Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-26 / 97. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 26. WBKHHm kommentár WHRKKKm A próféta zöld könyve TÓTH MIHÁLY Sok mindent megtanult 13 év alatt a szlovákiai magyar politikai osztály. Tagjai közül sokan már bundáskenyeret is késsel-villával reggeliznek, és már elképzelhetetlen, hogy akárcsak egy helyi politikus asszony is ne kiborotváladan hónaljjal jelenjék meg a farsangi bálon. Miközben ilyen eredményeinkről darvadoztam, meglepődve vettem a hírt, hogy a Magyar Koalíció Pártja vezetése a nagybetűs Élettől kapott megrendelés nyomására szabálygyűjteményt dolgoz ki. Hadd tudják a vezető politikusok, hogy milyen közegben milyen kifejezéssel illik megjeleníteni egy-egy fogalmat. Rühellve írom le ezt a szinte már feledett politikai terminus technicust: pártfegyelem. És utálkozva gondolok azokra az évtizedekre, amikor az illetékes mondta meg, milyenjelzővel ajánlatos felcicomázni, legorombítani a riportban szereplő személyt, tárgyat vagy jelenséget. Mindazonáltal nem olyan egyszerű a dolog, amilyennek első tekintetre látszik. Amit 1989. november 17-ig pártfegyelemnek neveztek, az mindmáig nem nemesedett politikai kultúrává. Csak egy példa a sok közül: a magyar politika szókincsében évtizedek óta ott szerepel a minősítés, hogy keresztény nemzeti. Van, akinek azt sugallja: római katolikus (református stb.) és magyar nemzetiségű. Ha e szókapcsolatot nekem duruzsolja valaki a fülembe, tapasztalataim alapján hajlamos vagyok az ületőről azt hinni, hogy értékrendjében vannak jó és kevésbé jó magyarok. Vannak izraelita testvéreim, akik azt hámozzák ki e kifejezésből, hogy az illető minősítőén hangsúlyozza: nem zsidó, akiről szó van. De még ennél is bonyolultabb ez a kérdés. Mert arra például, hogy Felvidék, más-más hangsúllyal reagál különbözően egy nemzeti párti, illetve egy liberális szlovák, és megint máshogy reagálok teszem azt én. Jómagam még attól is függővé teszem reagálásomat, ld ejti ki ezt az inkriminált szót. Más az, ha egy komlói bányász, netán egy galántai néptáncos ejti ki, és egészen más, ha képzett politikus tömeggyűlésen él e kifejezéssel. Képzett, aki nyilván tisztában van azzal, hogy Magyarország a 20. században mindkétszer rossz oldalon, a demokrácia tagadóinak táborában szenvedett vereséget, és vezetői nagyon rosszul vizsgáztak előrelátásból. Aki ma képzett szlovákiai magyar politikusként nem látja, hogy Budapesten távolról sem perifériára szorult politikai erők a két világháborúban leszerepelt politikusoknak állítanak szobrot, és rehabilitálásukon fáradoznak, arról nehezen képzelhető el, hogy a Szalonképes Kifejezések Kiskátéjának elolvasása után megváltoztatja magatartását. Kadhafi ezredes minden líbiai asztalára letette a Próféta Zöld Könyvét. Az eredményt ismerjük. JEGYZET Várjuk ki a végét SZENTGÁLI ANIKÓ Készül a diszkriminációellenes törvény, sőt már a törvény-előkészítő tanács is foglalkozott vele, vagyis a tervezet hamarosan a kormány elé kerülhet. Két hónappal ezelőtt igen jó kedvem lett volna ettől a hírtől. De most? Mit érünk el egy ilyen törvénnyel? Minek ez nekünk? Amikor sok embernek nincs mit ennie, nincs hol laknia, csak a populista szömypolitikusokban bízhat, akik egyszerűnek tűnő megoldásokat kínálnak, a nincstelenek, elkeseredettek nem létező vagyonuk helyett csak féltve őrzött fajgyűlöletüket gyarapíthatják. A diszkriminációellenes törvény elfogadása után a rasszisták nem fognak megváltozni, sót mivel rendkívül jó az alkalmazkodóképességük, ezentúl nem nyíltan, hanem burkoltan gyűlölik majd a „másokat”, és meg fogják találni a módját a hátrányos megkülönböztetésnek. Mert Szlovákiában nem elég, ha egy miniszter, egy országos rendőrfőkapitány és számos emberjogi aktivista nyilvánosan kijelenti, hogy a rasszista rendőrnek bocsánatot kellene kérnie a megalázott újságírónótől, még a rendőrnek áll feljebb, és feljelenti az alkatilag is gyengébbet. Pedig a kormánynak van romaprogramja, diszkriminációellenes akcióterve, sőt van már ombudsman is. A kormányhivatal emberjogi főosztályvezetője egy évvel ezelőtt derűlátóan úgy