Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-09 / 58. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 9. Közélet 5 Kárpátalján nem gördítenek akadályokat a kedvezménytörvény elé - mondta az Új Szónak Dupka György Kucsma államfő megköszönte ySÉP MAGYAR HOZZÁTARTOZÓI igazolvány iGa*o^ Kárpátalján az idősebbek egyáltalán nem kívánnak vagy nem tudnak él­ni a törvény nyújtotta kedvezményekkel, pusztán érzelmi okokból fontos nekik a magyarigazolvány. (Illusztráció: Somogyi Tibor) RÖVIDEN A U. S. Steel szerbiai gyárat venne Pozsony. A kassai U. S. Steel részesedést kíván szerezni a legnagyobb szerb kohászati cégben, a szmederevói Szartid vasműben. Alekszandar Vlahovics szerb gazdasági miniszter szerint Szerbia a U. S. Steelt a lehetséges stratégiai partnerek közé sorolja. Szerinte a tár­gyalások azonban még csak a kezdeti szakasznál tartanak. (SITA) Langos megtisztítaná a titkosszolgálatot Pozsony. A titkosszolgálat és a katonai hírszerzés mindenkit bocsás­son el, aki tagja volt az egykori titkosrendőrségnek - javasolja Ján Langos független képviselő. Ha a törvénytervezetet elfogadnák, a volt StB munkatársainak távozniuk kellene állásukból. (TASR) Megkezdte a bírság törlesztését a UPC Pozsony. A UPC kábeltelevízió-szolgáltató már törlesztette a Táv­közlési Hivatal által kiszabott 25 milliós bírság első részletét. A hi­vatal az árszabási előírások megsértése miatt rótt ki büntetést a szolgálatóra. A UPC-nek csökkentenie kell árait; szóvivője egyelőre nem tudta megmondani, erre mikor kerül sor. (SITA) Vélemények az államfő brüsszeli nyilatkozatáról Schuster ismétel, de... ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ .....u.............................. Dupka György, a Magyar Ér­telmiségiek Kárpátaljai Kö­zösségének elnöke tagja an­nak a konzultációs tanács­nak, amely koordinálja a magyarigazolványokkal kapcsolatos ukrajnai teen­dőket. JUHÁSZ KATALIN Ha jól tudom, Kárpátalján nem voltak és nincsenek komolyabb problémák a kedvezménytör­vénnyel. A kezdeti egy-két nacionalista ki­rohanáson kívül semmilyen politi­kai problémát nem okozott a bu­dapesti kormány kezdeményezé­se. A központi ukrán lapokban, sőt a kijevi politikusok körében is azonnal egyértelmű támogatásra talált a törvény. Nem szólnak bele » A kezdeti egy-két r nacionalista kiro­hanáson kívül sem­milyen politikai prob­lémát nem okozott a budapesti kor­mány kezdemé- « nyezese. a dolgainkba, sőt örülnek, hiszen a magyar állam nem elvenni akar az ukrán állampolgároktól, hanem * adni akar nekik. Az ukrán parla­ment egyébként hasonló törvény- tervezetet dolgozott ki a határon túli ukránoknak nyújtandó ked­vezményekről. A többség nálunk egyáltalán nem érti a szlovák ag­godalmakat. A szlovákiai pártok és állami szervek próbáltak „harcostársa­kat keresni” ukrán kollégáik kö­rében? Pozsony. Elégedettek is, meg nem is a polgári szervezetek az oktatás­ügyi minisztériummal folyatott, az információkhoz való szabad hozzá­férésről rendelkező törvény terve­zett módosításáról szóló csütörtöki tárgyalás eredményével. Hét ballépéséből ugyanis ötöt úgy- ahogy orvosolt Milan Ftácnik tár­cavezető, aki - saját bevallása sze­rint - maga sem volt megelégedve a hivatalnokai által kidolgozott módosító tervezettel. A miniszter munkacsoportja