Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-09 / 106. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 9. KOMMENTÁR Adóztatási dilemma PÁKOZDI GERTRÚD Nem egészen légből kapott ötlet pattant ki a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) gazdasági kérdésekben illetékes embereinek fejéből, amikor nemrég azzal álltak elő, hogy természetes és jogi személyek számára azonos, 14 százalékos adót kellene bevezetni. A javasolt adónemet Svájcban és Észtországban már alkalmazzák. Bevezetése Csehországban és Oroszországban is felmerült. A pénzügyminisztérium reagálása szerint Szlovákiában elfogadhatatlan az ilyen megoldás, így aligha remélhető, hogy a sokak számára kétségtelenül vonzó - és nem is eleve elvetendő - ötletet belátható időn belül meg is valósítják. A kérdések kérdése: ki profitálna ebből az adózási konstrukcióból, és ki lenne a vesztese? Érthető, hogy a kampányfogásnak sem utolsó javaslat nem nyerte el a pénzügyminisztérium tetszését; becslések szerint bevezetése esetén évi 7-10 milliárd koronával kevesebb adóbevételre számíthatna az állam. Szlovákiának azonban eddig még egyeden kormánya sem volt képes olyan költségvetést produkálni, amely a korábbinál takarékosabb állami költekezéssel számolt volna. E szempontból a jelenlegi helyzet sem biztató. Semmi jele annak, hogy az állam képes lenne kiadásainak visszafogására. És éppen ez az a pont, amelyen zátonyra fut a koncepció, hiszen az adóztatás bevezetésével előálló párt egyúttal olyan, főképp szociális és családtámogatási jellegű lépéseket javasol, amelyek révén nemhogy csökkennének a költségvetési kiadások, hanem növekednének. A kérdés pedig, hogy ha csökkennének az adóbevételek, miből is finanszírozhatná az állam például a kétségtelenül rokonszenves, de a kiadások növekedésével járó támogatási programokat. Megválaszoladan kérdés. De az egyenlő adó törvénybe iktatása esetéh még valószínűleg ez okozná a kisebb gondot. A nagyobb problémát e szempontból egyelőre az őszi választások jelentik, hiszen a jövő kormány összetételétől függ, egyáltalán lenne-e értelme az adórendszerünket gyökeresen megváltoztató törvényjavaslat beterjesztésének. Baloldali pártoktól ugyanis senki sem várhalja, hogy az általuk igazságosabbnak tartott, a szociális szempontokat jobban tükröző, a gazdagabbakat fokozottan terhelő adó eltörlésére szavazzanak, miközben még a legderűlátóbb számítások sem titkolják: az egyenlő adó csak hosszú távon lenne az ország számára gyümölcsöző. így valószínűleg azoknak lesz igazuk, akik szerint a KDH csizmaszárából túlságosan is kilóg a kampányszalma, és ez az ígéret is hasonló sorsra jut, mint az Szlovák Demokratikus Koalíció négy évvel ezelőtti ígérete a fizetések megkétszerezéséről... JEGYZET XX. századi mixer SZÁSZI ZOLTÁN Csupa sziszegő szó. Eszembe jutott Andor bácsi, a XX. század falumbeli nagy alakja. Vagy hat éve már pihen az öreg. Azelőtt sose pihent. Nyugdíjasként is forgatta még a kőműveskanalat, eljárt apró-cseprő javítgatásokat elvégezni. Hogyan lett a XX. század mixere? A zűrös időkben, anno 1968-ban kapott egy igazolást. Mint afféle előmunkás, népi milicista, református presbiter, templomgondnok és előénekes működött. Mindezt természetesen tette, hogy hogyan tudta csinálni, az rejtély. Mindenesetre egy kora nyári estén, amikor már sokadszor hallgattuk végig történeteit, szemtelen ifjúságunkból kitört a kételkedés. Andor bácsi mordult egyet, hazaballagott, és perceken belül egy papírt lobogtatva visszatopogott a söntésbe. Aztán ámulva olvastuk a kommunista párt utcai alapszervezetének igazolásán, hogy „M. András mint református hithű kommunista fegyverrel a kézben is hajlandó az egyház vagyonát és a szocialista rendet fenntartani”. Az okmány elolvasása után elismerésünk jeléül megtiszteltük a sokrétű öreg mestert kedvenc italával, a kesernyés gömö- ri sörrel egy kupica fenyőié kíséretében. Mert