fogalmazott, hamarosan létrejön egy, a jogtiprásokkal szemben hatékony védelmet biztosító rendszer, mely átláthatóan fog működni. Ebben a rendszerben a Nemzeti Emberi Jogi Központ, az ombudsmani hivatal és a diszkri- minációellenes törvény egymást kiegészítve fog működni, és a polgárok előtt is vüágos lesz, hogy ez mire szolgál, valamint hogy melyik hivatalnak milyen hatáskörei vannak. Igaz, ami igaz: van embeijogi központunk, van ombudsmanunk, és mindegyikről tudjuk, mit várhatunk tőle: semmit. Illetve csak amolyan tessék-lássék munkát, évi jelentést, mely majd megállapítja, hogy Szlovákiában minden rendben van. Már csak a diszkriminá- cióellenes törvény hiányzik, és formálisan minden oké lesz. Kit érdekel, hogy gyarapodnak az újnáci mozgalmak? Kit érdekel, hogy a lakosoknak több mint a fele nem akar roma szomszédot? Kit érdekel egy újságírónő, akivel egy rendőr nem akar kezet fogni? „Engem" - mondja Ján Hru- bala, majd sorra emelik fel a hangjukat a polgári szervezetek, az emberséges emberek... Jó, nem bánom, várjuk ki a végét. Talán még sincs minden veszve, talán a diszkriminációellenes törvény még hatékony is lehet, talán megváltoznak egyszer az emberek. Csak nehogy megint csalódjunk, mert az nagyon tud fájni... WWW.UJSZO.COM Ad: Interjú Duray Miklóssal ♦ Csak annyit szeretnék mondani, hogy Duraynak teljesen igaza van. Kincer Sándor ♦ Duray Miklós szavai hitelesek voltak. Miért figyelünk a szlovákok érzékenységére? Az enyémre ki figyel? Hogy belém rúgnak, kisemmiznek dekrétumokat érvényben tartanak... Bubu ♦ Ha látjátok Duray legközelebbi tévészereplését, akkor őszintén kérdezzétek meg magatoktól: igazat beszél ez az ember? Hehehe ♦ Tanulhatna európai politizálást Kukantól, Kovácstól! A Felvidékről ne beszéljen a nevemben. Magyar ♦ Szerintem a te nevedben nem beszélt. zzz A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját. TALLÓZÓ RZECZPOSPOUTA A cseh parlament a Benes-dekrétu- mok ügyében elfogadott határozatával salamoni döntést hozott - úja a lengyel konzervatív lap. Azzal, hogy nem hatálytalanította a dekrétumokat, egyfelől sikerült elkerülnie a Cseh Köztársaság területi és jogi integritását aláásó jogkövetkezményeket, másfelől megelőzött egy politikai katasztrófát, mert a cseh társadalom nem járult volna hozzá egy ennél messzebbre menő revízióhoz. A lap szerint a cseh parlamenti határozat ésszerű kompromisszumnak tekinthető, de nem zárja le vitát a kollektív bűnösség és kollektív büntetés fogalmát alkalmazó dekrétumok igazságtalanságáról. A cseh és szlovák közvélemény heves tiltakozása nem tudja elnyomni azok hangját, akik késznek mutatkoztak saját országuk és társadalmuk múltjának kritikus elemzésére. A lengyel lap idézte Dieter Blumenwitznek, a würzburgi egyetem professzorának véleményét, aki szerint a cseh parlamenti határozat nem oldott meg semmit. Egy lépés a cseh-német történelmi megbékélés felé vezető, nagyon hosszú és sok meglepetést rejtő úton- Eddig a magyarországi parlamenti választások miatt nem törődtél velem, most meg már a szlovákiai kampány ad ürügyet? Ne feledd, hogy a szeptemberi voksolás még messze van, a szerelem hónapja meg oly közel... (Gossányi Péter rajza) A politikusok helyett az írók A németországi választásokra talán elcsitulhat a német és a cseh politikusok éles vitája, amely nemcsak az úgynevezett benesi dekrétumokról, illetve a szudétanémetek kitelepítéséről szól, hanem a két nemzet történelmi viszonyáról, illetve kapcsolataik perspektíváiról is, s akkor már csak a mindkét oldalon ütött sebeket kell gyógyítani. E. FEHÉR PÁL Ez egészen biztosan roppant nehéz feladat lesz. Erre azonban még várnunk kell, pedig az egyesülő Európa szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy éppen földrészünk közepén két tartózkodó, de tartós haragot tápláló szövetséges dolgozik együtt ímmel-ámmal, vagy pedig - amint ezt az Európai Unió normái megkövetelik - a történelmi megbékélés valósággá lehet. Úgy tetszik, a cseh és a német írók képesek voltak azokat az első lépéseket megtenni a hosszú és meglepetéseket rejtő úton, amelyre eddig a politikusok nem sok hajlandóságot mutattak, pedig hát mintha világnézetileg nem is lenne olyan nagy a különbség Gerhard Schröder és Milos Zeman között. S nem is kell olyan erős képzelet annak kitalálására, hogy milyen barikádokkal zárják le ezt az utat, ha történetesen a választások végeredményeként Berlinben Edmund Stoiber lesz a kancellár, Prágában pedig Václav Klaus a miniszterelnök. Egy bajor és egy cseh nacionalista párviadala - az álmoskönyv szerint - egyáltalán nem jelenthet biztatót. Ám maradjunk csak a jó hírnél... A hír pedig a következő: a napokban, pontosabban április 21-én a prágai városi könyvtárban kiosztották a legújabb és máris rangos (és a győztesnek százezer koronát jelentő) cseh irodalmi díjat, a Magnesia Literát. A díjat egyébként Karlovy Vary városának fürdőigazgatósága szponzorálja, a huszonöt tagú zsűri elnökét pedig a Cseh Tudományos Akadémia delegálja. A zsűri számba vette a 2001-es év cseh könyvtermését, és a fődíjat Jürgen Serke német publicista nyerte el, csehül is megjelentetett Böhmische Dörfer - Kalandozás elhagyott irodalmi tájakon című esszékötetéért. A könyv negyvenhét csehországi német író portréját és több mint nyolcszáz dokumentumot tartalmaz. Egy lényegében kihalt kultúra története. Ám érdekes és izgalmas a könyv keletkezésének históriája is. Serke a Prágai Tavasz idején, a UPI amerikai hírügynökség tudósítójaként érkezett a cseh fővárosba. Ä politikai események akkor szoros kapcsolatban álltak az irodalom dolgaival. Ismert a néhai NDK néhai vezérének, Walter Ulbrichtnak az a vélekedése, hogy az 1968-as Prágai Tavasz kezdetét az az 1963-as konferencia jelentette, amely a talán legnagyobb prágai német írót, Franz Kafkát rehabilitálta. Természetesen Ulbricht - mint mindig - szamárságot mondott. Kafka életművének és a róla szóló kutatásoknak legfeljebb annyiban lehetett köze a politikai eseményekhez, a szocialista eszmék megreformálására, demokratizálására tett kétségbeesett kísérlethez, hogy megállapították: mindazok a negatív társadalmi jelenségek - például az elidegenülés -, amelyeket Kafka saját koráról írt meg, jelen vannak a létező szocializmusnak nevezett rendszerben is. Ezt persze Ulbricht tagadta, és ideológusaival ki is átkoztatta Kafkát, majd pedig ugyanerre késztette a cseh normalizátorokat is. A Kafka- reneszánsz azonban felkeltette az érdeklődést a prágai német irodalom iránt is, elsőrendűen Eduard Goldstöcker professzor jóvoltából, aki erről 1963 őszén Budapesten magyarul is tartott két színvonalas előadást. Goldstöcker pedig később, a cseh írószövetség elnökeként alaposan kivette részét a Prágai Tavasz politikai eseményeiből, amiért aztán emigrációba kényszerült. Természetes tehát, hogy a német UPI-tudósító figyelme a csehországi német kultúrára irányult. Különben is egyik hírlapíró-példaképe, Egon Erwin Kisch szintén ebbe a kultúrkörbe tartozott. Márpedig Kisch mondta: „Ami magától értetődő volt minden prágainak, azt hihetetlennek kellett tartania minden nem prágainak.” Hihetetlen is volt, hogy XX. század elején, azaz száz évvel ezelőtt a cseh főváros négyszázezer lakosa közül mindössze tízezer volt német nemzetiségű, de fenntartottak egy német egyetemet (egyébként ezt látogatta - többek között - a pozsonyi sarlóEzzel a díjjal tulajdonképpen a cseh történelem részévé is lettek... sok vezéregyénisége, Balogh Edgár is), két főiskolát, két színházat, öt gimnáziumot és két német napüa- pot; az újságok közül a Prager Presse a müncheni diktátumig a kortárs Európa egyik legszínvonalasabb liberális orgánuma volt, amelynek álláspontjával számolt a vüágpolitika, kulturális rovatában pedig az egész német nyelvterület megjelent. Két hírességet már felsoroltam ebből az irodalmi közegből: Kafkát és Kischt. De ide tartozott Rainer Maria Rilke, aki annyira megszerette a szláv világot, hogy a cseh mellett elsajátítja az orosz nyelvet is, és ekként lesz Borisz Pasztemak barátja. És ugyan véletlen-e, hogy abban a közegben, amelynek szorongásos életérzését Kafka örökítette meg, Franz Werfel át tudta érezni az első világháborús örmény genocídium tragédiáját, és így írta meg a Musza Dag negyven napját. Vagy az sem véletlen, hogy egy