a jó törvényért síkraszálló kezdeményezés és a Helyi Demokráciáért nevű szerve­zet képviselőivel ült tárgyalóasz­talhoz. „A miniszter úr figyelme­sen hallgatott bennünket, és meg­döbbenve tudatosította például, hogy a tervezet szerint szűkülne az információköteles intézmények köre. Egyetértett velünk, hogy a jogszabálynak az összes állami in­tézményre kell vonatkoznia” - árulta el lapunknak Vladimír Pirosík, a kezdeményezés jogásza, aki szerint a polgári szervezetek logikusan érveltek, és mivel Pozsony. Nagyra értékelte Szlová­kia NATO-csatlakozási erőfeszíté­seit a katonai szövetség parlamen­ti közgyűlése biztonsági és védel­mi albizottságának elnöke. Giovanni Forcieri nem erősítette meg, hogy Pozsony már a NATO ősszel esedékes prágai csúcsán meghívót kap, ám megjegyezte: szerinte ez várható. Frantisek Voltak ilyen próbálkozások, de senki sem állt be a szlovák-román kórusba. Néhány lapban megje­lent ugyan pár uszító írás, ám visszhang híján ezek a hangok el­halkultak. Az ukrán vezetés jelezte ezzel kapcsolatos szimpátiáját a ma­gyar állam felé? Igen. A miniszterelnökünk kijelen­tette, hogy Ukrajna üdvözli és tá­mogatja a kedvezménytörvényt, Leonyid Kucsma államfő pedig februárban a Kijevbe látogató Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöknek fejezte ki köszönetét, amiért a magyar állam kiemelten kezeli a kárpátaljai magyarokat, akik végre „hivatalosan” is ma­gyarnak érezhetik magukat. Mekkora az érdeklődés Kárpátal­ján a magyarigazolványok iránt? Eddig körülbelül 35 ezren töltöt­ték ki az igénylőlapot. Kárpátalján 157 ezer, egész Ukrajnában pedig „Ftácnik informatikus és logiszti­kával foglalkozó szakember meg­értette és elfogadta az észrevétele­ket”. A csütörtöki vita eredménye­képpen továbbra is lehet majd te­lefonon kérni információkat, a vá­laszadás határideje 10 nap maradt (tavaly az egyes minisztériumok­hoz benyújtott 8000 kérelem több mint 90%-át sikerült 10 nap alatt elintézni, tehát nem indokolt a ha­táridő kitolása). A hozzáférhető információk körét nem korlátoz­zák az egyes intézmények gazdál­kodásával kapcsolatos adatokra, melyek a jelenleg hozzáférhető in­formációk negyedét képezik. A hivatalnokok titoktartási kötele­zettségre hivatkozva nem utasít­hatják el a polgárok kérelmét, ha­csak nem olyan információról van szó, mely a jogszabályban a nem nyilvános adatok között szerepel; a tárca ezek jegyzékét elkészíti a mó­dosítás részeként. „Nem tudták megdönteni érveinket a maradék két ballépéssel kapcsolatban sem, de kötik az ebet a karóhoz. Azaz a törvény megsértéséért kiszabható szankciók közül a tevékenység két évi felfüggesztését kihúznák a tör­Sebej, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke leszögezte: Pozsony nemcsak kihasználni akaija a NATO nyújtotta biztonsá­got. Rastislav Kácer, a védelmi tár­ca államtitkára hangsúlyozta: Szlovákia már most a katonai szö­vetség tagjaként viselkedik. Ján Figef külügyi államtitkár úgy vélte: az Egyesült Államok és az Európai Unió szorosabb együttműködésére volna szükség. „A benesi dekrétu­hivatalosan 163 ezer magyar nem­zetiségű polgár él, ez az eredmény tehát két hónap alatt figyelemre méltó. Sok vegyes házasságban élő polgár is jelentkezett, sót olyanok is jönnek, akik már elfelejtették a magyar