbbi évek állandó vegzálása - útlezárás, telefonok elnémítása stb. - sem tett kimondottan jót a kölcsönös bizalom kialakulásának. Bár senki nem kérdezte őket, azért a gibraltári kormány is előadta, hogy ők mit szeretnének: Peter Caruana miniszterelnök a teljes függetlenség mellett kardoskodik, esetleg a háttérben Londonnal, ami szükség esetén ellátná a Szikla katonai védelmét. Egy ilyen megoldásra azonban kevés az esély: a Gibraltárt Nagy-Britanniának ítélő 1713-as utrechti szerződés értelmében, ha a terület gyarmati státusa megszűnik, akkor automatikusan Spanyolország részévé válik. Madridban már dörzsölik a tenyerüket a politikusok: vagy így, vagy úgy, de az ő befolyásuk mindenképpen növekedni fog Gibraltárban. A helyiek meg vagy megszoknak, vagy megszöknek. Jack Straw brit külügyminiszter a gibraltári tüntetőket csitítja (Fotó: Népszabadság) Korábban az űrhivatal szakembereinek régi katalógusokat kellett böngészniük, és forgalmazókat kellett egymás után hívniuk, hogy alkatrészeket tudjanak venni Online árverésen vásárol űrhajóba való ócskavasat a NASA INDEX-ÖSSZEÁLLÍTÁS A NASA nemrégiben az interneten keresztül régi chipeket, nyomtatott áramköröket és nyolchüvelykes flopikat vásárolt - írta a New York Times. Az űrrepülők működtetéséhez ugyanis olyan alkatrészekre van szüksége az űrhivatalnak, melyeket már senki sem gyárt. Emiatt a NASA az internetes aukciós oldalakon - például az eBay-en vagy a Yahoo-n - kutat olyan alkatrészek után, melyeket könnyen múzeumi tárgynak nézhet egy ádagos számítógép-tulajdonos . Az űrhivatal legutóbb egy rakományra való elavult orvosi eszközt is beszerzett, melyek alkatrészei kiválthatják az eddig alkalmazott Intel 8086-os chipeket. Ezeknek egy változata működött az IBM első személyi számítógépében, 1981- ben. Mikor az első űrrepülő ebben az évben útnak indult, a 8086-nak kritikus szerep jutott: ez volt a hordozórakéták biztonságáért felelős diagnosztikai eszköz lelke. Ma, több mint 20 évvel később, a hordozórakéták tesztelésénél még mindig ezeket a chipeket használják, melyekhez azonban egyre nehezebb hozzájutni. A NASA egyébként egy húszmillió dollár értékű automata ellenőrző rendszer kifejlesztésén dolgozik, teljesen új hardverrel és szoftverrel. A közbeeső időszakban az űrhivatal készleteket halmoz fel a 8086-ok- ból, nehogy egy hibás darab miatt fenekeljen meg az amerikai űrprogram. Korábban a NASA szakembereinek régi katalógusokat kellett böngészniük, és forgalmazókat kellett egymás után hívniuk, hogy alkatrészeket tudjanak vásárolni. Mostanra a helyzet egyszerűsödött: az internetes keresés, és az aukciós oldalak segítségével viszonylag könnyebben jutnak hozzá ezekhez. Jeff Carr, a houstoni központ munkatársa elmondta, hogy amikor az amerikai kormány például vadászgépeket vásárol, a szerződésekben általában van olyan kitétel, mely a szállítókat folyamatos alkatrészutánpótlásra kötelezi. Az űrhajók esetében, melyek egyébként egy évtizedes élettartamra lettek tervezve, nem volt a szerződésekben ilyen „beépített” biztosítás. Az, hogy a NASA egyre jobban rá van utalva a lassan már antikvitásszámba menő alkatrészekre, mutatja azt is, hogy bizonyos szempontból a hivatal fontossága visz- szaszorulóban van - írja William J. Broad, a New York Times újságírója. A hatvanas évek elején a hivatal vezető szerepet játszott a mikrochip-ipar fellendítésében, ugyanis nagy tételben vásárolta a vüág első integrált áramköreit, mellyel az akkoriban még csak szárnyát bontogató ágazatot gyorsan nyereségessé tette. A fejlesztés irányvonala az volt, hogy egyre kisebb, gyorsabb, energiagazdasá- gosabb és megbízhatóbb számítógépeket építsenek. Ma a NASA egyre inkább saját sikerének áldozata. Az elektronikai ipar - részben neki is köszönhetően - rendkívül gyorsan fejlődik, és az űrrepülők ehhez képest már annyira elöregedtek, hogy a hivatal egyre inkább ki van szolgáltatva az eredetiket helyettesíteni képes, vagy az interneten esetleg fellehető alkatrészeknek. Az űrsiklókat eredetileg 2012-ben akarták kivonni a forgalomból, de a NASA keresi annak a lehetőségét, hogy akár 2020-ig üzemben maradhassanak. Azonban bármeddig maradjanak is használatban, az alkatrészvadászoknak ez mindenképpen hosszú menet lesz. (Képarchívum) Az Astro 2 űrteleszkóp. Csillagászati összegekbe kerülnek az új alkatrészek.