prágai német, Gustav Meyrink formálta meg a Gólem figuráját. Ezt a különleges, már végleg elmúlt Prágát, ezt a multikultúrájú Csehországot fedezte fel Jürgen Serke, a csehek pedig felfigyeltek munkájára, kiadták könyvét. Ezzel a ténnyel elismerve azt is: közös kultúra ez, amely a német nyelvet, a német irodalmat gazdagítja, de a cseh társadalom is benne van, a cseh irodalom számára sem lehet se idegen, se közömbös. (Ne feledjük: Kafka egyik nagy szerelme egy kitűnő cseh újságírónő, Müena Jesenská volt, akivel csehül levelezett; Egon Erwin Kisch pedig éppenséggel Ja- roslav Hasekkal közösen írt egy komédiát, ugyancsak csehül.) Ez a könyv, a cseh-német kultúra emlékeinek feltárása, és e munka díjazása pedig azt jelenti, hogy nemcsak a müncheni diktátum és Hitler emléke, nemcsak a német megszállás, a protektorátus borzalmai, nemcsak a szudétanémetek kitelepítése létezik ebben a múltban, hanem - tartósabban és erősebben - az is, amit a két nemzet egymásnak adott kultúrájával. Jürgen Serke a Magnesia Litera átvételekor kijelentette: „Köszönöm e kitüntetést azoknak a szerzőknek a nevében, akik megélték a múlt évszázad tiltásait, és most visszatérhettek hazájukba. Ezzel a díjjal tulajdonképpen a cseh történelem részévé is lettek...” Fontos és igaz szavak ezek. Az egyetlen járható utat jelölik ki. És hogy mikor értik meg ezt a politikusok? Ki tudja erre a feleletet? A cseh-német történelmi megbékélés megkezdődött. És éppen akkor, amikor a politikai időjárás olyan kedvezőtlennek mutatkozott az ilyen gesztusokra. EU: ha Írország a második népszavazáson is elutasítja a nizzai szerződést, akkor késhet az új tagállamok felvétele Verheugen a bővítésről: álom marad 2004? MTI-HÁTÉR Ha Írország a második népszavazáson is elutasítja a nizzai szerződést, akkor álom marad, hogy 2004. január 1-jén sor kerülhet az EU bővítésére -jelentette ki az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja. Günter Verheugen az unió gazdasági és szociális bizottságának ülésén tartott beszámolót a bővítési folyamat állásáról, hátralévő szakaszairól és a megoldásra váró fő problémákról. Ez utóbbiak között említette a 2000 decemberében tartott csúcson elfogadott - jelenleg ratifikálás alatt álló - szerződés ügyét. Mint mondta, ezzel kapcsolatban sok a félreértés, ezért világosan le kell szögezni, hogy a szerződés végrehajtása a bővítési folyamat lezárásának elengedhetetlen feltétele. „Ez a második írországi népszavazás igazi tétje” - fűzte hozzá. A szerződést mind a 15 tagállam törvény- hozásának ratifikálnia kell ahhoz, hogy hatályba léphessen. Ez az eljárás a tagországok többségében már lezajlott. Népszavazást egyedül Írországban kellett tartani róla, ez azonban tavaly júniusban elutasító eredményt hozott. A dublini kormány most azt tervezi, hogy - várhatóan októberre - újabb referendumot ír ki. Verheugen szerint a bővítési folyamatot a tagországokban vagy a tagjelölteknél bekövetkező, előre nem látható politikai fejlemények is veszélyeztethetik. Ezzel kapcsolatban utalt az Európa-elle- nesség és az antiszemitizmus erősödni látszó áramlataira. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek egyelőre nem tükröződtek választási eredményekben. Példaként Magyarországot hozta fel, ahol a radikális jobboldalnak nem sikerült bejutnia a parlamentbe. A francia elnökválasztások első fordulójával kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy az eredmény ellenére az országban nem erősödött fel az Euró- pa-ellenesség. Mindezzel együtt a biztos úgy vélte, világos üzenetet kell intézni azokhoz a tagjelölt országokhoz, amelyek választásokra készülődnek: tudniuk kell, hogy az eredmények meghatározóak lesznek EU-csatlakozási esélyeik szempontjából. A bővítési folyamat hátralévő szakaszait vázolva megerősítette, hogy az októberben Brüsszelben tartandó csúcson az Európai Bizottság meg fogja nevezni azokat a tagjelölt államokat, amelyeknek esélyük van a tárgyalások ez év végéig történő lezárására. Ezt az értékelést a decemberi koppenhágai csúcs szentesíti, majd ennek nyomán várhatóan jövő év márciusában sor kerülhet a csatlakozási szerződés aláírására.