nyelvet, de érzelmi okok­ból fontos nekik ez az igazolvány. Egészen Lembergből, Odesszából, sőt a Krímről is jönnek, van, hogy kétezer kilométert utaznak. Nem­rég össze is ült a konzultációs ta­nács az ügyben, hogy az emberek­nek ne kelljen Felső-Ukrajnából Ungvárra utazniuk. Lembergben egy magyar szervezetnél, Kijevben pedig a nagykövetségen lehet iga­zolványt igényelni. Kárpátalján 135 magyar település van, vala­mennyi községben tevékenykedik egy-két kérdezőbiztos, összesen 165-en dolgoznak, zavartalanul, problémák nélkül. Az igazolványt hol vehetik át az igénylők? Azok, akik valamilyen okból aka­vényből, és ahhoz is ragaszkodnak, hogy a polgárok ne férhessenek hozzá a befejezetlen államigazga­tási eljárás dokumentumaihoz” - mondta a jogász. Pirosík szerint az eredeti törvény forradalmi válto­zást hozott a polgárok életébe, mert betekintést nyerhetnek az ön- kormányzatok ügyeibe, a róluk és környezetükről folyó eljárásokba, és még a végső döntés meghozata­la előtt ez alapján megtehetik ész­revételeiket. „Sikerült a törvény se­gítségével egy kommunista kövüle­tet szétzúznunk, logikus, hogy megpróbálnak tenni ellene vala­mit. Erről nem szakmai, inkább egyfajta filozófiai lobbivita folyt. A hasonló cseh törvény egyébként szintén hozzáférhetővé teszi a befe- jezeüen államigazgatási eljárás ak­táit” - magyarázta Pirosík. Az okta­tásügyi tárca két héten belül a pol­gári észrevételeket - az utolsó kettőt leszámítva - figyelembe véve kidol­goz egy új tervezetet, melyet ismét megvitat a civil szervezetekkel. Ftácniknak március 31-éig kell a ka­binet elé teijesztenie, illetve a parla­mentbe április 26-áig kell továbbíta­ni a módosító tervezetet, (sza) mok problémája nem veszélyezteti Magyarország pozitív hozzáállását Szlovákia NATO-tagságához” - hangsúlyozta a pozsonyi magyar nagykövet. Boros Miklós leszögez­te: amikor az Európai Parlament ülésén erről kérdezték Orbán Vik­tor magyar kormányfőt, elmondta saját véleményét, ám ezután kije­lentette: országa nem akarja a két­oldalú kapcsolatok szintjén meg­nyitni a kérdést, (szge, s) dályozva vannak a mozgásban, az ungvári magyar főkonzulátu­son kapják meg az igazolványt, a többiek pedig Nyíregyházán. Nemrég azzal a kéréssel fordul­tunk Orbán miniszterelnök úr­hoz, hogy a kormány módosítsa a feltételeket, tegyék lehetővé az ukrán területen való átvételt. Az utazás sokba kerül, a havi átlagfi­zetés nálunk 28 dollár, ezért nagy segítség volna, ha mindenki ott vehetné át a magyarigazol­ványt, ahol leadta az igénylőla­pot. Sok igénylőnek egyébként útlevele sincs. Hányán vannak ilyenek? Nem tudom pontosan, de az idő­sebbek többsége egyáltalán nem kíván vagy nem tud élni a törvény nyújtotta kedvezményekkel, pusz­tán érzelmi okokból fontos nekik az igazolvány, mert valaha ma­gyar állampolgárok voltak, vagy mert nemzetiségük miatt üldözte­tésben volt részük. Sokan megtor­lásként Sztálin táboraiban is eltöl- töttek hosszabb-rövidebb időt, börtönbe kerültek vagy egyszerű­en némaságra voltak ítélve. Az ad­'s S Sok vegyes házas- ^ ságban élő polgár is jelentkezett, sőt olyanok is érkeznek, alak már elfelej- // tették a nyelvet. '' digi legidősebb igénylő 87 éves. A fiatalok is szép számmal érkez­nek, ők főleg a diákkártya és az oktatói igazolvány iránt érdeklőd­nek. Úgy érzem, a magyar állam ezzel a gesztussal felrázta a tes- pedtségből a kárpátaljai magyaro­kat, azokat is, akiknek nincs lehe­tőségük Magyarországra járni, akik csupán magyarként akarnak otthon maradni. Tiltakozó petíció Kínának Tüntetés Tibet mellet Pozsony. A kínai megszállás elleni tibeti felkelés 43. évfordulóján mintegy 60 aktivista részvételével tüntetést rendezett tegnap a Lungta Slovakia polgári társulás. A szerve­zet petíciójával a tiltakozók Kína pozsonyi nagykövetsége elé vonul­tak, de nem sikerült átadniuk. A társulás felhívja a közvélemény fi­gyelmét arra, hogy Tibetben lénye­gében az őshonos kultúra eltünte­tése folyik. Az országból a megszál­lás idején elmenekült több mint 1,2 millió ember; tízezreket börtönöz- tek be csak azért, mert más vallású- ak voltak, buddhista templomok ezreit rombolták le. (-lpj-) Pozsony. Ivan Simko belügyminisz­ter alibistának, az Emberek a Rasz- szizmus Ellen nevű szervezet botrá­nyosnak minősítette a rendőrség belső ellenőrzési osztályának dön­tését, mely szerint Denisa Havrfová panasza megalapozadan. A roma nemzetiségű újságírónő egy jemyei rendőr viselkedése ellen tiltakozott, aki azzal utasította vissza a kézfo­gást, hogy akárkivel nem ráz kezet, és higiéniai igazolványa felmutatá­sát követelte. „A neveleüenség felett azzal a megállapítással sem huny­hatunk szemet, hogy nem történt törvénysértés. Az ellenőrzés ered­ménye is bizonyítja az osztály ápri- bs 1-jétől esedékes átszervezésének és megreformálásának a szükséges­ségét” - véli Simko, aki szerint a de­mokratikus társadalmakban a rend­őröknek tiszteletben kell tartaniuk Pozsony. „Nem biztos, hogy az őszi választások győztese kap mandátu­mot az új kormány megalakítására” - ismételte meg tegnap brüsszeli ki­jelentését Rudolf Schuster. Az ál­lamfő hangsúlyozta: szavait nem úgy kell értelmezni, hogy eleve ki­zárja a HZDS-t a lehetséges kor­mánypártok közül. Az elnök szerint az ilyenfajta értelmezés fölösleges feszültséget szül, mert kijelentését bármelyik pártra lehetne vonatkoz­tatni. A Szlovák Nemzeti Párt durva nyomásgyakorlásnak minősítette George Robertson kijelentését. A NATO-főtitkár ugyanis a Rudolf Schusterrel folyatott megbeszélés után figyelmeztetett: ha a szlovákiai polgárok be akarnak jutni az Észak­atlanti Szövetségbe, olyan pártokra kell szavazniuk, amelyek az orszá­got bejuttatják a NATO-ba. „A mi­niszterelnök nem mondott és nem is az emberek méltóságát etnikai ho­vatartozásra, nemzetiségre vagy bőrszínre való tekintet nélkül. A tár­cavezető egyelőre nem tudja, mi lesz a jemyei rendőrrel, személye­sen még csak felettese, Jozef Voj- dula kerületi rendőrparancsnok ügyével foglalkozott, viszont a jövő­ben elvárja, hogy a rendőrparancs­nokok és más tisztségviselők törőd­jenek alkalmazottaik nevelésével. „A belső ellenőrzési osztály döntése gúnyt űz a belügyminiszter korábbi szavaiból, melyek szerint a rendőr­ségen nem tűri a rasszista megnyil­vánulásokat. A rendőrök fajgyűlölő viselkedését nem lehet palástolni, hanem erélyesen fel kell lépni elle­ne. Ha a rendőrség tédenül szemet huny, akkor a polgárok kihez for­duljanak a törvénytelen eljárás mi­att?” - adtak hangot felháborodá­suknak az említett szervezet képvi­selői. Az emberjogi aktivisták sze­mond véleményt az elnök úr kije­lentéséről, mert Rudolf Schuster személyes nézetének adott hangot” - nyilatkozta az Új Szónak Martin Maruska kormányfői szóvivő. Pavol Hrusovsky kereszténydemokrata pártelnök úgy véli, nem az alapján minősül sikeresnek egy párt, hogy mennyi szavazatot szerez a válasz­tások során, hanem hogy képes-e kormányt alakítani, azaz a pártok­kal együtt tud-e működni, és a par­lamentben képes-e többséget bizto­sítani. Farkas Pál, az MKP Országos Taná­csának elnöke szerint túl korai még beszélni a kormányalakításról. „Másrészt bizonyos politikai pártok már nyilatkoztak a HZDS-szel való együttműködés esélyeiről, és csak egyeden párt nyilatkozott úgy, hogy Vladimír Meciar nélkül a HZDS-szel való együttműködést is el tudja kép­zelni” - mondta lapunknak a ma­gyar honatya, (t, -sza) rint a belső ellenőrzési osztály dön­tésének a fényében a jemyei rendőr főnökének elbocsátása is értelmét veszíti. .Megköszöntük Ivan Simkó- nak, amiért elbocsátotta Vojdula rendőrfőnök urat, ám most úgy tű­nik, nem az említett incidens miatt kellett távoznia. Megegyezés alap­ján hagyta ott a rendőrséget, és még busás végkielégítést is kapott” - ol­vasható az emberjogi mozgalom nyilatkozatában. Ezek után a polgá­rok még kevésbé bízhatnak a rend­őrségben, vélik a polgári szerveze­tek. Kevés lakossági bejelentés érke­zik faji indíttatású támadásokról és a fasizmus népszerűsítéséről, mivel a polgárok félnek. A rendőrségi sta­tisztikák szerint tavaly 40 ilyen eset fordult elő az országban, miközben a különböző felmérések és becslé­sek szerint az áldozatoknak körül­belül harmada fordult csak a rend­őrséghez. (sz-a, t) Hogyan módosul az információkhoz való szabad hozzáférésről rendelkező törvény? Ötöt úgy-ahogy, kettőt egyelőre nem ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Giovanni Forcieri úgy véli, hogy Szlovákiának a NATO-tagok között a helye Boros szerint Budapest nem vétóz ÖSSZEFOGLALÓNK MEGKÉRDEZTÜK Géljén Tibort, az andódi tibeti buddhista központ vezetőjét Miért tartotta fontosnak egy dél-szlovákiai faluban budd­hista központ létrehozását? A tibetiek, annak ellenére, hogy szülőföldjüket már több mint öt­ven éve foglalták el, megőriztek magukban valamit, ami belőlünk hiányzik: a kiegyensúlyozottsá­got és a nyugalmat. Tibetben gyakran találkozhatunk teljesen nincstelen emberekkel, akik bé­késen viselik sorsukat. Elég nekik egy imamalom vagy egy rózsafü­zér. Ez a gondolkodásmód hiány­zik belőlünk. Elleshetjük például azt, miképp találhatjuk meg lel­künk belső harmóniáját. A napokban emlékeznek a kí­nai megszállók elleni tibeti fel­kelés 43. évfordulójára. Látja annak lehetőségét, hogy a megszállt ország belátható időn belül felszabadul? Erre én őszentsége, a 14. dalai láma szavaival válaszolnék: a tibeti ellenállás és a nemzetkö­zi tiltakozások rövid távon nem biztos, hogy eredménye­sek lesznek, hosszabb távon azonban annak lehetünk ta­núi, hogy minden erő össze­fog. Ebből a szempontból előbb-utóbb Tibetben is elin­dul majd egy enyhülési folya­mat, az ország megnyílik, és lakói nagyobb szabadságot él­vezhetnek majd. (lpj) Az Emberek a Rasszizmus Ellen nevű szervezet botrányosnak minősítette a döntést Simko: alibista az ellenőrzési osztály ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom