Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-21 / 68. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 21. Sport Varga Zoltán: A sajtó segítségével az utánpótlást is kisajátították azok, akik már romba döntötték a magyar futballt Minden téren bundáznalc (?) Vajon hol köt ki Varga Zoltán? (Albert József felvétele) Budapest. Varga Zoltán el­tűnt. A hat éve Németország­ból hazatelepült futballedző tavaly október elsejével szakí­tott az ETO-val, azóta egy- szer-kétszer felbukkant ugyan valamelyik tévécsator­nán, ám jó ideje egyáltalán nem hallani róla. Most meg­törte a hallgatást, s elárulta, újra emigrációba készül. ORIGO Fél éve, győri szakítása óta eltűnt. Zavarta a nyilvánosság? Nem a nyilvánosság, a média za­vart. Hangulatkeltés folyt ellenem, ezért tűntem el hosszabb időre. Gondolom, meccsre nem járt. Mit csinált egyáltalán? Sokat kínlódtam a sérült vállam- mal, úszni járok, két-három alka­lommal Németországban voltam, és most is oda készülök. Megvan a la­kásom, megnézem, mit tehetek, s majd eldöntőm, ott élek-e vagy mégis Magyarországon. És a meccsek? Hogy mehettem volna ki, azért, hogy sértegessenek? Újságokban, tévében követem az eseményeket, de a pályákra nem járok. Már nincsenek edzői ambíciói? Ez nagyon érdekes, mert éppen itt­hon jöttem rá, hogy nekem ez a szakmám, én ehhez értek igazán, és mégis itt tapostak el. Hat év alatt rengeteget kínlódtam, s ahol társakat találtam, mint Győrött a quaestoros Tarsoly Csabát, ott mű­ködött a dolog. De egyébként ez a közeg nem érdemli meg, hogy tel­jes szívvel, őszintén dolgozzon ne­ki az ember. De hát éppen Győrből küldték el legutóbb, tizenegy meccs után. Igen, csak akkor ezt senki nem hangsúlyozta, hogy én dobtam be a törülközőt. Miért? Mert mindenki elállt tőlünk. Tarsoly segített, de csak annyit tehetett. Mi­előtt betettem a lábam az ETO-hoz, már támadtak, cikkeket írtak elle­nem, és egyáltalán, a sportújságírók hat éve megpróbálják az imidzse- met tönkretenni. Pedig az utánpót­lást szívesen csinálnám, de a sajtó segítségével azt is kisajátították azok, akik már romba döntötték a magyar futballt. Kikre gondol? Gondoljon mindenki akire akar, ne­kem nem kellenek újabb ellenségek. Azt láttam és látom, hogy máig bun­dázás folyik minden téren, és ez nem az én világom. Amíg nincs rend, addig nem élhet tisztán, nor­málisan az ember. És Németországban? Ott rend van, mégsem volt edző komoly csapatnál. Megvolt a rendes megélhetésem egy becsületes világban, és har­minc éven át azt tettem, ami ne­kem tetszett. Egy biztosítónál dol­goztam, kisebb csapatoknál edzősködtem, megbecsültek és szerettek velem dolgozni. Itthon meg rá kellett jönnöm, hogy az én nézeteimmel nincs helyem ebben az országban. Pedig boldogan tér­tem haza, de hamar ráébredtem, itt mindenről szó van, pénzről, eg­zisztenciáról, csak a fociban való előrelépés alig néhány ember ér­deke. Meglep, hogy ennyire sötéten lát­ja az országot. Engem meg az ország lepett meg, a rendszerváltozás után másra számí­tottam. Szebbre, jobbra, tisztábbra. Erre összeférhetetlennek kiáltottak ki, emberi oldalamról próbáltak le­járatni, úgyhogy sikerült Vargát fe­ketére festem. Előbb-utóbb még a barátaim is elhitték, hogy rossz em­ber vagyok. Nem gondolja, ha lettek volna eredményei a csapatainál, akkor más, szebb lenne a világ? Hát éppen ez az: az eredmények úgy jöttek, illetve nem jöttek, gya­nús meccsek voltak, ellenem dol­goztak. Mozgalmak voltak a hátam mögött. A soproni nulla-négy után az egyik fiatal tartalékjátékosunk mosolyogva gratulált a kapusunk­nak. Mi ez? Ezért dolgozzak? Miért járatnák le, amikor valóság­gal szent tehénnek, legendának számított és számít talán ma is szurkolói körökben? Az a tábor ma is szent tehénnek tart, tapsol, ha megjelenek, a másik rész, amely köpköd és balhézik, az meg Győrött ki lett rendelve a stadionba. Egy újságíró telefonált például a Va­sas-meccs előtt, s azt mondta: ne fe­lejtsetek el kijönni a tüntetésre. Ki­jöttek, én meg beadtam a lemondá­somat a meccs után. Nem lehet, hogy túlzottan érzé­keny? De, a becsületemre valóban túl ér­zékeny vagyok. Egy pesti taxis mondta nekem tíz éve, hogy olyan nálunk az élet, mint amikor a sáros vízzel teli palackot felráznak, s amíg a sár le nem ülepedik, minden zava­ros. És ebben a zavarosban sokan, túl sokan halásznak. Ki kellene őket tenni, legalább a magyar futballból. És ön nem hibázott soha? Néhány napja egy barátom azt mondta: Győrött kompromisszu­mot kellett volna kötnöm. Azt vála­szoltam neki: miben, kivel? Perce­kig hallgatott, aztán nem tudott mit felelni. Es én most sem tudok mást mondani. Talán kilencvenhatban nem kellett volna hazajönnöm. Még mindig jó emlékezetükben tartaná­nak a szurkolók, és nem lett volna annyi konfliktusom. Néhány csattanását én sem értet­tem, viszont be kell látnom: a leg­több eltanácsolt játékos esetében az idő önt igazolta. Talán az ön ál­tal a tartalékok közé küldött Tö­köli Attila vitte valamire, azóta válogatott lett. Én meg azt mondom, Tökölivel szemben is nekem volt igazam. Neki nem tizennyolc, hanem harminc- nyolc gólnál kellene tartania, de nem a Dunaferrben, hanem a Bar­celonában. Óriási tehetség, de majd meg kell nézni, mire viszi. Lisztes­nek is öt év kínlódás után sikerült egyenesbe kerülnie, de kérdés, Tö­köli kap-e valahol ennyi bizalmat. És nekem ez nem elég, amire vitte, én maximalista vagyok. És csak ak­kor lesz megint magyar futball, ha mások is, mármint elsősorban a ve­zetők közül, azok lesznek. El tudja még képzelni magát ma­gyar kispadon? Nem. Kiábrándultam a magyar fo­ciból. Belefáradtam. Gondolom, ennek sokan örülnek. Hát örülje­nek, én az idegeimet már nem adom. Vettem a fáradságot, és mer­tem a dolgokat kimondani, s ha senki nem állt ki mellettem, akkor itt nekem nincs helyem. A NIKÉ 12.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 21. Labdarúgó UEFA Kupa, negyeddön­tő (visszavágók): 286. Feyeno- ord-PSV Eindho­ven (az első mérkőzésen 1:1) 1,9-2,9-3,9-1,2-1,6; 287. Dort­mund-Liberec (0:0) 1,35-3,8-7,8-0- 2,55; 288. AC Müan-Hapoel Tel- Aviv (0:1) 1,3-4,2-8,0-0-2,75; 289. Valencia-Intemazionale (1:1) 1,9­2,9-3,9-1,2-1,6. Tipp az első gólra: 294. Feyeno- ord-PSV Eindhoven 1,45-5,5-2,3; 295. Dortmund-Liberec 1,15-8,0- 4,0; 296. AC Milan-Hapoel Tel-Aviv 1,15-8,0-4,0; 297. Valencia-Inter- nazionale 1,45-5,5-2,3. Labdarúgó Svájci Kupa, negyed­döntő: 298. FC Zürich-FC Basel 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3; 299. FC Lu- zern-Grasshoppers 4,0-3,2-1,75­1,75-1,15; 300. Wangen (3)-Young Boys Bem 6,1-3,6-1,45-2,25-1,1; 301. FC Wil 1900 (2)-Lausanne 2,1­3,0-3,2-1,3-1,5. PÉNTEK, MÁRCIUS 22. Cseh labdarúgóliga: 392. Bohemi- ans-Banflc Ostrava 1,75-3,2-4,0­1,15-1,75. Labdarúgó NB I: 393. Video- ton-Haladás 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15. Német II. labdarúgóliga: 395. Biele- feld-Alem. Aachen 1,45-3,6-6,1­1,1-2,25; 396. Schweinfurt-Mainz 05 3,35-3,0-2,0-1,55-1,25, 397. Gr. Fürth-Karlsruhe 1,5-3,5-5,6-1,1­2,15. Francia II. labdarúgóliga: 601. Ca- en-Beauvais 2,8-2,6-2,7-1,35-1,3. Holland labdarúgóliga: 602. Fortu­na