ezzel igazán nem lehetett mit kezdem. Az igazolást kiállító párttitkár máig élő / vállalkozó, a templom is áll, és csak annyi gond lett a végén, hogy szegény Andor bácsit nem akarták egyházi temetésben részesíteni. Mindez régen volt. Vagy hat éve már, vagy tán nyolc is. Helyszín és élethelyzet nem kitaláció. Ilyen jutott. Annak az embernek, aki három ország három hadseregében szolgált. Európai XX. századi mixersors. LEVÉLBONTÁS Egy téma, két kérdés Úgy látszik, az eddigi sok - természetesen egyoldalú - tabutéma egyike, a nemrég elővett Be- nes-dekrétumok ügye még egy jó darabig beszédtéma marad. Legalábbis a parlamenti választásokig. Mindenesetre kívánatos volna két kérdést tisztázni és megmagyarázni. A szlovákiai magyarságot nem lehet megvádolni a Csehszlovák Köztársaság szétverésével - nem tette ezt sem 9 éve, de még 63 évvel ezelőtt sem. Akkor pedig miért voltunk a háború utáni bosszúhadjárat célpontjai? Mindenki előtt ismeretes, hogy a köztársaság nem 1938 novemberében, hanem a következő év márciusában hullott szét. Különben is, bennünket sohasem ismertek el államalkotónak. Ha pedig egy fölösleges csavar kiesik valamilyen gépből, az még ettől nem válik üzem- képtelenné. A másik kérdés, hogy miért kell magyar-szlovák viszonylatban a körömszakadtáig ragaszkodni minden hírhedt rendelet megőrzéséhez. Szlovákiának van érvényes alkotmánya, törvényei, amelyek esetleges kisebb simításokkal megfelelnek a XXI. század és az Európai Unió elvárásainak. Vagy talán majd ott is be kell vezetni a nálunk jól bevált taburendszert? Esetünkben a nem EU-komfort dolgok agyonhallgatására? Ezek szerint még a boszorkányüldözést törvényesítő előírásoktól sem kellene elhatárolódnunk. A németek meg ragaszkodhatnának a nürnbergi törvényekhez, és a többi közép-európai állam is a saját, akkortájt agyondicsért zsidótörvényéhez. Ha természetes módon tisztázódna a helyzet, és esetleg anyagilag kárpótolnák az igazságtalanságokat, ez biztosan nem okozna jelentős megterhelést. Itt talán az akadályt csak az jelenti, hogy az említett időben (tévedésből?) máson verték el a port. És ezt most az itteni körülmények között nem könnyű beismerni. Kelecsényi Imre Pozsony- Az igazgató úr elment pszichiáterhez, mert nem viszi rá a lelkiismerete, hogy csúszópénzt fogadjon el, s emiatt azt hiszi, hogy nem normális főnök... (Gossányi Péter rajza) TALLÓZÓ ZIARULFINANCIAR Az Orbán-kormányt a magyar kedvezménytörvénynek főként az „etnikai oldala” foglalkoztatta, a szocialista túlsúlyú leendő magyar kormány viszont sokkal inkább a vitatott törvény gazdasági vonatkozásait fanja szem előtt - írta tegnapi számában a bukaresti gazdasági újság. A romániai üzleti körök napüapja a külügyminiszteri poszt legesélyesebb várományosának tartott Kovács László MSZP-elnökre hivatkozva közölte, hogy az új magyar kormány a román-magyar egyetértési nyilatkozat újratárgyalását tartja egyik prioritásának. Ä hivatalos román vezetés ugyan határozottan elutasította, hogy erről a kérdésről ismét tárgyalást kezdjen, de az esetleges újratárgyalás nem hozná kényelmeden helyzetbe Bukarestet, mivel a kormányon levő Szociáldemokrata Párt és partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egymáshoz közeli állásponton van - hangsúlyozta a lap. A Ziarul Finan- ciar szerint Radu Podgoreanu, a román képviselőház külügyi bizottságának kormánypárti elnöke nem zárja ki azt, hogy bizonyos feltételek mellett újratárgyalják az egyetértési nyüatkozatot. Nem szerencsés az MKP döntése, mely szerint részleges nyilatkozási tilalmat rendel el a képviselők számára Nemzetiségi kérdés az EU-ban Az Új Szó 2002. május 2-i számában kilencven szlovákiai magyar értelmiségi nyűt levelet intézett a Magyar Koalíció Pártjának tagságához; nyomon követhető lényege talán az, hogy Duray Miklós intézményes elhallgattatásával az MKP hatékonyabban képviselhetné Szlovákia érdekeit. SOÓKY LÁSZLÓ A levél tartalmát nem minősítem, s azt sem vitatom, hogy az aláírókat az önzetlen jó szándék vezérelte, csupán megjelentetésének időpontja ejtett gondolkodóba, mivel meglátásom szerint mintegy három és fél évet késett. 1998 őszén ugyanis az MKP vezetése még dönthetett volna arról, hogy saját választási programját vagy a kormányprogramot helyezze-e előtérbe, ma már ilyen döntési lehetősége nincs. A kormányprogram és az MKP választási programja közötti feszültséget a koalíciós szerződés elemi szinten sem oldhatta fel, hiszen az EU- és NA- TO-integrációs törekvések kivételével minden más kérdésben elvi nézetkülönbség és nemzetiségi feszültség volt tapasztalható. A kérdés az MKP kormányszerepvállalása első pillanatában vált kézenfekvővé: lehet-e egy nemzeti közösséget képviselő pártnak kormányszerepet vállalnia a nemzeti önfeladás kockázatának vállalásával? Az MKP szlovákiai, de az RMDSZ romániai példája hitelesen bizonyítja, hogy lehet, de eléggé kockázatos, mert mind a törvényalkotás, mind pedig a törvények végrehajtása területén szembekerülhet programjával s választóinak érdekeivel. Ezt a megállapítást három példával bizonyítanám, amelyeket az MKP alapvető feladatai közé sorolt. 1. Az alkotmány előszavának módosítása Senki nem kergethetett olyan illúziót, hogy Szlovákia vadonatúj nemzetállamának parlamentje feladja a szlovák nemzet államalkotó abszolutóriumát, arra mégis kevesen számítottak, hogy a módosítás következtében cikkely tiltja meg a határokon átívelő regionális együttműködést. Itt jegyzem meg, hogy az EU tagállamaiban a nemzetiségi kérdés máig megoldatlan, hatványozott gondokkal küszködnek azok az tagállamok, amelyek a nemzetiségi kérdést a csatlakozás előtt saját törvényeikkel nem rendezték. 2. A gazdátlan földek'kérdésköre és sorsa Szlovákiában soha nem voltak ilyen földek, csupán Edvard Benes elnöki dekrétuma, a földreform, az 1955-56-os kormányrendeletek, majd az 1991-es földtörvény s a jogszabály későbbi végrehajtó utasításai lehetetlenné tették azt, hogy az eredeti tulajdonos (hangsúlyozottan, ha magyar emberről van szó) visszakapja földvagyonát. A földművelésügyi minisztérium 2001. szeptember 1-től hatályos utasítására hivatkozva mind a földhivatalok, mind pedig a kataszteri hivatalok előnyben részesítik a végzéssel földhöz juttatott gazdákat, az eredeti tulajdonosoknak pedig polgári per indítására tesznek javaslatot. Ha figyelembe vesszük, hogy a szlovákiai magyarság bástyájának tekintett Komáromban minden földüggyel kapcsolatos hivatal élén az MKP által delegált vezetőt találunk, igazolni vélem azt a felvetést, mely szerint a kormánypozíció egyet jelent a végrehajtás kötelességével, vagyis a Benes-dekrétumok torzszüleményeit magyar hivatalnokok hajtják végre 2002-ben a szlovákiai magyarok rovására. 3. Az EU- és NATO-csatlakozási szándék kérdésköre Természetesnek tekinthetjük azt a diplomáciai-gyakorlatot, hogy minden csatlakozni szándékozó ország önmagáról a legkedvezőbb képet szeretné megmutatni az Európai Parlamentben, különösképpen a csatlakozási biztosok és főbiztos előtt. Ugyanakkor nem tekinthető természetesnek az a folyamat, hogy az MKP képviselői hallgatólagosan beleegyeznek a Szlovákiáról szóA levél íróinak valamiféle jövőképet kellett volna felvázolniuk. ló országjelentések azon részeibe is, amelyek a nemzetiségi kérdést illetően árnyalt, számos esetben hamis képet vázolnak fel; módosításukra az elfogadásuk után már nincs mód, a hamisság pedig a közeljövőben visszahull a szlovákiai magyarság fejére. Ha most visszatérünk az értelmiségi nyílt levélhez, úgy vélem, ahhoz, hogy az MKP tagsága és vezetősége felelősségteljesebben politizálhasson, a levél íróinak valamiféle jövőképet kellett volna felvázolniuk. Én ugyanis nem hiszem, hogy a szlovákiai magyar politikai jövő egyetlen kerékkötője Duray Miklós, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen üdvözítő alternatívája az ő elhallgattatása lenne. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a szlovákiai magyarság jövőjét maga az EU-csatlakozás jelenti, ami - be kell vallanunk - ma csak illúzió. Valóságértéket akkor kaphatott volna, ha a jelenlegi kormányciklusban az egyes nemzeti közösségek, köztük az itt élő magyarok is törvények által kaptak volna garanciát arra, hogy nemzeti identitásukat jogsérelmek nélkül megtarthatják, fejleszthetik, amire viszont az alkotmány sem nyújt garanciát. Nem célzatosan, mégis Duray Miklós egy korábbi megfogalmazását idézném: „A helyzet arra utal, hogy hasadóban van a Szlovákiában élő magyarság: az egyik oldalán áll a nép, a másik oldalon a politikai vezetők.” Nagyon remélem, hogy ez ma nincs így, bár sok jel erre utal. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek az MKP-elnökség döntését, mely szerint részleges nyilatkozási tilalmat rendel el a képviselők számára. A magam részéről a nyitottságot és a nyilvánosságot lényegesen ésszerűbbnek és célszerűbbnek tartom, amivel elejét vehetnék a találgatásoknak és a titokzatos dolgok megoldáskényszerének. A szlovák nemzetiek rendelkeznek annyi kreativitással, hogy az MKP képviselőinek nyilatkozatai nélkül is napirenden tudják tartani a magyarkérdést. Nekünk pedig egyebek között azt kellene tudatosítanunk, hogy nacionalista csak a többségi nemzet képviselője lehet, s azt is, hogy a mostani lépésnek nincs köze a nyilatkozási tilalomhoz, csupán a halogatáshoz. Önmérséklet kell mindenkitől, aki úgy gondolta, hogy hajtóvadászatokkal lehet nemzeti békét teremteni Nyílt levél Duray Miklós védelmében DOKUMENTUM Az elmúlt évtizedek nemzeti küzdelmeinek résztvevőiként emeljük fel szavunkat Duray Miklós védelmében. Senkinek a jogát nem vitatjuk, hogy az utóbbi napokban, hetekben általa is érintett kérdésekről más legyen a véleménye, mint az övé. Tudatában vagyunk annak is, hogy a szlovákiai magyarság politikai érdekeinek kifejezése mindenekelőtt a szlovákiai magyarság által választott testületek joga és kötelessége. De az az emberi-politikai hajtóvadászat, amely Duray Miklósnak a szlovákiai és az egyetemes nemzeti közéletből való kiszorítására újra elindult, messze túlmutat minden józan indíttatásúnak tekinthető megfontoláson. Ezért nem hallgatunk. Duray Miklós a hatvanas évek végétől vívja következetes harcát. 1983-as történelmi önvallomása bizonyítja, hogy sohasem a politikai botrányt keresi, nem az anarchia bontó eszközeit választja, hanem a „vallomásba ágyazott igazmondást”. Eddigi élete és életműve ezért több az oly gyakori túlélési taktikázgatások foglalatánál. Ha nem börtönt is szenvedve élte volna végig ezt a múltat, talán azzal lehetne megvádolni, hogy politikai nagyravágyás vezérli. Azok a megrázó és megoldatlan gondok, amelyek ót gyötrik, egyben valamennyi határon túli magyar közösség gyötrő gondjai is. Számunkra érvényes a figyelmeztetés, melyet megfogalmazott: „A határon túlra szorult magyar közösségek előtt csak két lehetőség áll: bevetni magukat az asszimiláció sodrába, hogy minél gyorsabban megszabaduljanak a nemzetükhöz való ragaszkodás terhétől, vagy kikényszeríteni egy nemzetet átfogó, kezdeményező politikát. A harmadik alternatíva: ismét berendezkedni a túlélésre, ami a politikai pluralizmus viszonyai között egyenlő a lassú haldoklással, mert társadalmi degradáláshoz vagy a szülőföld elhagyásához vezet.” Önmérsékletre kérünk mindenkit, aki eddig úgy gondolta, hogy hajtóvadászatokkal lehet nemzeti békét teremteni. Elég már a belső rombolásból! Budapest, 2002. május 6. Csoóri Sándor, dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Görömbei András, Pálfy G. István, Nagy Gáspár, dr. Dávid Katalin, Gyurkovics Tibor, Nemeskürty István, dr. Hoppál Mihály, Kozma Imre, dr. Kellermayer Miklós, Lászlóffy Aladár, Tőkéczki László, Tornai József, Szokolay Sándor, Tőkés László