Sittard-Alkmaar 2,6-3,0-2,5­1,35-1,35. Holland II. labdarúgó-liga: 603. Telstar-Cambuur 2,3-3,0-2,8-1,3- 1,4; 604. SBV Eindhoven-Haarlem 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3. NHL: New Yorkban Bertuzzi mesterhármasával bravúros győzelmet aratott a Vancouver Canucks együttese A baj nők otthonában nyert a Washington ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Mikor verje meg az egész NHL-szezonban csak szenve­dő Washington Capitals a bajnok Coloradói, ha nem pár órával azt követően, hogy elcserélte talán leg­jobb játékosát, Adam Oates-t három draftjogra, meg egy alsóbb ligás ka­pusra? Márpedig ez történt, ráadá­sul úgy, hogy a fővárosiak gólt sem kaptak, mert Olaf Kölzig kivédte Joe Sakicék szemét. Ezzel a 3:0-ás sikerrel a Capitals még mindig re­ményeket táplálhat a playoffba ju­tást illetően. „Ollie“ mmd a 21 lövést hárította, ebben a szezonban ez volt az ötö­dik, NHL-karrieije során a 26. ka­pott gól nélküli mérkőzése. Peter Bondra góllal és gólpasszal, az idény végére belelendült Jaromír Jágr gólpasszal segítette a fővárosi­akat. Az NHL asszisztlistáját vezető Adam Oates-on kívül más nagyágyúkat is elcseréltek a határidő lejárta előtti utolsó pillanatokban. A Pittsburgh Penguins - amelyet 12 év után elő­ször fenyeget az a veszély, hogy nem jut be a playoffba - Darius Kas- paraitist, a litván nemzetiségű, de orosz válogatott kőkemény bekket (aki valóságos intézménynek szá­mított a Mellon Arénában, még uborkamárkát is neveztek el róla az Ohio-parti városban) Denverbe küldte a finn Vilié Nieminenért és Rick Berryért, a csatár Stephane Ri- cher-t pedig New Jersey-be egy draftjogért. (Némi meglepetésre vi­szont Robert Lángot megtartotta.) A New Jersey elengedte Jason Ar- nottot (a híres első sor centerét) és Randy Mckay-t Dallasba cserébe az olimpiai bajnoki Joe Nieuwendy- kért és Jamie Langenbrunnerért, s még egy draftjogot is adott értük. A Rangers - egy nappal azután, hogy megszerezte Miamiból Pavel Búrét - elcserélte fiatal csatárát, Mike Yor­kot, továbbá egy negyedik körös draftjogot az olimpiai bajnok hát­védért, Tom Pociért és a csatár Rém Murray-ért (mindkettő Edmonton). EREDMÉNYEK: Boston Bru­ins-Phoenix Coyotes 4:2 (2:0, 0:0, 2:2), gólütők: Gill, Lapointe, Mur­ray, Zamuner, ill. Johnson, Simp­son; 16 000 néző. Toronto Maple Leafs-New York Is­landers 3:2 - hoszabbítás után (2:1, 0:1,0:0 -1:0), gólütők: Cross, Gre­en, Sundin, ül. Jonsson, Jasin; 20 000 néző. Buffalo Sabres-Ottawa Senators 5:1 (1:0,2:0, 2:1), gólütők: Brown, Campbell, Gratton, Satan, Kotalik, ül. Alfredsson; 14 000 néző. New York Rangers-Vancouver Ca­nucks 1:3 (0:0,1:1,0:2), gólütők: P. Bure, ill. Bertuzzi 3; 19 000 néző. Detroit Red Wings-Anaheim Mighty Ducks 1:2 (0:0, 0:1, 1:1), gólütők: Huü, ill. Kariya 2; 20 000 néző. St. Louis Blues-Nashvüle Predators 5:1 (0:1, 2:0, 3:0), gólütők: Demit- ra, MeUanby, Pronger, Stillman, Ferraro, ill. Országh; 18 000 néző. Colorado Avalanche-Washington Wizards 0:3 (0:0, 0:1, 0:2), gól­ütők: Bondra, Goncsar, Nyikolisin; 18 000 néző. (O-O, SITA) RÖVIDEN Eltiltották Komódit és Lipcseit Budapest. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága Komódi Lászlót három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. Szintén eltiltották Lip­csei Pétert, ám a büntetését június 30-ig felfüggesztették. A Videoton játékosa a Dunaferr elleni, szombati bajnoki mérkőzésen megsértette a játékvezetőt, amiért kiállították. Lipcsei Péter, a ferencvárosiak kö­zéppályása a Kispest-Honvéd eüeni március 8-ai találkozón provokál­ta az ellenfél szurkolóit, ezért két találkozótól eltiltották, büntetését azonban június 30-ig felfüggesztették, (sr) Fellebbezett az eltiltott pontozó Salt Lake City. Feüebbezett a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél Marie-Reine Le Gougne francia pontozónő, akit a Salt Lake City-i téli olimpia műkorcsolya-botrányának kapcsán tiltottak el. Hangsúlyozta: ártatlannak érzi magát, és nyomást gyakoroltak rá, hogy a párosok versenyében a Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze kettőst részesít­se előnyben. (MTI) Díjugratás: adócsaló VK-győztes München. Adócsalás gyanúja miatt nyomozást indított a bochumi ál­lamügyészség Hugo Simon háromszoros Vüág Kupa-győztes díjugra­tó ellen. A vád szerint 7,7 mülió eurót utalt át Liechtensteinbe anél­kül, hogy járulékot fizetett volna utána. Az 59 éves versenyző nem volt hajlandó nyüatkozni. (MTI) Úszás: Peggy Büchse visszavonul Berlin. Visszavonul Peggy Büchse, a vüág egyik legsikeresebb hosszú­távúszónője, mivel úgy érzi, már semmi sem motiválja. „Minden nagy versenyt megnyertem, és pályafutásom csúcsán fejezem be“ - mondta a 29 éves német klasszis. (MTI) A horvát Goran Ivanisevics kaphatja a sportvilág Oscarját Sztárparádé Monacóban MTI-INFORMÁCIÓ Monaco. Idén május 14-én adják át az immáron hagyományként tisz­telt, a „sport Oscaijaként“ is emle­getett díjakat a világ legjobb spor­tolóinak. A monacói gálán, amely a Laureus Sports Awards nevet viseli, a sportvilág elitje vonul majd fel, és olyan sztárok megjelenése is várha­tó, mint Michael Jordan, Mario Lemieux, Goran Ivanisevics vagy éppen Jennifer Capriati. A tavalyi esztendő legnagyobb visszatérője címre a pletykák sze­rint Wimbledon bajnoka, a sza­badkártyával induló, és nyerő hor­vát Goran Ivanisevics a legna­gyobb esélyes. Amennyiben a kivá­ló teniszező nyer, olyan világnagy­ságokat utasít maga mögé, mint a szintén jelölt amerikai kosaras Michael Jordan, a kanadai jégko- rongozó Mario Lemieux vagy a golfozó John Daly és Bernhard Langer. Az Ev Sportolója címre ismét kan­didál a tavalyi győztes Tiger Woods, ám a hírek szerint nem a golfozó a favorit. Sokkal inkább a Forma-1 immáron négyszeres vi­lágbajnoka, a Ferrarival versenyző német Michael Schumacher, de a jelöltek között ott található még a Tour de France-győztes amerikai kerekes, Lance Armstrong, az atlé­ta Maurice Greene és az ausztrál csodaúszó Ian Thorpe is. A hölgyeknél is teniszező futhat be az első helyre, ugyanis a listán mind a Melbourne-ben és Párizs­ban győztes Jennifer Capriati, mind Wimbledon bajnoka, Venus Williams is szerepel. De nem sza­bad megfeledkezni a többiekről sem: a rúdugró világcsúcstartó amerikai Stacy Dragüa, a holland úszónő Inge de Bruijn és a svéd golfozó Annika Sorenstam is okoz­hat meglepetést. Az év csapata címért az ausztrál krikettválogatott, a Bayern Mün­chen labdarúgócsapata, a francia Davis Kupa-válogatott, a Ferrari Forma-l-es istállója és a Los Ange­les Lakers NBA-különítménye ver­seng. Az év újoncai között három teniszező, Kim Clijsters, Justine Henin és Andy Roddick mellett az angol futballista, Steven Gerrard és a kolumbiai autóversenyző, Juan Pablo Montoya szerepel. Nagyüzem volt az NBA legutóbbi játéknapján: Cleveland-New Jersey 100:97, Miami-Philadelphia 79:91, Orlando-Milawaukee 101:91, Min- nesota-Toronto 112:80, Memphis-New York 92:101, Chicago-Atlanta 96:102, Dallas-Lakers 114:98, Utah-Detroit 87:94, Seattle-Golden Sta­te 100:93, Sacramento-Houston 110:87. (Reuters-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom